-Ne sírj te kis virtuóz - mondta valaki a hátam mögül.

   -Nem sírok - töröltem le a  kézfejemmel a könnyeim - Mit csinálsz itt Áron ? - kérdeztem kissé barátságtalanul, és felé fordultam.

   -El is mehetek - mutatott az ajtó irányába, majd megindult felé.

   -Ne haragudj ! Nem úgy gondoltam. Csak kissé feldúlt vagyok - kértem bocsánatot.

   -Semmi baj - mosolygott - Egyre ügyesebb vagy - mosolyodott el.

   -Köszönöm - mondtam keserű mosollyal.

   -Márk vette ? - bökött a zongorára.

   -Szerinted ?

   -Oké oké - tette fel a kezeit védekezően - Gondoltam.

   -Tényleg ne haragudj. Csak olyan váratlanul ért. És már is hiányzik.

   -Elhiszem. Megszeretted igaz ?

   -Azt hiszem igen - mormogtam - Tudnál nekem hozni egy zsepit kérlek ? A konyhába van, a hűtő tetején.

   -Természetesen - mosolygott. Addig te játssz nyugodtan.

   -Úgy lesz - mosolyodtam el, és újra elkezdtem az Elton John számot. Ezennel végig tudtam énekelni.

   -Iszonyú tehetség vagy - mondta Áron, majd leült a mellettem lévő székre - Ha esetleg van kedved hozzá, akkor a nyáron foglalkoznék veled, és akár esetleg felvételizhetsz zenére.

   -Nem vagyok annyira jó - húztam el a szám.

   -Dehogy nem. Na akkor benne vagy ? - kérdezte, és felém nyújtotta a kezét. Gyorsan végiggondoltam a lehetőségeim. Az egyik az, hogy egész nyáron a szobámba kuporogva olvasok, tévézek vagy sírok, vagy a másik opció, hogy valami értelmessel töltöm az időt, mint például zenéléssel. Még ha nem is felvételizek zenére, legalább nem pocsékolom el a nyaram hülyeségekre.

   -Egye fene. Rendben - mondtam enyhe mosollyal - De nem ígérek semmit - emeltem fel a mutatóujjam.

   -Szuper - vigyorodott el - Bármikor jöhetsz, vagy én is jöhetek. Csak szólj előtte.

   -Köszönöm.

   -Nagyon szivesen. Ki tudja ? Lehet, hogy művésszé válsz.

   -Kötve hiszem - nevettem fel.

   -Az egyetem szólt már vissza ?

   -Nem, de azt mondták, hogy két hét, ami pont ma telik le. Úgy hogy ma-holnap szólni fognak.

   -Szurkolok - mosolygott.

   -Én is. A tanulás, és a felvételire való felkészülés elterelné a figyelmem.

   -Márkról - fejezte helyettem a mondatot.

   -Igen - vallottam be - Iszonyúan fog hiányozni.

   -Elhiszem. Nekem is.

   -Tudod, végre lett egy ember, akihez kötődöm, akivel beszélgethetek, akiben megbízok, és most ez élet megint keresztbe húzza a számításaim. Persze örülök, hogy cégtulajdonos lesz, meg hogy ilyen nagy sikerre tett szert ilyen fiatalon, csak tudod én egy brutálisan magamnakvaló személy vagyok, és ki akarom sajátítani magamnak. Viccelek. Csupán szükségem lenne rá.

   -Én itt vagyok.

   -Tudom. És köszönöm.

Megrezzent a telefonja, rápillantott a kijelzőre, majd felpattant.

   -Azt hiszem, megjött a lovagod. Nekem már nincs több keresnivalóm itt - mondta, majd lehajolt, és átölelt.

   -Köszönöm, hogy eljöttél.

   -Nagyon szívesen. A mihamarabbi viszont látásra ! - búcsúzott, és megemelte a képzeletbeli kalapját, amivel mosolyt csalt az arcomra. Ahogy kilépett az ajtón, Márk abban a pillanatban lépett be. Átölelték egymást, gondolom búcsúzóul, mert nem hiszem, hogy fognak találkozni egymással indulás előtt. Szóltak még pár szót egymáshoz, majd Márk bejött hozzám.

   -Szia bébi - mondta, és

szorosan magáhozölelt.

   -Szia Márk - mondtam szomorú mosollyal.

   -Mit szeretnél csinálni ? - kérdezte szomorkás mosollyal.

   -Szeretném kiélvezni az együtt töltött perceket. Nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk, és ne gondoljunk a holnapra.

   -Tetszik az ötlet. De ahogy elnézem, még mindig nem öltöztél át - mondta nevetve.

   -Most már nem is fogok - vigyorogtam.

   -Na gyere ide - nyújtotta felém a karját. Nem kellett kétszer kérni. Egyből ottermettem mellette. Kiemelt a székből, az ágyhoz vitt majd lefeküdtünk egymás mellé.

   -Mit nézzünk ? - kérdezte.

   -Barmit, csak ne romantikus drámát.

   -Sci-fi jó lesz ? - nézett rám csillogó szemekkel.

   -Csak ha ufók is vannak benne - vigyorogtam.

   -Alien vs Predator ?

   -Tökéletes ! - Márk elindította a filmet, amit valójában imádok, de nem nagyon figyeltünk rá.

   -Áron azt mondta, hogy szívesen tartana nekem órákat, és szerinte akár felvételizhetnék zenére. Én nem tartom magam olyan tehetségesnek, de viszont élek a lehetőséggel, hogy tanulhatok.

   -Jól is teszed - mondta majd gyengéd, körkörös mozdulatokkal kezdte simogatni a hátam - Az egyetem visszaszólt már ?

   -Még nem - és amint kimondtam megcsörrent a telefon.

   -Csak emlegetni kellett - nevetett fel Márk - Idehozom - mondta, majd feltápászkodott, és elindult a telefonért. Odaadta nekem a készüléket, én pedig fogadtam a hívást.

   -Csókolom Izabella ! Én vagyok az, az egyetem dékánja.

   -Üdvözlöm - mondtam kicsit idegesen.

   -A felvételivel kapcsolatban keresem magát. Sajnos nem engedélyezték, hogy később írja meg, tekintve, hogy a balesete több, mint egy éve történt.

   -Rendben. Megértem - mondtam csalódottan - Azért köszönöm.

   -Semmiség. Jövőre viszont szívesen látjuk önt. Addig is a miharabbi viszont hallásra.

   -Viszont hallásra ! - búcsúztam el, majd kinyomtam a telefont.

   -Nem sikerült ? - kérdezte Márk szomorú tekintettem, mire én megráztam a fejem. Bemászott mellém az ágyba, és átölelt.

   -Nem baj bébi. Majd jövőre megcsinálod.

   -Remélem. Táncolni akarok - mondtam szomorúan.

   -Ezen segíthetünk - vigyorgott, majd felkapott, és elhurcolt a stúdiómba.

   -Tudsz táncolni ? - kérdeztem hitetlenkedve.

   -Hát az ilyen alap táncokat tudom, mint mondjuk a keringők, vagy a tangó.

   -Az igen. Bécsizünk egyet ? - kérdeztem reménykedve.

   -Persze - mondta, és még mindig a kezében tartva odalépett a táblagéphez, ami a hangfalhoz volt csatlakoztatva, és berakott egy keringő zenét. Átkaroltam a nyakát, ő pedig végiglejtett az egész szobán. Én csupán a karjaiban pihentem, még is felemelő érzés volt. Mark pedig forgott, és táncolt, és mindvégig a szemembe nézett. Másik esetben kínosnak éreztem volna ezt a folyamatos bámulást, most viszont egészen bensőségesen hatott. Szeretem ezt az embert. Teljes szívemből. Végre felfogtam. De nem akarom túlbonyolítani a dolgot. Holnap indul, és megszakadna a szívem, ha ma közölném vele az érzéseim, és másnap eltűnne az életemből. Mert lássuk be. Holnap visszarepül Londonba, ahol egy cég tulajdonosaként fogja folytatni a hátralévő életét. Ideje alig lesz, nem fog tudni folyton meglátogatni. Én meg. Mekkora procedúra lenne nekem felülni a repülőre minden hétvégén. Mert legszívesebben minden hétvégén meglátogatnám. De nem tehetem. Addig észre sem vettem, hogy sírok, még Márk le nem törölt egy könnycseppet az arcomról.

   -Ne sírj bébi - suttogta.

   -Nem sírok - mondtam, és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Nem hiszem, hogy hiteles lett.

   -Min gondolkoztál ? - kérdezte, majd leült a földre, engem pedig az ölébe ültetett.

   -Csak azon, hogy mihez fogok kezdeni nélküled.

   -Meg fogjuk oldani - simogatta meg az arcom.

   -Ezt most csak úgy mondod. Még ha akarnád sem tudnád megoldani. Hiszen rengeteg munkád lesz. Én pedig nem tudok hosszú procedúra nélkül repülőre szállni.

   -Meg fogjuk oldani - ismételte meg - Nem akarlak elveszíteni.

   -Én sem, de nem akarom, hogy olyan ígérj meg, amit mind a ketten tudjuk, hogy képtelenség betartani.

   -Ne legyél ilyen pesszimista. Tény, hogy nem tudom megígérni, hogy sűrűn fogunk találkozni, de azt megígérhetem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy hazajöhessek legalább havonta egyszer.

   -Úgy legyen - suttogtam, és hozzabújtam a mellkasához.

   -Későre jár bébi - suttogta a fülembe - Gyerünk aludni - mondta, majd felemelt, és bevitt a hálóba. Lefektetett az ágyra, és bebújt mellém. Én eleve pizsamában voltam, Márk pedig csak ledobta a farmerjét, és egy szál boxszerben,meg pólóban feküdt mellettem.

   -Jó éjszakát bébi - mormogta, majd átkarolta a derekam és arcát belefúrta a nyakamba.

   -Jó éjszakát Márk - suttogtam, és egyből elnyomott az álom.