Az ebéd csendesen és feszülten telt el. Szinte már alig vártam, hogy lejárjon és mehessek dolgozni. Fel sem fogtam még a mai nap eseményeit de szívem szerint ki is töröltem volna. Nagyon jó volt látni Billt, de közben akkora port kavart az életemen, az érzelmeim közt és a szívemben, hogy nem voltam benne biztos, hogy ez jó a számomra. Alarick dühös, sértett vagy fene tudja mi, és ez nem segít az amúgy is labilis kapcsolatunkon. Szeretem, de lassan úgy érzem, hogy megfolyt a szeretetével. Szeretne velem összeköltözni, néha még gyerekekről is beszél, én viszont egyelőre jól érzem magam így. Szeretem a magányt, megnyugtat. Szeretek hazamenni egy hosszú nap után, magamra csukni a lakásom ajtaját és csendben, nyugalomban kipihenni magam, de ha együtt élnénk akkor mindezt elfelejthetném.

A forgalmas és eseménydús délelőtt után a délutánom nyugodtan telt, miután Lana és az édesapja elmentek, Herr Steiner engem is haza engedett hamarabb ezért miután jól beöltöztem a csípős hidegre való tekintettel, hazamentem. Szerencsére a lakásomhoz közel van egy vegyesbolt, így miután lepakoltam otthon a holmimat, úgy döntöttem az utat gyalog teszem meg. Az idő nem lett jobb csak a hóesés enyhült valamelyest de élveztem, hogy a frissen hullott hó a csizmám talpa alatt ropogott. Az ünnepek igaz már jócskán elmúltak, mégis megmaradt a német karácsonyra oly jellemző hangulat. Az utcák még mindig díszben álltak, a lakások ablakában még mindig fellelhető volt néhány világító dísz. Kis csomagommal visszafelé sétáltam már, mikor a mobilom őrült csengésbe kezdett a zsebemben. Gyorsan kikaptam a készüléket és fogadtam az ismeretlen számról érkező hívást.

– Alexandra Swartz, tessék – szóltam bele.

– Mondtam, hogy hívlak! – Csendült fel az oly ismerős hang a vonal túlsó végén. Nagyot nyeltem, hisz a gyomrom hangja hallatán újra görcsbe rándult. – Van kedved velem vacsorázni? – Tért rögtön a tárgyra.

– Bill? – Honnan van meg a számom? – Értetlenkedtem.

– Felixtől – válaszolta teljes természetességgel. – Nos, van kedved? – Kérdezett rá újra. Elgondolkoztam. Nem akartam tovább szítani Alarick haragját, és ha beleegyeznék abba, hogy találkozom Billel és megtudná, biztos vagyok benne, hogy Rick kiakadna, jelzem, jogosan. Nehéz időszak volt számomra a szakítás, nem értem mire volna jó újra fájdítani a szívem.

– Ne haragudj Bill, de nem lehet – válaszoltam végül nehezen, hisz a szívem azt súgta fogadjam el a meghívást.

– Ugyan már, csak egy baráti vacsora. Olyan régen nem találkoztunk. Hány éve is? – Kérdezte, de nem várta meg a válaszom, maga felelte meg – legalább hat éve nem találkoztunk, ha nem több. – érvelt.

– Sajnálom Bill de tényleg nem! – Ismételtem meg nehezen. Annyi kérdésem lett volna hozzá, annyi mindenre kíváncsi voltam vele kapcsolatban. Szerettem volna tudni, miért hagyott el ahogy azt is, hogy van most, milyen a sorsa és, hogy boldog-e, de gondolnom kellett Rickre is.

– Alarick miatt, igaz? – Kérdezte kissé letörten, apró éllel a hangjában.

– Igen, miatta. Nem szeretném, ha többet látna a találkozásunkban, mint ami igazából.

– Annyira tudtam, hogy amint elengedlek, ő lecsap rád. Már akkor utánad sóvárgott, mikor együtt voltunk és nézd csak meg, vele vagy. Tudhattam volna. – Nevetett bele a telefonba keserédesen. Gyorsabbra váltottam a lépteimet, mert kissé dühös lettem.

– Már megbocsáss Bill, de azt hiszem, hogy jogom van eldönteni kivel akarok lenni. Mit vártál, hogy megjelensz több mint hét év után és én még mindig utánad sírdogálok és rád várok? Nem érdekelnek a szándékaid, legyen az baráti vagy több. Tudod Bill – nyitottam ki nehézkesen a lakásom ajtaját, a vásárolt holmit csak hanyagul az ajtó mellé hajítottam, egy kézzel pedig megszabadultam a kabátomtól és a csizmámtól majd folytattam – szerettelek. El nem tudom mondani, mekkora űrt hagytál az életemben, mikor egyik percről a másikra csak úgy elhagytál és ha nem lett volna elég a tény, hogy életem szerelme faképnél hagyott, anya is akkor halt meg és tudod ki volt mellettem akkor? Segítek. Nem te, hanem Rick és én nem akarom őt bántani. Ha ehhez az kell, hogy ne vacsorázzak veled, akkor az lesz – fejeztem be. Jól esett kimondani pár, sok éve elnyomott sérelmet. Elmondani azt, hogy mennyire tönkretette az életem azzal, hogy összetörte a szívemet.

– Ezt nem tudtam, nagyon sajnálom az anyukádat – felelte döbbenten majd folytatta – és azt is sajnálom, hogy bántottalak. Hidd el, okom volt arra, hogy elhagyjalak. Ha lehetne, most is veled lennék, de akkor döntenem kellett és így döntöttem. Szeretném neked elmagyarázni, hogy mi történt akkor.

– Miért pont most Bill? Annyi év volt rá, hogy megkeress és most, hogy belém futottál felébredt az önérzeted?

– Nem, most jutottam el oda, hogy tehetek az ellen, ami miatt el kellett hagyjalak. Igazad van, nem kerestelek és most sem szándékosan találkoztunk, de megkerestelek volna ha ma nem futunk össze. – Felelte őszintén. Nagyon érdekelt a magyarázta. Tudni akartam, mi volt az a nagy dolog, ami miatt el kellett dobjon.

– Találkozz velem, akkor ne vacsorázunk, csak üljük le valahol és beszéljük meg – Kérlelt újra, én pedig nem tudtam ellenállni annak, hogy megtudjam az igazat, pedig tudtam, hogy nem szabadna.

– Rendben, de Rick nem tudhat róla – feleltem.- Holnap délután?

– Amikor csak szeretnéd. – Vágta rá rögtön.

– Jó, háromkor végzek. Utána találkozunk a Mayersben az irodával szemben.

– Ott leszek – Válaszolta nyugodtabban, hangjából ki lehetett hallani, hogy mosolyog. – Szép estét Lexi.

– Neked is – válaszoltam, majd bontottam a vonalat.

Szinte csak kifújtam a levegőt mellyel hevesen dobogó szívemet megnyugtattam, – mely megjegyzem nem tudom a haragtól vagy az izgalomtól vert eszeveszett módon, – máris kopogást hallottam az ajtó túloldaláról, ezért sietve lépdeltem és kinyitottam azt. Alarick állt az ajtóban, teljesen átfagyva. Szökés hajára egy fekete sapkát húzott ugyan, de mikor levette, fülei pont olyan pirosak voltak, mint az orra és a kezei. Dideregve lépett be az ajtón, délutáni rosszkedve nagyjából elillant s bár szemeiben láttam a tőle nem megszokott keserű csillogást, mégis mosollyal és hideg puszival üdvözölt.

– Szia, hát te? – kérdeztem meglepve, hisz aznapra nem beszéltük meg, hogy átjön.

– Gondoltam megleplek – Válaszolta és kabátja belsejéből előhúzott egy üveg édes Merlot-ot.

– Hát ez meg? – Lepődtem meg, hisz amúgy nem volt szokásunk borozni, sőt alkoholt sem fogyasztottunk gyakran.

– Gondoltam egy kicsit kikapcsolódhatnánk – felelte, miközben kabátját és havas bakancsát óvatosan helyezte a tartókra.

– Jó, de még nem csináltam vacsorát, az előbb jöttem meg a boltból – estem zavarba hirtelen.

– Semmi baj, ráérünk – mosolygott rám. Én gyorsan felkaptam a bevásárlásból hozott szatyrot és kipakoltam belőle azt a néhány hozzávalót, melyet a csirkés rizottóhoz vásároltam miközben áldottam az eszem, hogy ilyen gyorsan elkészíthető ételt választottam. Amíg elkészítettem a vacsorát, megbontottuk a bort. Meglepően jól esett, ahhoz képest, hogy meg sem tudom mondani, mikor ittam utoljára. Éreztem, hogy némileg a fejembe szállt, már jókedvem volt tőle, csacsogtam, viccelődtem és önfeledten kavargattam össze az alapanyagokat, mikor Alarick komolyságot sugalló hangon szólított.

– Lexi, figyelj egy kicsit – mondta, én pedig továbbra is bohóckodva fordultam felé, de ahogy megláttam az arcára kiülő komolyságot, rögtön visszavettem és rá figyeltem.

– Baj van?

– Nem, csak szeretnék tőled kérdezni valamit, de most komolyan – nyelt egy nagyot, és éreztem hogy a levegő megtelik feszültséggel közöttünk, én pedig érdeklődve de mégis inkább ijedten vártam a kérdést. Rick újra nagyot nyelt majd nagy levegőt vett és rám emelte a tekintetét, amit eddig az asztallapon pihentetett.

– Ugye nem fogsz érte elhagyni? – Nézett szomorú ám bizakodó, mégis aggodalmas szemekkel és pedig csípőből, gondolkodás nélkül válaszoltam:

– Ugyan, dehogy foglak, ne nevettess már. Bill a múlt és túl vagyok rajta. Véletlenül találkoztunk össze ma is, nem tudtam, hogy jön és nincs is jelentősége. Holnap majd elmagyarázom neki, hogy téged szeretlek, veled vagyok és hagyjon békén – Válaszoltam, majd pár másodperc múlva rádöbbentem, hogy mit is mondtam. Akkorát hazudtam azzal, hogy túl vagyok rajta, mint még talán soha, ezért pedig a plafon is egész nyugodtan rám szakadhatott volna, de ami a rosszabb: Kikotyogtam, hogy Billel találkozok holnap, pedig nem akartam neki elmondani, nem akartam, hogy tovább aggódjon, most pedig bele estem a saját levesembe és Rick mindent tud, méghozzá a rosszabb változatot.