-Na jól van kis virtuóz. Már három napja márt sem csinálsz, csak nutellát zabálsz, és romantikus drámákon bőgsz - rontott be a szobámba Áron. Hát nem fogadhatta valami szép látvány. Három napja nem tusoltam, csak ettem, és filmeket néztem, amiken bőgtem. Áron elvette a távirányítót, és kikapcsolta a készüléket.

   -Emígy hogy jöttél be ? - kérdeztem kissé reszelős hangon, mert hogy megszólalni sem szólaltam meg már három napja. Iszonyúan fáj, hogy Márk nincs velem. Amikor hazaért valóban telefonált, de csak rövid ideig beszéltünk, mert fáradt volt. Azóta egyszer sem hívott, mert gondolom zsúfoltak a napjai. Nem akartam hülye, összetört szívű nőt játszani, mint akik a filmekben vannak, de pontosan úgy éreztem magam, mint ők, és azt esett jól csinálni, amit ők csináltak, vagyis nagyjából semmit. Hirtelen Áron odalépett az ágyamhoz, teljesen figyelmen kívül hagyva az előbbi kérdésem, felemelt, és bevitt a fürdőbe.

   -Tusolj le, rendezd el magad, és majd csinálunk valami programot - mondta határozottan, nekem pedig nem volt időm ellenkezni. Beültem a tusolómba, és jó forró zuhanyt vettem. Őszintén szólva jól esett.

   -Itt egy rövidnadrág, meg egy rövidujjú - dugta be a kezét Áron valamint begurította a székem, míg én locsoltam magamra a kellemes meleg vizet.

   -Köszönöm - kiabáltam ki. Kb 10 perc múlva végre elzártam a vizet, és kivánszorogtam a kabinból. Felkaptam a kikészített ruhákat, majd kigurultam a konyhába, ahol Áron készített egy gyors omlettet, hogy legyen valami értelmes a gyomromban.

   -Szeretnél gyakorolni zongorán ? - kérdezte, mire én bólintottam.

   -Akkor elmegyünk hozzám, és keresek neked pár művet, amit megtanulhatsz.

   -Köszönöm - mosolyogtam.

   -Nincs mit, kis virtuóz.

Közben megcsörrent a telefonom. E-mailt kaptam.

Címzett: Nyári Izabella

Tárgy: Sajnálom

Feladó: Pósa Márk

Helló bébi !

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem eddig. Nagyon el voltam foglalva. A cég immár hivatalosan is az enyém. Most igyekszem majd fejleszteni, bővíteni, úgy hogy az elkövetkező időkben sem fogok tudni olyan sűrűn írni, vagy telefonálni. Nagyon hiányzol.

Címzett: Pósa Márk

Tárgy: Bocsánatkérés elfogadva

Feladó: Nyári Izabella

Szia Márk !

Számítottam rá, hogy ez lesz. Semmi baj. Örülök, hogy minden rendben van. Ma lesz az első zongoraórám. Te is hiányzol !

   -Bella ! - integetett Áron a szemem előtt.

   -Igen ? - kérdeztem, és nem tudtam eldönteni, hogy boldog vagyok-e vagy szomorú. Hiszen amióta visszament most írt először, de viszont feketén fehéren leírta, hogy nem fog tudni sokat jelentkezni.

   -Márk volt ? - kérdezte Áron.

   -Igen - feleltem, még mindig az érzelmeimmel vívódva.

   -Gondoltam. És mit mond ?

   -Hogy minden rendben, és hogy sok a munka. Ja, meg hogy ne nagyon higgyem azt, hogy beszélni fogunk a közeljövőben.

   -Sajnálom - mondta.

   -Lehet, hogy jobb lenne túltennem magam rajta - suttogtam magam elé.

   -Bella. Szeretitek egymást. Meg fogjátok oldani.

   -De hogyan ? Neki nincs ideje, nekem pedig nincs módom hogyan feljutni.

   -És ha kiköltöznél ?

   -És ha ő nem akarja ? Vagy ha nem működik ? Akkor mit kezdek ?

   -Ugyan már.

   -Mind egy, hagyjuk. Inkább menjünk - zártam le a témát.

   -Rendben - mondta, majd elvette a tányérom, belerakta a mosogatóba, beültetett a kocsiba, berakta a székem, és indultunk is.

   -Amikor Márk nem volt veled, akkor rengeteget beszélt rólad - mondta a kocsiban Áron.

   -Tényleg ? És mit mondott ?

   -Csupa pozitív dolgokat. Folyamatosan csak áradozott rólad - mondta, mire én teljesen elvörösödtem - Na mi az piroska ?

   -Semmi, csak jól esik ezt hallani.

   -Szereted. Ugye ?

   -Ez nem is kérdés - vallottam be.

   -Ő is szeret.

   -Még sem mondta soha.

   -Nem akarta túlbonyolítani. Viszont kimutatta az érzéseit.

   -Tudom - sütöttem le a szemem - Én viszont, nem adtam a tudtára, hogy mennyire is szeretem.

   -Hát nem - nevetett.

   -Köszi. Most megkönnyebbültem.

   -Szívesen - mondta, majd leállította a motort, mert megérkeztünk. Kivette a székem, beleültetett, majd betolt a házba. Odalépett a zongora mellett lévő kottákhoz, én pedig ismét visszaemlékeztem az itt eltöltött időkre. Amikor Márk és Áron zongorázott nekem. Amikor először ültem zongorához. Amikor együtt énekeltünk, és hülyéskedtünk a fiúkkal.

   -Ez jó lesz - mondta, majd elém rakta a Für Elise kottáját.

   -De ez nehéz - szörnyedtem el.

   -Ugyan már. Meg tudod csinálni.

   -Na próbáljuk meg - egyeztem bele.

   -Ez a beszéd - mondta, majd lejátszotta az egész művet, aztán pedig ütemenként, majd soronként játszottuk felváltva. Estére már kisebb nagyobb hibákkal le tudtam játszani az egész művet.

   -Ügyes vagy kis virtuóz - veregette meg a vállam - még egyszer, és elég lesz - mondta, mire én újra feltettem a kezeim a csodálatos hangszerre, és újra belekezdtem a műbe. Észre sem vettem, hogy lecsukódtak a szemeim, miközben játszottam,addig míg a végére nem értem a dalnak.

   -Profi vagy - mosolyodott el Áron.

   -Azért ne túlozz - mondtam, hiszen nem éreztem annyira jónak.

   -Pedig tényleg nagyon jó volt. Egy két helyen volt hogy félrenyomtál, de az normális. Én mái napig is van, hogy elrontom néhol. De ezt csak azok hallják, akik fejből tudják a dalt. Ezért előnyös felvételire olyan dalt vinni, amit annyira nem ismernek.

   -De engem ez úgy sem érint - mosolyogtam.

   -Majd meglátjuk - vigyorogott.

   -Nem látunk meg semmit sem.

   -Akkor nem - hagyta rám - Hazaviszlek.

   -Okés.

Miután hazaértem megnéztem egy újabb űber nyálas filmet, ettem jó sok nutellát, és álomba bőgtem magam.

Tudom, hogy nem vagytok még olyan sokan (a mégen van a hangsúly 😂), viszont úgy érzem, „vallosmással" tartozom a távollétem miatt. Az elmúlt időszakban rengeteget kellett tanulnom. Nem csak az évvégi hajrá miatt, hanem azért is, mert jött egy olyan eszement ötletem, hogy át akarok íratkozni síma gimiből matekra. Ebből kifolyólag készülnom kellett a felvételire is. Szóval elnézést kérek tőletek ! Mostantól kezdve igyekszem rendszeresen hozni a részeket. Ja és a napokban megszállt az ihlet, úgy hogy új történetet kezdtem el írni 😁💕