Reggel gyorsan elkészültem, megcsináltam a hajam, felöltöztem, és felhívtam Pétert, hogy jöjjön el értem.

   -Szia hercegnő ! - szállt ki a kocsiból.

   -Helló bátyuskám ! - mosolyogtam. Beültetett a kocsiba, majd a székem berakta a csomagtartóba, bepattant a volán mögé, és már indultunk is.

   -Ideges vagy ? - kérdeztem, mert úgy szorította a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjai.

   -Ami azt illeti igen. Ma fog először jönni hozzám. Tegnap egész délelőtt takarítottam a házat.

   -Tényleg fontos lehet neked ez a lány.

   -Nagyon is - mosolyodott el - Na meg hát, remélem, hogy jó véleménnyel lesz a hugicámról - pillantott rám

   -Én is - nevettem. - De nyugi. Minden rendben lesz - mondtam, és megérintettem a karját, mire ő engedett egy kicsit a kormány szorításán. Felhajtott a kocsifeljáróra és leállította a motort.

   -Megérkeztünk. Van még - pillantott rá az órájára - fél óránk az érkezéséig.

   -Miben leszel ? - kérdeztem, mert csak egy szakadt nadrág, és egy egyszerű póló volt rajta.

   -Ebben ? - mondta, bár inkább kérdésnek hangzott.

   -Na azt már nem - mondtam rosszallóan. - Felveszel egy normális nadrágod, és egy lazább inget - tessékeltem be a szobájába.

   -De Bella ! - nyöszörgött.

   -Nincs de - mondtam határozottan, és odagurultam a szekrényéhez, majd elkezdtem kiszedegetni az ingeit - Péter, ez komoly ? - mutattam fel egy rikító rózsaszín, Hawaii mintás pólót.

   -Egy haveromtól kaptam - röhögte el magát.

   -Soha ne vedd fel - mondtam határozottan.

   -Nem terveztem - nevetett, én pedig tovább rámoltam a szekrényét, míg végül egy lenge, rövidujjú, világoskék ing nem akadt a kezembe. Kerestem hozzá egy fekete farmert, majd a kezébenyomtam.

   -Ez tökéletes lesz - mondtam elégedetten. Levette a pólóját, majd magára húzta az inget, és a gombokkal bajlódott. Attól függetlenül, hogy orvosnak készül, és hogy rengeteget tanul, eljár edzeni, és nagy figyelmet fordít az egésszégére, úgy hogy nagyon jól néz ki. Fekete haj, kék szem, kidolgozott test, széles váll, és még magas is.

   -Nem sok ez egy kicsit ? - méregette magát a tükörben.

   -De - vallottam, be, majd kihúztam az inget a nadrágjából, mivel az előbb betűrte. - Sokkal jobb így - vigyorodtam el. - Nem túl elegáns, de nem is túl laza. Na nyomás a konyhába ! Meg van terítve ? Egyáltalán mi lesz ebédre ?

   -Nyugalom. Persze, hogy meg van terítve. Ebédre pedig pörkölt lesz, ami már fől.

   -Helyes. A tészta ?

   -Megyek, és forralom a vizet. Az se perc alatt kész lesz.

   -Hadd csak. Majd megcsinálom én. Lilla pár perc múlva megérkezik.

   -Köszi - mondta, majd vett egy mély levegőt, és lassan kifújta.

   -Ha most ilyen ideges vagy, akkor milyen voltál az első randi előtt ? - nevettem ki szegényt.

   -Nem gúnyolódj ! - emelte intőre az ujját. - Emígy nagyon ideges voltam akkor is.

   -Nem kell félni. Minden rendben lesz - nyugtattam meg, majd begurultam a konyhába, és odatettem a vizet forrni. Péter végig követett. Kérdőn hátrapillantotam a vállam felett, mire ő megvonta a vállát.

   -Ha nem egyből nyitom ki az ajtót neki, akkor nem fog rájönni, hogy már percek óta tiszta ideg vagyok, és csak őt várom.

   -Jogos - nevettem, majd meghallottam a csengőt. - Pontos - pillantottam az órára, ami pont fél 11-et mutatott.

   -Mindig az - mondta Péter idegesen.

   -Menny már te lüke - löktem meg, mert Péter lecövekelt, és elfelejtett ajtót nyitni a barátnőjének.

   -Megyek na - eszmélt fel, és odarohant az ajtóhoz. - Szia kicsim - hallottam tompán a hangját. Milyen kis aranyos. Remélem megcsókolta, mert ha nem, akkor megütöm. Lépteket hallottam, úgy hogy megfordultam a székemmel, amikor épp beléptek. Péter jobbján egy alacsony lány állt. Viszont gyönyörű. Hosszú, göndör, vörös haj, nagy, kék szemek, aranyos, szeplős arc és baromi hosszú, göndör, fekete szempillák.

   -Szia - mosolyodtam el, majd felé nyújtottam a kezem - Bella vagyok, Péter húga.

   -Szia - fogadta el a kezem mosolyogva. - Lilla vagyok, Péter barátnője - nézett szerelmesen Péterre, mire a bátyám átkarolta a derekát, és egy apró csókot lehelt az ajkaira. Istenem annyira aranyosak. Meg tudnám őket zabálni.

   -Mindjárt kész a tészta, és akkor ebédelhetünk - mondtam, de ők még mindig egymást bámulták. - Jól van gerlepár. Menjetek szobára - nevettem el magam, mire Péter huncutul rámnézett, és úgy istenigazából megcsókolta Lillát - Tudom, hogy, elég sivár a szerelmi életem, de ezt nem kell az orrom alá dörgölni - mondtam tettetett felháborodással.

   -Jól van na, hercegnő. Te is kapsz egy puszit - vigyorgott, majd elengedte a barátnőjét, és adott egy jó nyálas puszit az arcomra.

   -Sokkal jobban érzem magam - dünnyögtem, és letöröltem a kézfejemmel az arcomon maradt nyálat. Lilla végig kuncogott, majd kézenfogta Pétert, és megkérte, hogy vezesse körbe a házban. A tészta éppen megfőlt, úgy hogy leöntöttem róla a vizet, és beleraktam egy szebb tálba, majd kivittem az ebédlőasztalra. Játékos sikítást hallottam a másik szobából, majd Péter jelent meg a vállán Lillával. A lány folyamatosan csapkodta, hol a hátát hol a fenekét, hogy tegye le.

   -Bocsi kicsim, de így gyorsabb volt - vigyorgott Péter.

   -Ne gúnyolódj a magasságomon - mondta Lilla intőn. Valóban nagyon alacsony, viszont pont ezért ilyen aranyos. Péter letette, majd homlokon csókolta.

   -Imádom, hogy ekkora vagy - vigyorodott el a bátyám, majd rámpillantott, és még nagyobb mosolyra húzta a száját. Nagyon jó látni, hogy boldogok. És érdekes, hogy amint belépett a lány az ajtón, Péternek minden idegessége, és szorongása elszállt. Boldog volt és felszabadult. De ami a legjobb: szerelmes. Odakísérte Lillát az asztalhoz, kihúzta neki a széket, majd leült mellé. Kényelmesen, és jóízűen megebédeltünk, és miután betegre ettük magunkat Péter kivitte a tányérkat a konyhába, és behozott egy üveg bort.

   -Nem foglak benneteket a szokásos “Mi óta vagytok együtt ?” meg az ehhez hasonló unalmas kérdésekkel bombázni - mondtam mosolyogva. - Azt látom, hogy boldogok vagytok, és nekem ennyi elég is - Péter hálás pillantást vetett rám, mert tudja, hogy ha én elkezdek kérdezősködni, akkor Lilla fejvesztve menekülne el. - Péter nem említette, hogy hol tanulsz - mondtam Lillának.

   -Másod éves vagyok az orvosi egyetemen. Jövőre kezdem a specializálodásom. Nőgyógyász szeretnék lenni.

   -Sok szerencsét hozzá - mosolyogtam.

   -És te ? Mármint… tudom, hogy balettoztál, és hogy nagyon jó voltál. És sajnálom ami történt veled - mondta együttérzően.

   -Már elfogadtam, és jól vagyok. De köszonöm. Idén még nem fogom tudni megkezdeni a tanulmányaim, mert sok terápiára jártam, és nem tudtam felkészülni a felvételire. De jövőre talán elmegyek tanítóképzőbe. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy bárhova máshova felvennének. Hiszen az átlagom soha nem volt valami fényes, mert az eddigi életem a balettnek szenteltem.

   -De szép terv ez is. Én imádom a gyerekeket. Sokáig vacilláltam, hogy nőgyógyász, vagy gyerekorvos legyek, de végül azért választottam ezt, mert nehezebb, és kevesebben tudják letenni. Ergó könnyebben fogok állást kapni.

   -De kockáztatsz is - mosolyogtam rá.

   -Szeretem a kihívásokat - vigyorgott.

   -Evvel nem vagy egyedül - mondtam. - Na megyek, elmosogatok. Ti addig legyetek kettesben.

   -Imádlak hugi - mondta Péter.

   -Tudom - vigyorogtam, és még ki sem értem az ebédlőből már is nekiesett Lillának. A kis mohó. Bár csak velem is itt lenne valaki, aki így néz rám, így ér hozzám. Aki így szeret. Szükségem van rá ! Mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok, a telefonom egy e-mailt jelzett. Persze, hogy ő írt, és a neve láttán automatikusan mosolyra húzódott a szám.

Címzett: Nyári Izabella

Tárgy: Vallomás

Feladó: Pósa Márk

Helló bébi !

Eszméletlenül üresek a mindennapjaim, amióta nem vagy mellettem. Olyan monoton, és unalmas minden. Te adtál értelmet a napjaimnak. Valahogy muszáj lesz megoldani, hogy találkozzunk, mert borzasztóan fáj, hogy nem vagy mellettem, és hogy én sem lehetek melletted. Meg akarom fogni a kezed, érezni akarom az illatod, megsímogatni a puha bőröd. Hallani a csodás nevetésed, látni a gyönyörű mosolyod, és a csillogó szemeid. Halgatni a csodás zondorajátékod, látni a szenvedélyt a szemedben, amikor a hangszerre pillantasz. Érezni az ajkaid ajkaimon, mert azóta meg akarlak csókolni, hogy megláttalak. De nem mertem. Féltem, hogy csak még jobban összetörném a szíved, amikor visszamegyek. A füledbe akarom suttogni azt a mondatot, mit már napok, sőt hetek óta el szerettem volna mondani, és hallani szeretném a te szádból is, mert tudom, hogy te is ugyan azt érzed amit én. Át akarlak ölelni, melléd szeretnék feküdni, belélegezni a hajad illatát, hozzádbújni. Szeretném, ha az ölembe ülnél, megsimogatnád az arcom, ráhajtanád a fejed a vállamra. Érezni akarlak magam mellett, szükségem van rád. Szeretnék veled beszélgetni, énekelni, táncolni. Szeretnék sétálni veled, bemutatni a barátaimnak, és a világ tudtára adni, hogy te vagy a mindenem. Szeretném ha támogatnál, segítenél döntést hozni, és szeretném, ha minden este te várnál rám otthon, a lakásunkban. A közös otthonunkban. Mert szeretlek. Minden egyes porcikádat, minden egyes hajszáladat, minden egyes mozzanatodat, szavadat, és gondolatodat szeretem. Szeretlek bébi. És sajnálom, hogy ezt nem mondhattam el akkor, amikor még melletted voltam. De ígérem, meg fogom oldani, hogy találkozhassunk.

Szeretlek !

Zokogtam. Patakokban folytak a könnyeim, és összegörnyedtem a székemben. Soha senki sem mondott nekem még ilyen szépet. Olyan boldog vagyok, de mégis baromira szomorú. Hiányzik. Nagyon. Tudom, hogy egyszer már kimondta, hogy szeret, de az olyan pillanat hevében történt.

   -Hé hé hercegnő - jött oda hozzám Péter - Mi történt ? - kérdezte, mire odanyomtam a kezébe a telefonom. Villámgyorsan elolvasta, majd átölelt - Hercegnő, de hiszen ez jó.

   -Tudom - szipogtam. - De annyira hiányzik - nyafogtam, mint egy összetört szívű tinilány. De valóban hiányzott. - Viszont ezek félig örömkönnyek - nevettem el magam erőtlenül.

   -Gyere - mondta, majd kiemelt a székből - átviszlek a nappaliba.

   -Kaphatok egy zsepkendőt ? - szipogtam.

   -Persze - nézett rám együttérzőn, és a kezembe nyomott egy zsepit.

   -Köszönöm.

Lerakott a kanapéra, épp amikor Lilla a mosdóból kilépett.

   -Jézusom - kapott a szája elé, amikor meglátta a kisírt szemeim. - Mi történt ?

   -Szerelmi vallomást kapott, és kicsit nehezen viseli - ismertette vele Péter a történteket.

   -Legalább te is viszonozod ?

   -Igen - vágta rá Péter.

   -Nem tőled kérdeztem - mondta Lilla gyengéden, majd leült mellém a kanapéra.

   -Azt hiszem - szipogtam - hogy igen.

   -De hisz az nagyszerű - vigyorgott.

   -De nem olyan egyszerű.

   -Már hogy ne lenne.

   -Londonban él - suttogtam.

   -Oh.

   -Ja - sütöttem le a szemem.

   -Kitalálunk valamit - tette a vállamra a kezét. Már is megkedveltem ezt aranyos teremtést.

   -Nekem eddig nem sikerült semmit sem.

   -De azt értem, hogy te miért nem tudsz elmenni, de ő ?

   -Vezérigazgató - vázoltam a probléma forrását.

   -Értem.

   -Hercegnő - szólt Péter.

   -Igen - emeltem rá a tekintetem.

   -Válaszoltál neki ? - vigyorgott pimaszul.

   -Jézusom - kaptam a fejemhez, mire Péter a kezembe nyomta a készüléket.

Címzett: Pósa Márk

Tárgy: Szeretlek

Feladó: Nyári Izabella

Márk. Ez übernyálas volt. De hidd el én is ugyan ezt szeretném, és én is szeretlek. Kitalálunk valamit, hogy hogyan tudjunk találkozni. Ígérem.

Szeretlek !

Ledobtam magam mellé, a kanapéra a telefont, és hátradőltem. El kell jutnom Londonba. Muszáj. Látnom kell.

   -Hercegnő - guggolt le elém Péter - Csak pár napot várj, és meglátod, hogy tálcán fogják kínálni neked a Londonba való utazás lehetőségét.

   -Miről beszélsz ? - vontam fel a szemöldököm.

   -Majd meglátod - kacsintott rám - Csak légy türelmes.

   -Nem értem, hogy miért kapnék lehetőséget, hogy elutazzak Márkhoz, de oké. Várok.

Mit forgat a fejében ? Mi az, hogy tálcán kínálják nekem az utat ? Miért ? Mert ha táncolnék, akkor még megérteném. De… mindegy. Hagyjuk. Azt mondta Péter, hogy pár nap múlva ki fog derülni. Annyit talán tudok várni. Mert ismerem Pétert. Makacs, és nem fogja elmondani mire gondolt, bármennyire könyörgök is, viszont soha sem hazudna. Ha egyszer azt mondja, hogy eljutok, akkor eljutok.

   -Hozom a desszertet - csapta össze a tenyerét Péter, majd kisietett a konyhába.

   -Szabad megkérdeznem, hogy hol találkoztatok ? - vigyorgott rám. Mire én is elmosolyodtam. Nagyon rég nem tudtam úgy igazán kibeszélgetni magam, főleg nem lánnyal.

   -Hát az apukája volt, aki azt a kamiont vezette, ami elütött engem - kezdtem, mire felvonta a szemöldökét és meglepetten nézett rám. - A baleset után az apukájával, Dáviddal összebarátkoztunk, és elég szoros kapcsolatot ápolunk. Így ő általa ismerkedtünk meg.

   -Hűha. És randiztatok ? - faggatott tovább.

   -Először barátként néztünk egymásra, de egy idő után kezdtek átalakulni az érzéseink. Sok felé voltunk együtt, de egyik alkalmat sem neveztük randinak. Amikor már rájöttem, hogy rohadtul szerelmes vagyok belé már késő volt. Pár napra rá vissza kellett mennie Londonba.

   -De előtte megtanította zongorázni - lépett be Péter egy nagy tortával.

   -Komolyan ? - nézett rám ámulattal Lilla.

   -Igen - vigyorogtam.

   -És kurvára tehetséges.

   -Péter ! - néztem rá szúrós szemmel.

   -Jól van na hercegnő -vigyorgott - Szóval nagyon tehetséges - javította ki magát.

   -Annyira azért nem - mondtam, mert én így is gondolom.

   -Ne legyél ennyire szerény. Profi vagy. Egy igazi virtuóz. Na de együnk most márt, mert éhen halok.

   -Nem rég ettél - jegyeztem meg.

   -Mindig ezt csinálja - nevetett Lilla - Állandóan eszik.

   -Tudom. Ismerem - mosolyogtam. Péter odajött hozzám, és átvitt az asztalhoz.

   -Ki csinálta és milyen - vigyorogtam ?

   -Mióta eszel édeset ? - kérdezte Péter őszinte meglepettséggel.

   -Kábé négy hete - mondtam, még mindig fülig érő mosollyal.

   -Ez is az ő érdeme ? - kérdezte Péter. Pont ezt mondta anyu is.

   -Igen - vallottam be.

   -Szuper - vigyorgott - Emígy kinderes, és Lilla csinálta.

   -Kérek - mondtam mosolyogva. Péter vágott mindannyiunknak egy egy szelettel és jóízűen elfogyasztottuk. Isteni finom volt, úgy hogy meg is dicsértem Lillát. Torta után megkérten Pétert, hogy vigyen haza, mert már nagyon fáradt voltam. Lilla ragaszkodott hozzá, hogy ő is velünk jöjjön, úgy hogy hazafelé hárman ültünk a kocsiban, és énekeltünk. Lillának is egész szép hangja van úgy hogy együtt röhögtük ki Pétert, amikor ő is bekapcsolódott. Miután kiraktak otthon, Lilla biztosított arról, hogy bármikor hívhatom, ha szükségem van rá. Nagyon megköszöntem nekik mindent, és bementem a házamba. Végig Márk, és a levele járt a fejemben. Annyira boldog vagyok, hogy végre elmondtuk egymásnak, hogy mit érzünk. De úgy igazából. Odagurultam a zongorámhoz, és elkezdtem játszani rajta. Ami csak eszembe jutott. Szomorút, boldogat, lassút, gyorsat, könnyűt, nehezet. Teljesen belefeletkeztem a játékba, és már éjfél is elmúlt amikor ágybadőltem. Írtam Márknak egy jó éjszakát üzenetet, na meg hogy szeretem, majd mély álomra hajtottam a fejem.