-Ó ne - néztem az előttem elterülő lépcsősorra.

-Megoldjuk - mondta majd előreszaladt, és eltűnt a folyosón. Mit csinál ? Eltelt pár perc, mire visszaért. De nem egyedül jött. Volt vele egy hölgy is. Szőke haja a háta közepéig ért, kék szemei csak úgy világítottak napbarnította arcán.

-Jézusom - kapott a szája elé. Először azt hittem, hogy a székem miatt lepődik meg, de aztán megláttam a csillogást a szemében.

- Maga Nyári Izabella - mondta izgatottan.

-Maradjunk a tegeződésnél - mondtam majd' kicsattanva a boldogságtól. Még sem felejtett el mindenki. Ez a nő tudja ki vagyok, és úgy látom szerette is azt, amit csináltam.

-Imádtalak, és annyira sajnálom azt ami veled történt. Olyan gyönyörű vagy még mindig. Ne haragudj, csak mindig is arra vágytam, hogy találkozhassak veled.

-Egy rajongó - mosolyog Márk.

-Gyere ide nyugodtam - mondtam a hölgynek, aki egyből leszaladt a lépcsőn. Kitártam a karjaim ösztönözve arra, hogy öleljen meg. Habozás nélkül közelebb lépett, és körém fonta karjait.

-Köszönöm - suttogtam. Nem is tudom, hogy kinek. Az életnek ? Márknak ? A hölgynek ?

-Szívesen - válaszolta a hölgy. Elengedett, majd kezet nyújtott - Bianka vagyok.

-Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Bianka.

-Én még jobban. Megengeded, hogy készítsek egy közös képet ?

-Persze. Majd Márk lefényképez bennünket - mondtam Bianka pedig előkapta a telefonját és odaadta Márknak. Márk készített pár fotót, majd visszaadta Biankának a készüléket.

-Úgy csináljuk, hogy én felviszem Izát, te pedig hozod utánunk a széket - ismertette a tervét velünk Márk. Miközben magyarázott megütötte valami a fülem. Iza. Még senki nem hívott Izának. De tetszik.

-Rendben - bólogatott izgatottan Bianka. Márk odalépett hozzám, és könnyed mozdulattal kiemelt a kocsiból. Én autómatikusan a nyaka köré fontam a karjaim, és hagytam, hogy vigyen fel a lépcsőn. Bianka jött utánunk, cipelte a székem.

-Nem nehéz ? - érdeklődtem.

-Nem - mondta még mindig boldogan - Én is balettoztam. Soha nem voltam benne profi, csak úgy hobbi szinten, és most a kislányom is táncol. Te vagy a példaképe.

-Olyan jó ezt hallani - mondtam meghatódva - Azt hittem, hogy az emberek elfelejtettek.

-Ugyan már ! Téged, elfelejteni ? Te vagy a legfiatalabb magyar balerina, aki főszerepet kapott.

-Kedves, hogy ezt gondolod.

-Ez az igazság - mondta, közben pedig felértünk a második emeletre, ahol a dékán irodája van - Nekem most mennem kell. Sok a dolgom. A dékán a 34-es teremben van - mondta, és letette a székem, Márk pedig belerakott.

-Mindent köszönök - mondtam Biankának és még egyszer megöleltük egymást, majd elment.

-Erre örökre emlékezni fogok - mondtam inkább magamnak, mintsem Márknak. Odaértünk a dékán irodája elé, aminek ajtaján a "Gömbös Tibor, a Pesti Pedagógiai Egyetem dékánja" felirat díszelgett. Már előre telefonáltam este, hogy biztosan itt legyen a dékán.

-Maradj itt - néztem Márkra, ő pedig csak bólintott. Bekopogtam, és egy fojtott igent hallottam bentről. Kinyitottam hát az ajtót és begördültem az irodába.

-Jó napot ! - köszöntem illedelmesen.

-Csókolom Izabella ! Miben segíthetek ?

-Szeretném megkérdezni, hogy lehet-e késeltetett felvételit írni ? Mivel ugye másfél éve történt egy balesetem, aminek következtében lebénultak a lábaim, ezért nem tudtam a rendes felvételire eljutni, és készülni.

-Én szívesen segítenék önnek, de ezt sajnos nem én döntöm el. Küldenem kell egy levelet a minisztériumnak, ők majd döntenek arról, hogy felvételizhet-e. Ez körülbelül két hétbe telne. Most június harmadika van, és ha engedélyezik, akkor augusztus közepén kerülne sor a felvételi megírására. Minden esetre szerintem nyugodtan kezdje el a készülést, mert ilyen okok miatt engedélyezni szokták. Felvételiznie kell magyarból, matekból és történelemből valamint kérünk legalább egy középfokú nyelvvizsgát.

-Értem. Köszönöm.

-Nagyon szívesen - mondta, majd az órájára pillantott. Ebből tudtam, hogy dolga lehet.

-Viszont látásra. És még egyszer köszönöm - mondtam majd kimentem az ajtón.

-Na mi volt ? - támadott le Márk rögtön.

-Azt mondta, hogy majd a minisztérium dönt, de szerinte megengedik. Úgy hogy azt hiszem az elkövetkező időkben gőzerővel fogok tanulni. Ja ! És meg kell csinálnom egy nyelvvizsgát.

-Milyen nyelvből kell ?

-Az mind egy, de szerintem az angolt választom.

-Than I can help you - ajánlotta fel a segítségét. Hát persze. Ő évek óta Londonban él. Perfekt beszéli a nyelvet.

-I would be really thankful. /Nagyon hálás lennék/

-Azért nem vagy rossz. Egész jó a kiejtésed - mondta miközben elindultunk a lépcső felé.

-De nagyon jó sem vagyok. Hogy letegyem a középfokút augusztusig, ahhoz készülnöm kell.

-Én tényleg szívesen segítek.

-Nagyon köszönöm - hálálkodtam újfent - Hogyan jutunk le ?

-Bianka kikészített egy széket a lépcső aljára, szóval leviszlek, beleültetlek, aztán pedig lehozom a kocsid.

-Értem - mondtam, ő pedig megfogott és felemelt. Gyorsan és könnyedén levitt a földszintre, majd beleültetett egy székbe. Felszaladt a kocsimért, és azt is lehozta, majd átrakott.

-Ez érdekes volt - nevetett.

-Az nem kifejezés.

-Tudsz röplabdázni ? - kérdezte.

-Hát nagyjából. Általánosban játszottam, meg nagy ritkán a húgaimmal, amikor meglátogattam anyuékat.

-Van kedved játszani ? Vettem hónapos bérletet a pályára, mert imádok röpizni.

-Hát kedvem van, de hogy tudnék így játszani ?

-Elég ha csak kosárérintéssel passzolgatjuk a labdát.

-Rendben - egyeztem végül bele.

-Köszönöm - mosolygott.

-Ez a legkevesebb, amit tehetek érted - néztem a szemébe - De nem gondolod, hogy egy kicsit túl vagyunk öltözve a röplabdához ? - néztem végig magunkon. Rajtam szoknya, rajta pedig farmer volt inggel.

-Igazad van. Nekem van a pályán szekrényem, amiben a ruháim vannak, de a tiédért haza kell ugranunk.

-Rendben - mondtam. Pár perc múlva hazaértünk.