-Hála Istennek ! Köszönöm ! - vette fel a telefont Márk.

   -Na mesélj. Had halljam - mondtam kicsit ellenségesen.

   -Ne légy ilyen távolságtartó. Kérlek. Emily - kezdte, mire én közbevágtam.

   -Szóval van neki neve is.

   -Igen Bella. Van neve - csattant fel.

   -Jó. Folytasd.

   -Szóval igen. Lefeküdtünk. De nem most. Még mielőtt hazamentem volna.

   -És ennek most meg kéne nyugtatnia ?

   -Bella nem járunk !

   -Igazad van. Nem járunk. Hagyjuk is. Legyetek boldogok.

   -Nem szeretem. Az Isten szerelmére Bella ! Téged szeretlek. Ezt a kis kurvát már a hazautazásom előtt dobtam, de most, hogy vezérigazgató lettem megint nyomulni kezdett - mesélte, de nem figyeltem rá. Leragadtam annál a mondatánál, amikor azt mondta, hogy szeret.

   -Márk - szakítottam félbe. - én is szeretlek.

   -Jaj bébi. Bár ott lennék ! - mondta szomorúan.

   -Jó lenne. Ne haragudj, hogy féltékenységi rohamom volt.

   -Semmi baj. Mindenkivel előfordul. De mennem kell kicsim. Egész nap csak az irodában ültem, és vártam, hogy hívj - sütötte le a szemét.

   -Márk - kezdtem, mire ő felnézett a kamerába - Megoldható lenne, hogy a szőke cicababa ne legyen a közeledben ? - kérdeztem, mire ő jóízűen felnevetett. - Komolyan kérdeztem.

   -Tudom. És igen. Megoldom - mosolygott.

   -Köszönöm - vigyorogtam.

   -Mennem kell. Viszlát bébi.

   -Szia Márk - mondtam, majd kinyomtam a hívást - Szeretlek - suttogtam magam elé, amit ő már nem hallhatott. Fel kell hívnom anyut. Kikerestem a számát a névjegyek között, és benyomtam a hívást.

   -Szia kicsim - üdvözölt.

   -Szia anyu.

   -Naa. Beszéltél vele ? - kérdezte.

   -Igen - mondtam szűkszavúan.

   -És ?

   -Azt mondta, hogy volt köztük valami, de már rég végetvetett neki. A csaj csak nyomul rá, most, hogy vezérigazgató lett. Ja, meg azt mondta, hogy szeret - vigyorogtam.

   -Nagyon örülök kislányom. És most hogyan tovább ?

   -Fogalmam sincs - sóhajtottam - Várok.

   -Nem fog a sült galamb a szádba repülni.

   -Tudom. De egyelőre tényleg semmi ötletem sincs. Talán hagynom kéne ezt az egészet. Lehet, hogy nem működne.

   -Ha nem próbálod meg, akkor soha nem is fogod megtudni - mondta bölcsen.

   -Igaz. Majd megoldjuk.

   -Ügyes legyél kicsim. Szeretlek.

   -Én is szeretlek anyu - búcsúztam el tőle, és letettem a telefonom. Leültem a zongora elé, rákerestem John Smidth All of Me-jére, és megnyitottam a kottát. Ütemenként haladtam, majd soronként, és így tovább. Gyakoroltam, volt hogy egy részt többször is egymás után. A kedvenc részem, amikor egész alkarral játszom. Bár nekem az annyira nem megy, mert nem tudok felemelkedni a székből, de valahogy kiügyeskedtem, és úgy kitekerem a kezem, hogy sikerül több hangot leütnöm egyszerre. Miután már végre lejátszottam egyben az egészet taps hallatszott fel a hátam mögül. Úgy látszik az emberek csak úgy random ki-be járkálnak a házamba. Megfordultam, és hőn szeretett bátyámmal találtam szemben magam.

   -Péter - mosolyodtam el, és ölelésre tártam a kezeim. Péter előrelépett, megfogott, és körbeforgatott. Pont mint a filmekben.

   -Szia hugi - nyomott egy nagy, cuppanós puszit az arcomra, mire én elvigyorodtam - Hiányoztam ? - kérdezte nagyképűen.

   -Minden percet kínkeservesen éltem meg, mert nem láthattalak - dramatizáltam.

   -Ennek örülök. Te viszont egy cseppet sem hiányoztál nekem - viccelt.

   -Hogy vagy bátyus ? - kérdeztem.

   -Soha jobban - vigyorgott.

   -Ho ho - tettem fel a kezeim - Történt valami, amiről tudnom kéne ?

   -Van egy lány - kezdte.

   -Tudtam ! - vágtam közbe - Hogy hívják ? Hány éves ? Mióta ismered ? Randiztatok már ? Hogy néz ki ? Remélem nem vörös a haja, mert ha vörös, akkor le fogom vágni a fejéröl, és felvarrom a sajátomra... - hadartam.

   -Lassabban már ! Lillának hívják. Két évvel fiatalabb tőlem. Egy éve ismerem, de még csak egy hónapja randizunk. És vörös a haja, méghozzá göndör, de nem nyúlhatsz hozzá, különben egyesével fogom levagdosni azokat a tehetséges zongorista ujjaid - szabta meg a kegyetlen büntetést, ami a szabály megszegéséért járhat.

   -Értettem uram ! - tisztelegtem.

   -Nagyon helyes.

   -És aranyos ? - boncolgattam tovább a témát.

   -Annál sokkal több. Nagyon segítőkész, önzetlen, őszinte, de ha meg kell védeni magát, akkor meg is védi. Kicsit csípős a nyelve, de csak akkor, ha olyannal beszélget, akit nem bír. Bevállalós típus, úgy hogy a hétvégén megyünk bunji jumpingozni.

   -Komolyan ? Az irtó király lehet !

   -Az ám - mosolygott

   -És felteszem a 15 millió dolláros kérdést: szereted ?

   -Bella. Ez nem kérdés ! Imádom.

   -Ez olyan lányosan hangzik. Nyálas vagy.

   -A pasiknak is vannak érzéseik - mondta tettetett durcássággal.

   -Csak vicceltem. Nagyon örülök neked. Mikor találkozhatok vele ? - vigyorogtam.

   -Akár holnap is - mosolygott.

   -Szuper - tapsikoltam.

   -És hercegnő - amikor kicsik voltunk mindig így hívott. Furcsa, mi soha nem voltunk olyan fajta testvérpár, akik folyton marják egymást. Mindig nagyon jól kijöttünk egymással - Veled mi újság ? - kérdezte - Azt már látom, hogy megtanultál zongorázni.

   -Igen - mosolyogtam - Viszont engem sem került el Cupido - vigyorogtam.

   -Komolyan ? Mesélj csak !

   -Az elején leszögezném, hogy nem vagyunk együtt. Még. A mégen van a hangsúly. Szóval ez egy kicsit kényes téma, valamint bonyolult de…

   -Ráérek - vágyott közbe. Pontosan ezt mondta Márk is, amikor hivatlanul beállított az első találkozásunk után.

   -Szóval találkoztam egy pasival, Márkkal. Nagyon jól néz ki, és csupa szív ember. Londonban él és dolgozik, de most épp kivett pár hónapnyi szabadságot. Két és fél hetet sülve-főlve együttöltöttünk. Voltunk röplabdázni, cukrászdában, étteremben, a parkban. És megtanított zongorázni. Viszont váratlanul vissza kellett mennie Londonba, mivel annak a cégnek a tulajdonosánál, ahol dolgozott rákot diagnosztizáltak, és nincs kire hagynia a céget, ezért úgy döntött, hogy Márknak adja. Szóval vissza kellett mennie, ami miatt…

   -Te összetörtél - fejezte be a mondatom, és együttérzés csillogott a szemében.

   -Pontosan.

   -Hát hercegnő. Valahogy meg kellene oldanod, hogy kijuss hozzá.

   -De nem tudom, hogy hogyan.

   -Játssz csak egy kicsit nekem.

   -Péter ez hogy jön ide ? - értetlenkedtem

   -Csak játssz nekem valamit. Lehetőleg a legnehezebbet, amit tudsz.

   -Rendben - mondtam, majd elkezdtem játszani a Holdfény szonátat, mert Márk megtanított rá. A harmadik tétel még nem ment akkor olyan jól, de azóta gyakoroltam, úgy hogy lehet, hogy most sikerülni fog. A probléma az az, hogy nem bírom használni a pedált. Ez miatt veszít egy kicsit a darab az értékéből, de nem baj. Az első tételt befejeztem, hibátlanul. Jöhet a második. Koncentráltam, és átéreztem a dallamot. Beleéltem magam a műbe. A harmadik tételnél az ujjaim csak úgy száguldoztak a zongorán. Csodálatos érzés volt. Miután befejeztem, óvatosan levettem a kezeim a hangszerről, és az ölembe raktam őket.

   -Na ? - kérdeztem Pétert, mert úgy tűnt, nem nagyon akar megszólalni.

   -Ez profi Bella. Jézusom. Egy Vivaldi veszett el benned.

   -Vivaldi hegedűművész volt, de ez mellékes - nevettem. Péter orvos létére nagyon nincs otthon a zenében. De ez nem zavar egy cseppet sem. - Köszönöm. Sokat jelent a véleményed.

   -Felvehetem ? - kérdezte vigyorogva.

   -Miért ? - értetlenkedtem.

   -Meg szeretném mutatni Lillának, hogy milyen tehetséges a hugicám.

   -Egyem a zúzád - vigyorogtam - Csak nyugodtan.

Péter kiszaladt az előszobába, és egy nagy, komoly fényképezőgéppel jött vissza.

   -Az mióta van neked ? - kérdeztem.

   -Kábé egy órája - nevetett.

   -Aham - hagytam rá. Elém állt, bekapcsolta a gépet, én pedig elkezdtem játszani. Beleadtam mindent, így sikerült az egészet hibátlanul lejátszanom. Nagyon büszke voltam magamra, amikor befejeztem. Péter kikapcsolta a kamerát, és átölelt.

   -Nagyon ügyi vagy hercegnő - adott újra egy puszit. - Tudsz valami olyat is játszani, amit esetleg én is ismerek ? - kérdezte.

   -Hmm. Például ?

   -All of Me John Legendtől ?

   -Mióta hallgatsz te ilyeneket - nevettem ki.

   -Hejj. Ő egy nagyon tehetséges előadó.

   -Tényleg ?

   -Lilla kedvenc énekese - vallotta be nevetve.

   -Gondoltam. Szerintem tudom - mondtam, majd kerestem a netten egy kottát. Elkezdtem játszani, mire Péter nekikezdett énekelni, csupán egyetlen hangot sem talált el.

   -Még véletlenül sem énekelj Lillának, mert kiűznéd a világból - mondtam röhögve a dal befejeztével.

   -Ne csúfold a selymes tenor hangom - mondta elvékonyított hangon, mire belőlem kirobbant a nevetés. Egy majd két méteres csupa izom férfi áll itt előttem, és elvékonyított hangon, konkrétan buzit játszik. Ő sem bírta sokáig, belőle is kiszakadt a nevetés. A könnyeinket törölgettük, amikor egyszer csak megcsörrent a telefonom. Márk neve jelent meg a kijelzőn, mire én autómatikusan elmosolyodtam.

   -Kimegyek - mondta Péter, de én visszarántottam a pólójánál fogva.

   -Szó sincs róla. Alig vártam már, hogy bemutathassalak neki - mondtam, majd bekapcsoltam a kamerát.

   -Szia bébi - mosolygott bele Márk. Fehér inget viselt, melynek felső két gombját kigombolta, és egy fekete nyakkendő lógott lazán a nyakába. Olyan szívdöglesztően nézett ki !

   -Még hogy nincsenek együtt - mormogta Péter, mire én karon csaptam.

   -Szia Márk - mosolyogtam a kamerába. - Ő itt a bátyám Péter. Péter, ő pedig Márk - mutattam be. Szándékosan nem mondtam semmit sem arról, hogy kicsodám Márk. Ha azt mondtam volna, hogy a legjobb barátom, akkor valószínüleg megsértettem volna, viszont szerelmemnek sem merem szólítani, elvégre nem járunk.

   -Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott Márk. - Iza sokat mesélt már rólad - egyedül Márk hív Izának. És meglehetősen tetszik.

   -Én is örülök - mosolygott a bátyám.

   -Képzeld - kezdtem mesélni - Ma sikerült hibátlanul lejátszanom a Holdfény szonátát - vigyorogtam.

   -Büszke vagyok rád - mosolygott őszintén Márk.

   -Köszönöm - mosolyogtam vissza rá. És csak bámultuk egymást. Hosszú perceken keresztül. Csak gyönyörködtem a laza, de mégis elegáns férfiban, aki előttem ült, de mégis baromi messze.

   -Na jól van galambocskáim. Kezd a hányinger kerülgetni - mondta, mire én belebokszoltam a kezébe.

   -Kirúgtad ? - kérdeztem Márktól.

   -Nem. Csak át lett helyezve. De ne aggódj. A közelembe sem jöhet.

   -Nagyon helyes - vigyorogtam önelégülten.

   -Márk - szólt közbe a bátyám - Mivel is foglalkozol te pontosan ?

   -Építészmérnök vagyok, valamint a londoni You Dream It We Build It cég vezérigazgatója.

   -Hallottam, hogy most kaptad meg. Gratulálok hozzá - mondta a bátyám őszinte csodálattal.

   -Köszönöm szépen. És te ? - érdeklődött Márk.

   -Idén fejezem a specializációm. Sebész leszek.

   -Az szép - mosolygott elismerően Márk. - Na de mennem kell. Holnap hosszú napom lesz. Csak be akartam köszönni. Jó éjszakát Péter. Jó éjszakát bébi - búcsúzott el Márk. Nem nagyon zavarta, hogy a bátyám mellettem ült. Nyugodtan becézett.

   -Jó éjt - mondtuk szinte teljesen egyszerre Péterrel.

   -Én is megyek - mondta Péter.

   -Sűrűbben is jöhetnél - vigyorogtam.

   -Holnap úgy is jössz. Csinálunk valami finom ebédet. Aztán meg majd igyekszem sűrűbben meglátogatni.

   -Nagyon köszönöm a meghívást - mosolyogtam a bátyámra.

   -Akkor várunk - mondta, majd átölelt.

   -Jó éjszakát hercegnő - nyomott egy puszit a homlokomra.

   -Jó éjszakát bátyuskám - búcsúztam el tőle fülig érő szájjal. Nagyon hiányzott már. Mindig is jól kijöttünk, de mostanában ritkán találkoztunk a specializációja miatt. Aminek meg külön örülök, az az, hogy végre talált egy lányt. Nagyon remélem, hogy működni is fog.

Már nagyon kimerült voltam, úgy hogy belebújtam az ágyamba, és egyből elnyomott az álom.