Pár óra múlva mocorgásra ébredtem. Egyből kipattant a szemem, és láttam, hogy Márk ébren van.

   -Márk - öleltem át, és csókokkal borítottam az arcát.

   -Mi történt ? - kérdezte értetlenül, amikor meglátta a gépeket, és a tűt a kezében.

   -Eszméletedet vesztetted - mondtam.

   -Mennyi időre ? - rémült meg.

   -Nem tudom. Fogalmam sincs.

   -Miért nincs rajtad póló ? - nézett rám értetlenül.

   -Vérzett az orrod, és a pólóm szorítottam oda. Aztán jött a mentő, és nem volt időm felvenni másikat.

   -Értem - mondta, majd megérintette az orrát, de egyből fel is szisszent. Csúnyán be van dagadva, és tiszta kék, zöld. -Minden esetre szeretném, ha csak nekem mutogatnád a gyönyörű tested - kacsintott, én viszont figyelmen kívül hagytam a beszólását.

   -Rengeteg vért vesztettél, úgy hogy adni kellett, de nem volt a kórházban 0- csoportú vér. Azt hittem, hogy elveszítelek - töröltem le egy könnycseppet. - De Lilla vére is  0-, úgy hogy ő mentett meg - sóhajtottam.

   -Az a görény meg akart ölni - mondta mérgesen.

   -Istenem - bújtam hozzá. - Lilla leütötte, úgy, hogy elájult.

   -Tessék ? - nevetett fel, de eltorzult az arca a fájdalomtól. Úgy sajnálom.

   -Serpenyővel - mondtam.

   -Jól emlékszem, hogy először te akartad leütni serpenyővel ? - karolt át.

   -Igazából igen. Nem volt más a közelben - magyaráztam.

   -A lényeg, hogy minden rendben van - suttogta,  majd megcsókolt.

   -Felhívom a nővért - nyúltam a fejünk feletti telefonért, és közöltem a nővérrel Márk állapotát. Pár perc múlva jött is a doki, de megkért, hogy menjek ki a szobából, addig még megvizsgálja Márkot. Beleültetett a székembe, és kitolt a folyosóra, majd biztosított róla, hogy a vizsgálat után visszamehetek, de addig is nyugodtan egyek. Kigurultam a váróba, és konstatáltam, hogy már reggel kilenc óra van, valamint, hogy Péterék még mindig ittvannak.

   -Na ? - szaladt oda hozzám Lilla.

   -Felébredt - suttogtam, mire ő átölelt. Nekem pedig sokadjára eleredtek a könnyeim, de most végre a megkönnyebbüléstől. - Köszönöm Lilla - szipogtam.

   -Ugyan már ! Ez természetes - mondta.

   -Akkor is. Te mentetted meg.

   -Örülök, hogy segíthettem - egyenesedett fel.

   -Gyere ide hercegnő - ölelt át Péter is. - Minden rendben van - nyugtatott. Mire én csak bólogattam.

   -Az eredményei biztatóak - jött ki az orvos, mire én legszívesebben a nyakába ugrottam volna. - Viszont szeretném még valameddig megfigyelés alatt tartani. Ma biztos, hogy itt fogja tölteni az éjszakát.

   -Rendben. Köszönöm - hálálkodtam.

   -Semmiség - mondta.

   -Bemehetünk ?

   -Be. Csak viselkedjenek, ne terheljék még nagyon.

   -Rendben - bólogattam, majd egy pillanatra visszanéztem a dokira. - És a másik ember ?

   -Ilyen információt igazából nem adhatok ki. De felébredt - mondta.

   -Köszönöm - hálálkodtam, majd bementünk Márkhoz.

   -Jól megijesztettél minket haver - nyújtott kezet Péter.

   -Nem állt szándékomban - húzta el Márk a száját.

   -A lényeg, hogy rendben vagy - mondta Lilla.

   -Köszönöm szépen a vért - hálálkodott Márk.

   -Csak tettem amit tennem kellett, és amit jónak láttam. Természetes, hogy adok vért, hiszen orvos vagyok, de elsősorban az miatt, mert a barátom vagy.

   -Attól még köszönöm - ismételte meg Márk, mire Lilla mosolyogva bólintott. - Menjetek haza. Egyetek, aludjatok. Gondolom egész éjjel itt dekkoltatok.

   -Én nem megyek haza - ráztam a fejem.

   -Bébi. Kérlek - fogta meg a kezem.

   -Nem akarlak itthagyni - ellenkeztem.

   -Jó kezekben leszek itt. Emígy meg, még mindig póló nélkül vagy, és nem szeretném, ha mások megbámulnának.

   -Öm. Ahhoz már késő - mondta Lilla - Teli van az internet a képével.

   -Hogy mi ? - kérdezte, és a műszerek mutatták, hogy egy kicsit megugrott a vérnyomása.

   -Nyugi - mondta Lilla - Elkaptak minket a bulvárosok, és csináltak pár képet. De én elküldtem őket melegebb égtájakra. Igaz, hogy magyarul, de nem lényeg.

   -Értem - bólintott. - Mondtatok nekik valamit ?

   -Nem.

   -Helyes. De komolyan mondom. Menjetek haza. Emígy is fáradt vagyok, nem hiszem, hogy sokáig fent fogok maradni.

   -Rendben. Majd hívunk egy taxit - mondta Péter.

   -Én ittmaradok - ellenkeztem továbbra is.

   -Bébi - nézett rám Márk kérlelve.

   -Rendben. De csak, mert Márk azt akarja - egyeztem bele végül.

   -Köszönöm. De holnap mindenképp gyere be - kérte.

   -Természetesen - bólintottam, majd megcsókoltam.

   -Szeretlek - mondta.

   -Én is - mosolyodtam el, majd hazamentünk Péterékkel.

Mielőtt kimentünk volna a kórházból Péter kért nekem egy pólót, hogy ne melltartóban kelljen mászkálnom. Az utcánk teli volt újságossal, úgy hogy nem bajlódtunk a székemmel, Péter beszaladt velem a házba, Lilla pedig behozta utánunk a kocsit.

   -Csinálok kaját - mondta Lilla.

   -Köszönjük - néztünk rá Péterrel hálásan.

   -Ellenőrzöm a nettet - mondtam.

   -Ne. Felesleges. És csak felhúznád magad rajta.

   -Jó - bólintottam.

   -Inkább zongorázz - mondta.

   -Rendben - gurultam oda a hangszerhez, majd belekezdtem egy, a minap tanult Mozart szonátába. Sokat segített a zongora, mint mindig. Egyszerűen amikor leülök a hangszerhez, kikapcsol az agyam, csak és kizárólag a zenére koncentrálok. Megnyugtat, és még fel is vidít.

   -Őstehetség vagy Bella - jött ki a konyhából Lilla.

   -Köszönöm - mosolyodtam el halványan.

   -Kértek enni ? - mutatott a konyhára.

   -Igen - mondtuk egyszerre Péterrel. Lilla nagyon finom melegszendvicseket csinált, és úgy döntöttük, hogy tévézés közben esszük meg. Lilla a kezébe fogta a távirányítót, és felkapcsolta a készüléket.

   -Betörtek a milliomos házába ! - hallottuk.

   -Csapom - mondta Lilla.

   -Eszméletvesztés miatt került kórházba tegnap éjjel Pósa Márk !

   -Jó ég - zsörtölődött Lilla. Én teljesen megsemmisülve néztem a készüléket, és próbáltam megemészteni a hallottakat. A következő csatornán sem volt érdekesebb a műsor.

   -Pósa Márknak barátnője van ? - tette fel a kérdést a műsorvezető, majd megjelent mögötte a kép, ami tegnap este készült Lilláról és rólam. - Vajon a pszichopata, vagy a béna kurtizán ?

   -Hogy mi ? - ordibált Lilla és Péter. Úgy tűnik, hogy ennyit ők is értenek angolul. Én továbbra is csak megsemmisülten bámultam. Kurtizán ? Azért mert a pólómmal próbáltam elállítani a szerelmem vérzését ? És mert mertem sportmelltartóban bemenni a kórházba ? Könyörgöm ! Hányan ezdenek, csak egy szál melltartóban ? És a bikini. Az sem takar többet. Sőt. Na meg hogy béna ! Van szebb kifejezés is rá. Nem kell degradálni csak azért, mert nem tudok járni ! Én is ember vagyok !

   -Inkább berakok egy filmet - mutatott rá Péter Márk CD, DVD gyűjteményére.

   -Rendben - helyeseltük Lillával.

   -Mit nézzünk ? - kérdezte Péter.

   -Valami vidámat - mondta Lilla, mire Péter bólintott majd kérdőn rámnézett.

   -Nekem mindegy - vontam meg a vállam.

   -Rendben. Akkor keresek valami vígjátékot.

Kis idő múlva megtalálta a tökéletesnek vélt filmet, amit be is rakott a lejátszóba. Én megkértem, hogy tegyen át a kanapéra, mert fájt a hátam. Fel is rakott, a fejem pedig az ölébe hajtottam. Körülbelül fél perc alatt elaludtam, de visszatért a rémálmom. Most viszont nem táncoltam benne, hanem zongoráztam. Nagy közönség előtt. És amikor a kocsiban ültem, Márk is benne volt. Sikítva, és patakokban folyó könnyekkel ébredtem fel. Péter megsimogatta a fejem, megnyugtatott, mire újra elaludtam, most viszont már nyugodtan.

_____________________
__________

Ne haragudjatok, hogy így elmaradtam az új résszel. De hát ugye elkezdődött az iskola, nekem ráadásul megint egy új helyen. Ez miatt sokkal sűrűbbek lettek a mindennapjaim, és nem sok időm maradt az írásra. De újra ittvagyok, és köszönöm, hogy ha nem is sokan, de olvassátok a történetemet ! 😘💕