Halika mindenki! ^^ Elképesztően boldog vagyok, nem is sejtitek mennyire, hogy végre eljutottam odáig, hogy fel merem tenni ezt a fejezetet!

Tudom, hogy többen is mondtátok, hogy érdekelne a legutóbbi részben említett éjszaka folytatása, és bevallom, hogy gondolkodtam is rajta, hogy megírom de... Emberek, nem. Ne haragudjatok, de az az igazság, hogy így is többet írtam le, mint eredetileg terveztem, szóval úgy döntöttem, hogy jó lesz így.

Remélem nem utáltok nagyon xd Most pedig akkor, így a szünet utolsó estéjén: íme a következő fejezet :) Remélem tetszeni fog! Jó olvasást hozzá! ^^

Halovány fények játszanak a falakon. Az aranysárga napfelkelte lágyan simít végig sugaraival Párizs házain és minden lehetséges ablakon bevilágít, hogy fényt hozzon a sötétség után. A legtöbb helyen a függöny akadályába ütközik, ám az egyik ablak előtt valaki hanyagul rángatta a helyére az anyagot.

Marinette lakásán a fénysugarak pár szétszórt párnán, és két egymást ölelő ember arcán simítanak végig. Még alszanak.

De már nem sokáig tart ez a békesség, valami csipog. A vekker. Marinette álmában nyöszörögve fordul egyet, és próbálja lenyomni, de Adrien megelőzi. Az ujjaik találkoznak a kis tárgyon, mire a lány fáradt szemeiből is kipattan az álom.

Egy pillanatig meglepetten mered a mosolygó, fűzöld szempárba, mely leheletközel van az övéhez, aztán eszébe jut minden a tegnap estéről, és ez őt is mosolygásra készteti. Adrien egy lágy „Jó reggel!" csókkal üdvözli, és végigsimít fekete haján.

- Hogy aludtál? – kérdi suttogva annak tulajdonosa. Csak még jobban vigyorog.

- Soha ilyen jól.

- Én se. – kuncog a lány és felül, nagyot nyújtózik. Álmos hangon beszél – Mennyi az idő?

- Azt hiszem, fél nyolc körül járhat. – szemléli meg az órát. Marinette szemei elkerekednek, és egyből kimegy belőle a maradék kótyagosság. Olyan gyorsan pattan fel, hogy Adrien, rossz macska módjára, kicsit még meg is ugrik ijedtében.

- Te jó ég, megint le fogok mindennel maradni!! – mérgelődik, és majdnem felbukik egy ruhadarabban a padlón. Felkapja és az ágyra dobja a fiúnak.

- Öltözzünk fel, aztán csinálok valami reggelit! – mondja hozzá és feltúrván a szekrényét, a ruháival elillan a fürdőbe letusolni.

Adrien csak mosolyog magában a lány kapkodásán, és magára húzza a ruháit. Ez az a kedves és szertelen Marinette, akibe beleszeretett. Igen, kissé kétbalkezes, és néha meggondolatlan: nem tökéletes, de így csodálatos.

Miután felöltözött, kiballag a konyhába és bátorkodik kicsit körbenézni. Kimegy az erkélyre és megszemléli a kilátást, magába szívja a friss levegőt. A város látszólag nyugodt ma reggel. Persze, hiszen nem rótta a háztetőket látástól vakulásig! Vajon Katicával mi volt eközben?

Hallja maga mögött a gyengéd lépteket közeledni, és visszasiet hozzá a konyhával egybe épített nappaliba. Marinette mezítláb és otthoni ruhában tör utat magának a kávéfőzőig. A fején egy felcsavart törölköző a tanúbizonyság, hogy hajat mosott.

- Kérsz egy kávét? Vagy mit ennél? – mosolyog rá kedvesen, miközben bögréket vesz elő a szekrényből.

- Öhm, egy tea és egy pirítós elég lesz. – vakarja meg a tarkóját halkan nevetve. A lány bólint, és már csinálja is a reggelit.

- Bekapcsolnád a TV-t, ott a távirányító a kanapén! – szól át a válla felett, míg ő maga vizet forral. Adrien lehuppan az említett bútordarabra, és miután feltúrja az elkeveredett távirányítóért, benyomja és átkapcsol a hírekre. Az időjárás jelentés megy rajta, mára kellemes, hűvösebb időt mond.

Csak fél perce, ha nézi, mikor egy ismerős csilingelés üti meg a fülét. Reflexből fordítja a fejét az erkély felé, ahol Plagg élénkzöld szemeivel találja szemben magát.

- Hát te meg? – lepődik meg, de elmosolyodik és odalép hozzá. Meg akarja simogatni, de a fekete cica elhajol. Az arca aggodalmat tükröz.

- Főnök, gáz van! – mondja, amint szóhoz jut, és Adrien arcáról lehervad a mosoly.

Marinettenek rögtön feltűnik, hogy valami történt és a fiú mellé lép, közben a törölközővel a haját törölgeti.

- Minden rendben? – kérdi, aztán megpillantja a macskát. A tekintetük találkozik, és azon nyomban felismeri a kis bundást. – Hé, csak nem ő lenne Plagg?

- De igen... nem tudom, hogy talált ide a kis rosszcsont. – vigyorodik el és próbál falazni maguknak. Elvileg az összeköttetésük miatt Plagg bárhol meg tudná találni.

- Hát akárhogy is, nem először tévedt ide. – vigyorog – Egyik este már meglátogatott. Aztán hirtelen eltűnt.

- Valóban? – kérdez vissza, de közben a cicára néz, ez inkább neki szól. Az egy pillanatra elvigyorodik és megvonja a vállát. – Nah ezt még megbeszéljük. – paskolja meg a fejét, majd a lányhoz fordul.

Éppen megszólalna, amikor a televízióban új adás következik. Méghozzá az a műsor, ami Párizs gonosztevőjének és hősének csatáiról tudósít. Ma újdonsággal állnak a kamera elé.

- Kedves nézőink! A mai éjszaka sem Fekete Macskát, sem Katicabogarat nem látták az utcákon, azonban több helyen tettek bejelentést betörésekről, és kisebb utcai rablásokról. Néhány szemtanú szerint az elkövető álarcban jelent meg, és lepkeszárnyai voltak! Kérünk mindenkit, hogy legyenek óvatosak, és éjszakára jól zárkózzanak be!

Amint végighallgatták, a két fiatal egymásra néz. Ebből baj lesz.

***

Adrien Fekete Macska képében rohan át a városon. Nem zavarja, hogy fényes nappal van, és ő egy bűnöző, akit bármikor üldözőbe vehetnek: most nem ér rá lassúskodni!

Gyorsan elköszönt Marinettetől, hogy haza kell sietnie, a lány pedig ugyanígy a boltba rohant, hogy oda nem tört-e be valaki az éjjel. A bolt szerencsére érintetlen maradt, a fekete hajú éppen Alyával egyszerre ért be az épületbe.

Azonban Adrien tudta is, hogy az Agreste birtokon történt valami.

- Mondd el, Plagg újra, hogy mit láttál! – faggatja, míg hazafelé rohannak a tetőkön.

- Mondom, éppen haza mentem egy kis csavargásból, mikor láttam, hogy az egyik ablak be van törve! – lihegi - Siettem vissza, beugrottam rajta és valami alak ott volt az íróasztalodnál! Mikor érkeztem, már éppen menni készült, szóval csak egy karmolást tudtam adományozni neki. Siettem volna érted, csak hát láttam, hogy éppen el vagy foglalva...

A fiú homloka még jobban ráncba fut.

- Plagg, te leskelődtél??

- Ahj, most miért vagy úgy oda, ne hidd, hogy nem láttam még hasonlót! – forgatja meg a szemét egy kaján mosoly kíséretében – És nyugi, miután rájöttem, hogy nem érsz rá, haza is mentem. Utálom az ablakpárkányokat, ha sokáig ülök rajtuk, megfájdul a fenekem.

Adrien mérgesen ingatja a fejét, míg fél kezével felkapja a macskát, és másik kezével megkapaszkodva lecsúszik egy ereszen. Macskanyomos csizmáinak talpa alól kivillan néhány szikra, mire leérnek egy sikátor szilárd talajára.

-Reggel meg rögtön rohantam érted, amint látod! – fejezi be Plagg, s ezzel kiugrik a fiú karjaiból. Minden szorongás nélkül átrohan az utca túloldalára, és átmászik az Agreste ház kapuinak rácsai között.

Közben Adrien magában motyog egy olyasmit, hogy „Karmokat be", majd visszaváltozik. Mostmár nyugodtan közlekedhet az utcán, hiszen nem ismeri fel benne mindenki a gátlástalan bűnözőt.

Tettetett nyugodtsággal lép az udvarra, és egyből szemet szúr neki a betört üvegű ablak. Beront az épületbe és a meghökkentségtől egy pillanatra elfelejt levegőt venni. Minden fel van borítva. Szanaszét dobálva, összeforgatva, eltörve... Bárki volt az, aki itt járt az éjjel, nagyon kereshetett valamit.

- De miért törne be ide bárki is?? – túr idegesen a hajába, és tehetetlenül áll a koszos márványpadlón. Plagg is meglepően zavarodottan járkál fel-alá a házban. Egy összetört képnél megáll.

Adrien is odamegy és felveszi a betört üvegű keretet. Ő van rajta és az édesanyja. Elszorul a szíve. Mintha ez a valaki az anyja emlékét akarná meggyalázni, és őt még inkább a mélybe taszítani. Ökölbe szorul a keze.

- A könyv! – jut hirtelen eszébe és mindent hátra hagyva rohan a ház könyvtárába. Kapkodva keresi a rejtett szoba ajtaját nyitó könyvet. Amint megtalálja, habozás nélkül kirántja a helyéről, és meg sem várja, míg az ajtó lassan kinyílik, nekifeszül, hogy gyorsabb mozgásra bírja. Ha a szuperhősök könyvét valaki ellopta, abból nagy bajok lehetnek!

De szerencsére, mikor belép, a szoba ugyanolyan nyugodtan és rendezetten fogadja, mint ahogyan a minap otthagyta. Az íróasztalhoz sétál, ahol megpillantja az érintetlen könyvet. Megkönnyebbülten szusszant.

Plagg is mellé sétál, majd felugrik az asztalra és mosolyogva nyugtázza, hogy nincs baj. Adrien elgondolkodva nyitja ki és lassan lapozgatja. Megáll az egyik oldalon. Egy lepkéről lát képeket és egy pillangó szuperhősről. Nagyot sóhajt.

- Bárki is volt az, a könyvet kereste. Igaz, Plagg?

A cica szomorkásan bólint.

- Rosszat sejtek, Főnök... - suttogja. Rémisztően komoly a hangja – Ha az történik, amire gondolok, elég nagy bajban leszünk. – néznek farkas szemet – És nem csak mi, hanem egész Párizs.

***

Amint esélye van rá, Tikki és Plagg elmondják védenceiknek a legfontosabbat ebben a helyzetben: Soha, semmilyen körülmények között nem vehetik le magukról a talizmánjaikat! Hatalmas erőt és nagy veszélyt rejt magában az a két kis tárgy, még ha a fiatalok nem is tudják pontosan, mekkorát.

A két kwami érzi, hogy rossz fog történni, még ha eddig nem is sokszor találkoztak ilyennel. Nem tudják pontosan, hogy miről van szó, de sejtenek egyet, s mást, és úgy döntenek, csak akkor avatják be az embereket, ha már biztosak a dologban. Csakhogy az idő sürget.

Aznap valóban hűvösebb az idő, de mégsem érzi senki kellemesebbnek. Készül valami. Eddig is féltek az emberek Macskától, de ő legalább nem támadott meg civileket! Azonban ez a rejtélyes alak... Neki teljesen mindegy, hogy ki az illető. Mindenkihez betör. A furcsa, hogy senkitől nem visz el semmit, esetleg élelmet. De akkor meg miért jó ez neki?

Sötét az éjszaka. Macska gyanakodva rohan át a háztetőkön. Sosem volt még ilyen óvatos. Ilyen halk léptű. Ilyen elszánt.

Beszélni akar azzal az alakkal. Tudni akarja, mire kell neki a könyve. Ki ő, és mi a célja. Vajon ő el tudja olvasni a rejtélyes írásjeleket?

Fülei megmozdulnak, mikor maga mögött lépteket hall, és egyetlen mozdulattal hátrafordul! A botját az ellenfél felé tartja, de mire odanéz, már nem lát senkit. Gyanakodva néz körbe maga körül. Csak képzelődött volna? Vagy talán valami állat volt?

Leereszti a botját, de folyamatosan fülel, nem bízik a szemében. Van ott valami... Susogó hangja van. Olyan, mint... mint egy lepkeszárny!

Éppen az utolsó pillanatban ugrik el, mielőtt egy pálca kemény ütést mérne a fejére! Előkapja a fémbotot, miközben felpattan a földről, és szembe néz a támadójával. Meg kell hagyni, igencsak meglepődik!

Az alak egy sötétlila ruhát visel, gallérja lepkeszárnyakra emlékeztet, a kezében egy sétapálcának kinéző vastag bot. Fején egy olyan maszk, ami alól csak a szája és persze a szemei látszanak ki. Mögötte valami enyhén átlátszó, fekete, hegyes formájú és kicakkozott pillangószárny. A férfi önelégülten vigyorog rá.

- Ki vagy, és mit akarsz itt? – intézi hozzá a szőke az első szavakat, s közben harcra készen áll. Amaz úgy mozog, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Mint két régi barát eszmecseréje.

- Én Halálfej vagyok. – mosolyog ridegen, s két kezével a botján támaszkodik - Te pedig, ha jól tudom, Fekete Macska vagy, barátom.

- Neked én nem vagyok a barátod! – mormogja és nekitámad a botjával. Párbajt vívnak, a két bot csak úgy csattog a hangtalan éjszakában! A két tárgyon keresztül egymásnak feszülnek, majd Halálfej hirtelen elhátrál és átugrik a szomszéd háztetőre.

- Pedig jobban járnál, Fekete Macska! Gondolj csak bele! – tárja szét a két karját, míg Adrien összeszedi magát – Mi lehetnénk a város urai, sőt hamarosan az országé és a világé is! Micsoda csapat lehetnénk! – nevet fel ördögien, de a fiún végigfut a hideg.

Neki sosem a hódítás volt a fontos. Csak bohóckodni akart, kitombolni magát. Lehet, hogy túl messzire ment? Mindenesetre, ez az ember őrült.

- Ha csak azért jöttél, hogy csatlakozzak hozzád, közlöm, hogy zsákutcába futottál! – feleli és átugrik mellé, hogy folytassa a kűzdelmet. Nekiugrik, belerúg, megpróbálja leütni, de az valahogy mindig elhajol. És a szárnyai is nagy segítséget nyújtanak neki ebben.

- Szánalmas vagy azokkal a pilleszárnyakkal! – röhögi idegesen. Már folyik róla a víz.

- Nem leszek az sokáig, ne félj! – ragadja meg a felé közelítő fémbot végét, és a lábai elé rántja vele a fekete ruhás fiút. Kísértetiesen halk hangon beszél.

- Akár csatlakozol, akár nem, enyém lesz az erőd. – vigyorog és egyik kezével már nyúl a gyűrűje felé, mikor valami nekicsapódik a hátának. Fájdalmasan felkiált.

Mindketten oda fordulnak, és Katica alakját pillantják meg a sötétben. Egyetlen mozdulattal lefegyverzi Halálfejet, és immáron a botjával a kezében áll.

- Miről maradtam le? – mosolyog elégedetten. Belül persze ezernyi kérdés marcangolja és valahogy tart is attól az alaktól, de nem szabad meghátrálnia, nem mutathatja ki, hogy kétségei vannak!

Magabiztosan feléjük lép, mire a lila ruhás férfi nekiugrik, hogy visszavegye a fegyverét! Katica azonban számít a mozdulatra és elhajol. Harcolni kezdenek, de egyikük sem tudja megütni a másikat.

Egyszer csak azon kapja magát, hogy Halálfej kigáncsolja, és ő elterül a földön! A kezéből kiesik a jojó, és elgurul valamerre a tetőn. Tekintetében látszik a félelem, ahogy felpillant a felette tornyosuló férfira. Az elvigyorodik, és a fülbevalója felé nyúl.

Azonban hirtelen eltorzul az arca. Katica a lába felé kapja a pillantását. Macska odakúszott hozzájuk és megmarkolta a férfi bokáját! Látszik, ahogy végigfut a lábán az a fekete bizsergés, mikor a fiú felhasználja az erejét. A meglepettségtől elkerekedik a lány szeme, csak a fiúéba bámul. Fájdalom tükröződik benne.

Halálfej kirántja a lábát Macska karmai közül és felordít. Riadtan szemléli, ahogy a lábán megáll a varázslat terjedése, de még így is szinte biztos, hogy arra a lábára többet nem tud ráállni! Mérgesen horkan fel, botjával jó erősen rácsap Fekete Macska hátára! Macska fájdalmasan felnyög, és még jobban összegörnyed. Katicánál ezzel betelik a pohár!

- Hagyd békén! – sziszegi és nemes egyszerűséggel a mélybe taszítja az amúgyis ingatagon álló férfit. Egy ijedt kiáltás a válasz, de hamarosan felemelik a szárnyai és elrepül valamerre.

- Ezzel nincs vége, a legvégén Katica, én fogok nyerni! – hallatszik az ördögi kacaj és visszahangzik az utcán. Zeng tőle az amúgy nyugodt város, majd lassan ürül ki a zaja a levegőből.

Katica a térdeire ül és aprókat liheg, egyik kezét egy vágásra tapasztja a karján. Nincs ereje utána repülni.

A mellette fekvő Macskára pillant, aki még mindig csak őt figyeli. A tekintetük összeér és Marinette még sosem látott ennyi dühöt abban a zöld szempárban.

- Köszönöm, Macska... hogy megmentettél. – nyögi ki. Amaz csak megrázza a fejét és megpróbál feltámaszkodni a kezeire.

- Megsérültél? – leheli alig hallhatóan. Tagadóan ingatja a fejét.

- Nem, jól vagyok. Te?

- Kutya bajom. – áll fel hirtelen, de kicsit megtántorodik. Katica felpattan és utána nyúl, hogy megtámassza. - Csak hát ugye a kutya-macska barátság nem a legjobb... - teszi hozzá egy lusta vigyorral. Katica felnevet. Ez a marha még ilyenkor is képes viccelődni.

- Tudok valamit segíteni? – kérdezi kedvesen. Még sosem volt ilyen barátságos. Hiszen ellenfelek voltak, miért barátkozott volna vele? Mi oka volt egyáltalán arra, hogy egyenesen ne utálja? Adrient nem érdekli a magyarázat, csak örül annak, hogy a lány aggódik érte.

Felkapja a földről a botját és a jojót a lány felé nyújtja. Felpillant rá és tétován átveszi.

- Csak hagyd, hogy én rendezzem le őt, Bogaram. – feleli higgadtan, és óvatosan a kezéért nyúl. Csókot lehel a kézfejére, majd elvigyorodik és elfut a háztetőkön.

Ő akarja lerendezni Halálfejet. Ez már személyes ügy. Betört hozzá, megtámadta, és még Katicát is bántotta! Ennél már csak az rosszabb, ha elrabolja Marinettet! Ha ez bekövetkezik, a férfi számíthat a csúnya, kínkeserves halálra. Fekete Macskával senki sem packázhat!

Katica fáradtan sóhajt és figyeli, ahogy az alakja eltűnik a tetőkön. Hátrapillant a mögötte kedvesen világító Eiffel toronyra. Egyre Halálfejen töri az agyát. Párizs most már tényleg nagy veszélyben van.

- Bárcsak rád hagyhatnám a dolgot Macska... De ez nem csak rólad szól. – lendíti a jojót és hazafelé suhan vele. Lassan, ráérősen repül át mindenen, és élvezi, ahogy az arcát megsimítja a menetszél.

Azt hitte, eddig nehéz dolga volt, de tévedett... Mert a játszma még csak most kezdődik!