FIGYELEM, A RÉSZ ÁTÍRÁSRA VÁR!!!

Sziasztok! ^^

Hát gyerekek, ne tudjátok mennyit gondolkodtam, hogy hogy legyen ez a rész, de hát... megszületett! :D Remélem tetszeni fog, és nem okozok csalódást (mint magamnak legalábbis a legutóbbi résszel). Nah most azóta még inkább próbálok igyekezni xd De majd kiderül, ez hogyan sikerül.

No nem húzok időt (próbálkozok xd) jó olvasást, Fekete Mau jobbra el! ;)

Félhomályban úsznak az utcák. A nap még csak most kecmereg elő puha ágyából ott, a keleti felhők mögött. Álmosan lépdel feljebb a horizonton és lassan világossá teszi a kedves várost, ám a kissé borús, őszi idő miatt mégis kevés fény éri el eredeti úti célját a földön.

A levegő hűvös, a járdán és autóutakon egyaránt elszáradt levelek hevernek, és mégis, ez most maga a megtestesült nyugalom. Hajnal van Párizsban, és épphogy ébredezik a város.

Fekete hajú főhősünk egyike azon keveseknek, akik ilyenkor már kilépnek az utcára. Csörömpölve zárja maga után a bejárati ajtókat, majd mélyre süllyeszti a kulcscsomóját barna kabátja egyik zsebében. Szippant egy mélyet a hűvös levegőből és tűnődik egy percet azon, mennyire hiányzott neki egy ilyen pillanat.

Az álmos reggel, nyugodt jövés-menés, ahogy egyesek már munkába rohannak, és ahogy némelyek még csak most caplatnak haza az éjszakai műszakból. Mégis, talán még maga Marinette a legboldogabb közülük ezen a reggelen. Imádja ezt a boldog időtlenséget.

Ráérős léptekkel megindul az utcán és magában végigpörgeti az előtte álló napot. A reggeli nyitás előtt le kell cserélni néhány ruhát a bolt kirakatában, és a délelőtt folyamán az új anyagok is meg fognak érkezni. Alya megígérte, hogy ezt rendezni fogja, de szeretne ő is ott lenni. Mindenről tudni akar, ami a boltjukban történik, érezni akarja, hogy rendben mennek a dolgok.

Így van ez Halálfej esetével is. Bizony eltelt már talán két hét is Kőszív óta, és a dolgok lassan helyrejönni látszódnak! Az emberek megnyugodtak, számítanak a két hősre. Macska hiába aggódott eleinte, őt is hamar befogadták, és mára már bíznak a csapatukban. A saját szemükkel tapasztalták, milyen jól boldogulnak együtt.

A nagy felhajtás is minimalizálódott, de legalább fellendítette a turizmust. Lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba. Az egyetlen koszfolt: a tudat, hogy Halálfej újra fog támadni. Megint. Ugyanis pár napja már túl vannak a második csatán is.

A szóban forgó személy, aki akumát kapott, azonban nem volt túl nagy ellenség: egy férfi volt, akit az a sérelem ért, hogy meghalt a kedvenc házimadara. Ezután Párizs összes madarát irányítani tudta, hogy megtalálja köztük barátja tökéletes mását, s később belőlük szervezett hadsereget is a hősök ellen, amit azonban Macskával hamar levertek. – Igazából a fekete hajúnak Alya orra elől elsurranni volt a legnehezebb – Viszont Marinette szerint, szőke társa (macska lévén), még kicsit talán élvezte is a helyzetet.

Magában elmosolyodik a gondolaton, ahogyan a fekete ruhás vidáman kergeti a rájuk „támadó" galambokat. Nagyon örül, hogy vele is rendeződtek a dolgok. Most, hogy jobban megismerte, már tudja, hogy társának milyen nagy szíve van. Bár igen, a hülye poénok, és időnkénti nyomulós dumák le tudják fárasztani, de ennyi még belefér, nem? Úgy érzi, új barátra talált a maszkos cicusban. Még ha ezt nem is mondják ki egymásnak.

Halkan dudorászik egy dallamot, ahogyan befordul a sarkon. Ma úgy döntött, visszatér egy régi szokásához, és benéz a kedvenc kávézójába. Régebben csinálta azt, hogy reggel, jóval a nyitás előtt, felkelt és beült ide egy kávéra, közben pedig volt ideje lelkiekben felkészülni a munkára.

Most is ezt teszi, belép az ismerős üzletbe és leül a kedvenc asztalához, a hatalmas üvegablak elé, ahonnan tökéletesen rálátni az ébredő városra. Lepakol és nem is kell sokat várnia, hogy odaérjen hozzá egy pincér hölgy.

Felnéz a papírok halmazából és azonnal mosolyra húzza a száját.

- Marinette! Milyen rég láttam! – csilingeli a hölgy. A megszólított kék szemű is nyomban felvidul, ahogy megpillantja.

A lány barna haja lófarokban követi lépteit, szürke íriszei pedig kíváncsian mérik végig a rég látott ismerőst. Pár évvel lehet fiatalabb a fekete hajúnál. Már akkor is itt dolgozott, mikor Marinette először tette be a lábát a kávézóba és hamar összebarátkoztak. Jeanne-nek hívják, és egy igazán mosolygós, életvidám lány.

- Jeanne, úgy örülök, hogy látlak! Jól nézel ki, látom még mindig jól bírod energiával! – nevet halkan. Amaz hevesen bólogat.

- Hát bírnom is kell, ha már boltvezetővé léptettek elő! – a büszkeség süt a hangjából.

- Tényleg? – meglepetten mosolyog - Gratulálok!

- Köszi! Most én felelek a beszállítókért is meg minden, de szerencsére még van időm néha felszolgálni is, imádok beszélni az emberekkel! – igen, Jeanne tényleg egy olyan lány volt, aki bármit megtett azért, hogy mindenki arcára mosolyt varázsoljon maga körül. Marinette ebben rokonléleknek érezte, ezért jöttek ki ilyen jól egymással.

-Na de elég a fecsegésből! Mit kérsz? A szokásos jó lesz? – kacsint a barna hajú, és leveszi a tolláról a kupakot. Marinette is felnevet.

- Hát te még emlékszel, 2 éve mit rendeltem mindig?

- Hát persze, nem nehéz eltéveszteni! – nevet – Nos?

Mosolyogva forgatja a szemét.

- Igen, az tökéletes!

- Rendben, akkor máris hozom! – írja fel egy kis jegyzettömbbe és rugalmas léptekkel siet el. Marinette is vidáman ingatja a fejét, és beletúr a mellette pihegő táskájába, mikor a másik otthagyja.

Elővesz néhány papírt és egy tollat, majd picit megnyalja az ujját, hogy lapozzon néhányat. Átrágja magában a napirendet (meg még közben a toll végét is megrágja kicsit).

Délután van egy kis szabadideje, jó lenne beülni valahová Alyával! Szeretné, hogy olyan legyen, mint régen, hogy legyen egy kis idejük magukra, és a kikapcsolódásra. Ebben a nagy felfordulásban, szuperhősök és gonoszok, meg a bolt is... Mintha túl hamar nőttek volna ki minden jóból. Szeretné ezt orvosolni egy kis szabadidővel. Mindig elhatározza, hogy kilép egy kicsit a terhek alól, de valami mindig közbe szól... De mégis, úgy érzi, csak mindent meg kell tennie ezért, és akkor sikerülni fog. Semmi sem lehetetlen, végülis, a divattervezés is több már számára, mint egy puszta álom...

Ahogy így gondolkozik, észre sem veszi, mikor egy alak megáll az asztala mellett, és a fürkésző szempár egy pillanatig csak őt nézi. A vörös hajú szélesen elmosolyodik.

- Marinette, hát te itt? – nevet. A megszólított lány értetlenül kapja fel a fejét, és egy pillanat alatt száll vissza a földre a gondolatai közül. Ő is elmosolyodik, mikor meglátja maga előtt Nathanielt.

- Szia Nath! Igen, gondoltam beülök egy kávéra, túl régen jártam itt. És te? Leülsz?

- Ha már megkérdezted! – mosolyog és helyet foglal a szemközti széken – De nem maradhatok sokáig, elég sűrű napom lesz ma... Tudod, munka ügyek.

- Igen, azt elhiszem, nekem is sok dolgom van. – bólogat és leteszi maga elé a papírjait – Meddig maradsz Párizsban? Csak mert úgy rémlik, azt mondtad, Lyon-ban laksz...

- Igen, legalábbis eredetileg. – zavartan nevet és a hajába túr, hogy eligazítsa a szemébe lógó tincseket – Ami azt illeti, elég sokat utazok, ihletszerzés végett, meg ugye a különféle megbízások is... Ezelőtt már Strasbourgban is jártam, és kész is lett egy képregény. Aztán jöttem az osztálytalálkozóra, és valahogy itt ragadtam. – dől hátra a széken.

Marinette is kedvesen bólogat.

- Nosztalgikus, mi? – Mindent tudóan mosolyog.

- Valahogy úgy... – néz egyenest a szeme közé.

Szinte zavarba ejtő az a Korallkék szempár, ahogy tekintetével rabul ejti az övét. Elfogja egy ismerős érzés, amit nem képes most hová tenni.

Ekkor érkezik melléjük Jeanne egy tálcával, és ez rebbenti szét a tekintetüket.

- Egy cappuccino, és egy szedertorta szelet a hölgynek! – rakja le az asztalra, és Marinette is gyorsan feleszmél, majd arrébb teszi a jegyzeteit, hogy minden elférjen a kis kávézóasztalon.

A barna hajú is felegyenesedik – Jó étvágyat! – mosolyog, és a fiúhoz fordul – Ön óhajt valamit, Monsieur?

- Öhm, igen, egy espresso-t legyen szíves elvitelre.

- Rendben! – elgondolkodva feljegyzi, majd a tollát a füle mögé tűzi, hogy aztán ismét eltűnjön az emberek között. Visszafordulva még egy bíztató mosolyt küld Marinette felé, mielőtt benyitna a konyhára.

Te jó ég, most biztos azt hiszi, hogy együtt vagyunk... - vált pirosra a kékszemű arca. Gyorsan elhessegeti a gondolatot, mielőtt feltűnik valakinek, és inkább a szájához emeli a kis csészét. A fiú töri újra meg a csöndet.

- És ti hogy boldogultok a bolttal? – piszkálja fél kézzel az asztalon heverő tollat.

- Hát, most jól mennek a dolgok... - nevet zavartan - Hogy végre nyugalom van, meg minden...

- Nah igen, eléggé felkavarta a port ez a Halálfej eset – apró ráncok futnak össze a homlokán. - Téged nem nyugtalanít egy kicsit sem? Mármint... - halkan felnevet, de ez inkább félelemmel átitatott – A tudat, hogy... bármikor jöhet egy rossz nap, és máris megtörténhet a baj...

- ... Aztán arra ébredsz, hogy fogalmad sincsen róla, milyen szörnyűséget műveltél pár perccel ezelőtt... - fejezi be halkan a mondatot. Nathaniel kissé furcsállóan, és talán kissé aggódva figyeli az arcát, de ő megrázza a fejét, és próbál továbbra is vidám maradni – Hát nem mondom, hogy nem ijesztő gondolat... De én bízok a hőseinkben. – Iszogatja tovább csészéje tartalmát.

A vörös hajú arcára egy megkönnyebbült mosoly ül.

- Téged nem lehet elkeseríteni, nem igaz?

- Ó! – nevet – Ha te ezt tudnád, milyen könnyű engem letörni! Elég belegondolnom, milyen szerencsétlen tudok lenni, ha például Alya elrángat valami társasági helyre magával.

Együtt nevetnek ezen, és most már abból a süteményből is fogyni kezd. Igazából újszerű Marinettenek a gondolat, hogy Nathel lehet így beszélgetni. Mivelhogy mikor utoljára látta, talán a gimi után egy két évvel, még mindig ott tartottak, hogy a fiú jobbára meg sem szólalt a közelében. Bár ő sosem értette miért, csak sejteni tudta az okát. Ám ezt mindig elhessegette, hisz nem tudta komolyan venni, a gondolatot, hogy az a szerencsétlen kis énje bárki szívét is rabul ejtheti.

- Hát erről sajnos én nem tudok nyilatkozni, de a gimi óta azért szerintem sokat javultál! – jegyzi meg a fiú játékosan.

- Köszönöm a bókot, uram! – nevet cinikusan.

- Nem akartalak megsérteni, hisz tudod! – kér óvatosan bocsánatot.

- Semmi gond, tudom hogy érteted! De egyébként igazad van. Volt itt egy pár dolog, ami önbizalmat adott... - maga elé néz és mosolyog a gondolatain. Sok mindenre gondolhatna itt. Az álmai, a barátai, és Adrien felbukkanása mellett még a Katica létre is. Mert ez igenis nagyon sok mindent változtatott meg az életében. Még ha ezt nem is mondhatja el senkinek.

- A kávéja, uram! – teszi le az asztalra a pincér hölgy a papírpohárba gondosan becsomagolt italt. Nath megköszöni és fizetni készül, s minthogy Marinette is végzett már, úgy dönt, hogy ő is elindul.

- Külön fizetnek vagy egybe? – jön a kérdés, mire egyszerre vágják rá a két választ:

- Külön.

- Egybe!

Marinette nagyokat pislogva, értetlenül bámul a fiúra. Egy félmosolyra futja csak tőle és átnyújtja Jeanne-nek az összeget – A vendégem vagy!

- Rendben... - sóhajt, mert tudja, hogy ilyenkor nem érdemes vitatkozni. Úgyis mindig bele kell törődnie.

Összeszedelőzködik, mindent bedobál a táskájába és felkűzdi magára a kabátját...

- Most sietnem kell, de azért remélem, még összefutunk, mielőtt elutazok, Mari! Szia! – int kedvesen és nyakába tekerve a sálát, a kávéval a kezében sétál ki a kis üzletből.

Marinette is mosolyogva köszön el, majd a vállára kapja a táskáját és gyors ellenőrzést tart, hogy nem hagyott-e ott valamit. Mint általában mindenhol. Közben Jeanne hajol oda hozzá.

- Marinette, ez a srác odáig van érted!

- Ugyan, nonszensz! – nevet hitetlenül – Miből gondolod?

- Apró jelek. Meg persze, látom ahogy rád néz. – mosolyog sokat sejtőn. A fekete hajú kicsit összébb húzza a kabátot a nyakán, aztán inkább sietve elköszön, és kilép a hideg szélbe, hogy az lehűtse. Mindeközben próbál nem belegondolni, mi következhet még abból, ha a lánynak igaza van...?

***

- Adrien!

- ...

- Adrien, kelj már fel!

- Ahjj, mi van? – nyöszörög és átfordul a takaró melegében a másik oldalára. Kényelmesen szuszog, holott már 10 óra körül jár az idő. Persze Plagg (kivételesen) ezt nem hagyja annyiban!

- Adrien, hatalmas problémánk van!! – ugrik az ágyra és mancsaival dagaszt a hátán, mintegy ébresztés képpen.

- Nem várhat?

- Várhat-e? VÁRHAT-E? Adrien, éhezek, és itthon nemhogy sajt, semmi kaja nincs!! Ne kínozz már, egy hete nem is vettél semmit!

- Jahj, ne nyavajogj már! – pattan ki idegesen az ágyból, hogy Plaggra rágyűri a takarót. Álmosan belebújik a papucsába, mivel hideg a szobapadló, és macskásan nyújtózik egyet. – Ne mondd nekem, hogy semmi nincs itthon!

Így caplat a konyha felé egy pizsamában, miközben a cicus is kikászálódik a takaró alól, majd egy gyors bundarendezés után, az ember után is rohan.

Felugrik a konyhapultra, miközben a fiú a hűtőhöz lép – Hát nézd meg magad! – a hangja tömény megvetés, amire a szőke csak szemet forgat.

Kinyitja a hűtőszekrényt, és megdöbbenten konstatálja, hogy valóban olyan üres, mintha hetek óta nem lett volna bent élelem! Megszeppenve, és nem kevésbé megrémülve nézi át az összes szekrényt és fiókot, de egy megszáradt, fél zsemlén kívül semmit nem talál.

- Khüm... Nah, mit mondtam? Khem... – köhögi Plagg, mögötte a farka idegesen mozog jobbra-balra.

- Semmi vész, csak elmegyek a boltba és... öhm. – néz maga elé tanácstalanul. Szeme előtt lebeg, mikor az utolsó pár euróját elvásárolta az új ablakokra. De hát azt is meg kellett csináltatni, nem?

- Apám meg zárolta a kártyámat... - masszírozza a homlokát, majd tehetetlenségében a hajába túr. Gondolkodva mered az előtte ücsörgő macskára. – Most mi lesz?

- Meg mondom neked mi lesz, Adrien... - sóhajt – Mivel nehéz munkával elérted, hogy elismert hős legyél, ezért nem ajánlom, hogy visszatérj ahhoz a lopkodós életstílushoz, ami egyébként nekem elég kedvező volt... - gondol vissza ábrándozva, arra a temérdek sajtra, amit egyik este együtt csentek el. Szinte csorog a nyála.

- Térj vissza a Földre, Plagg! – csettint egyet az orra előtt, mire fel is ébred.

- Igen, szóval... Két lehetőséged van. Az első, hogy visszakérsz egy kicsit a hős léttől, és megkéred az embereket, hogy támogassanak meg anyagilag. – vigyorog.

- Attól, hogy ilyen szépen megfogalmazod, a válaszom: nem! Nem fogok koldulni! Sem Macskaként, sem Adrienként! – tárja szét a karját. Ez azért már büszkeségbeli ügy is, ehhez nem alacsonyodik le!

- Akkor nincs más választásod: keress munkát.

- Munkát? – úgy ízlelgeti, mintha egy ismeretlen szó lenne számára. Még a fejét is félre dönti meglepettségében. Persze, ez logikus, meg minden, csak hát...

- Nah mi van, talán a szőke herceg fél bepiszkolni a kezét? – Plagg olyan gonoszul vigyorog, hogy még Adrien is meg tudna ijedni tőle, hogy képes ilyen fejet vágni vele szemben.

- Nem arról van szó! - szól rá erélyesen – Csak egyszerűen... Apám miatt nekem sosem kellett mást csinálni, csak modellkedni! Ahhoz értek is, de... azt hiszem, ha elvileg most itt „megbújok" apa elől, akkor nem lenne túl jó ötlet címlapokon mutatkozni.

- Ahhoz képest, hogy „megbújsz", a fekete bőr szettben elég feltűnő vagy! – nevet.

- Haha, nagyon humoros vagy ma! – lesajnálóan ránevet.

- Ezt, és még sokkal rosszabbat hoz ki belőlem, ha éhes vagyok, szóval ajánlom, hogy állj neki a pénzszerzésnek! – áll fel és már távozni készül, mikor a fiú utána szól.

- De mégis mihez kezdjek, Plagg, nem hagyhatsz így itt! – ez az idegen gondolat eltölti félelemmel, és lassan be fog pánikolni!

- Hé! – néz egy pillanatra hátra – Én csak egy macska vagyok! Meow! – és ezzel az ablakhoz szalad és kiugrik rajta. A szőke homloka ráncba borul.

- Utálatos egy fekete macska vagy, Plagg!!

***

- Hogy érti azt, hogy nem tudnak eljönni? – torpan meg a folyosó közepén. A teremből már kihallatszik a hangos tapsvihar, és a rajongók őrjöngése.

Alix egyik kezében egy nagy jegyzettömb, fülén egy kis adóvevő, hogy bármikor könnyedén kommunikálhasson a rendezvény összes többi szervezőjével és közreműködőjével. Mindeközben a másik szabad kezével telefonálni kénytelen az egyik görkorcsolya csapattal, akik bemutatót készültek ma a csarnokban tartani. Mondhatni ők lettek volna a fő attrakció!

- Késni fogunk, az egyik fellépő ma kificamította a bokáját, és gyorsan kellett helyettesítenünk! Nagyon sietünk, de nem tudom, odaérünk-e időben! – szűrődik a telefonból.

A lány elégedetlenül felnyög – Rendben, de kérem, tegyenek meg mindent! – bontja a hívást.

Idegesen járkál fel alá a folyosókon, és időnként bekukkant az egyik bejárat ajtaján. A másik csapat még a színpadon van, de a kiírás szerint már csak maximum 7 percig tart a produkciójuk. Nagyon szépen csinálják, Alix mégsem tudja most élvezni.

Ha a csapat nem ér ide, akkor mindenki elégedetlen lesz, az emberek talán visszakérik a jegyek árát, és mindenki rá lesz dühös, amiért nem tudta összeszervezni ezt az egészet! Pedig ez volt az első nagy dobása szervezőként, hogy szúrhatta máris el?

- Nyugi Alix, ne omolj össze, ki kell találnod valamit! – masszírozza idegességében a homlokát. Nem, ez nem fog menni. Nincs elég idő. Milyen kár, hogy nem tudja most idecsődíteni a saját csapatát... Még ha biztos is benne, hogy meg tudnák csinálni, nincs idő.

- Haló, 11-es, hol a csapat, már rég a színpad mögött kéne lenniük! – jön a hang az adóvevőből, amire a lány összerezzen.

Kicsit megnedvesíti az ajkait, mielőtt megszólal.

- Nem fognak ideérni.

Ez volt az a mondat, amiből a katasztrófa kibontakozott...

***

- Akkor... mit is kell tennem? – a szőke hajú feszengve kattogtatja a kezében pihegő golyóstollat. Fehér ingére egy kis csokornyakkendőt kötöttek, nadrágja előtt pedig egy fekete kötény foglal helyet, amitől egy pingvinnek érzi magát. Talán mégsem volt jó ötlet egy kávézóban pincérnek állni...

- Figyelj, elmondom még egyszer... - sóhajt kedvesen Jeanne – Annyi a dolgod, hogy odamész az asztalokhoz és illedelmesen megkérdezed, hogy mit kérnek. Felírod, a cetlit pedig elég erre felakasztanod! – mutat maga mögött egy kis forgó szerkezetre, amin apró akasztók vannak, hogy arra lehessen feltűzni a rendeléseket. – Ki is tudod majd vinni az ételeket?

- Persze, az egyensúlyozásban jó vagyok! – akár egy macska! Mosolyog boldogan.

- Jól van, nagymenő, akkor dobd be magad! – nevet fel a lány, és kicsit meglöki az asztalok felé. Rémült, zöld szemekkel pillant hátra rá. – Nyugi, ügyes leszel! – mutatja fel mindkét hüvelykujját, és közben nagyot mosolyog.

A fiú mély levegőt vesz és beleveti magát a dologba: célba veszi az első asztalt.

A barna hajú csak nevet magában a szerencsétlen szőkén, és visszamegy a konyhába, hogy ellenőrizze az éppen sülő muffinok elkészültét.

Ezek után a zöld szemű egész nap tányérokat és bögréket egyensúlyoz, közben pedig cetlikkel rohangál, és próbál mindenkire mosolyogni. Nem egy lány viszonozza ezt igen hevesen, és páran még a telefonszámukat is szeretnék a fiúra aggatni, amit aztán persze kedvesen kell visszautasítania.

- Azért ez már egy kicsit vicces! – mosolyog magában, ahogy fáradtan letöröl egy asztalt.

Lassan itt a nap vége, és bár egész jól szórakozik ezzel az újdonsággal, amelyet a pincérkedés nyújt neki, most már szívesebbek szabadulna.

Sóhajtva kinéz az egyik nagy ablakon és pontosan előtte az utcán, egy élénkzöld szempárral akad össze az övé. A kis fekete bundás csak vigyorog rá.

A szőke megforgatja a szemét és mutogatni kezd neki, hogy menjen innen. Nem igazán vágyik rá, hogy Plagg kinevesse, miközben a pénz feléből amúgy is őt fogja jóllakatni! A macska még csak meg sem ízleli majd soha, milyen is az efféle pénzszerzés. Ez egyszerűen kihasználás.

- Sicc! – húzza össze a szemét, mikor egyszer csak megfagy benne a szó... Mi az a furcsa, zöld fény a város házai felett?

Összevont szemöldökökkel sétál ki az épületből, és mit sem törődve Plaggal az utcán arra fordul, ahol a felfordulás kibontakozni látszik a távolban.

- Az meg mi? – suttogja, és végre a macska is észreveszi mi történik. Ugyanabból az irányból, az éles fülek emberek sikolyait veszik ki egyre hangosodni. Talán jobb lenne utána járni!

- Azt hiszem, másféle munkám is lesz ma. – vigyorodik el, és összebiccent a cicával. Még gyorsan bekiált a barna hajú lánynak, hogy elment, akárhogy kiabál az értetlenül utána. Eztán kicsit sem tétovázik, azonnal célba veszi a legközelebbi aluljárót, hogy szabadjára engedhesse macska érzékeit.

Nem kell egy perc, és már fekete bőrruhában szalad végig a háztetők során.

***

Megszeppenve fékez le az utolsó lakóház tetejének szélén, mielőtt a mélybe csúszna elbambulásában. Négy kéz-lábra ereszkedik, és félre döntött fejjel szemléli az előtte magasodó épületet, amely a város fedett sportcsarnokaként funkcionál. Egy halom ember próbál elmenekülni onnan, és minden ajtón és ablakon az az ismerős zöld fény, sőt, talán füst is szivárog ki.

A derekára csatolt bothoz nyúl és azonnal hívja rajta keresztül Katicát, hogy értesítse, ám a jojó a háta mögött kezd el csörögni. Elvigyorodik és fegyverét eltéve, felegyenesedik a lány mellé.

- Szervusz, Bogárkám, látom téged is idevonzott a felfordulás! – néz rá oldalt a válla felett. A vörös ruhás teljesen mellé lép és hatalmasat sóhajt.

- Igen, és a rosszfiúk már megint remekül időzítettek! – forgatja a szemét, egy balul elsült, félbehagyott süteményezés gondolatára, melyre éppen akkor ültek be Alyával egy vendéglőbe, mikor mellettük kiabáló emberek rohantak el. Valahogy ez sosem jön össze neki, mindig közbe jön valami!

- Ó, hát nem is örülsz, hogy megint együtt lehetsz a kedvenc cicáddal? – hajol kicsit közelebb és direkt úgy nyújtózik, hogy a ruha kiemelje az izmait. – Pedig egyesek szerint főnyeremény vagyok!

- Várj, ha el tudták ezt neked mondani, akkor mégsem kábultak el teljesen, nem? – vonja fel a szemöldökét, meglepettséget tettetve. A szája sarkában megbúvó nevetőgödrök, erősítik a mondat játékosságát.

A zöld szemű, néhány megszeppent, gyors pislogás után a szívére szorítja a kezét - Most mélyen a szívembe gázoltál...! - vág egy fáradt mosolyt.

- Jahj, te hősszerelmes! – kuncog és kicsit meglöki a karjánál – Nah gyere, most dolgunk van! – nyitja a szárnyait, és egy pillanat alatt már bent is terem az épület egy ablakán.

Macska elfolytja a vigyorát, és ő sem késlekedik soká. Pár ugrással ugyanúgy beveti magát a nyitott ablakon, majd szemeivel a társát keresi. Az a furcsa, rejtélyes zöld köd mindent ellep és alig látni tőle, ráadásul élénk szaglása által még le is gyengíti a különleges bűz.

- Katica...? Hol vagy? – suttogva néz körbe. Hegyezi a füleit, mikor lépteket hall meg a folyosó végéről. Hirtelen egy kéz ragadja meg hátulról, miközben egy másik a száját fogja be, és hátra rántja egy sötét szobába.

- Sst! – suttogja a kék szemű és enged a szorításon, amikor a fiú felfogja, mi történik. Feszülten figyelik, ahogyan a léptek elfutnak az ajtó előtt, majd halványulnak a távolban.

Katica végre kifújja a bent tartott levegőt. Morcosan néz a fiúra.

- Macska, majdnem lebuktattál minket! – mordul rá, és rövid botladozás után végre megtalálja a villanykapcsolót. Egy kis szertárban vannak, ahol kosárlabdák és egyéb tornaszerek sorakoznak a polcokon.

- Bocs, ez a szag kicsit megzavart – vakarja meg a tarkóját, és próbálja kilökni az irritáló füstöt a légutaiból. – Viszont biztos, hogy egy akumával állunk szemben! Ugyanolyan szaga van. – vált most komolyabbra.

- Akkor találjuk meg a forrását. – vigyorodik el, és egyik karjával udvariasan az ajtó felé mutat – Csak a cica után!

- Nagyon vicces – pislog megvetően, de inkább halkan kiles az ajtón, és körbenéz. – Tiszta a levegő! – suttogja és fegyvereiket készenlétben tartva megindulnak a folyosókon.

A kinti hangok is egyre elhalnak, és ez nyugtalanságot szít a fiatalokban. Az előbb még emberek tódultak ki innen, hogy tűnt el máris mindenki? Kísérteties ez az egész.

- Macska, nézd! – mutat maguk lé. Az egyik a folyosóról nyíló ajtó előtt egy emberi alakot látni, de a köd nagyrészt kitakarja. Meg sem mozdul, mintha a félelemtől megdermedt volna.

- Nincs semmi gond uram! Emelje fel a kezeit és forduljon erre! – figyelmezteti a szőke, ám az alak továbbra sem mozdul meg.

Egymásra néznek, és lassan közelebb merészkednek. Mikor már előtte állnak, a kalapos férfi elkerekedett, de mozdulatlan szemeivel találják magukat szemben. Mozdulatlanul áll, pedig futó pozícióban van, fél lábbal a levegőben!

Elteszik a fegyvereket, hogy jobban szemügyre vehessék, Macska közvetlen az arca elé hajol, és meglengeti előtte a kezét. Katica közben óvatosan megérinti a férfi vállát, ám a keze egyszerűen átsiklik rajta. Olyan gyorsan ugrik hátra, hogy háta a fekete maszkos mellkasának ütközik.

- Ez olyan, mint egy hologram! – nézi értetlenül – És halványodik!

- Szerintem nem hologram... - suttogja a fiú. Pillantásával a felé a szoba felé mutat, amely ajtaján valószínűleg ez a férfi is próbált kimenekülni.

Egy kis pályás terembe vezet, amely most tele van ilyen elhalványult emberekkel! Van, aki még teljesen élőnek tűnik, és van, akiből már alig látni valamit. Mindegyikük egy tagján egy tenyérnyom fénylik zöldesen, és ez az utolsó, ami eltűnik belőlük. Innen szivárog a mindent ellepő, porladó füst.

- Ez... Ez... - remeg a hangja az értetlenségtől, miközben a halványodó emberek között sétálnak. Szomorkás arccal veszik mindegyiküket szemügyre. – ... Miért, és hogy?

Épphogy kinyögi a szavakat, váratlanul lihegés és futó léptek zaja hasítanak a dermesztő csöndbe.

- Végre megvagy! – visszhangzik a kiáltás a csarnokban, mire a hősök egyszerre kapják oda a fejüket.

Ugyanabból az irányból egy szemüveges, irodai ruhás nő rohan be lélekszakadva, és nagyon kűzd, hogy az összeborult székek között ne essen hasra.

Egy zöld, bukósisakos női alak gurul komótosan a nyomában, és látszólag teljes nyugalommal üldözi, a nála jó pár évvel idősebb hölgyet.

- Bukj le! – nyomja le a macskafüles, pöttyös társát is a székek mögé, hogy onnan figyeljék az eseményeket. Nincs is ideje tiltakozni, még éppen időben rejtőztek el.

Az üldözött vad szerepét betöltő barna hajú, hamarosan átverekedi magát mindenen, ám egy tócsa kiöntött üdítőn megcsúszik, és így a terem közepén elhasal. Reményvesztetten szorítja össze a szemeit, ám amikor mégis megpróbálja feltornázni magát a földről, a két görkorcsolyás láb áll meg éppen előtte.

Félelemtől izzó szemeivel felnéz a lányra, és halkan elrebeg valamiféle könyörgést, de a másik nem igazán figyel rá.

- A-Alix, nagyon sajnálom, tu-tudom... hogy nem te tehetsz róla, hogy nem tudtak fellépni, de én sem, k-kérlek, könyörülj rajtam!

- Milyen szégyen, hogy pont te, a nagyszájú kis sport-titkárnő könyörögsz így nekem! – a szeme alig látszódik a sisaktól, de a száján az az ördögi vigyor azonnal feltűnik. Katica magában remegni kezd a dühtől.

- De először is, Alix nincs többé! Az én nevem Időlopó. És sajnálod, vagy nem, nem számít egy cseppet sem, ugyanis kell az energiád, hogy visszatérhessek a múltba! Eleinte úgy gondoltam, elég lenne csupán pár órával korábbra mennem, hogy a bemutató jól sikerüljön, de tudod... ahogy feltöltődtem, ennek a megannyi embernek az energiájával, rájöttem... - tart apró szünetet, egy még gonoszabb mosoly kedvéért – Hogy ha mindenkit elkapok, lesz elég időm régebbre is visszamenni! Megnyerem a csapatommal a pár hónapja rendezett országos kupát, és az új jelenben kiemelt nevem lesz az edzők között! – nevet fel, ahogy korcsolyája sarkával keményen rálép az időközben megszökni próbáló lány ruhájának ujjára.

- Tudod, ha jól emlékszem, te voltál az, aki ragaszkodott hozzá, hogy enyém legyen a „megtisztelő" feladat, hogy bejelentsem a bemutató elmaradását – guggol le hozzá – Te vagy a legalkalmasabb az utolsó láncszem szerepére, érted, szivi? No, au revoir!

Katicának abban a pillanatban lesz elege, és egy hangos kiáltás kíséretében felpattan, hogy azonnal közéjük lépjen. Ám elkésik. Időlopó tenyerét a nő hátára nyomja, aminek következtében a teste azonnal lefagy, a gonosz kezén pedig átáramlik az ellopott idő-energia.

Hatalmas, diadalittas mosollyal fordul a megdöbbenten, mégis olyan dühösen rá meredő fekete pöttyös felé. – Azt hitted megállíthatsz? – sziszegi, mire a hősben azonnal felmegy a pumpa.

- Ennek most vége lesz! – csattan fel, és jojóját egyetlen mozdulattal a lány köré tekeri. A karjai a testéhez simulnak, ami nem kicsit lepi meg, és ez az arcára is kiül. Macska is meglepetten ugrik elő és figyeli a helyzetet, majd szemével az akumát keresi.

Azonban nincs idejük megnyugodni, ugyanis Időlopó magabiztosságát, és magatelt vigyorát, látszólag lehetetlen letörni. – Az időt nem tudod megállítani, Katica! – vigyorog – Én viszont fel tudom pörgetni.

Madzag ide vagy oda, szabadon hagyott lábaival könnyedén körözni kezd a két hős körül, és egyre gyorsabban szedi a lábait! Katica erősen tartja a megfeszülő jojózsinórt, míg Macska mellé ugrik, hogy a másik oldalról fedezhesse, de a padló lassan szikrákat vet ki magából, mikor Időlopó gyorsít a tempón.

Hirtelen egy nagy, villámszerű fényjelenség kíséretében kapu nyílik az időben, és az ellenfelük pontosan arra veszi az irányt. Macskának egy pillanat alatt kell realizálnia a helyzetet, hogy aztán átkarolja a fekete hajú derekát, és bár megveti a lábát, a madzag egy pillanat alatt rántja őket magával a múlt kapujába.

Egy másodperc múlva a teremben a zajok már elülnek és a kialakult szél is lecseng... Mintha nem történt volna semmi, úgy tűntek most el mindhárman az időben.