Márk és Áron kiszálltak a kocsiból, Áron az ajtóhoz ment, Márk pedig kivette a csomagtartóba helyezett székem, majd beleültetett. Bementünk a házba, és egyből ráláttam a csodaszép, fekete versenyzongorára. Gyönyörű. Nem is. Erre a megfelelő szó a lélegzetelállító. Áron egyből odapattant, és elkezdett rajta játszani. Ismerős volt a dallam. Hát persze, hogy ismerős. Hiszen ez az All of Me John Schmidttől. Csodálatos, és jó nehéz is egyben. A kedvenc részem, amikor egész alkarral játszik a zongorán. Olyankor egy kicsit fel kell álljon a székről, elfordítani a felsőtestét, és szó szerint ráütni egész alkarral a hangszer fekete billentyűire. Miután befejezte én boldogan megtapsoltam, ők pedig helyet cseréltek Márkkal. Márk az egyik kedvenc darabom kezdte el játszani: Beethoven Holdfény szonátáját. A mű 3 tételből áll. Egy lassúból, egy középgyorsból és egy gyorsból. Először azt hittem, hogy csak az első tételt játssza le, hiszen a másik kettő baromi nehéz. Az első tétel hibátlan lejátszása után tartott egy leheletnyi szünetet, majd belevágott a második tételbe. Az ujjai olyan gyönyörűen lavíroztak a zongorán, az arca pedig boldog volt. Néha becsukta a szemét, néha pedig olyan szeretettel nézett a hangszerre, mintha élőlény lenne. Teljesen átadta magát a zenének. Azt érezhette, mint amit én éreztem akkor, mikor táncoltam. A második tételt is lejátszotta, itt is tartott egy kis szünetet, én pedig már emeltem volna fel a kezem, hogy tapsoljak, amikor félmosollyal rámnézett, és belevágott a harmadik tételbe. Eszméletlenül jól játszott. Az ujjai úgy szántották a billentyűket, hogy alig lehetett látni. 15 percen keresztül keményen zongorázott, és egyetlen egy hibát sem ejtett. Amikor befejezte a harmadik tételt is, szépen leemelte a kezét a zongoráról, és a combjaira tette, majd felénk fordult. Én nem tudtam megmozdulni csak bámultam rá, mintha az űrből jött volna. Szerintem a zongorázni tudó emberek 1℅-a tudná lejátszani ennek a műnek a harmadik tételét, és annak az 1℅-nak is csak a fél ℅-a tudná hibátlanul eljátszani. Márk arcára a reakcióm láttán pimasz mosoly ült ki.

   -Na mi van ? Nem jutsz szóhoz ? - kérdezte nevetve.

   -Fhu ! Gyönyörű volt - motyogtam - Nagyon tehetséges vagy.

   -Köszönöm - vigyorgott - Most te jössz - mutatott a zongorára.

   -Nem hinném, hogy menne. Még soha nem zongoráztam - ellenkeztem.

   -Ha nem próbálod meg, akkor soha nem is fogod tudni megtanulni. Gyere ide - mondta, én pedig szótfogadtam és odagördültem hozzá. Megfogott a hónaljamnál, és az ölébe ültetett. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, de próbáltam figyelmen kívül hagyni a közelséget.

   -Ez itt a c hang, vagyis a dó - mutatott egy billentyűre - ez pedig a c-dúr skála - mondta, majd lejátszott nyolc hangot felfelé, majd vissza a kezdő hanghoz - Most te jössz.

   -Rendben - mondtam, majd ráhelyeztem a jobb kezem a zongorára, és lejátszottam ugyan azt amit ő.

   -Te előző életedben zongora virtuóz voltál ? - kérdezte Márk elképedve.

   -Nem tudom - nevettem - Miért ?

   -Mert elsőre lejátszottad helyes ujjrenddel a c-dúr skálát. Oké, most próbáld meg magadtól lejátszani innen - bökött rá a c melletti hangra - a d-dúr skálát. Itt már használnod kell a fekete billentyűket hogy szép dallamot adjon ki - tájékoztatott.

   -Rendben - mondtam, majd lejátszottam először csak a fehéreken, és ahova kellett fekete, azt beletettem. Két fekete billentyűt kellett használnom ahhoz, hogy egy szép dallamot kapjak. Miután ezt megtaláltam rámentem a következő hangra. Ott is lejátszottam a skálát majd a következőn is, így tovább egészen a felső c-ig, ami ugyan az, mint az alsó.

   -Fekete billentyűkkel is kezdődhet skála ? - kérdeztem Marktól, de nem jött válasz. Ránéztem, és az arca teljesen el volt képedve - Minden rendben ? - érdeklődtem.

   -Te biztos ember vagy ? - suttogta maga elé.

   -Tessék - nevettem el magam.

   -Hogy tudsz elsőre így zongorázni ? - kérdezte hitetlenkedve

   -Nem tudom. Talán azért, mert van hallásom.

   -Biztos. A kérdésedre, pedig a válasz igen. Kezdődhet feketével is skála.

   -Szuper - mondtam, majd lejátszottam azokat is.

   -Oké. Térjünk rá az akkordokra - mondta, majd c-től kezdve leütött egyszerre három hangot. Én is leütöttem, majd következett a d. Az összes dúr skála első akkordját lejátszottam. Aztán jöttek a mólok, a harmonikus és a melodikus is, majd kicsit komolyabb dolgokat is mutatott, mint például a tört hármashangzatok, vagy a kromatikus skála. Valamint megtanultam egyszerre mind két kezemmel játszani.

   -Apropó. Hol van Áron ? - kérdeztem, mert fel sem tűnt, hogy miközben zongoráztunk, ő eltűnt

   -Míg te kiélted virtuóz képességeid, és saját magadtól lejátszottad az összes dúr skálát, addig ő szólt, hogy elmegy futni.

   -Ó. Nem is hallottam.

   -Nem is baj. Folytasd.

   -Szeretnék valami darabot lejátszani.

   -Rendben - mondta, majd a zongora melletti szekrényhez lépett, és elkezdett keresgélni a kották között.

   -Ez jó lesz - mondta, majd elém rakta a Gymnopedie első tételét.

   -Nem tudok kottát olvasni - mondtam csalódottan.

   -Azon segíthetünk - és elkezdett magyarázni. Elmondta, hogy melyik a fél hang, negyed hang, és a többi, valamint hogy melyik hangnak hol van a helye, a felemelőjeleket és a leszállítójeleket is elmagyarázta, valamint basszuskulcsban is megtanított olvasni. Így hát először ő játszotta le teljes egészében, majd ütemenként haladtunk. Először ő megmutatta az ütemet majd ismételtem. Végére teljesen le tudtam játszani az egész tételt elejétől végig. Nagyon boldog voltam. Kétségkívül kell szereznem egy zongorát, hogy otthon is gyakorolhassak.

   -Nagyon ügyes vagy - dicsért meg Márk, miközben fél karral átkarolt, és puszit nyomott a fejemre.

   -Köszönöm - mondtam boldogan. Már szürkült, és Áron még mindig nem ért haza - Márk, hol van Áron ?

   -Nem tudom. Biztos bement a suliba - vonta meg a vállát.

   -Nekem indulnom kellene lassan.

   -Szólok neki, és akkor hazaviszünk.

   -Rendben. Addig én zongorázok még - mondtam, majd újra elkezdtem játszani a darabot. Közben kihallottam pár szavat a beszélgetésükből.

   -Nem, ő játszik.

   -....

   -Igen, szerintem is. De most már hazajöhetnél.

   -...

   -Várunk - mondta majd letette a telefont és felém fordult. Én épp akkor játszottam le az utolsó hangokat. Amikor befejeztem, és levettem a kezeim a zongoráról Mark közvetítette az információt, hogy Áron nemsokára jön.

   -Addig játszol nekem valamit ? - kérdeztem reménykedve.

   -Persze - mosolyodott el - Ismered Alicia Keys If I Ain’t Got You című dalát ?

   -Természetesen - anyával rengeteget énekeltük ezt a dalt.

   -Énekelni is tudod ? - kérdezte.

   -Végül is megpróbálhatom.

   -Ez a beszéd - mondta, majd elkezdett játszani. Megvártam a bevezetőrészt, majd együtt énekelni kezdtünk. Én magasan, ő egy oktávval mélyebben. Nagyon jól szólt. Teljesen beleéltük magunkat, átjárt minket a zene, jó érzés volt újra tehetségesnek érezni magam. Végig egymás szenébe nézve énekeltünk. Olyan, nem is tudom. Romantikus volt ? A dal végeztével taps hangzott fel az ajtóból, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

   -Eszméletlen volt srácok - dicsért meg minket Áron.

   -Köszönjük - mosolyogtunk egymásra.

   -Nagyon tehetséges vagy - suttogta Márk a fülembe, miközben megölelt. Beleremegtem a hangjába, és a leheletének a simogatásába.

   -Te is nagyon ügyes vagy - mosolyogtam rá, és próbáltam szabályozni a pulzusom. Erre ő önelégülten elvigyorodott.

   -Na induljunk - mondta, majd felemelt a székről, és megindult velem a kocsi felé. Furcsa, hogy az érintése által, mintha kisezer villám áradna szét a testemben. Áron hozta utánunk a székem, majd berakta a csomagtartóba. Márk berakott a kocsiba, az anyósülésére, majd odalépett Áronhoz. Áron odaadta neki a kulcsot, és gondolom azt mondhatta neki, hogy hozza vissza az autót. De ő miért nem jön velünk ? Talán kettesben akar minket hagyni ? Lehet. Márk bepattant a kocsiba, és ráadta a gyújtást. Felbőgött a motor, és kitolattunk a kocsifeljáróról. Márk felkapcsolta a rádiót, de most nem metál szólalt meg, hanem a Stayin’ Alive. Nem a legújabb szám, de imádom. Márk rámvigyorgott, és elkezdtük énekelni. A többi ember, őrülnek nézhetett bennünket, mert torkunk szakadtából énekeltük a dalt, miközben a fejünkkel headbangeltünk. A dal végzetére épp haza is értünk.

   -Márk - mondtam, még mielőtt kiszállt volna a kocsiból - Köszönöm - hálálkodtam, majd  kinyújtottam a karjaim és átöleltem. Ő belepuszilt a hajamba, és körkörös mozdulatokkal simogatta a hátam.

   -Nagyon szívesen - suttogta, amibe beleborzongtam. Lefejtette rólam a kezeit, és kipattant a kocsiból. Elővette a székem, majd kiemelt az autóból, és a beleültetett. Tánc közben nem emelgettek ennyit, mint az elmúlt két napban. Kinyitottam az ajtót, majd újra átöleltem Márkot.

   -Jó éjszakát bébi - mondta majd egy puszit nyomott a homlokomra.

   -Jó éjszakát Márk - motyogtam, majd begurultam a házba és becsuktam az ajtót.