Reggel arra ébredtem, hogy Márk lágy csókokat lehel az arcomra, és a nevem suttogja. Megfordultam a másik oldalamra, mert még nem volt erőm felkelni.

   -Iza - suttogta gyengéden - kelj fel.

Én válaszul csak morogtam egyet. Mire ő belepuszilt a nyakamba, ami végett kellemes bizsergés futott végig a gerincem mentén. Ezt el tudnám viselni minden nap. De nem akarom újra kesergéssel tölteni a napot.

   -Bébi ! Ébresztő.

   -Jól van már - nyöszörögtem, és nagy nehezen felültem az ágyban.

   -Főzök kávét - mondta - De nehogy visszaaludj - emelte fel az ujját fenyegetően majd elvigyorodott.

   -Nem fogok - ígértem meg. Márk kiment a konyhába, én pedig kimásztam a puha és biztonságot nyújtó ágyamból. Beleültem a székembe, kiválogattam, hogy milyen ruhát akarok felvenni és kigurultam a fürdőszobába. Villámgyorsan letusoltam, és felvettem egy kicsit bővebb farmert, meg egy púder színű ingblúzt. Mire kiértem Márk már reggelit is készített.

   -Jó reggelt álomszuszék.

   -Jó reggelt - mosolyogtam, majd az asztalhoz gurultam, és kezembe vettem a melegszendvicset, amit Márk nagy szeretettel készített el nekem. Jó sok sajttal - Mm ez nagyon finom.

   -Tudom - vigyorodott el.

   -Te pedig még mindig szerény vagy.

   -Ezt is tudom - mosolygott - Nem mellesleg jól nézel ki - bókolt, mire én elpirultam.

   -Köszönöm. Ha gondolod áthívhatjuk Dávidot és Áront.

   -De én veled akarok lenni - mondta őszintén.

   -Tudom. Én is, de ők meg veled szeretnének lenni. Ki tudja, hogy meddig nem fognak majd látni.

   -Imádom, hogy ilyen önzetlen vagy - mosolygott, és belepuszilt a hajamba - Felhívom őket - mondta, majd elment a telefonjáért. Míg ő telefonált én eszegettem a szendvicsem, és visszagondoltam a legszebb együtt töltött perceinkre. Amikor a cukrászdában voltunk, amikor a parkban, amikor röplabdáztunk, amikor zongoráztunk, amikor énekeltünk, amikor valamelyik nap elmentünk csónakázni, amikor a mólón beszélgettünk, amikor táncoltunk, és a tegnap éjjel, amikor a karja a derekamon pihent, és az egyenletes légzését hallgattam. Valamint a mosolya, amivel annyiszor megajándékozott. Nagyon fog hiányozni ez az egész. Pont mire megreggeliztem addigra vissza is ért.

   -Jönnek - mondta.

   -Örülök neki - mosolyogtam - De nincs itthon szinte semmi. Kéne valami kaja. Maradhatnának ebédre.

   -Rendelünk valamit ? - kérdezte mosolyogva.

   -Rendeljünk.

   -Pizza ?

   -Pizza - vigyorodtam el. Pénteken elvitt pizzázni, és esküszöm, nem tudom, hogy hogyan tudtam eddig ezek a kaják nélkül élni.

   -Akkor gyorsan telefonálok még egyet.

   -Rendben. Én addig megágyazom - mondtam, és begurultam a hálóba. Leszedtem az ágyneműt, és beraktam a szekrénybe, majd ráraktam az ágyra a díszpárnákat. Lágy dallam ütötte meg a fülem, és amikor megfordultan Márkot találtam a zongoránál, és épp Let Her Go-t játszotta. Alkalomhoz illő.

   -And only know you love her, when you let her go - énekelte a szemembe nézve. Nekem pedig összeszorult a szívem. De annyit sírtam mostanában. Nem engedhetem meg, hogy újra ilyen gyöngének lásson. Erősnek kell lennem. Nem sírhatom el magam.

   -Valami vidámabbat. Légyszi - suttogtam, mire ő bólintott és elkezdte játszani Avril What The Helljét. Imádom. Amit meglátta az arckifejezésem ő is elvigyorodott, és együtt kezdünk el énekelni.

   -All my life I’ve been good, but now I’m thinking what the hell ! - énekeltük torkunk szakadátból. Pont ebben a pillanatban lépett be Áron, és ő is csatlakozott hozzánk. Miután befejeztük a dalt lepacsizott Márkkal, engem pedig megölelt. Pár percre rá megérkezett Dávid is, majd a pizza is. Márk szokás szerint nem engedte, hogy fizessek. Leültünk az asztalhoz kajálni, és végig beszélgettünk. Nagyon meghitt volt. Egy óra felé Márk odahajolt hozzám, és a fülembe suttogott

   -Indulnom kell bébi.

   -Elkísérünk - mondtam határozottan.

   -Rendben - mosolyodott el, majd felállt az asztaltól, és odament az apjához.

   -Jó legyél fiam - veregette meg a hátát Dávid - Büszke vagyok rád - mondta elérzékenyülve.

   -Köszönöm apa - mosolygott szomorúan Márk.

   -Kiviszlek haver - mondta Áron.

   -Én is megyek - mondtam.

   -Ha nem haragszol meg, én nem megyek. Nem bírom az utazást - mondta Dávid.

   -Tudom apa. Semmi baj - nyugtatta meg a fia. Márk felvette a bőröndjét, ami eddig az előszobában hevert, majd lassan megindultunk.

   -Hazavigyem ? - kérdezte Áron Dávidtól.

   -Nem kell. Sétálok egyet.

   -Rendben - mondta Áron. Márk kiemelt a székemből, és betett a kocsiba, természetesen az anyósülésre. Dávid mindvégig mosolygott. Szegényt kicsit elhanyagoltam az elmúlt hetekben. Valaki túlságosan lefoglalt. Betették a csomagtartóba a székem, Márk beült mögém, Áron a kormányhoz, és már száguldoztunk is a reptér felé. Néztem az elsuhanó fákat. Olyan hatást keltett, mintha én teljesen egyhelyben lennék, és csak a fák mozognának mellettem. Egyszer csak Márk keze előrenyúlt az ajtó felől, és az enyém után kutatott. Miután megtalálta rákulcsolta az ujjait az enyéimre, és gyengéden simogatni kezdett. Beleborzongott az egész testem, annyira jól esett. Mindebből Áron semmit sem látott, hiszen Márk pont a másik oldalam felől nyúlt előre. De így csak még fájdalmasabb lesz a búcsú. Ha nem lenne semmi baj a lábammal, akkor tuti, hogy vele mennék, és soha többé nem szakadnék el tőle. Jelentkeznék Londonban egy ballettházba, ahol csak még jobbá válhatnék. De sajnos nem tudok járni, így ez az álom már megvalósíthatatlan. Pár perc múlva Áron lehajtott az autóútról, és már ott is voltunk a reptéren. Megszorítottam Márk kezét, amit viszonzott, majd elengedett, és kiszállt a kocsiból. Kivette a székem, majd engem is, és beleültetett a járgányomba. Áron kivette a bőröndjét, és megindultunk a nagy épület felé.

Beléptünk az üvegajtón, és óriási zsivaj fogadott. Teli volt a csarnok emberekkel. Gyerekek sírtak, anyukák próbálták őket fegyelmezni, apukák tiszta idegek voltak, az időseket idegesítették a kisgyerekek rohangálása. Az egyik sarokban egy szerelmespár turbékolt, a másik sarokban egy másik pár veszekedett azon, hogy melyikük tette el a jegyeket, és hova. Rég voltam már ekkora hangzavarban, és egy kicsit megfájdult tőle a fejem.

   -Jól vagy bébi ? - kérdezte Márk.

   -Aham - bólintottam - Csak egy kicsit fáj a fejem.

   -Van nálam gyógyszer. Kérsz ?

   -Nem szeretem a gyógyszereket - mondtam őszintén. A gyógyszeripar lett mára már a legnagyobb maffia. Annyi csalás van benne. Ráadásul nincsenek valami jó hatással a szervezetünkre. Inkább maradok a természetes dolgoknál.

   -Te tudod - hagyta rám, majd ránézett az órájara - Háromnegyed kettő. Mennem kell - sóhajtott nagyot. Odafordult Áronhoz, adott neki egy pacsit, és nagyfiúsan átölelték egymást.

   -Vigyázz magadra haver - mondta Áron.

   -Úgy lesz. Te meg vigyázz rá - bicentett felém - Egy haja szála se görbüljön - mosolyodott el szomorúan. Úgy éreztem, mintha valaki benyúlt volna a mellkasomba, megfogta volna a szívem, és kifacsarta volna belőle az összes életerőt. Márk odalépett hozzám, leguggolt és átölelt. Jó szorosan, mintha az élete múlt volna rajta.

   -Már is hiányzol - suttogtam.

   -Hívni foglak, amint megérkeztem, és ha az időm hagyja, akkor majd skypolhatunk is.

   -De az nem ugyan az - mondtam szomorúan

   -Sajnálom bébi - mondta, majd egy gyengéd csókot lehelt a homlokomra, és elindult, hogy becsekkoljon. Szeretlek Márk mondtam magamban, és könnyekkel telt meg a szemem. Idegesen letöröltem őket az öklömmel, még mielőtt kibuggyanhattak volna. Vége. Elment. Londonban az egyik leggazdagabb ember lesz, a nők csak úgy sorakozni fognak az ajtaja előtt. Miért engem választana, aki nem tudja saját magát sem ellátni, nem hogy őt. Pár hónap múlva már azt is el fogja felejteni, hogy léteztem. Ilyen az élet. De nekem sajnos ezt már nem először sikerült megtapasztalnom.

Hazafelé csak bámultam kifelé az ablakon, és keseregtem magamban. Valamikor hazaértünk, és Áron leparkolt a házam előtt, majd kivette a székem a csomagtartóból. Odasétált az ajtómhoz, kinyitotta, és kiemelt a járműből. Nem sokat segítettem neki, mert a testem ernyedten lógott a kezei közt, még bele nem ültetett a kocsimba, és be nem tolt a házamba.

   -Feküdj le aludni - mondta. Nem kell kétszer kérni. Persze előtte bőgök egy sort, meg benyomok egy nutellát - amit szintén Márktól kaptam először.

   -Jó legyél kis virtuóz - búcsúzott el Áron, mire én próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de csak egy grimaszra telt. Áron elment, én pedig bezártam az ajtót, és megvalósítottan az imént említett terveim.