FIGYELEM, A RÉSZ ÁTÍRÁSRA VÁR!!

Bonjour! :3 Ím eljött a várva várt pillanat! Közel egy hónapnyi kihagyás után (mármint a Fekete Álarcból) végre itt a folytatás *W* Jóóó, hosszú lett, annyi szent! Vegyétek úgy, hogy kárpótlás, amiért sokat kellett várni xd Remélem elbírjátok majd olvasni, és tetszeni is fog!

Jah egyébként senki nem írt, hogy mit kértek annak alkalmából, hogy túllépte  könyv a 10k (azóta a 11k-t is!! ) megtekintést, szóval önkényesen eldöntöttem, hogy rajzolok valamit xdd Igazából már van is egy ötletem, az a jelenet még csak a fejemben létezik, de akkor rögtön bele is tenném majd a fejezetbe! Ettől függetlenül ötleteket még mindig várok ;)

Nem rontom tovább a levegőtöket itt az elején, jó olvasást kívánok! *-*

A nap szépen lassan lebucskázik a házak mögé, hasonlíthatnánk ahhoz is, mintha éppen elbújna. Legalábbis most lenne mi elől menekülnie!

Katicabogár és Fekete Macska összebólint, majd két irányból közelítik meg a szikla szörnyet, aki Kőszívnek mondja magát! Egy darabig kerülgetik, ahogy próbálnak közel kerülni hozzá, de a lény újra és újra elhajtja őket, mint apró legyeket.

Nekiugranak, és Macska a bottal egy hatalmas ütést mér a fejére. Azonban nemhogy fájna ez neki, csak még hatalmasabbra nő! A fiú ezt látva méltatlanul fúj egyet.

- Ennyit rólam és a hősködésről... - hátra csapja a füleit. Katica elmosolyodik ezen.

- Ez a szakma átka, Kiscica! – nevet rá és a jojójával körbetekeri a szörny vállát. Azonban ő ezt meg sem érzi, és úgy dönt, nem foglalkozik tovább ezekkel a mihaszna bogarakkal. Nagy, döngő lépteivel megindul a város felé.

Katica tervet vált, és megrántja a zsinórt, hogy így felhúzza magát a kőhalom vállára. Az nem is törődik vele, csak menetel a házak felé. A lány ez idő alatt nyugodtan körbenézhet a szörnyeteg testén, már amíg nem lesz vaksötét.

Eszébe ötlött, amit Tikki mesélt neki a minap, és ezt szerette volna letesztelni. A kis kwami szerette volna felkészíteni a lányt néhány eshetőségre a helyzettel kapcsolatban... És ehhez tartozott hozzá, hogy elmondja neki, mi is az az Akuma.

„ - Mint tudod, Marinette, nem csak egy kwami állat létezik a világon. Viszont nem is csak kettő! Több is van, ezek közül hét, ami nagyon erős. Egyike ezeknek a Lepke erő. – mesélt a lap szélén mászkálva, ami Marinette ölében hevert. Betakarta a lábát, úgy feküdt a fotelban és egy meleg teát szürcsölt.

- Ez azt jelenti... hogy Halálfej ugyanúgy kapta az erejét, mint mi? – lepődött meg némileg. Bár igazából ez a logikus.

- Pontosan – bólintott a kis katica – De az ő ereje különbözik a tiétektől. Ez abból a szempontból is érthető, hogy a ti erőtök a két fő, ezért erősebbek a többinél... - gondolkodott el.

- Mesélsz nekem, az ő erejéről? – pislogott kíváncsian. Tikki elmosolyodott.

- Az volt a tervem! – kacsintott – A Pillangó szuperhős ereje az, hogy vannak olyan különleges lepkék, akiket az irányítása alá tud vonni! Át tud nekik adni erőt, és ha ezek a pillangók beleszállnak egy-egy ember valamilyen használati tárgyába, azon keresztül szupererőt tudnak nekik is kölcsönözni! De ez csak addig tart, míg a lepke a tárgyban van, vagy a tárgy az újdonsült harcosok birtokában.

- Ellentétben egy igazi talizmánnal. – bólintott a lány – Szóval ez ilyen kis kölcsön erő?

- Igen, így van! – bólogatott – És aki megkapja, feltétlen engedelmességgel tartozik a Lepke hordozónak! Ha nem tesz ennek eleget, ő el tudja venni az erőt, vagy kényszerítheti is. Az a baj, hogy ezt nagyon könnyű rossz célra felhasználni – vágott apró fintort – Mivel egyszerű vele hadsereget toborozni. Már, ha tudod, hogyan kell mindent beleadva használni, mert minden erőnek vannak rejtett képességei, amit a személy fejleszthet tovább.

- Ezt hogy érted? – ráncolta a homlokát.

- Van egy könyv, amiben le van írva, hogy bizonyos dolgokat hogyan lehet meg tanulni használni, az erővel kapcsolatban. – magyarázott – Ugyanis a szupererőt valamilyen szinten lehet növelni, és ennek különféle módjai vannak. Viszont egy ideje arról fogalmam sincs, hogy hol lehet ez a könyv...

- Nyugalom, Tikki, Biztos jó helyen van. – mosolygott.

- Remélem..."

Ezt az emléket próbálja most előhalászni az elméje mélyéről. Közben már félúton járnak a város felé, ugyanis Kőszív a koncerten már mindent szétrombolt, az emberek meg már messze járnak, de benne még mindig ég a tombolási vágy! Ha el kellett veszítenie a számára egyik legkedvesebb személyt, itt az ideje, hogy más is szenvedjen!! Csakhogy a keserűség éppúgy halmozódik fel benne a percek során, ahogyan megnövekszik az ereje, minden egyes őt érő ütésnél.

Ahogy menetel, néhány rendőrségi és stábot cipelő helikopter köröz magasan felettük, reflektorokkal világítva az események főhőseit.

Macska éppen felkapja a messzire gurult botját, és mire felpillant, Kőszív már vagy 100 méterre távolodott tőle! Mikor a vállára pillant, meghökkenve veszi tudomásul, hogy segítőtársa éppen készül otthagyni őt az ellenséggel együtt! Értetlen és ijedt kifejezés ül az arcára, ahogy azonnal elkezd botjával utánuk rohanni.

- Katica, ugye tudod, mit csinálsz? – kiáltja a lány után. Katicabogár a mutatóujját a szája elé tartva lepisszegi, majd felemelt hüvelykujjával jelzi, hogy minden oké.

- Nyerj nekem időt! – tátogja.

Furcsállóan bámul rá a szőke, de végül csak értően biccent egyet és eléjük kerül, hogy feltartsa Kőszívet.

- Hé, te nagy kőhalom! – ugrik a lábai elé, de az meg sem torpan, csak átlép felette. Morcosan keresztbe fonja a karjait egy percre – Még sosem vettek ennyire semmibe! Ez sértő! – rohan utánuk.

Közben a lány próbál valami feltűnő tárgyat találni az ellenségen, de semmi furcsát nem vesz ki rajta, és lassan már az orráig sem lát el az éjszakában! Errefelé miért nincsenek lámpák?? És mindemellett az ellenség csak egy nagy kőhalomnak tűnik... Megeshet, talán mégsem egy akumatizált személyről lenne szó?

Fintort vág a gondolattól, hogy talán feleslegesen próbálkozott, és sehogy sincsen előrébb. Az időből meg lassan kifut, mert már feltűntek mellettük az első nagyobb lakóházak és forgalmasabb utcák.

Ám ekkor Fekete Macska ismét Kőszív elé veti magát, és valami bugyuta szóviccel kihozza a sodrából. Megelégeli a kis nikkelbolhát és karjával dühösen felé csap, hogy elkapja!

Macska könnyeden elugrik, ám a szemközti házsor már nem ilyen mozgékony! A mozdulattól Katica lába alól kifut a talaj és hátrazuhan, egyenesen egy kintfelejtett zöldségesbódéba!

- Aucs... - dörzsöli a fejét és körbenéz – Asszem ezek után jobban fogom értékelni a salátát... - kecmereg ki a ládából és leporolja magát. Szemeivel az időközben tovább haladó ellenségüket keresi! A távolból hallja Macska nagyképű vihorászását, ahogyan idegesítő megjegyzésekkel csalogatja maga után a kőhalmot.

- Mi mást vártam Macskától...? - forgatja kedvesen a szemét és talán nevetne is, ha nem lenne most ilyen komoly a helyzet.

Előveszi a jojót és felhúzza magát az egyik még ép háztetőre. Megpillantja Kőszív vállát kiemelkedni az utcasorok közt, és indulna is utána, mikor valaki odakiált neki.

- Katica!! Katica, itt vagyunk, kérlek segíts! – kérleli egy sírós hang. Egyből felismeri, és visszakanyarodik a nőhöz. Leszáll Mylene előtt és éppen megkérdezné, mi történt, mikor ő belé fojtja a szót.

- Katica, kérlek, ne bántsátok a szörnyet! Ő a férjem csak... csak valahogy átváltoztatták! Nem tehet róla, kérlek, segíts visszaváltoztatni! – könyörög aláhulló könnyeivel küszködve. Katica először kicsit felvidul, hiszen akkor mégis jól gondolta! És ezesetben tudja, mit kell tennie, mégis van remény! Ám egyben a szíve nagyon meg is esik rajta. Szomorú tekintettel mereng a karjaiban pillogó kisfiún.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad, Mylene, nagyon sokat segítettél! – a nő vállára teszi a kezét és elmosolyodik. – Meg fogjuk menteni a férjedet, nem lesz semmi baj!

A nő arcára egy hálás mosoly költözik, olyan, amely hiszi, hogy történhetnek csodák.

- Köszönöm! – szorítja meg a kezét.

Katica bólint és kézbe veszi a jojót, majd felhúzza vele magát egy háztetőre. Még egyszer hátrafordul a neve hallatára:

- Katica! Benned bízok, de mi van Fekete Macskával? – nyugtalankodik. A fekete hajú csak elmosolyodik. A pillantása őszínte nyugalmat tükröz.

- Te csak bízz énbennem! Én pedig bízok benne! – s ezzel elrepül a dúlás nyomában, a sötét éjszakába.

Nem kell sokat mennie, hogy elérjen a helyét folyamatosan változtató harcmezőig. Macska ott ugrál Kőszív körül, kerülgeti az ütéseit, és közben próbálja kiljebb csalogatni a városból, több-kevesebb sikerrel. Katica kikerüli a szörny egyik karját, majd felkapja az éppen bajba került macskafülest, és pont időben menti ki Kőszív lába alól.

Leteszi egy kiugró erkélyen és összeszedi magát. Kissé már fáj a szárnya, de nem ereszthet le.

- Figyelj Macska, azt hiszem tudom, hogy mit kell tennünk!

- Alig várom, hogy beavasson, Hölgyem! – törli le az izzadságcseppeket az arcáról. A háttérben egy nagy robajlás, és egy autó arrébb repül.

Katica sóhajt egyet.

- Igen, de csak akkor sikerülhet, ha együtt dolgozunk, és teljes mértékben megbízunk egymásban! Számíthatok rád? – néz komolyan a két szeme közé. Azok a zöld íriszek ugyanolyan pajkosak, mint mindig, ha nem még inkább, és mégis látja benne az őszínte egyetértést.

- Állok szolgálatodra! – kacsint és lágyan elmosolyodik. A fekete hajú örömében követi a példáját, majd biccent egyet, hogy megértette. Végül odahajol a füléhez és elmondja a tervet. Mikor látja, hogy Macska tudomásul vette, harcra kész pózba állnak, és felugranak a korlátra.

- Te jobbról, én balról! – kiáltja el magát és neki is lódulnak.

Míg Katica körberepüli Kőszivet, Macska lentről néz körbe, valami alig látható tárgyat kutatva. Mikor a lány túl közel ér, és az ellenségük felé kap, ő könnyedén arrébb repül, de Macskának komolyabb szlalomozásokat kell bevetnie. Katica elgondolkodva veszi észre, hogy Kőszív mindig csak az egyik kezével próbálja elkapni a fiút. Ettől támad egy ötlete.

- Hát persze, lehet, hogy a tárgy nem rajta van, csak nála! – csap a homlokára. Macska nagyon reméli, hogy ez már egy jó nyom, mert komolyan kezd kifáradni! Becsúszik egy lámpaoszlop mögé és a szörny szikrázva szétzúzza körülöttük a közvilágítást.

- Csak még egy kicsit tarts ki! – bíztatja és előveszi a jojót. Visszagondol arra a szóra, amit Tikki mondott, hogy tárgyakat hívjon elő a játékszerből. Hogy is volt? Talán... Szerencse talizmán?

Igen, elég valószínű, hogy ez volt a helyes varázsige, ugyanis a jojó elkezd rózsaszínen fényleni, majd elő is tud húzni belőle valamit! És az nem más, mint egy próbabábu, amin egy katicapöttyös ruha van, hasonlít az övére.

Kicsit elgondolkodik, hogy ezt most hogyan is lehetne felhasználni. Eddig nem sokszor használta erejének ezt a részét, leginkább csak a tárgyak visszaépítésére kellett koncentrálnia. Tikki azt mondta, ahhoz hogy a tárgyat használja, nem kell szupererő, csak át kell gondolnia, és tudni fogja, mit tegyen.

Fel is csillan a szeme, mikor kigondol valamit. Megfelelő állásba helyezkedik az egyik kémény mögött, majd odakiált társának:

- Macska, hagyd, hogy elkapjon!

- Mi? – nem leplezi a meghökkentségét – Megőrültél??

- Meglehet, de bíznod kell bennem! – jön a válasz valahonnan a sötétből. A fiú megadóan felsóhajt és megáll egyhelyben. Engedi, hogy Kőszív hozzá férjen és felkapja a markába.

Ekkor Katica elkiáltja magát, hogy az ellenfelük rá figyeljen:

- Nem szép dolog az állatkínzás!

Macska várakozóan pillant fel, de sehol nem látja a lányt. Végül már csak azt veszik észre, mikor egy emberi alak közelít feléjük a pöttyös ruhában! Kőszív elkapja a másik kezével, és így elejti az összegyűrt levelet, melyet az apjától kapott, s amit ezidáig görcsösen szorongatott.

Ám mikor végre diadalittasan megnézné magának a kezében lapuló hősnőt, rá kell döbbennie: csak egy bábot tart a kezében!

Azonnal rájön a turpisságra, de már késő! Katica felkapja a galacsint és darabokra töri! Abban a pillanatban a belőle felszabaduló gonoszság egy kis fekete, lila sziluettes lepkében ölt formát, mely sietve igyekszik egyre távolabb.

Katica elégedetten követi szemmel, míg el nem tűnik valamerre. De mintha kissé hiányérzete lenne... Mindegy is.

Közbe Ivan visszaváltozik, és Fekete Macskával együtt a földre esnek. A sziklahalmok eltűnnek, mintha soha nem is lettek volna! A bábu úgy szintén fénnyé válik, és az ereje visszaáramlik a jojóba. Katicabogár egy kis csóvát küld belőle a városra, hogy újraépítsen mindent. A kellemesen bizsergő energia átjárja a várost, és a harcban esetlegesen megsérült lakókat. Az utcalámpák ismét kellemesen világítanak, és végre elnyugszik az éjszaka.

A kék szemű elégedetten liheg, ahogy érzi, hogy ez sok energiával járt, és nagyon kifárasztotta. De ez megkönnyebbült fáradtság. Azonban még meg kell bizonyosodnia róla, hogy az áldozat és Macska is jól vannak, mielőtt végleg visszavonulna mára! Odamegy hozzájuk és felsegíti őket.

Ivan zavarodottan beszél róla, hogy mennyire sajnálja, és tényleg nem érti mi történhetett. Macska egy kicsit bizalmatlan, de a lány teljesen együtt tud érezni, és megérti a helyzetét. Tudja, hogy nem tehet erről, és hogy nem igazán emlékezhet.

- Semmi baj, Ivan, minden rendben van! Menj haza a családodhoz, nagyon aggódnak érted!

- Igen, az lesz a legjobb! – mondja gyorsan, mikor észbe kap, és még megköszöni párszor az érte tett fáradalmakat, mielőtt elrohan és stoppol egy taxit hazafelé. Nagyon szeretné látni, hogy Mylene és Nathan is jól vannak!

A szőkeség elégedetten lép újdonsült harcostársa mellé és a vállára támaszkodik.

- Azt hiszem, ezt hívják Happy End-nek, Bogaram. – vigyorog. Katica bólint, de nyugtalannak tűnik – Valami baj van?

- Semmiség csak... hiányérzetem van... - motyogja – Mintha valamit elfelejtettem volna.

- Reméljük, csak valami apróság. – ránt vállat és indulni készül – De azért ez egész jó móka volt. Megismételhetnék. – kacsint.

Katica fáradtan visszamosolyog.

- Azért ne túl gyakran, ha lehet!

***

Alig két nap alatt híre megy az esetnek egész Franciaországban! Sőt, a turisták és az internet által a világon is szépen terjednek az új fejlemények. A médiában hatalmas kavarodást okoz ez az egész! A legtöbbek fejében az a kérdés motoszkál, hogy történt a dolog Kőszívvel? Mi váltotta ki ezt az egészet? De vannak olyanok is, akik arra kíváncsiak, most mi lehet Fekete Macskával? Össze fognak állni Katicával? Két hősük van, vagy két ellenségük?

A zűrzavar nagyon nem akar elülni, bárhogy telik az idő, és Marinette még sosem érezte ilyen szorongató helyzetben magát! Tegnapelőtt óta nagyon sok az újságíró és kamerás riporter az utcákon, és egyre jobban tart tőle, hogy le fog lepleződni. Vagy lebukik Alya előtt, ugyanis az ő szája is be nem áll egész nap! Csak lesütött szemmel sétál el az utcán mindenki mellett, és meghúzza magát. Mint valami sorsától tartó torzszülött...

De még ha ez nem lenne elég, egyre csak fokozódik benne annak az érzése, hogy valamit elrontott. Valami nincs rendben. Nem így kellene lennie. Már nem bírja tovább ezt az őrlődést, rá kell kérdeznie a kis kwaminál!

- Tikki, figyelj, beszélnünk kéne... - kezdi el keresni a lakásban, mikor is megszólal a TV. Átmegy a nappaliba, hogy megnézze mi történt, és eléggé meglepődik! A katicabogár a képernyő előtt ül, ahol éppen arról számolnak be a híradóban, hogy bizonyos fekete lepkék inváziója árasztja el a várost, és akihez hozzáérnek, kőszörnyeteggé változik! Pont olyanná, mint Kőszív volt.

A lány szája elnyílik, ahogy az ezernyi, mozdulatlan kőszobrot megpillantja a felvételeken. Összeszorítja a szemét és nyel egyet. Tikki felé fordul.

- Elszúrtam, ugye?

- Igen, de helyre tudod hozni! – repül a tenyerébe – Annyi a dolgod, hogy megkeresed az akumát, ami sokszorosodott, és ha azt megtisztítod, az összes belőle született lepkének meg kell semmisülnie!

- Nem is tudom, biztosan menni fog nekem ez? – sóhajt egy nagyot, valamint egy fintorral kíséri. Nem érzi képesnek magát erre. De Tikkin nincs nyoma bizonytalankodásnak.

- Még szép, hogy meg tudod csinálni! – erősködik – Fekete Macskát is megfékezted, és azt hiszem, lassan be is fogod törni. – kacsint egyet – Totális sikered van, ne bizonytalankodj!

Marinette hálásan elmosolyodik. A bíztató szavak nagyon sokat jelentenek most ebben a helyzetben. Végső soron Tikkinek igaza van, sok mindent megoldott már, nem szabad pont most meghátrálnia! Most, hogy csak ő segíthet.

- Éjjel neki is indulok! – dönti el fejben, és kimondja hangosan is. Ám a katica kwami hevesen megrázza a fejét.

- Arra nincs idő, nagyon sok ember alakulna közben Kőszívvé! És ha az eredeti is visszaváltozik, az összes feléledhet és már nem egy ellenfél lesz, hanem egy seregnyi!

Marinette torkában gombóc akad.

- Te jó ég, mit műveltem! – összegzi és arcát a két tenyere közé temeti – Kaptam volna el azt a nyamvadt pillangót, mikor elrepült az orrom előtt! De ki hinné, hogy egy olyan apró állatka ekkor a felfordulást okoz?

Tikki lágyan elmosolyodik.

- Akinek egy beszélő katicabogár a barátja.

Marinette nyög egyet és ő sem bírja ki egy fájdalmas mosoly nélkül.

- Ott a pont.

Rögvest átváltozik, és egy mély levegő után már ki is lő az ég felé! Átrepüli a várost és a magasból veszi szemügyre a szoborként ácsorgó szörnyeket. Elszorul a szíve a látványtól. Magát hibáztatja ezért az ormótlan hibáért.

Alatta az emberek ujjongani kezdenek, mikor megpillantják, és a turisták sikoltoznak! A vakuk kattognak, riporterek kezdenek beszédbe, és a kamerákat felé irányítják. Vannak, akik meg is próbálják követni! Persze kevés sikerrel, mert a piros ruhás gyorsan elsuhan az utcák felett, nem kívánja magának a feltűnést. Főleg, mikor alaptalannak érzi a felé irányuló bizalmat.

A helyzetet szeretné felmérni. Néhány kordonnal körbevett fickó mellett le is száll, és kicsit szemügyre veszi őket. Teljesen olyan, mint az eredeti akumatizált személy, csak némileg kisebb, és nem tud mozogni. Valamint a kezükben nincsen ott az összegyűrt papír, benne az akumával.

Mikor néhány rendőr kérdezősködni kezd, hogy mennyire tartja kézben a helyzetet, egy hamis mosollyal hárítja ezeket és siet is tovább.

Most egy házgerincen ácsorog, és elgondolkodva figyeli a napsütötte várost. Az autós forgalom befuccsolt, az utcákat a járókelők lepik el. – Nagyot sóhajt. Leül és komolyan próbál kiötleni valamit. Egyik kezével az állát, másikkal a kezét támasztja a térdén. Át kell gondolnia minden részletet.

Összegezzük: van egy akuma, amely sokszorosodott, és valószínűleg még most is ontja magából az újabb másolatokat. Ezek pedig egyre több embert fertőznek meg. Viszont nem tudja belőlük egyesével kiszedni a lepkéket, főleg, mivel ezek nem tárgyakat támadnak, hanem közvetlenül az emberek testét! Nincs mit összetörnie. Egyébként pedig egyáltalán nem célra vezető, a fő akuma kell. De az csak akkor fog előjönni, ha meg akarja támadni Ivant. Nah várjunk csak...

Éppen úgy érzi, hogy támadt egy ötlete, mikor meglát egy árnyékot az övé mellett, melynek tulajdonosa mögötte tornyosul. Hirtelen elhajol, és harcra készen néz fel az alakra, ám nem az fogadja, amire számít.

Macska az, és épphogy elkapott egy kis akumát, ami meg akarta szállni hátulról Katicát. Két ujja közé fogja a lepke szárnyát, így az nem tud szabadulni. Furcsállóan megszagolja. – Ez mi?

- Egy akuma klónja. – fújja ki a levegőt és felegyenesedik hozzá – Hogy hogy itt vagy?

- Láttalak elrepülni az utcám felett, és gondoltam beugrok. Ez a kis féreg meg nagyon ismerős volt, de... - húzza az orrát és az arckifejezése igencsak undorodó – Olyan szaga van, mint a kátránynak!

A kék szemek mosolyognak ezen. – Megeshet - ám ekkor ráncolódik a homloka – ... Miért, a másiknak milyen szaga volt?

A fiú elgondolkodik, kezében még mindig a szabadulni vágyó állatot tartja. Egyik ujjával megkocogtatja az állát – Annak is hasonlított a szaga a kátrányra, de közben volt benne enyhén valami nagyon finom is... Talán... Bodza... Az édesanyámnak volt hasonló kölnie... - suttogja.

Katica magában némán értelmezi az egészet, majd hümment egyet. Kinyitja a jojót és a cica karmai közt vergődő lepke felé tartja. – Szabad?

- A tiéd. – ránt vállat és elengedi. A jojó magába szippantja, és mikor kiereszti, már a megtisztított, fehér lepke repül el. Azonban másolat lévén, nincs esélye az életre. A vakító fényre érve lassan, apró szemcsékre hullik szét, melyek szomorkásan peregnek alá. Azután magával ragadja a szél, mint valamiféle szikrázó varázsport. Katica elérzékenyülve néz utána.

- Ez olyan gyönyörű volt... És szomorú. – erőtlenül kifújja a levegőt.

- Ez a sorsuk... - néz a szemébe a szőke. A vonásai lágyak és, olyan, olyan nagyon szomorúak... Egy távoli sziréna zajtól alig hallani a hangját - Mindannyiónk sorsa ez.

Katica szemei elkerekednek. Ez... ez mi volt Macskától? Sosem mondott még hasonlót. Ilyen lemondót... Nem nézett még ki ilyen megtörtnek. Talán egyszer volt ehhez hasonlítható... Mikor az Eiffel torony tetején a múlt fájdalmairól beszélt. Igen. Macskának egy tőr van a szívében a régmúltból. Egy rozsdás kés, ami bevarrosodott és hozzánőtt a szívéhez. Megtanult vele élni, de örökké ottmarad. És ha valaki ki is akarná húzni, az is egy kínszenvedés lenne számára. Most először látja mindezt benne. És már nem az álarcos bolondot látja. Hanem az érző embert.

Egy hálás pillantást küld felé, és a tagjai egészen elernyednek. Mint aki megkönnyebbült valami gyötrő fájdalomtól. Macska nem is igazán érti, de nincs ideje rákérdezni. Katica a szájára teszi a mutató ujját, s ezzel lepisszegi.

- Ha rajtam múlik... - mosolyodik el – Párizsnak más lesz a sorsa. És úgyszintén minden lakójáé. Ígérem! – húzza közelebb és egy gyors puszit nyom az arcára. A fiú bőrén ott marad a helyén a bizsergés.

- Van egy tervem. – a fekete hajú úgy folytatja, mintha mi sem történt volna – Gyere!

Ugrik is tovább a jojóval, de megállásra kényszerül, mikor észreveszi, hogy a szőkeség nem követi. – Nem jössz?

- De még mennyire, hogy megyek! – jelenik meg az arcán egy zavart mosoly és azonnal a nyomába ered. Botjával hajtja magát és egymást kerülgetve igyekeznek Ivanék háza felé.

***

- Értem... és mikor ér haza? – kérdezi a lány nyugtalanul. Mylene ajtajában állnak és ő kedvesen társalog velük. Azazhogy Katicával. Fekete Macska csak karba tett kezekkel, kelletlenül ácsorog. Tekintetével a földet szugerálja. Tudja, hogy ő nem szívesen látott vendég ennél a háznál. Még ha civilként, úgy ahogy ismeri is a lányt, és akkor jól ki is jöttek egymással. De az egy másik eset volt...

- Még egy óra, hogy végezzen, aztán kocsival jön haza, az egy 20 perc.

- Dugóban 35 is lehet... – teszi hozzá halkan Macska. Katica egyetértően néz vissza rá. – Köszönöm, Mylene! – mosolyog a lányra. Ő is egy hálás mosolyt küld feléjük.

- Biztosan nem jöttök be egy teára, vagy valami finomságra?

- Nem, sajnos nincs időnk ilyesmire, de köszönjük Mylene! – a vonásai kedvesek, de a szeméből szorongást lehet kiolvasni. Próbálja elrejteni az aggodalmát - Így is sokat segítettél.

- Ez csak természetes, hiszen ti is sokat segítettetek nekem! Várjatok egy percet! – hálálkodik, majd visszafut a házba és pár pillanatra eltűnik az ajtó mögött. Katicáék kérdőn egymásra néznek, és Macska válaszképpen felhúzza a vállát.

Mikor Mylene visszajön, egy kis zacskó becsomagolt házi készítésű kekszet nyom kedvenc hősnője kezébe. Társának is kijár egy ilyen csomag, s mellé egy darabka sajtot is elővesz, amit szintén a fiúnak nyújt. Kikerekedett Szemekkel néz hol az ajándékra, hol az alacsony hölgyre. Ő csak nevet a tehetetlenségén.

- Úgy értesültem róla, szereted a sajtot. – mosolyog, és mielőtt ellenkezhetne, a kezébe adja. – Sok sikert nektek, számítunk rátok!

A fekete hajú is csak mosolyog a jeleneten, majd búcsút intenek egymásnak és a háziasszony becsukja maga mögött a bejárati ajtót.

Katica odahajol a megszeppent fiúhoz, hogy jobban lássa azt a ledöbbent arcot.

- Nah mi van, elvitte a cica a nyelved?

A fiú arca lassan vált vidámra és nyugodtan rámosolyog a szeme sarkából.

- De el ám.

Megindulnak az utcán, és gyorsan eltűntetik a sütiket, mert isteniek, és amúgy sem tudnák hová tenni, míg harcolnak! Adrien a zsebébe csúsztatja a sajtot és behúzza a cipzárját. Lenyalja az ujjairól a morzsákat.

- Szóval? Akkor most mi lesz? – kérdi végül ártatlan tekintettel.

- Ivan elé megyünk. – nyeli le ő is az utolsó falatot - Nem kockáztathatjuk, hogy átalakuljon.

- De mi a terved, ha mégis megtörténik?

- Ne történjen meg! – pöcköli meg játékosan az orrát – Miért vagy ma ilyen negatív?

- Nem negatív vagyok, hanem reálisan nézem a dolgokat. – Megdönti a fejét – Nagy az esélye, hogy megint kutyaszorítóba kerülünk.

- De mi bajod azzal? Hiszen te macska vagy! – vigyorodik el. A fiú is mosolyogva forgatja a szemét, amitől Marinetteből kitör a nevetés.

- Látom, neked viszont határozottan jó kedved van, Bogárkám!

- Egy kis szerepcsere sosem árt. – rántja meg a vállát. Macska pimaszul elvigyorodik és közelebb hajol hozzá.

- A szerepjátékokat jobban szeretem! – kissé felrántja a szemöldökét. Marinette egy kicsit elpirul az álarca alatt, de állja a pillantásait. Az orránál fogva eltolja.

- Hülye – kuncogja – Mondták már, hogy nagyon nyomulós vagy?

- Nem, de elfogadom a bókot. – mosolyog tovább.

- Akkor ne csak a szád járjon, különben lemaradsz, Kiscica! – nevet és eltűnik valamerre a házak felett. A fiú utána néz, majd álmodozót sóhajt. - Kifizetődőbb mellette dolgozni, mint ellene... Már ha... most vele dolgozok...? – agyal magában, de inkább elhessegeti a gondolatait. Felkapaszkodik egy a dugó közepén parkoló buszra, onnan pedig tovább ugrál a háztetőkön. A végén még a pöttyös lány tényleg otthagyja őt!

Mikor odaérnek, Ivan még az irodaházban van, így kénytelenek odakint megvárni. Katica leül egy lámpaoszlop tetejére, míg Macska beakasztja a botját a közeli fal téglái közé, és kinyújtja annyira, hogy kényelmesen el tudjon rajta terülni. Hátát a falnak veti és két kezét kényelmesen összekulcsolja a tarkója mögött.

- És most?

- Várunk – keresztbe teszi a lábát – És figyelünk, nehogy ideérjen az akuma, és megtörténjen a múltkori.

- És honnan fogjuk tudni, hogy jön? – emeli meglepetten a szemöldökét. A kék szemek az övét fürkészik.

- Itt jössz te a képbe. Azt mondtad, meg tudod különböztetni a szagukat! – mosolyog. A fekete ruhás arcára is kiül a felismerés. Átfordul a hasára a boton és odakúszik a lányhoz. Az éretlenül mered rá, de ő csak vigyorog huncutul.

- És mit kapok cserébe?

Megforgatja a szemét.

- A hősök nem kapnak nyereményeket.

A macskaszemek unottan fakulnak el.

- És még csodálkoztál, hogy nem a jó oldalon állok... - fintorog és feltámaszkodik – Egyébként pedig, én nem vagyok hős.

- Először is... – sóhajt várhatóan hosszú mondandója előtt – Igen, csodálkoztam, mert képes lennél rá. És a hősök mást kapnak, mint kézzel fogható dolgokat: elismerést, és tiszteletet. Ez is sokat tud érni, ha tudod, hogy jót teszel. – magyarázza.

Macska fáradtan hümmög, mint akit ez egyáltalán nem érdekel. A fekete hajú kicsit megerősíti a hangját.

- Másodszor pedig: Miért ne lennél hős? Pár napja is megmentettük Párizst! Még ha én el is szúrtam... - lesüti a szemét és el is halkul. Magát okolja. Nem kérdés, hogy ő nem figyelt eléggé.

A szőke fiú azonban nem törődik ezzel. Tincsei kócosan hullanak a szemébe, mikor megrázza a fejét.

- Ez nem igaz... - nem tűri az ellentmondást – Te hősnek való vagy, és kiválóan csinálod. Minden elismerésem a tiéd. – az arca szelíden komoly - De... Én nem vagyok olyan, mint te.

A kék íriszek egyre kíváncsibban csillognak.

- Én nem tudok ilyen önzetlen lenni. Én megelégeltem az életemben, hogy másokért dolgozzak úgy, hogy azt én nem akarom megtenni. Csak azért, hogy így vígasztaljam őket, és tettessem, hogy minden rendben van. Most csakis azt teszek meg, amit tényleg meg akarok.

Pár percnyi néma csend követi a szavait, melyet csak a halovány utcazaj tör meg újra és újra. Katica szomorúan nyel egyet.

- És... nem akarsz a társam lenni? – suttogja. A hangja csalódott. Ténylegesen csalódott. Azt gondolta... Már azt hitte, hogy...

Ekkor beszélgetésüket Macska fülének rezzenése szakítja félbe. A fiú felkapja a fejét és felül macskapózba. A távolba mered, aztán elkiáltja magát:

- Itt van az akuma!!

- Mi? Az igazi? – pattan ő is fel, a fiú pedig már siet is a nyomon.

- Igen, siess, már az ablaknál jár! – kiáltja ijedten és ugranak, hogy elkapják! Látják is, amint az berepül a nyitott irodaablakon, és azonnal utána vetik magukat. Harcra kész pózban állnak be az ablakban, és Katica lendíti a jojót! De már túl késő...

Ivan egyik összegyűrt papírjába ismét belerepül a fekete féreg és egész testét ellepi egy sötét bizsergés! Mikor átváltozik az ismerős szörnnyé, a feje túlnő a plafonon, így átüti a fenti emelet padlóját. Ordít egy hatalmast, majd megindul az ablak felé. Mindenki sikoltva rohan el előle.

- Katica! – kiáltja a fiú is, és az utolsó pillanatban löki el a fekete hajút az útból, mielőtt a kőhalmok ránehezednének. Egy pillanatra a lányon fekve találja magát, ami egy idétlen vigyort csal az arcára. Katica azonnal arrébb tolja és felkászálódik.

- Erre nincs időnk, Macska, meg kell állítanunk! – törli le öklével az ajkából kibuggyanó vért, ahogyan jojójával máris utána veti magát.

- Igen, és mégis hogy szeretted volna? – vált a szőke is komolyra és utána rohan, de Katica úgy torpan meg előtte, hogy majdnem fellöki hátulról! Átnéz a válla felett és azonnal értelmet nyer benne a hirtelen megállás.

A klón akumák által megszállt személyek sorra ébrednek fel, így az utcán egyre több Kőszív masírozik, és a felfordulás hatalmasabb, mint legutóbb volt! Már azt sem láthatják, melyikük az igazi!

- Hurrá, ennél jobb aligha lehet! – csapja magát homlokon a kékszemű. Macska eléje ugrik, és a botja pörgetésével hárít egy feléjük repülő biciklit. Ijedten hátra pillant rá.

- Ne vegyél mérget rá!

Minthogy az utca közepén elég nagy az esélye, hogy az ott kavargó szörnyek rájuk lépnek, Katica egy gyors sóhaj után derékon ragadja társát, és a jojóval arrébb repíti magukat egy biztonságosabb pontra. A magas kupoláról sok mindent látnak.

- Nézd, a Le Grand Paris felé tart!! – mutat oda a piros ruhás és azonnal rohanni kezdenek. Vajon mit akar Ivan a hotelben? - kattog az agya. Nem kell sokat várnia a válaszra.

A magasban ugrálva nézhetik végig, ahogyan Kőszív nemes egyszerűséggel átnyúl a falakon, faltörmelékeket hagyva mindenhol az utcán, és ahogy egy ismerős alakot vesz ki az épületből. A szöszi egy hatalmasat sikít.

- Megkapod, amit megérdemelsz, Chloé Bourgeois! – dörmögi a szörny hangja, és egyik kezében a lánnyal elsétál. A két hős sem hezitál, azonnal elé ugranak, de válaszképpen a csatlósait küldi rájuk!

Leállnak kűzdeni velük, hiszen nem igen tehetnek mást. Az ugrálásban egyre inkább kifáradnak, és már Marinette fél copfja is kibomlott. A szőke lábai pedig már ingatagon, meg-meg remegnek.

Mindezek tetejébe, az igyekezetük felesleges: megint csak azt az egyet érik el, hogy azok el kezdjenek nőni! Az igazi közben pedig már messzire sétált, olyan nyugodtságot engedhetett meg magának, mintha csak egy átlagos járókelő lenne. Nem pedig egy sziklagollem, aki éppen az őt újból felbőszítő lányt készült hidegre tenni. De csak miután átadott egy fontos üzenetet.

- Hová lett?? – néz meghökkenten körbe a tengerkék szempár. A kibírhatatlan szőke csajt keresi, vagy a hangját a szélben, de egyik sem keresztezi az érzékeit.

- Nem tudom, de jobb lesz, ha kijutunk innen, forrósodik a helyzet a talpunk alatt! – feleli a fiú, éppen leugorva az egyik ellenfél válláról. Sietősen összebólintanak, majd rögvest fel is húzzák magukat egy tetőre.

Az egyik klón azonban utánuk kap, a fél épületet leszakítja! Macska lába alól kimegy a talaj, így hátratántorodik a törmelékek közé. Katica éppen időben kapja el a jojóval, mielőtt még őt is elfognák! Fejjel lefelé lóg le egy lámpaoszlopról, és kicsit a fejét is beverhette, de a következő percben már nyoma sincs rajta kopottságnak.

Feljajdul és keresztbe fonja a karjait.

- Úgy tűnik, Bogárkám, ha te megjelensz, minden a feje tetejére áll! – kacsint pajkosan. A fekete hajú felüdülten kuncog egy halkat, majd csak megforgatja a szemét, és magával rántja a fiút is a jojómadzagnál fogva. Ha nem teszi, már biztosan egy bundának való préselt macska lenne.

A fekete ruhás pördül egyet a levegőben, mikor lábáról lekerül a zsinór, és ügyes mozdulatokkal visszafordítja magát a levegőben, akár egy igazi macska, hogy immáron a talpára érkezzen.

- Van már terve, Hölgyem? – lihegi a nyomában loholva. A fekete hajú már a jojója kijelzőjét figyeli. Épphogy nem bukik fel egy kiálló kéményben.

- Igen! – mosolyodik el és a tárgyat visszacsatolja az oldalára – Minket csak a vezetőjük érdekel! És ő most nem rejti véka alá a tervét!

Néhány zúzódásukból vér szivárog, mégis oly kecsesen érkeznek a lépcső tetejére, ahonnan egyenest rálátni a távolból is magasló Eiffel toronyra!

Előttük terül el Párizs, és nem érdekel senkit, hogy ez a Párizs már félig romokban áll. A szülővárosuk, az egyetlen otthonuk, és kűzdeni fognak érte! Eltökéltségükben a kezük ökölbe szorul.

Kőszív egyre feljebb mászik az Eiffel torony gerendáin, nyomában csatlósaival, akik miatt szinte lehetetlen megközelíteni Ivant. A helikopterek ismét megjelennek, és a magasból tudósítanak az otthon rettegésben ücsörgő embereknek a fejleményeket. A polgármester és az általa kihívott rendőrosztag azon fáradozik, hogy rábírják a szörnyet a vezető lányának eleresztésére! Persze ez nagyjából annyiból áll, hogy a távolból próbálják felszólítani erre. Na ja. Mintha ez segített volna bármelyik esetben is?

- Hogyha ennyire kell nektek, megkaphatjátok! – üvölti és elhajítja a lányt. A sikítása visszhangzik a levegőben, és a szörny tettétől mindenki ereiben megfagy a vér! Ördögien felnevet és a legkisebb megbánás nélkül lenne képes végignézi a lány és a beton drámai találkozását.

Ám szerencsére ott van Katica, aki senkit nem enged ilyen halált halni! Egy pillanat alatt odareppen, és a karjaiba fogja Chloét. Egyszerre dühös, hogy utálójával kell ebben a helyzetben is foglalkoznia, de ezt is elnyomja az, mennyire megkönnyebbült, mikor elkapta!

Visszakanyarodik a polgármesterhez és leteszi a szőkét. Olyan mértékű csodálattal néz rá, hogy szinte már meg lehetne tőle ijedni. Alig meri elengedni.

- Maradjanak itt, mi lerendezzük! – biccent és már fordul is újra a célpont felé.

Azonban tőle egy köhögésszerű morranás hangzik fel. Szinte fuldokolni látszik, ami mindenkit kétkedésre késztet. Egyszer csak hatalmas puffanással terül el a földön, a testéből pedig millió és egy fekete pillangó távozik!

Hatalmas rajjá rendeződnek az égen, és mintha egy alakot próbálnának kiadni. A két hős egyből felismeri és az izmaik idegesen feszülnek meg. Ez Halálfej!

- Katicabogár és Fekete Macska! – a szája vad mosolyra húzódik – Csak nem azt hittétek, hogy ennyivel megszabadultok tőlem?

A nevetése túlharsog mindent a belvárosban. A két fiatal hátán futkos a hideg.

- Van számotokra egy ajánlatom! – folytatja – Vagy most átadjátok nekem az erőtöket, és talán békén hagyom Párizst... Vagy ellenem szegültök, és szembenéztek az akumáim seregeivel! De ez esetben biztosíthatlak... - ismét elvigyorodik – Nem fogjátok élve megúszni!

A kamerák Katicára fókuszálnak. Mindenki próbálja feldolgozni ezt az egészet, de ilyen gyorsan egyszerűen nem lehet! Pöttyös hősünk az egyetlen, aki hamar észbe kap. Igazából mi másra is számított?

Bátran előrébb lépdel, és ezernyi szempár követi figyelemmel ezt a mozdulatot a képernyőkön keresztül – Gratulálok Halálfej, szép kis műsort hoztál össze nekünk! – tapsol megvetően – De elfelejted, hogy én sosem adom meg magamat a rosszakaróknak! Megfogadtam magamnak, hogy soha nem hagyom cserben Párizst, és ha kell, megígérem ezt most, itt, mindenki előtt is! – tárja szét a karját a jelen lévő emberek felé nézve, aztán újra a lepkehadhoz fordul – Ott leszek minden csatában. Egészen addig kűzdök majd, amíg ott nem állunk újból szemtől szemben, és te leszel az, aki lemond az erejéről!! – kiáltja a legerősebb hangján.

Összeszedi minden erejét, hogy odasuhanjon a lepkehad közé, és jojójával az összeset összegyűjti a fénylő fegyverbe! Magabiztos mozdulatokkal érkezik a torony egyik gerendájára, s ahogy rábök a jojóra, a temérdek lepke egy hatalmas széllökést kavarva távozik a levegőben! Előadják csillogó táncukat, melyet követően apró szemcsékre mállanak széjjel. Szanaszét fújja a városban ezt a mámoros illatú tisztaságot a változás szele...

Hatalmas éljenzés tör ki az egész városban utcaszerte! A Párizsiak egy emberként éltetik megmentőjüket, aki mellé hamarosan Fekete Macska is társul a torony gerendán. Elismerő pillantásokat vetnek egymásra.

- Gyere Macska, rendezzük le végleg ezt az akumát!

- Ezer örömmel, én már vágyom arra az eszmei díjra! – lazán a vállára emeli a botot. Elégedetten vigyorog, és feljebb tartja a fejét.

Katica egyetértő pillantásokkal nyugtázza ezt és előveszi a pöttyös jojót. Feldobja és hangosan felkiált:

-Szerencse talizmán! – a vakító fény után egy addig ismeretlen tárgy esik a kezébe a jojó mellé. Ez pedig ezúttal nem más, mint egy tükör.

Hát ennek nincs értelme... - fut át az agyán. Aztán mégis kutakodik egy kicsit az agyában.

Kizökkenti, mikor Kőszív újra feltápászkodik a földről és egyre feljebb kezd mászni a tornyon! Alattvalói még ide is követik. Katica hangosan gondolkozik.

- Talán, ha abból nyeri az erejét, hogy bántjuk, akkor azzal lehet elvenni ezt, ha valami szeretet éri!

- Elég, ha megöleljük? – felröhög.

- Fekete Macska, ez komoly! – teremti le. Védekezően emeli a kezeit, de az önelégült mosolya levakarhatatlan.

- Nyugalom Bogaram, van egy ötletem! Tudnál most te nyerni nekem egy kis időt?

A szemöldöke meglepetten emelkedik.

- Biztos vagy abban, amit csinálsz?

- Igen, kérlek, bízz bennem! Most nekem kell bizonyítanom a városnak... – csókol lágyan kezet, és meghajolva, a szeme sarkából tekint fel rá – Ha már egyszer a társad akarok lenni!

Lassan kúszik arcára az az őszínte mosoly. Ettől még a kezét elkapni is elfelejti a fiú orra elől.

A zöldszemű felemelkedik, majd két ujjával int egyet és a fémbottal elszelel a házak felett. Marinette nagyon reméli, hogy tudja mit csinál!

- Rendben... - fordul hátra és felfelé fordítja a pillantását, hogy rálásson az ellenségre – Most csak te és én, Kőszív!

***

Gyorsan halkul el mögötte a csatazaj és csak a szél süvítését érzékeli a füle mellett. Azt is tompán. Kattog az agya. Tényleg van egy ötlete, de meg tudja valósítani? Elég kockázatos. És ezzel nem csak saját magát fogja bajba sodorni. De... Meg kell próbálnia.

Nagy robajjal jár, mikor érkezik a háztetőre, és sietős léptekkel mászik lejjebb az ablakokhoz. Mikor meglátja az odabent TV-ző Mylenet, fejjel lefelé lógva megkocogtatja az üveget.

- Macska, te meg mit...? – nyitja fel bukóra, és a szőke azonnal beljebb csúszik a kis résen.

- Nincs időm magyarázkodni! Sajnálom, hogy megint tőled kell segítséget kérnem, pont nekem, de nagyon nagy szükségünk van most rád Katicával!

Zilált külsejéből Mylene egyből leszűri, hogy ez már a végső ötlet. Rövid habozás után egyetértően bólint, és a telefonért nyúl.

- Alix? Tudnál egy kicsit vigyázni Nathanra? Nagyon fontos lenne...

A házak gyorsan váltják egymást ebben a magasságban, és Mylene-nek össze kell szorítania a szemeit, hogy ne lássa Macska hátáról ezt az egetverő magasságot. Tériszonya van, és kezd megfogalmazódni benne, miért is nem volt ez olyan jó ötlet.

De Macska bármilyen fáradt is, nem fog megállni. Minden ezen múlhat! Ezen az egy ötleten. És kivételesen nem maga miatt. Nem azért teszi elsősorban, hogy őneki megbocsássanak. Hanem mert érzi, hogy ezt kell tennie. Ez a helyes. Megint ugyanaz a kis jófiú ott belül, aki egész életében volt, és amit ki kart vetni magából. Mégis, most érzi ismét jól magát. Talán a hétköznapi álarca nélkül, akkor is ilyennek kellene lennie.

Mikor közel érnek az Eiffel toronyhoz, láthatják az immáron ténylegesen vérre menő kűzdelmet, melyben a piros ruhás áll vesztésre. Az oldalán egy csíkban elszakadt a ruha, és nehezen mozog. Közbe kell lépniük!

Macska az utolsó erejét is bevetve ugrik fel Mylene-nel a torony legtetejére! Cselesen kikerül minden útjába akadót, és a kilátónál leteszi a lányt. Ő rémületében azonnal lepillant a mélybe, és ettől megszédül! Hátra tántorodik és a gerendáknak simul. Földbe gyökerezik a lába.

Macska Katicához siet, és a fémbottal közbeszól, egy a lány felé suhintó ütésnek. Az lihegve elterül a földön – Mi tartott eddig??

Szinte nem is figyel a megvető kérdésre, inkább Mylenehez intézi szavait.

- Mylene, gyerünk már, menni fog!!

- Ne-nem... Le fogok esni! – összeszorítja a szemeit.

- Dehogynem! – nevet fel kínjába, ahogy próbálja tartani a frontot mindkét lánynál – Kérlek! Tudom, hogy már így is többet tettél értem, mint megérdemeltem! Nem vagyok egy nagy hős! És nem érdemeltem ki, még azt a csöppnyi kekszet sem! – nyögi – De te is tudod, hogy most csakis te tudsz segíteni! ... - Kőszív hirtelen sikeresen kiveri a kezéből a botot. Nem számít rá, hitetlenkedve néz oldalra, de túl messzire gurult! A szörny szeme villan, és a keze indul, hogy lecsapja őt, és a mögötte összegörnyedve ülő Katicát.

- Mert... Mindenki lehet hős! – ezzel lehunyja a szemeit. Várja a végzetét. Gondoltad volna, hogy egy nap így végezzük, Bogaram?

Azonban valaki váratlanul kitakarja előtte a napot. Egyből kipattannak a szemeik az ismerős hang hallatán!

- Ivan, ne csináld ezt! – lép eléjük az alacsony lány. Két kezét kitárja, hogy így védje a mögötte állókat, és bár belül remeg, a hangja tiszteletet parancsoló!

Kőszív jócskán meglepődhet, mert kettőt pislog, és a karja is megáll a levegőben. Ledöbbenve figyeli a nőt.

- Tudom, hogy te jó ember vagy, Ivan! – lágyul el a hangja. Katica tekintete is elképedve pattog kettejük közt. Macska halovány mosolya megkönnyebbült.

- Figyelj, megértem, hogy fáj! Tudom, milyen érzés, elveszíteni egy szerettedet...! – lépdel lassan, s óvatosan közelebb hozzá – De nem éri meg! Ne engedd, hogy befolyásoljanak! Ez nem te vagy... - puhán hozzáér hatalmas karjához. Kőszív nyugodtabb testtartást vesz fel, és mintha elkezdene összemenni! Csatlósai lassan kővé dermednek körülötte.

- Macska... - súgja Katica ahogy odamászik mellé hátulról. A fiú hátranéz és elszörnyedve figyeli a lány szeme alatt húzódó karcolást, ami elvonta a figyelmét. - ...a tükör! – fejezi be és az ölébe teszi az említett tárgyat.

A fiú furcsállóan körbeforgatja, majd várakozva a kék szeműre néz. Bíztatóan elmosolyodik, és Macska egyből megérti. Nehézkesen kecmereg fel állásba, majd odabotorkál a párhoz.

Óvatosan melléjük lép, mire a szörny mérgesen villantja felé a tekintetét. Utálatot és valami féltékenységhez hasonlót lehetne kiolvasni belőle. Mylene lágyan nyugtatja, és megint kisebb lesz. Macska így már egész könnyen felér az arcáig. Megköszörüli a torkát.

- Nem akarok zavarni, csak szerintem, jobb lesz, ha megnézed magad egy percre, haver! – tolja az orra elé a pöttyös kézi tükröt. A sziklaszemek elkerekednek.

Egyik kezével megtapogatja az arcát. Mintha nem hinné el, hogy ez tényleg ő. Elborzasztja a látvány.

- Hogy lettem ilyen? – dörmögi halkan, és a kezében lapuló galacsinra pillant. Ismét ráncba fut a homloka és dühösen elhajítja. Éppen Katica előtt ér földet. Fáradtan elmosolyodik, és az öklével rávág egyet, mire szilánkokra törik.

Előbújik belőle a kis akuma és már menekül is a galádja. Azonban Katica előveszi a jojót.

- A-a, ezúttal nem szöksz meg előlem! – ciccegi, és egy lendítéssel egyből elkapja! Ráül a térdeire, és végre kiereszti a megtisztult lepkét. Felrepül, majd rászáll az egyik ujjára, és időzik rajta pár másodpercet. Olyan békés.

Marinette már érti, Macska miért mondta azt, hogy kedves illatot áraszt. Még ő is érzi. De nem bodzát. Inkább... Péksütemények illatát. Ez a boltjuk friss levegője. Lassan rájön, hogy ez a boldogság illata. Mindenkinél valami más.

Mindeközben Kőszív visszaváltozik emberi alakjába, és az összes szörny is átalakul a régi önmagává! Hatalmas éljenzések törnek ki utcaszerte, melyek még a magasból is hallatszódnak. Apró mosolyt csal a hősnő arcára.

A kis lepke tovaszáll, és ő bágyadtan int egyet neki.

- Minden jót, kis pillangó...

Hamarosan, Katica az ereje segítségével mindent rendbe tesz, és a varázslat az embereken is segít. Ismét épek és egészségesek! Beleértve kettejüket is.

Macska a kezét nyújtja, és elfogadja a felsegítést. Mosolyogva nézik, ahogy Mylene ismét Ivan karjaiba veti magát. Megkönnyebbült könnycseppek folynak le az arcukon.

- Azt hiszem, végre nyertünk... - sóhajt Macska – Most már tényleg.

- Igen, de.. Nem ez volt az utolsó találkánk Halálfej embereivel. – figyelmezteti aggodalmasan. Már előre fél, mi lesz itt még.

- Ne félj, míg engem látsz! – kacsint rá. Katica nem tud ezen nem kuncogni.

- Nem is! Bízok benned. Társam. – elismerő a mosolya, és az egyik öklét nyújtja felé – Szép volt!

Meglepett kiscica szemekkel méri végig a felé nyújtott baráti jobbot. Még egyszer a szemébe néz, majd újra az öklére. Végül megkönnyebbült mosolyra kanyarítja az ajkát. Próbálják kifürkészni a másik jólelkét, azok tükrén – a szemükön keresztül.

Ő is hozzáérinti az öklét. – Szép volt, társam!