1673. február 5.

Lee Minho homokórájában lepergett az összes homok, de ő ezt egy cseppet sem bánta. Tudta, hogy közel a vég, hiszen egy ideje már betegeskedett és mikor a gyógyítók tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, felkészült a távozásra.

Úgy élte az életét, hogy semmit nem bánt meg és mondhatni egész boldog volt. Bár Jisung halála végig kísérte az útján és az első évben rengetegszer gondolkozott az öngyilkosságon... De nem adta fel! Úgy gondolta, ha gyáván utána megy, azzal csak meggyalázta volna kedvese nemes cselekedetét és kigúnyolta volna az önfeláldozását. Így bár az emberek megvetésével kellett szembesülnie, de tiszta lelkiismerettel és mosolyogva várta a halált, hogy újra láthassa az ő egyetlenét és büszkén elmesélhesse neki, hogy minden közös álmukat valóra váltotta.

Csak egy pillanatra csukta be a szemét, de amint kinyitotta egy nagyon jóképű férfi állt vele szemben. Minho már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor az idegen beszélni kezdett.
-Lee Minho, aki 1596. október 25.-én született és a mai napon életének 77. esztendejében távozott, kérem kövessen engem - mondta ellentmondást nem tűrően.
-Maga a kaszásom? -  kérdezte mosolyogva a kedves arcú  idős ember, mire az előtte álló egy aprót bólintott. Minho mindig is spirituális ember volt, sokat olvasott a halál utáni életről és természetesben hitt a kaszásokban is. Talán ezért nem félt a haláltól...

Óvatosan felült az ágyán és kissé reszketeg léptekkel a kaszáshoz ment. Ám amint az előtte álló elegáns öltözetű férfihoz ért, hirtelen visszaváltozott 25 évessé. Hitetlenkedve túrt barna tincseibe és nevetése újra megtelt élettel. Nyuszis mosolyát a kaszásra villantotta, akinek ajkai automatikusan felfelé görbültek a látványtól. Ezt a részét szerette a legjobban a munkájának, amikor látta, hogy hogyan néztek ki az emberek életük legboldogabb időszakában.

Mert Minho akkor volt a legboldogabb, mikor 25 éves korában Jisunggal egy pár lettek...

-Tisztában vagyok vele, hogy sok mindent nem árulhat el nekem, de lenne két kérdés amikre szeretnék választ kapni! - hajolt meg Minho kissé a kaszás előtt.
-Mi lenne az? - húzta fel érdeklődve a szemöldökét a férfi.
-Hogy hívják magát? Odaát találkozni fogok Jisunggal?

A kaszás somolyogva mérte végig a másikat, pontosan ezekre a kérdésekre számított Minhotól. Minden frissen távozott lelket ez foglalkoztatott a legjobban... Ki kíséri át a túlvilágra? Odaát találkozni fog elhunyt szeretteivel?
-Induljunk, út közben válaszolni fogok - mondta a férfi, majd lassan kisétált a szobából. Minho megcsóválta a fejét és egy nagyot sóhajtott.
-Azt olvastam, hogy a kaszások egy csettintéssel képesek bárhová eljutni. Nincs szükségük sétára, lóra, vagy lovaskocsira ahhoz, hogy elérjenek úti céljuk végére - hadarta, mire a kaszás hirtelen lefékezett, mosolyogva felé fordult és csettintett egyet.

Hirtelen egy gyönyörű díszes teremben találták magukat, aminek a közepén egy kisebb emelvény volt, rajta egy asztallal. A férfi kecses léptekkel leült az asztal mögé és halványan elmosolyodva a másikra pillantott.
-Üdvözlöm Lee Minho! Az én nevem Hwang Hyunjin, én vagyok a kaszások vezetője.

-Üdvözlöm Hwang Hyunjin - viszonozta a köszöntést Minho és kissé  meghajolt a férfi előtt.
-A másik kérdésére is megadnám a választ - intett kezével egy szabad szék felé, Minho pedig értve a célzást rögtön helyet is foglalt. - Nos, általában az egymás után elhunyt lelkek találkoznak odaát, vagy azok akiknek már nincsen dolguk a Földön. Sajnos Jisungnak még bőven volt feladata, így a halála után pár évvel reinkarnálódott - magyarázta Hyun, előre megválaszolva a másik fejében megfogalmazódott kérdéseket. - Egyébként Jisungnak is az volt az első kérdése, hogy ide át találkozni fog-e önnel - tette hozzá halványan mosolyogva.

Minho szíve azonnal hevesebb ritmusra kapcsolt, de igyekezett nem mutatni az izgalmát. Gondosan megigazította a ruháját és a haját, majd a kaszásra emelte a tekintetét.
-Akkor már soha többé nem fogom látni? - kérdezte kétségbeesetten.
-Ez ennél bonyolultabb - sóhajtott fáradtan Hyunjin. - Ha maga is reinkarnálódik akkor újra találkoznak, de nem fognak egymásra emlékezni. A sorsfonaluk nem szakadt el, szerencséjükre egyikük sem lett öngyilkos és emiatt mindig találkozni fognak az életben. Ez a vörös madzag csak abban az esetben tűnik el, ha valamelyikük önként vet véget az életének, de azért is vagyunk mi kaszások, hogy az ilyen tragédiákat megelőzzük. - Minho egy darabig lehajtott fejjel bámult maga elé, majd félénken a vele szemben ülőre nézett.
-Mi történik akkor, ha én is kaszás óhajtok lenni?

-Már miért akarna az lenni? - pislogott meglepetten Hyunjin, ám olyan választ kapott Lee úrtól, amire a legkevésbé sem számított...
-Ha én rögtön újjá születek, Jisung akkor is idősebb lesz nálam ebben az életben és lehet egyszer majd együtt halunk meg, együtt reinkarnálódunk, de addig mi lesz? - csóválta meg a fejét. - Megesküdtem neki, hogy mindig vigyázni fogok rá! Hogy tehetném ezt meg, ha ő 20+  év előnnyel rendelkezik hozzám képest?

-Igen, de úgy gondolom ez nem ok a... - kezdett bele Hyunjin, de Minho félbeszakította.
-Elnézést Hwang úr, de nem érti a szándékaimat. Lehet nem fogalmaztam egyértelműen, de én vigyázni akarok Han Jisung minden egyes mozdulatára. Figyelni akarom, óvni őt, mint egy őrangyal! Vagyis kaszás - javította ki magát, mire mindketten elnevették magukat. - Az a fiú nem csak életem szerelme, de az életét áldozta fel értem. Érti már? Úgy gondolom az a legkevesebb ha lemondok minden emberi jogomról és létezésem maradék éveit arra szentelem, hogy rá vigyázzak! - Minho szemében fájdalom és határozottság csillogott, majd keserűen felnevetve megcsóválta a fejét. - Még ez is kevés ahhoz képest, amit ő tett értem...

Hyunjin egy darabig szótlanul tanulmányozta az előtte ülőt, mintha csak arra várt volna, hogy mikor kiállt fel kétségbeesetten, hogy még sem akar kaszás lenni. Ám Lee Minho, több mint eltökélt volt és Hyunjin úgy érezte soha nem találkozott eddig még ilyen céltudatos emberrel.

-Rendben - bólintott végül a kaszás. - Lee Minho készen áll arra, hogy elvégezze a tanfolyamot, sikeresen levizsgázzon és le tegye a kaszások esküjét?
-Készen! - kiáltott fel  és olyan hirtelen állt fel a székből, hogy fel is borította azt. Halkan elnézést kérve visszatette az eredeti helyére a bútordarabot és magában szitkozódott. Egyszerre gyűlölte és imádta, hogy Jisung hatására butácska szerelmes kisfiúvá változott.
-Akkor... - állt fel az asztal mögül Hyunjin. - Kérem kövessen!