Helóka mindenki! :)) Ma hazaértem, és gondoltam meg is örvendeztetlek titeket egy résszel, már ha ilyenkor még elolvassátok :D Nem tudom a következő része mikor jön, mert kicsit lemaradtam (minden történetemmel, beleértve azokat, amiket bloggeren írok), szóval ha holnap lesz fejezet, akkor az egy másik, egyrészes történet lesz. Na nem húzom az időt, remélem tetszeni fog! ;)

Másnap Marinette viszonylag kipihenten kel, hiszen előző este nem dolgozott kb éjfélig. Felpattan és úgy érzi, a mai napja valahogy más lesz mint a többi. Remélhetőleg jó értelemben.

Az ablakhoz lép és elhúzza a függönyöket. A látvány viszont meghökkenti: rendőrök masíroznak az utcákon és a forgalom kissé leálltnak tűnik. Nem sok ember van az utcán, az is rémült. Valami történt.

Rohan az erkélyhez és kilép, de így sem sokat lát. Egy halom rendőrautó áll egy sarkon, és ismerős neki az a környék. Ekkor csörren a telefonja, és mikor felveszi, az édesanyja szól bele.

- Marinette, kedvesem, ugye jól vagy, úgy aggódtunk!

- Persze anya, de mi történt az éjjel? – kérdi furcsállóan. A nő sóhajt.

- Gyere ide, kérlek.

Rohan is át mindenen, átugorva a biztonsági kordont és a szalagokat. A szülei boltjának egyik kirakati ablaka, úgy ahogy van, hiányzik. Hűlt helye, akárcsak egy hatalmas tálca süteménynek. A szülei gondterhelt arca némileg felvidul, mikor odarohan hozzájuk és megölelik egymást.

- Mi történt itt?? – néz most körbe a lány.

- Az éjszaka valaki betört és elvitte az egyik megrendelt tortát... - vakargatja idegesen a tarkóját az édesapja. – Fogalmam sincs, hogy fogom ilyen gyorsan újra megsütni...

- Ugyan apa, neked sikerülni fog! – bíztatja és rámosolyog. – Egyébként tudni valamit arról, aki betört?

- Az egyik rendőr állítólag látta, de kicsit furcsa az ember, mintha sokkot kapott volna szegénykém... - mondja az anyja.

- Azt mondta egy macskafülű, fekete ruhás és álarcos fiú volt, szőke hajjal. Állítása szerint csak hozzáért a pisztolyához, és az szétporladt.

- De hisz az lehetetlen! – képed el a lány és a helyszínelő, tehetetlennek tűnő rendőröket figyeli. Amatőrök, nem tudnak ezek ennyiből megoldani semmit. Egy torta rablás nem a világ vége, de mégis... Ez az alak nagyon furcsa. Az embereket félelemmel tölti el a tudat, hogy létezik valaki, aki a puszta érintésével bármit tönkre tesz. Mindenki fél, mindenki tudja, hogy ebből nem sok jó sülhet ki. Bár igazuk is van...

***

Azon a napon megváltozik egy kicsit a párizsiak mindennapja. Mindenki feszültebb, tartózkodóbb és kicsit gyanakvóbb. Főleg miután Fekete Macska minden éjjel, újra és újra megjelenik. Nem bánt senkit, de amerre jár, rombol, amit akar, azt ellop, és nincs rács, ami vissza tudná tartani. A rendőrség minden osztaga rá van állítva az ügyre, de sosem sikerül megcsípni. Ha mégis csapdába csalják, könnyedén szökik ki, s közben jót szórakozik fölényén. Csak egy biztos minden éjszakán: a fekete ruhás fiú több kiló Camambert sajtot zsákmányol az egyik boltból, vagy éppen arra járó teherautóból. Értelmetlen, összefüggéstelen ténynek hangzik, de mégis tény. Senki nem érti, miért kell neki az. A nagyobb fantáziájúak összeesküvés elméletet szőnek erről egy sajttal működő bombával, ami majd mindenkit elpusztít. Minden éjjel visszhangzik a fiú kiáltása az utcákon.

Marinette próbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Örül, hogy ő még nem futott össze a gonosztevővel, és igyekszik sötétedés után már nem mászkálni odakint. Mégis, a bolt érzi a helyzet súlyát, mert hamarabb kell zárniuk, és kevesebb ember téved be hozzájuk.

- Nyugi kislány, minden rendben lesz, hidd el, hamarosan elkapják azt a futóbolondot! – nyugtatja Alya, mikor hazafelé ballagnak. A parkba tartanak, találkájuk van.

- Tudom, de mégis... Egyszerűen nem tudok így teljesen nyugodt lenni! – mérgelődik, mikor egy ismerős hang üti meg a fülüket.

- Hé, csajok! – int nekik Nino és ők odasietnek hozzá. Alya rögtön megöleli és csókot váltanak. Mikor elhúzódik, Marinette is széles mosolyt villant rég nem látott barátjára és ők is megengednek maguknak egy baráti ölelést, így 3 év után.

- Olyan rég nem láttalak már, hogy ment a dolog Amerikában? – nevet Marinette.

- Ami azt illeti, nagyon jól, az emberek imádnak! – vigyorog, de Alya oldalba böki.

- Maximum azt, amit csinálsz. Téged csak én szerethetlek, értve vagyok? – vigyorog rá ellentmondást nem tűrően.

- Értettem parancsnok! – ad neki egy újabb gyors csókot. Marinette elbűvölve nézi őket, pedig kissé kívülállónak érzi magát. Bár tudja, ő nem szerencsés a szerelmi ügyekben, mindig örült, ha a barátait boldognak láthatta. Egészen, míg eszébe nem jutott, hogy ő talán sosem találja meg az igazit...

- Hé csajok, baj lenne, ha velünk tartana ma egy 4. fél is? Egy turnén ismertem meg Tibetben, ő is ide valósi volt valamikor és tegnap hívott, hogy ismét Párizsban van. Megígértem, hogy találkozunk! – mosolyog Nino. A két lány összenéz.

- Ki lenne az? – kérdik szinte egyszerre. A fiú csak mosolyog és lopva mögéjük pillant.

- Sziasztok! – hallatszik egyszeriben mögülük az ismerős hang. Mikor odanéznek, Adrien áll előttük. Marinette szíve kihagy egy ütemet és próbál biztos távolságot tartani, mielőtt túlontúl zavarba jön, és megint dadogni kezd.

- Heló haver, jó újra látni! – fog kezet a két srác. A lányok is intenek.

- Sz-szia, jó újra látni... - mosolyog Marinette. A fiú még jobban elmosolyodik, látván az arcát.

- Téged is, Mari. Ugye nem baj, ha így hívlak?

- Nem, csak nyugodtan... - pirul kicsit el. Alya egyik kezével Ninoba, másikkal Marinettebe karol, és úgy húzza őket magával.

- Na, gyerünk a moziba!

Be is ülnek: popcorn meg ami kell! Alya ül legszélen, mellette Nino, Adrien, majd Marinette. Elszakítva érzi magát a barátnője adta biztonságától, kicsit szorong a fiú mellett. Mintha dupla randin lennének, de ő nagyon régen randizott, tudja még egyáltalán, hogy kell?

Már ha ez az lenne. De nem az. És ettől még furcsább. Ráadásul horrort néznek, amin több mint valószínű, hogy hamar le fogja hunyni a szemét és aztán imádkozik, hogy hamar vége legyen a filmnek.

- Hé, minden oké? – néz rá aggódón a zöld szempár.

- Persze, miért ne lennék jól? Csak kicsit félős vagyok... - nevet fel idétlenül és inkább magába töm egy marék kukoricát.

- Ha megijednél, nyugodtan közelebb jöhetsz hozzám. - mosolyog és kacsint – Nyugi, nem értem félre.

- K-köszi, rendes tőled... - vörösödik el, de kicsit magabiztosabb.

A film alig kezdődik el, de ő már borzong, mert sok a vér és ő rosszul lesz ettől. Összeszorítja a szemét és belepréselődik a székbe. Egészen addig tesz így, míg egy kezet nem érez meg a vállán. A mellette ülő fiúé, de mikor ránéz, az zavarba jön és elveszi.

- Bocsi. – suttogja.

- Semmi baj... - mosolyodik el és egy ici-picit közelebb ül hozzá. Már kevésbé fél.

***

Mikor kijönnek a moziból, már sötét van, és a levegő kellemesen hűvös, csak az utca fényei égnek. Körülöttük mindenki félve siet haza.

- Mi ütött mindenkibe? – teszi csípőre a kezét Alya. Nino még a maradék kukoricát ropogtatja, úgy válaszol:

- Azt hiszem, attól tartanak, hogy felbukkan az az alak. Fekete Macska, vagy ki.

Adrien akaratlanul is felnevet, mire mindenki rá néz. Nem értik, mi ilyen vicces ezen.

- Bocsi, csak én nem hiszek ebben az egészben. Miért fél így tőle mindenki? Hiszen senkit sem bántott! – magyarázza.

- És ha fog? – néz rá kissé félve Marinette. Adrien arcáról lehervad a mosoly. Hát tényleg ilyen elvetemültnek néznék?

- Nah srácok, azt hiszem, ideje menni, nekem holnap még be kell néznem a tv stúdióba, felkértek egy műsorba. – húzza ki magát Nino elégedetten. Alya megingatja a fejét.

- Milyen nagy lett az egód hirtelen!

- Miért, nincs mire büszkének lennem? – fogja át egyik kezével derekát és puszit nyom a homlokára. Alya kuncog.

- Ne a többiek előtt...

- Csak nyugodtan, mi itt sem vagyunk! - emeli fel Adrien a két kezét és nevet. Igen, Marinette sem bánná, ha nem lennének ott. Lehetnének helyette egy vendéglőben is, nem igaz? Az ajkába harap, ahogy elképzeli, hogy Adriennel vacsorázik egy kis étteremben, ahol pont rálátni a fénylő Eiffel toronyra. Reméli, hogy ebből a többiek semmit nem vettek észre. Vagyis de, Alya észrevette. A tekintetük összeér egy pillanatra, és Marinette már látja, ahogy barátnője szeme felcsillan, mert ötlete támad. Alig láthatóan rázza meg a fejét, hogy ne csinálja, de amaz csak mosolyog.

- Adrien, haza kísérnéd a kedvemért Marinettet? Nehogy a végén még elragadja az a pasas nekem. – mosolyog – Ugye számíthatok rád?

Marinette láthatóan dühös és a homloka ráncolódik, de a fiú csak mosolyog.

- Persze, szívesen. – nevet és Marinettere néz – De csak ha szeretnéd, persze.

- H-ha nincs sürgős dolgod... - tűri el zavartan a haját és elmosolyodik. Egy percre egybefonódik a tekintetük és elvesznek a másik tekintetében. Van valami furcsa a pillantásában. A zöld szempár egyszerre magabiztos és reményvesztett, merész és elkeseredett. Olyan, amilyet Marinette még sosem látott. Szinte biztos benne, hogy nem is fog.

- No rendben, akkor mi megyünk is! - int Nino, ezzel felzavarva őket a mélázásból, s zavartan néznek a szemben álló párra.

- Holnap találkozunk Mari! Remélem, még látjuk egymást Adrien! – szalad fülig Alya mosolya és elsétálnak. Marinette és Adrien is integetnek, majd mikor már biztosan magukra maradnak, tétován egymásra pillantanak.

- Akkor mehetünk? – mosolyog a fiú.

- Igen. – pirul el és ők is elindulnak az utcán a másik irányba.

Az éjszaka sötét és hűvös szél fúj, de nyugodt és kellemes. Marinette a háztetőket figyeli, kicsit tényleg aggódik, hátha feltűnik az a bűnöző.

Adrien észreveszi, és kissé elszomorodik, hogy így alakultak a dolgok. Ő alapvetően nem volt rossz ember. Nem is akart az lenni. Akkor mégis hogy jutott idáig? Sokszor kérdezi ezt meg magától, mikor Adrien, és újra és újra elfelejti, mikor Fekete Macska lesz belőle. Az erő és hatalom megrészegíti, és nem törődik semmivel. Itt most nincsenek határai, miért is ne rohanna neki bárminek, amire vágyik?

- Félsz tőle? – kérdezi halkan Marinettet. Felkapja a fejét és meglepetten néz rá.

- Ezt hogy érted?

- Félsz Fekete Macskától? – ismétli az immáron egyértelműbb kérdést. Marinette kicsit elgondolkodik, mit feleljen, s eközben a füle mögé tűr egy kósza tincset.

- Nem kifejezetten, de... Azért biztos nem lennék nyugodt, ha találkoznék vele. – mosolyog a fiúra idegesen. Adrien is elmosolyodik egy pillanatra, amitől lepkék repkednek a lány gyomrában.

Nem kell már sok, hogy elérjék Marinette lakásának lépcsőházát. Az ajtó előtt megállnak, és egymás felé fordulnak.

- Itt volnánk... - hebegi - És amúgy ne haragudj Alya miatt... Nem lett volna muszáj elkísérned.

- Nem volt muszáj... De én szívesen tettem. – mosolyog, és a zsebébe csúsztatja a kezeit. – Úgyse sokat ismerek a városból. Túl régen jártam erre, alig voltam 7 éves.

- Régen itt laktatok, igaz? – kérdezi, de a hangja kicsit meglepett.

- Igen... Csak aztán volt egy kis probléma és el kellett költöznünk innen... - süti le a szemét, és mikor újra a lányra néz, az szomorú arcot vág.

- Sajnálom...

- Ugyan, nem kell. – mosolyog fáradtan és a másik lábára helyezi a súlyát. – Jóéjt Marinette. Remélem, összefutunk még.

- Én is... - elpirul, de még nem akarja elengedni a fiút – Egyébként... esetleg... ha szeretnéd... - kezdi, de elneveti, nem tudja, hogy mondja ki.

- Igen? – mosolyodik el.

- Ha szeretnéd, valamelyik nap körbevezethetlek a városban... Csak mert azt mondtad, hogy nehezen ismered ki magad...

- Ez jó ötlet Mari, nagyon jó lenne! – nevet fel – De hogy érhetlek el? Megadjam a számomat?

Marinette lélegzete egy másodpercnyi időre megáll, majd hevesen dobogó szívvel próbál megfelelő szavakat keresni.

-I-igen, én is megadom az enyémet... - hebegi, és a táskájába túr. Majdnem az egészet ki is borítja, mire talál egy cetlit, a névjegyével. Ami azt illeti, a bolt elérhetőségei vannak rajta, de neki most ez is megfelel, mert kapásból sehogy se tudná felidézni fejből az övét.

Tétován a fiúnak nyújtja. Adrien elveszi és megnézegeti a halványrózsaszín lapocskát.

- Remélem nem baj, ha ezt adom, nem tudom fejből a számomat...? – suttogja és a feje vörös, de reméli, hogy ez a sötétben nem látszik annyira. Sajnos nem tudja, hogy Adrien szemei sokkal jobban látnak a sötétben, mióta ő Fekete Macska.

- Dehogy baj, legalább már tudom, hol dolgozol. – mutatja fel a cetlit és mosolyog. Előtúr egy másikat a zsebéből, de tollat már nem talál.

- Tudsz adni egy... - kérdi, de a lány már nyújtja is. Zavartan felnevet és elveszi, majd felírja a telefonszámot és a tollal együtt a lánynak nyújtja. Habozva rejti el a nagy táskában, és zavarodottan állnak egymással szemben.

- Szóvaaal...

- Hát... - kap észbe Adrien és tesz egy lépést az utca felé – Akkor felhívlak valamelyik nap és megbeszéljük... Szervusz, Mari. – mosolyog és megindul. A lány is mosolyog és kedvesen int neki, majd az ajtó felé lép, de még visszafordul egy pillanatra – Ugye haza találsz?

- Nyugi, én bárhonnan. – nevet és int neki – Szia!

- Szia, jó éjt! – integet Marinette is, és előkotorja a kulcsát. Szeme sarkából figyeli, ahogy a fiú eltűnik a sötét utcán.

Mikor felér a hosszú lépcsőn, és átlépi lakása küszöbét, rögtön becsukja az ajtót és háttal nekidől. Vigyorogva néz maga elé, és összeszorított szemekkel tátog egy „igen" –t. Pillanatnyilag olyan boldog, hogy az sem zavarja, hogy a lakásban teljes sötétség honol. Beljebb lép, és mikor felkapcsolja a szobája világítását, az ágyán, a tucatnyi papír között, egyből kiszúrja a kis katicát. Már szinte meg is feledkezett apró lakótársáról, akit úgy tűnik ez kicsit sem zavar. Nagyon jó bőrben van, ahogyan a lapok közt mászkál, és úgy tűnik, jól érzi magát a lánynál.

Marinette elmosolyodik és odalép az ágy mellé. Mutatóujját tartja a kis bogárnak és ő egyből felmászik rá.

- Te sem akarod, hogy rád feküdjek, nem igaz? – mosolyog és egy növény levelére helyezi.

- Így ni... - sóhajt és belehuppan a bevetetlen ágyba. Gondol egyet, előkotor egy még üresnek vélt lapot, ceruzát húz ki a takaró alól, és azonnal rajzolni kezd. Nem tudja abbahagyni a vigyorgást, míg nem végez vele, s akkor is az szakítja félbe, hogy elnyomja az álom. A ceruza kiesik a kezéből, és a lapra hullik, amiről Adrien kedves arca mosolyog vissza rá.

Amiről nem tud, hogy az addig őt figyelő zöld szempár tulajdonosa ebben a pillanatban mosolyodik el az ablakpárkányán, majd ugrik tova egy újabb bolondságon törve szőke, macskafüles fejét.

(A kép nem az én munkám, de pontosan illett ide és szerintem nagyon szép, remélem nektek is tetszik! Köszi Eszti, h segítettél! :* )