Sziasztok! Tudom, hogy azt mondtam, ma nem lesz ebből új rész, de rekord idő alatt írtam meg xd Szóval nem bírtam magammal, és íme! Jó olvasást! :)

Marinette nehezen ébred, már délelőtt 10 körül jár az idő és a papírok zörögnek, mikor félálomban véletlenül rájuk teszi a kezét. A napfény kajánul süt be egy vékony csíkban a szobába ott, ahol a behúzott függöny egy résen nem ér össze. A fény a lány lábán fut végig, s végül a túloldali falon jár táncot.

Összeszedi magát annyira, hogy felüljön, és nagyot nyújtózik. Egyik kezével az ágya melletti kis szekrényen pihenő óráért nyúl, míg a másikkal megvakarja a felkarját. Álmos szemei egyből kikerekednek, mikor meglátja, mennyi az idő.

- Te jó ég, hogy aludhattam így el?? Mindennel le fogok maradni! – kezd pánikolni, és amint a tárgyat az ágyra dobja, felpattan és rohan szedelőzködni.

Hamar megmosakszik és felöltözik, közben készíti a kávéját, s benyomja a tv-t. Szombat van, de neki sok terve volt, mégis hogy fog ennyi csúszással mindent végig csinálni?

A televízióban megszólal Párizs híradója, és mint minden délelőtt, most is beszámolnak a Fekete Macska okozta károkról. Marinette kávéscsészéjével a kezében támaszkodik a konyhapultnak és onnan nézi az adást. Megingatja a fejét.

- Csak 8 autó tetejét törte be menekülés közben... új rekord, Cicám? – kortyol az italába, és a hangja megvető. Csak azért mosolyog a szája széle, mert szórakoztatja a távollétében becézgetni a bűnözőt.

Hamar megissza a kávét, tv lekapcs, rádió be, és neki is áll anyagokat és terveket keresgetni! Egészen fél háromig dolgozik egy megrendelésen, közben zenét hallgat és ennek hatására néha szinte táncolva ugrik fel egy újabb gombolyag cérnáért. Persze lassan kezd fáradni, hiszen már régóta varr és a ruha is lassan elkészülne, ha nem csörren meg a lány telefonja. Persze a tárgyat pont a lakás tőle eső legtávolabbi felében felejtette, így nehézkesen kecmereg ki a varrógép mögül és lehalkítja a rádiót. Elballag a készülékért, majd megnézi és Alya neve van a kijelzőn.

- Haló? – veszi fel, és barátnője izgatott hangon a dolgok közepébe is vág.

- Nah, haza kísért?

A hangjából süt az elégedettség.

-Igen, egészen a lépcsőházig... - mosolyodik el és elkezd sétálgatni a szobák közt. – Mielőtt megkérdeznéd, nem jött fel.

- Ilyennek nézel engem, Mari? Hogy ilyesmit feltételezzek? - kérdi sértettséget színlelve, de még telefonon keresztül is érezni, hogy közben mosolyog.

- Pontosan. – nevet fel, és hallja, hogy Alya is hasonlóképp reagál.

- Nah de tényleg, mi volt??

- Semmi, elkísért, közben kicsit beszélgettünk... - itt leül egy fotelbe a dolgozó szobájában és kis szünetet tart, mielőtt kinyögi: – Számot cseréltünk.

Hirtelen távolabb tartja fülétől a készüléket, mielőtt barátnője megsüketíthetné boldog sikkantásával. Mikor visszaemeli, amaz már nagyban magyaráz, de a feléről lemaradt.

- ...aztán megehetnétek egy fagyit, bár a vacsora sem rossz ötlet, és ha minden jól megy, talán elvihet magával Tibetbe! – hadarja Alya, és Marinette vagy tízszer ismétli el barátnője nevét, egyre hangosabban persze, hogy az leálljon.

- Alya, ez csak egy telefonszám, nem a kezemet kérte meg! – nevet zavartan és ismét a karját vakargatja.

- Majd annak is eljön az ideje, ne félj! Nah, de asszem lassan leteszem... Jah meg van, mit akartam még! Meg akartuk kérdezni, hogy jössz-e velem meg Ninoval ma a parkba? Lesz valami rendezvény féle és le akarom videózni. Macskáról is lesz szó.

- Nem, köszi, de most kihagyom. Sok dolgom van, még be kell fejeznem pár ruhát. Majd legközelebb, de ti érezzétek jól magatokat!

Alya megforgatja a szemét a vonal túloldalán.

- Nyisd ki az ablakokat, hogy legalább a levegő bemenjen, ha te már nem jössz ki! Szia! – ezzel búcsúzik és bontja a vonalat. Marinette megingatja a fejét, de ezúttal szót fogad, mert kezd fájni a feje a fülledt levegőtől. Szellőztet és közben kimegy az erkélyre, a korlátra támasztja az alkarját.

Figyeli a várost és álmodozni kezd, míg valami fel nem ébreszti. Megint viszket a karja. Megvakarja, de nem csillapodik. Most már meg kell néznie, mi az! Odapillant és egy elég szép csípés van rajta. De hát mi csípte így meg?? Biztos megint szúnyog tévedt a lakásba... a nyári rémálom.

Visszaballag a szobába és becsukja az erkélyajtót, majd behúzza a függönyt is, mert úgy hűvösebb van. Ismét a karjára pillant, majd egy halk zümmögést hall a fülénél. Kapna is, hogy elhessegesse a rovart, de egy hang megállítja.

- Nyugalom Marinette, én a barátod vagyok!

A hang magas és vékony, és sosem hallotta azelőtt. Nem tudja elképzelni, kihez tartozik, és hogy is jutott be a lakásba??

Körbenéz, de nem lát senkit. Csönd van. Semmi nem történik.

- Ki vagy? Hol vagy? – pásztázza riadtan a bútorokat, mikor megérzi, hogy valami a fülére szállt. Pontosabban fekete fülbevalójára. A kis katica landol rajta, és mielőtt a lány bármit tehetne, az egy aprócska szárny libbentéssel aktiválja a fülbevalókat.

Persze ezzel egy időben le is esik, de időben repül arrébb. Marinette ijedten hunyja le a szemét, mikor a fülbevalóból induló rózsaszínes kis szikrák beterítik a testét. Ellepik, és aztán hirtelen pattognak szét. Marinette hirtelen már egy piros alapon, fekete pöttyös ruhában áll, ugyanilyen színű maszkkal az arcán, és hajában két piros szalaggal. Ami a legjobban megrémíti, hogy valami szokatlant érez a hátán. Egy pár ember méretű katica szárny nő ki a lapockája alól.

Hirtelen nem érti mi történt, és felsikkant, ahogy meglátja magán a ruhát. Fut egy tükörhöz, és riadtan nézegeti magát.

- Mi folyik itt?? – kérdi tágra nyílt szemekkel, és megint megijed, mikor szárnyait véletlenül kinyitja, és azok megjelennek mögötte a tükörben.

- Oké Marinette, nyugodj meg.... Talán Alya tud majd valamit mondani, igen, ő mindig tud segíteni!! – jut eszébe és kapna is a telefonért, de a kis katica megállítja. A kézfejére repül és váratlanul megszólal.

- Ne, Marinette, kérlek, nyugodj meg!

- Te... tudsz beszélni?? – akad el a lány lélegzete és olyan közel emeli az arcához, hogy láthassa, hogy lassan homályos lesz a közelségtől.

- Igen, ne haragudj, ha megijesztettelek. A nevem Tikki! – mondja, és Marinette szinte biztos benne hogy látta elmosolyodni.

- M-Marinette... - dadogja meglepetten, de Tikki csak arrébb mászik.

- Tudom. Ne haragudj, hogy így kellett átadnom az erőmet, de felébredtél, mielőtt megtehettem volna... - kezd magyarázni, de Marinette megállítja.

- Hogy mit csináltál? Miattad van ez az egész? – mutat magára.

- Igen. Én egyike vagyok a Miraculous varázs állatoknak. Mi különleges erőt kapott hétköznapi lények vagyunk, akiknek az a feladatuk, hogy az erőnket átadjuk az embereknek, és így szuperhősök lehessenek. Egyébként a hozzáértők kwami állatoknak hívnak minket. – von vállat – Azért változtattalak át, mert valakinek meg kell állítania az új Fekete Macskát.

- Várj, várj, lassíts...! Ez túl sok egyszerre. – le akar ülni, de a szárnyai útban vannak, így letesz róla. – Ahj, hogy kell ezeket használni?? – mordul fel. Tikki kuncog.

- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha nem a magyarázkodással, hanem a gyakorlattal kezdünk. Menj ki az erkélyre, segítek megtanulni repülni!

- Biztos jó ötlet? – szorong a lány, de kitárja az ajtót és kilép rajta a friss levegőre.

- Nyugi, nem lesz bajod, és én is itt leszek! – repül a vállára és ott erősen megkapaszkodik. – Most lépj fel a korlátra és ugorj le.

- Hogy mi??

- Nyugi, a szárnyaid automatikusan fel fognak repíteni. De ha megnyugtat, próbáld előbb kicsit megmozgatni őket.

Marinette félve biccent és sikerül is felnyitni a puha szárnyakat védő pöttyös páncélt, majd megrezegtetni az alatta lévőket. Nem tudja miért, de megnyugtatja a zümmögő hangja, s lehunyja a szemét. Felugrik a korlátra és onnan rögtön a levegőbe. A szárnyak felemelik, és könnyedén tovasiklik a házak fölött.

Elképeszti milyen jó érzés a menetszélben süvíteni előre, és boldogságában megereszt egy rikkanást. Tikki alig bír a vállán maradni, annyira siet, s egy ponton úgy is dönt, hogy hagyja kiszórakozni magát. Elengedi és visszarepül a lány lakásába. Majd itt megvárja, míg új barátja visszaér.

***

Eltelik vagy egy óra, mire Marinette észbe kap és sietve visszaindul az erkélyhez. Nagyon elszórakozta az időt, majdnem az egész várost átrepülte, körbesiklott az Eiffel toronynál és átcikázott a boltja felett. Mosolygásra késztette, mikor látta, milyen kedvesen, hívogatón áll ott.

A város térképszerűen terül el alatta, s csak akkor kap észbe, mikor egy tetőn megpihenve megpillantja a tömeget a parkban. Biztosan itt van Alya és Nino is. Tényleg, mi van, ha észre veszik?? – ijed meg, és hátra húzódik, hátha nem látni odáig, de aztán elgondolkozik. Most álarc van rajta, és egy pár szárny áll ki a hátából: honnan gondolnák, hogy ő az? Még ő sem ismert magára, mikor először a tükörbe nézett.

Kimerészkedik hát a tető szélére és onnan figyeli, mi történik lent. Már amennyit lát és hall. A polgármester beszédet tart egy kis színpadon, és sok kamera és mikrofon szegeződik felé közben. Azt ecseteli, hogy milyen intézkedéseket igyekszik tenni, hogy a rendőrség mindent megtesz és Fekete Macska hamarosan rács mögé kerül.

Marinette csak megingatja a fejét. Süket duma az egész. Ha megtudnák állítani, már sikerült volna.

- Hé, az meg mi? – hall egy ismerős hangot a tömegből. Oda pillant és Alya nézi őt tátott szájjal. Ijedtében meg sem tud moccanni, de nem várhatja meg, hogy Alya felé fordítsa a telefonját és levideózza. A tömeg tapsolása, ahogy még mindig a polgármestert figyelik, hirtelen felébreszti a lányt és egy szökkenéssel újra szárnyra kap és elsiet a helyszínről.

Nino nem nézett oda időben, és nem is érti barátnője habogását, de Alya tudja, hogy látott ott valakit. Valakit, aki nem egy hétköznapi személy volt. De még csak nem is Fekete Macska. Az a fiú sosem mutatkozik nappal. Kihasználja fekete ruhája rejtőszínét a sötét éjszakában, mikor menekülőre kell fognia. És igen, hiszen ő fekete ruhában jár! Ez az alak egyértelműen piros volt. És inkább volt egy női alak. Nem tudja hová tenni, amit látott, de nem felejti el, hogy igazi volt.

***

A lány biztos lépésekkel ér földet az erkélyen és bevágja maga mögött az ajtót. Kissé liheg, mert nagyon sietett és némileg aggódik is. Szemével a katicát keresi.

- Tikki, itt vagy?

- Igen. – repül az asztalra és mosolyog – Látom, már jól repülsz.

- Igen... és azt hiszem a barátnőm meglátott.

- Az nem baj, csak azt ne lássa, mikor átváltozol. Egyébként tetszett?

- Még szép! Bár kicsit úgy érzem magam, mint egy tündér. – mutatja a szárnyait és együtt nevetnek.

- Nah jól van... most már mondd meg, hogy kell visszaváltozni. – veszi a tenyerére Tikkit mosolyogva.

- Azt az agyaddal tudod irányítani. A legegyszerűbb, ha elképzeled, hogy visszaváltozol. Segít, ha azt mondod közben: Pöttyöket le!

- Rendben. Pöttyöket le! – ismétli és lehunyt szemekkel próbálja elképzelni a visszaváltozást. Kis koncentráció után sikerül is, és mikor kinyitja a szemét, ismét a hétköznapi ruháiban áll, és a szárnyaknak sincs nyoma. Megkönnyebbülten szusszant.

- Akkor most itt az ideje, hogy mindent elmagyarázz. – ül végre le egy székre, Tikkit az asztalra helyezi, és az mesélni is kezd.

- A legfontosabb, amit meg kell jegyezned, hogy senki nem tudhatja, ki vagy valójában! Mikor otthon vagy, vagy csak civilként járod az utcát, a neved Marinette Dupain-Cheng. De mikor pöttyös ruhában repülsz a város felett, egy teljesen másik személy vagy az emberek szemében, akit egyszerűen úgy hívnak: Katicabogár.

(ismét nem saját rajz, de remélem tetszik!! Nekem nagyon *-*)