Reggel egy újabb e-mailt kaptam Márktól.

Címzett: Nyári Izabella

Tárgy: Büszke vagyok rád

Feladó: Pósa Márk

Büszke vagyok rád bébi ! Csak így tovább. Ma 10-11-ig szabad vagyok. Ha felébredsz, akkor hívj fel. Puszi !

Fülig ért a szám. Rápillantottam az órára, ami fél tízet mutatott. Gyorsan letusolok, és felhívom. Beültem a tuskabinba, és vettem egy villámgyors zuhanyt, majd felhúztam egy rövidnadrágot meg egy fekete rövidujjút, és odagurultam a zongora elé. Megtámasztottam a telefonom a kottatartónál, rápillantottam az órára, ami pont tízet mutatott és benyomtam a videóhívást.

-Szia bébi - mosolygott bele a kamerába. A laza, farmer pólós összeállítást sehol sem láttam, helyette egy nagyon elegáns öltönyt és nyakkendőt viselt. Ha eddig vonzónak találtam, akkor most űbervonzó.

-Szia Márk - vigyorogtam, és büszke vagyok magamra, hogy ki tudtam nyögni bármit is.

-Hogy vagy ?

-Őszintén ? - kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet beharapott ajakkal - Szarul - nevettem el magam.

-Sajnálom. Nem akartalak megbántani - mondta szomorúan.

-Nem számít. Nem élheted korlátoltan az életed miattam. Nem érdemled meg.

-De te megérdemled - nézett a szemembe.

-Nem igaz. Eddig is megvoltam egyedül.

-Épp ezért érdemelnél meg egy kis törődést. Erre én az első adandó alkalommal leléptem.

-Nem adatott volna meg még egy ilyen lehetőség. Ha nem éltél volna vele, akkor egész életemben mart volna a lelkiismeret.

-Így engem fog - sütötte le a szemét

-Márk ne engedd, hogy csak az érzéseid vezéreljenek. Tény, hogy kicsit nehéz volt feldolgoznom azt, hogy elmentél, de már túltettem magam. Valamennyire.

-Nem engedem, hogy csak az érzéseim irányítsanak, de még is fáj így látnom téged.

-Ne törődj vele. Koncentrálja a karrieredre.

-De ha nem érdekel ? - kérdezte kicsit hangosabban.

-Márk - suttogtam, majd ajtónyitódást hallottam a kamerán keresztül.

-Everything is okey ? - tette kéjesen egy szőke cicababa Márk vállára a kezét, mert gondolom felfigyelt a kiabálásra.

-Yes. Sure - nyugtatta meg Márk, majd visszafordult hozzám.

-Ez ki ? - kérdeztem gombóccal a torkomban.

-Csak egy alkalmazottam - mondta, de kerülte a tekintetem.

-Márk ! Nézz a szemembe ! - kértem, mire nagy nehezen felemelte a fejét, és mélyen belefúrta a tekintetét az enyémbe - Ki ez a nő ?

-Nem lényeg - mondta, de én nem hittem el. Ennyire voltam fontos neki ? Amint visszament összefeküdt egy szőke nőcskével, aki méghozzá az alkalmazottja is. Na szép.

-Jól van - mondtam fojtott hangon - Oké. Ha nem lényeg, nem lényeg. Úgy sem tartozik rám - mondtam, és nyúltam, hogy kinyomjam a hívást.

-Ne bébi, kérlek ! - könyörgött Márk, de én figyelmen kívül hagytam. Kikapcsoltam a telefonom, és elhajítottam. Legalább könnyebb lesz elfelejteni. Lehet, hogy miszlikbe tépte a szívem, de legalább könnyebben túlteszem magam rajta.

-Miért ? - kiáltottam, majd mélyről feltört belőlem a zokogás. Odagurultam az ágyamhoz, lefeküdtem, és odahúzódtam a fal mellé. Átkaroltam egy párnát, és nem engedtem el, mintha az életem múlna rajta.

-Szia kicsim ! - hallottam anyám hangját az előszobából - Hogy... - torpant meg amint meglátta, hogy zokogva fetrengek az ágyon. Odajött mellém, leült, és simogatni kezdett, csitítgatott, nyugtatott. És amiért hálás voltam, nem kérdezett semmit sem. Nem tudtam volna a nagy zokogás közepette mesélni neki bármit is.

-Jól van kicsim. Minden rendben lesz - mondta selymes, lágy hangon. Pont úgy, mint ahogy egy kisgyerekhez szoktak beszélni. Az elmúlt hetekben, amikor Márk itt volt, és amióta elment, most találkoztunk először. És most lelkifurdalásom van, hogy elhanyagoltam azt az embert, aki feltétel nélkül szeret.

-Szeretlek anya - mondtam a sírástól rekedtes hangon.

-Én is szeretlek kicsim.

-Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem eddig. Annyira sajnálom.

-Semmi baj kicsim. Legalább jól szórakoztál ? - kérdezte, és még mindig a hajam simogatta. Az ölébe raktam a fejem, és úgy kezdtem neki mesélni.

-Az első két hétben nagyon is. Megismertem Márkot, és, hát, azt hiszem - hebegtem - kicsit jobban megszerettem a kelleténél. Viszont pár napja vissza kellett neki mennie Londonba, mivel cégtulajdonos lett, és amint visszament összefeküdt egy csajjal, közben pedig folyton azt hajtogatta, hogy ő mennyire sajnálja, hogy el kellett mennie, meg hogy mennyire hiányzok neki, meg hogy megérdemelném, hogy itt legyen velem és a többi. Erre amint megszabadult tőlem egy random lányt vitt ágyba.

-Biztos vagy benne, hogy lefeküdtek ? - kérdezte anya a szemembe nézve.

-Amikor megkérdezem, hogy ki volt az a nő, aki belépett az irodájába, és megsimogatta a vállát, miközben videocseteltünk, lesütötte a szemét, és annyit mondott, hogy az alkalmazottja, de nem lényeg.

-Ebből még nem derül ki semmi. Szerintem hallgasd meg. Az ember általában rögtön a legrosszabbra gondol, ami leginkább nem igaz.

-Majd talán este - mondtam. Addig legalább lesz időm feldolgozni valamennyire, és talán nem bőgöm el magam, amint meglátom.

-De mindenképp beszélj vele - emelte fel intőn az ujját.

-Azt hittem, hogy nem díjazod, hogy vele vagyok.

-De azt még annyira sem viselem el, hogy csak marcangolod önmagad, holott még az igazságot sem tudod.

-Köszönöm anyu - mondtam, majd kinyomtam magam a kezemmel, és adtam egy puszit az arcára -Csinálsz valami finom ebédet ? - kérdeztem, és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

-Persze - mosolygott - Hoztam csirkemellet.

-Imádlak - öleltem át, és jól megszorítottam. Annyi mindent tett értem egész életem során. Az egyik legfontosabb ember számomra. Imádom az anyukámat. Beleültetett a székembe, és kitolt a konyhába. Elkezdünk főzőcskézni, pont úgy, mint a balesetem utáni hónapokban. Olyan megnyugtató érzés volt. Mintha kislány lennék.

-Szívem - mondta, miután visszajött a nappaliból - Mióta van neked zongorád ?

-Hát - mosolyodtam el a kedves emlék miatt - tőle kaptam.

-Vett neked zongorát ? - döbbent le.

-Igen - vigyorogtam.

-Te tényleg szerelmes vagy - mondta fülig érő szájjal - És tudsz is rajta játszani ?

-Fogjuk rá.

-Mutasd meg, míg sül a csirke - mondta csillogó szemekkel.

-Rendben - egyeztem bele, és kigurultam a nappaliba. A telefonom még mindig a földön hevert, de nem nagyon törődtem vele. Odamentem a zongora elé, és elkezdtem játszani a Für Eliset. Átjárt a zene. Ilyen érzést utoljára a színpadon táncolva éreztem. Azt hittem, soha többé nem lesz ilyenben részem. Most viszont, újra megtaláltam azt, amiben szenvedélyem lelem. Anya csillogó szemekkel tapsolt meg, amikor befejeztem a darabot, és fülig érő szájjal ölelt át.

-Annyira örülök, hogy újra látok csillogást a szemedben. Úgy néztél erre a hangszerre, úgy játszottál rajta, mintha ez lenne a mindened.

-Azt érzem, mint amit tánc közben éreztem.

-Azt nagyon jó kicsim - mondta még mindig fülig érő szájjal.

-Na de menjünk enni, mert korog a gyomrom.

-Jól van, na. Gyerünk !

Az ebéd nagyon finom lett. Anya egy igazi konyhatündér. Elkerekedett szemekkel nézte, ahogy repetát is kértem.

-Ne vedd sértésnek, de mióta eszel ennyit ?

-Úgy három hete - vigyorogtam.

-Szóval ez is az ő érdeme ?

-Talán - mondtam sejtelmesen - Hogy vannak a húgaim ? - tereltem a témát.

-Jól. Ivett gőzerővel kosarazik, Hanna pedig szertornázik

-Mikor kezdte ? - kérdeztem, mert Hanna eddig annyi sportban megfordult, hogy már megszámolni sem tudom.

-Körülbelül egy hónapja - nevetett.

-Talán ez beválik neki.

-Reméljük - mondta, majd rápillantott az órájára, ami már ötöt mutatott - Mennem kell. Te pedig beszélj Márkkal, okvetlen.

-Jól van anyu. Beszélni fogok - öleltem át.

-Nem kell kikísérni. Kitalálok - fordult vissza.

-Rendben - mosolyogtam, majd odamentem a földön heverő telefonhoz.

Címzett: Nyári Izabella

Tárgy:...

Feladó: Pósa Márk

Bella, ne haragudj. Kérlek beszéljük meg. Ez nem az aminek látszik. Itt fogok ülni egész nap a telefonom felett. Hívj fel ! Kérlek.

Sóhajtottam egy nagyot, és csak is anyu miatt felhívtam azt az embert, akinek sikerült darabokra törni a szívem pár órával ezelőtt.