A napok teljesen monotonok. Délelőtt meglátogat a fogvatartóm, próbál belőlem információkat kiszedni a céggel kapcsolatban, viszont én semmit sem tudok. Márk soha nem avatott be a részletekbe. Még azt sem tudom, hogy hány munkás van, nem hogy hol vannak a fontos akták, meg ilyesmi. Ilyenkor jó pár pofont kapok cserébe, mert az a tökkelütött nem tudja felfogni, hogy semmilyen információ nem áll a birtokomban. Amikor a tenyere az arcomon csattan én szó nélkül, pókerarccal tűrök. Néha kapok pár falatnyi kaját, ami közel sem elég, úgy hogy egész nap korog a gyomrom.

A házunk teli van rendőrökkel. Márk teljesen összezuhant, és szinte alig teszi ki a lábát a szobából. Péterék ezek szerint meghosszabbították az ittlétüket, és segítenek Márknak. Főznek, takarítanak, és próbálják rávenni, hogy csináljon valamit, nem nagy sikerrel. Néha a kezébeveszi a gépét, és dolgozik, de nem láttam még, hogy bement volna a cégbe. Egy alak jelenik meg a bejáratiajtóban, amitől először majd szívrohamot kapok, de aztán felismerem, hogy Áron az, ami megkönnyebbüléssel tölt el. Behúza a bőröndjét, majd egyből Márk szobájába megy. Megfogja a karját, és kirágatja az ágyból. Először átölelo, majd eltolja magától, és elkezd hozzá beszélni, hogy nyomatékosítja a szavait ütögetni kezdti a mellkasát. Márk sóhajtot egy nagyot, majd bólintot. Felkapja a telefonját, a tárcáját meg a kulcsait, és gondolom bemegy a cégbe. Áron lehuppan az ágyra, és szomorúan a kezébe hajtotja a fejét. Ujjaival belemarkol a hajába, és perceken keresztül így marad. Majd gyorsan letöröli az arcát, és kimegy a konyhába, hogy egyen.

   -Ha nem kapok tőled információt, a barátaid nem maradnak sértetlenül - viharzott be a fogvatartóm, akinek még mindig nem tudom a nevét.

   -Mondtam már, hogy nem tudok semmit ! - keltem ki magamból.

   -Rendben - bólogatott idegesen. - Rendben - harapta be az ajkát, majd elővette a telefonját. - Ma este játszhatsz egy kicsit a Márk házában lévőekkel… Igen. Csak ne ölj meg senkit… Persze. Belefér. Akkor megbeszéltük - bólintott, majd lerakta a telefont.

   -Maga szívtelen féreg ! - dobtam felé a párnámat. - Hogy lehet ilyen kegyetlen ?! Hogy teheti ezt ártatlan emberekkel ? Márk nem tett semmit sem ! Nem ő könyörgött a vezérigazgató címért ! Hanem megdolgozott érte ! Ha maga nem csak kihasználta volna Evant, hanem szorgalmasan dolgozott volna, akkor lehet, hogy maga kapta volna meg a céget. De maga egy lusta dög, aki csak élősködött Evanon ! Ne csodálkozzon, hogy eltaszította magától ! A kedvességgel, a szorgalmassággal, a kitartással, és az önzetlenséggel sokkal többet el lehet érni ! De maga az összes felsorolt tulajdonságnak az ellentéte, szóval ne csodálkozzon ! - odrítottam a képébe.

   -Kezdesz szabadszájú lenni. Jó úton haladok - vigyorodott el.

   -Kapja be ! - mondtam teljesen nyugodt hangszínnel, holott belül a szívem olyan gyorsan kalapált az adrenalintól, hogy majd kiugrott a helyéről. Senkivel sem ordibáltam még. De meg kell hagyni, jól esett.

   -Este szép kis műsort láthatsz majd - veregette meg a vállam, majd kiment a szobából. Egy gyors pillantást vetettem a képernyőre, ahol Lilla épp főzött, Péter a kanapén szunyókált, Áron pedig idegesen járkált fel alá a házban. Majd mintha csak megérezte volna, hogy valaki figyeli felnézett a kamera irányába, és hunyorogni kezdett. Kiszaladt egy létráért, majd visszajött a szobába, és felmászott a kamerához. Félelmetesen közelről láttam az arcát, de boldog voltam, hogy végre megtalálták a kamerát. Hátrafordult, és gondolom szólt Lilláéknak, mire Péter felriadt, és Lillával együtt odarohantak Áronhoz. Áron megint csak mondott valamit, mert Lilla és Péter elkezdtek járkálni a házban. Gondolom a többi kamerát keresik. Áron óvatosan leszerelte a falról a készüléket, és bevitte a szobájába. Hozzákötötte a gépéhez, és gondolom adatokat gyűjt róla. Nem tudom, hogy mit csinált de hirtelen én jelentem meg a képernyőjén. Ijedten körbenéztem a szobámban, és észrevettem, hogy van itt is egy kamera. Basszus ! Eddig figyeltek ? Figyelték, ahogy járni próbálok ? Áron gyorsan felpattan a gép elől, majd egy tömb papírral, és egy tollal tér vissza. Valamit ír a papírra, amit felmutat nekem.

Ezt csak te látod. És ne félj, a kamera a szobádban eddig nem működött. Nem tudom, hogy kik raboltak el, de elég tökkelütöttek.

Felnevettem, de nem tudtam, hogy hogyan tudnék válaszolni. Majd eszembejutott ! Hobbiból tanultam jelnyelvet ! És Péter is. Az ujjaimmal próbáltam kivehető betűket formálni, amit talán Áron is megért, és Péter nevét betűztem le neki. Bólintott, majd odahívta Pétert, aki amint meglátott elsírta magát. De az én szemem sem maradt szárazon. Integettem neki, majd jelelni kezdtem.

   -Minden rendben van veletek ?

   -Igen - jelelt vissza könnyes szemmel.

   -El kell tűnnötök onnan. Este meg akarnak támadni benneteket.

   -Merre vagy ? - kérdezte.

   -Fogalmam sincs. Evan volt barátja rabolt el, mert az akarja, hogy az övé legyen a cég. Azt mondta, hogy én vagyok Márk gyengepontja, és velem akarja megzsarolni Márkot - meséltem, mire Péter sóhajtott egyet, majd elmondta a többieknek is. Integetni kezdtem, hogy Péter újra rám figyeljen. - Hívjátok ide Márkot - kértem, majd letöröltem egy könnycseppet az arcomról. Péter bólintott és felhívta Márkot. Amíg nem figyeltek próbáltam újra lábraállni, de összecsuklottam.

   -Au - kiáltottam fel fájdalmamban.

Fájdalom.

Fáj a lábam.

Uram atyám fáj a lábam !

Újra integetni kezdtem, mire Áron megbökte Péter vállát, hogy figyeljen.

   -Fáj a lábam - jeleltem.

   -Hogyan ? - nézett a kamerába értetlen arccal

   -Fáj a lábam ! - vigyorogtam.

   -Az lehetetlen - jelelt, majd végigszántott a kezével a haján.

   -Nem Péter ! Komolyan mondom !

   -Mit csináltál ?

   -Már napok óta próbálok ráállni.

   -Istenem Bella ! Ez annyira hihetetlen.

   -Tudom ! De ki tudja ! Lehet, hogy újra sikerül talpraállnom - mondtam, majd megmaszíroztam a lábam. És éreztem az ujjaim. Éreztem, ahogy a húsomba mélyednek. Tompán ugyan, de éreztem. - Ezt is érzem - jeleltem Péternek.

   -Akkor ne hagyd abba ! Folytasd amit eddig csináltál, és ne add fel ! Az, hogy ezeket érzet tényleg nagyon jó jelek - mondta, majd az ajtó irányába nézett, amit Márk vágott ki, majd eszeveszetten a géphez rohant. Ahogy megláttam újra könnybe lábadt a szemem, de neki is. Lerogyott a padlóra, és keservesen sírni kezdett.

   -Mondd meg neki, hogy szeretem - jeleltem Péternek. - És hogy mindent megteszek, hogy biztosnágban legyen - Péter átadta Márknak az üzenetet, aki a kézfejével letörölte a könnyeit, és újra rámnézett. Mondott valamit Péternek, ő pedig kőzvetítette:

   -Azt mondja, hogy ő is szeret, és meg fog tenni mindent, hogy épségben hazajuttasson.

   -Én megvagyok egyelőre. Viszont ti tűnjetek el onnan. Minél biztonságosabb helyre ! - jeleltem, Péter pedig bólintott, majd beszélni kezdett a többiekkel. - Várj ! Tegyétek vissza a kamerát ! A fogvatartóm minden nap csak délelőtt jön be a szobámba, meg egy másik pasi este, hogy kaját adjon.

   -Csak napi egyszer eszel ? - kérdezi idegesen.

   -Igen. De túlélhető. Legalább kapok enni. Szóval a délután szabad. Délután tudunk beszélgetni, de a nap többi részében a kamerának a helyén kell lennie ! Különben nekem annyi. És mondd meg Áronnak, hogy köszönöm. Mindent ! Szeretlek benneteket ! - Péter tolmácsolt, majd visszarakták a kamerát, és pakolni kezdtek.

   -Mi volt ez ? - rontott be a fogvatartóm, épp akkor, amikor visszarültem az ágyra.

   -Micsoda ? - kérdeztem tőle.

   -Az egyik kamera adása elment fél órára ! Csak feketeséget lehetett látni ! - mondta idegesen.

   -Nekem volt kép - vontam meg a vállam.

   -Akkor csak az én gépem baszakszik - sóhajtott, majd magamrahagyott.

   -Ez meleg volt - jeleltem a kamerába amikor már kint voltak az udvaron. Remélem látnak. - Szerezzetek egy másik kamerát, amit rácsatlakoztattok a rendszerre, úgy, hogy csak én láthassam. Ez így nagyon necces lenne, ha minden nap elmenne az adása. És minden olyan dolgot, amiről bármilyen információt tudnak kapni a céggel kapcsolatban, vigyétek magatokkal - folytattam. A kamerán láttam, hogy Márk vissza bement a házba, és összeszedte az összes technikai cuccait, meg az iratait, és bezárta a házat.

Megkönnyebbülten dőltem le az ágyra, és gondolkozni kezdtem. Próbáltam valami szökési tervet kieszelni, de semmi sem jutott az eszembe. Újra próbaltam felállni. És hihetetlen ! A lábaim megtartottak ! Sétálni ugyan nem tudok még, de állni már igen. Odafordultam a kamerához, és attól függetlenül, hogy fogalmam sincs, hogy látnak-e jelelni kezdtem:

   -Látjátok ? Állok. Úr Isten ! Állok - vigyorogtam. Fogalmam sincs, hogy mi történik, hogy, hogy képes erre a testem, vagy az elmém vagy a fene tudja mim. Valamilyen módon regenerálódtak az idegeim, és újra működnek a lábaim. Viszont fájnak, úgyhogy visszaültem az ágyra. Holnap el kellene sétálnom az ablakig, és le kéne fejtenem a léceket róla, hogy bemérjem, merre lehetek.

Valamennyi idő után bejött egy pasi, és hozott kaját. Száraz kenyeret és vizet. Csodás.

   -Bella igaz ? - nézett rám.

   -Nem tartozik magára - fogtam meg a kenyeret, és enni kezdtem.

   -Segíteni akarok - mondta, mire félrenyeltem a falatot, és köhögni kezdtem. Ő azonnal ottermett, és veregetni kezdte a hátam.

   -Mit mondott ? - néztem rá.

   -Jól hallotta - bólintott.