Napjainkban, október 25

Han a születésnapja óta furcsán viselkedett és ez kezdte aggasztani Minhot. A mókusarcú fiú sokszor éjszakákon át dolgozott a stúdióban, vagy otthon a saját laptopján és olyankor mindig elhessegette a közeléből a szerelmét. Az idősebb természetesen féltette Jisungot, hogy túl sokat foglalkozik a munkával és keveset magával, ezért beszélt Changbinnel és Bangchannal, hogy adjanak egy kis szünetet neki. Ám a két fiútól megtudta, hogy jelenleg a 3Racha nem ügyködik semmilyen közös projekten...

Ezzel szemben a pici egyre gyakrabban rázta le Lee Knowt azzal az indokkal, hogy dolgoznia kell, megy a stúdióba mert Chan hívta, vagy Changbinnal nem vették még fel a közös részeiket. A kaszás ilyenkor csak mosolyogva elbúcsúzott párjától és ment ő is a dolgára, vagy türelmesen várta otthon szerelmét. Egyszer sem vonta kérdőre a fiút, pedig egyre jobban aggódott.

Olyan volt, mintha valamit titkolt volna előle...

Minho bízott a szerelmében és a megérzéseiben, melyek azt súgták, hogy minden rendben van, de Jisung viselkedése mégis több volt mint furcsa. Ahogy közeledett Lino születésnapja az idősebb abban bízott, hogy kedvese valami változást fog mutatni az irányába, többet lesz vele, esetleg lelkesen elkezdik tervezni, hogy mit csináljanak majd az nap... De ezzel szemben Jisung még elfoglaltabb lett, még többet zárkózott be a szobájába, vagy ment a stúdióba. Lee Knownak hiányzott a pici, hiába aludtak el együtt minden éjjel, hiába ébredtek egymás mellett minden reggel, hiába volt vele Han változatlanul bújós, édes és törődő... Valami megváltozott.

A kaszás fiú mégis boldogan és reményekkel teli ébredt fel születése napján. Soha sem várta még azt, hogy megint egy évvel öregebb legyen, de ez a nap most más volt, különleges. Bár imádta az odaát szervezett bulikat is amivel a többi kaszás lepte meg, de sokkal jobban felvillanyozta a tudat, hogy végre Jisunggal töltheti a napot.

Szemeit lassan nyitogatta és próbálta hozzászoktatni a lágyan beáramló napfényhez. Kezeivel automatikusan Jisung után kutakodott és riadtan ült fel, mikor nem találta a fiút.
-Hannie? - kiabált ki a párjának, aki rögtön válaszolt is neki.
-KONYHA - ordított vissza a mókusfiú, mire Lee Know azonnal kipattant az ágyból és sietve a konyhába csoszogott. - Ohh, jó reggelt édesem - vigyorodott el azonnal Jisung, mikor a kaszás mellkasa a hátának csapódott.
-Neked is jagiya - morogta a nyakába Minho, majd lágyan csókolgatni kezdte az érzékeny bőrfelületet. - Hová  készülsz korán reggel? - kérdezte,  miközben a fiú pulóvere alá csúsztatta a kezeit és simogatni  kezdte az oldalát.

-A stúdióba - köszörülte meg  a torkát Han és folytatta a reggeli készülődést anélkül, hogy a kedvesére pillantott volna. Tudta jól, hogy ha tekintetük találkozik, akkor nem lesz visszaút.
-Nem maradhatnál itthon, csak ma? Csak most az egyszer... - duruzsolta a fülébe a kaszás és ujjait Jisung vékony derekába mélyesztve húzta közelebb magához a fiút. A pici eleinte jólesően simult bele hyungja érintéseibe, de végül megrázta magát és elhúzódott Linotól.

Erősnek kellett lennie... Nem hagyhatta magát elcsábítani.

-Sajnálom hyung, de ez most nagyon fontos - sóhajtott gondterhelten és végre a másikra nézett, amit rögtön meg is bánt. Lee Know oly' végtelenül szomorú szemekkel pillantott rá, hogy abba Jisung szíve fájdalmasan belefacsarodott.
-Rendben, akkor menj - mondta tőle szokatlanul rideg hangnemben a kaszás és Hant egy hajszál választotta el attól, hogy sírva fakadjon. Tudta, hogy most nagyon megbántotta az idősebbet, de muszáj volt áldozatokat hoznia azért, hogy sikerüljön a terve.
-Akkor... - pislogott hatalmas baba szemeivel a párjára. - Szia hyung - köszönt el tőle, majd szájon puszilta, amit Minho életükben először nem viszonzott.

Amint Jisung kilépett az ajtón a kaszás nagyot sóhajtva a nappaliba sétált, ahol szabályosan belevetette magát a kedvenc foteljába. Könyökét a térdein megtámasztva bámult előre hosszú percekig, majd végül két kezébe temetve az arcát sírni kezdett. Csalódott volt és elmondhatatlanul szomorú.

Hiszen Jisung elfelejtette a születésnapját...

Mialatt Minho otthon pityergett Han úgy rohant, mintha az életéért futott volna. Időpontra ment a cukrászdába, ahol egy gyönyörű egyedi tortát csináltatott a szerelmének és aggódott, hogy nem ér oda időben. Igazából a kis mókus egy percre sem felejtette el Lino születésnapját, csak ezt akarta elhitetni hyungjával, hogy nagyobbat üssön a meglepetése.

Miután sikeresen beszerezte a tortát óvatos, de sietős léptekkel indult haza felé. Nehéz volt úgy közlekednie az esős úton, hogy gyorsan is haladjon, vigyázzon a finomságra is és ne essen pofára. Torkában dobogó szívvel próbált meg minél halkabban beosonni a lakásba, becsempészni a tortát a hűtőbe, majd levenni a vizes pulóverét. A küldetése sikeres volt és már csak egy lépés választotta el a terve megvalósításától...

Lassú léptekkel haladt a nappaliba, ahol Lee Know ugyan abban a pózban sírt már legalább fél órája. Annyira belemerült az egerek itatásába, hogy észre sem vette az időközben hazaérkező szerelmét. Jisung fájdalmasan elmosolyodott az idősebb látványára, majd megállt előtte és óvatosan a két kezébe vette Minho arcát.
-Megvédelek, még ha fájhat is, ontott sebeid majd átölelem - kezdett el énekelni, majd hyungja ölébe ülve lágyan csókolni kezdte őt. - Máris egy bűn vagy nekem... - suttogta kedvese puha ajkaira, aki annyira sokkban volt, hogy elfelejtette viszonozni a csókot.
-Mi a...? - pislogott semmit sem értve Hanra, aki nem felelt semmit csak levette a nyakából a fejhallgatóját és Minhora rakta, majd elindított egy dalt.

Azt a dalt, amit az idősebb születésnapjára írt.

"Még a szívemet beborító sérülések sebhelyeit is,
mintha csak te láttad volna.
Mikor engem szorosan átöleltél a hőmérsékleted meleg volt,
ezért azt hiszem kicsordult a könnyem, mert ez volt az első."

-Jisung mi e... - szólalt meg Lee Know, de a pici rögtön a szájára tette a mutatóujját.
-Csak csukd be a szemed hyung - kérte mosolyogva, majd gyengéden szerelme ajkaira puszilt. Minho viszonozta a pici cselekedetét és szót fogadva neki lehunyta a pilláit. Kezeit Han derekán pihentette és úgy hallgatta a dalt, mely ezer emléket és érzést hozott benne felszínre.

"Forrón lángra lobbanhatsz,
meg is sérülhetek melletted.
Bánthatsz engem, nem érdekel,
igen, megégethetsz...
A tőled menekülő emberektől eltérően én a karjaimba zárlak!"

A kaszás mosolyogva gondolt vissza az előző életeik minden pillanatára. Voltak köztük meseszép emlékek, tanulságosak és nagyon fájdalmasak is. Minden alkalommal máshogy éltek, különböztek a társadalmi rangjaik, de valami közös volt az összes életükben... Minho szíve az első  perctől kezdve megolvadt Jisungtól, Jisung pedig sosem habozott szó szerint bármit megtenni Minhoért.

"Nélküled nem tudok élni, még ha meg is halok, csakis te.
Még ha többször is újjá születek, csakis te."

És Lee Know addig a pillanatig bírt gátat szabni a könnyeinek. Ahogy Jisung nélküle töltött életeire gondolt, ahogy ismét maga előtt látta az egyre súlyosabbá váló léleksebét úgy érezte nincs rá szó mely le tudná írni mit érez a pici iránt... Hogy mennyire büszke rá, hogy mennyire hálás neki és legfőképpen, hogy mennyire szereti. Han kemény dolgokon ment keresztül Minho miatt, valamikor pedig érte, de minden alkalommal erős maradt. Kibírta a kibírhatatlant, az életét adta érte és ezekért soha nem kért viszonzást.

Mert Han Jisung szerelme Lee Minho iránt olyan őszinte és tiszta volt, mint a fiú maga.

"Öleld át a testem még ha fáj is, rendben van.
A hideg és tajtékzó hullám között szükségem van a forróságodra,
te vagy az én tűzhányóm!"

A lágy melódia véget ért, de Minho még hosszú másodpercekig nem nyitotta ki a szemét. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy mit mondjon... Csak azt tudta, hogy soha nem akarja elveszíteni Jisungot.

-Hyung... - szólalt meg félénken a pici, mire a kaszás lassan rá emelte a tekintetét. - Kérlek ne haragudj rám amiért ennyi időn keresztül ignoráltalak és alig foglalkoztam veled! Egy pillanatra sem lettél kevésbé fontos számomra és a születésnapodat sem fejeltettem el, hiszen erre készültem már több mint egy hónapja, mert annyira szeretlek téged és valami nagy durranással akartam készülni és ahj, annyira sajnálom - hadarta egy szuszra, amit az idősebb egyre inkább felfelé görbülő szájjal hallgatott végig. - Ugye nem haragszol? Biztos nagyon megbántottalak, igen tudom hülye voltam, é... - és ennél a pontnál Lee Know úgy döntött, hogy egy szájra puszi segítségével elhallgattatja a túlpörgött mókusfiút.
-Azért néha vegyél levegőt - kuncogott a kaszás, mire Han is édesen felnevetett és boldogan fonta karjait az idősebb nyaka köré.

-Szeretlek Sungie - suttogta, majd párja tincsei közé puszilt, miközben egyre szorosabban ölelte magához a kicsi törékeny testét. - Köszönöm, hogy vagy nekem!
-Én is szeretlek hyung - sóhajtott fel elégedetten Han, majd kissé hátrébb hajolt, hogy  párja szemeibe tudjon nézni. - Inkább én tartozom neked köszönettel, amiért a halálod napjáig erős maradtál a szerelmünkért és soha egy pillanatra nem adtad fel.

Lee Know szelíden mosolyogva hallgatta a kicsi szavait. Tudta, hogy Jisungnak igaza volt, de számára ez nem volt nagy dolog, hiszen élete szerelméről volt szó. Valóban feladhatta volna, aznap rögtön a fiú után mehetett volna... De Minho erős maradt a szerelmükért az utolsó pillanatig, mert tudta, hogy ha kitart valami sokkal jobb fog rájuk várni.

Az öröklét...

Vége.