Annyira helytelennek, képmutatónak éreztem az érzést, ami bennem kavargott. Izgultam, hogy Bill ide jön, úgy éreztem a gyomrom nem tudna már jobban görcsölni a szívem pedig a torkomban dobogott miközben folyton próbáltam magamnak bizonygatni, hogy Alarickot szeretem, vele vagyok együtt, Bill a múlt, de az az igazság, hogy régen annyira szerettem őt, hogy akkor, mikor elhagyott nem haragudtam rá. Úgy éreztem, ha bármikor azt mondaná nekem, hogy legyünk újra együtt, csapot papot otthagyva rohannék hozzá. A szívem már a neve hallatán is megdobban és hiába nyomtam el ezt az érzést éveken át, hiába tudom, hogy szeretem Alarickot, Bill akkor is a szerelmem marad, még ha nem is viszonozza többé. Lehet egyáltalán két férfit szeretni?

Talán nem egyformán, de én most úgy érzem, mind kettejüket szeretem. Igaz, hogy mostanában nem mennek olyan jól a dolgok Rickel, akadnak problémáink, de talán nem veszett ügy a kapcsolatunk. Mindennél jobban szeret engem és ezt miden nap kimutatja még akkor is, mikor meg sem érdemelném. Rick tudja, hogy hogyan éreztem Bill iránt, valójában Rick már akkor szeretett, mikor Billel voltam együtt és mikor Bill elhagyott, Alarick ott volt nekem, velem volt, megvigasztalt és magam sem tudom hogyan, de azon kaptam magam, hogy együtt vagyunk és szeretem őt.

Az idő az egyik pillanatban lassan, csiga módjára vánszorgott, a másikban pedig túl gyorsan telt. Végül azon kaptam magam, hogy a portáról hívnak, hogy Bill megérkezett. Idegesen topogtam, végül úgy döntöttem még egyszer megigazítom a kávés csészéket a tálcán, melyet előkészítettem a megbeszéléshez. Hallottam, hogy nyílik az üveg ajtó, még egy utolsó nagy levegőt vettem és kiléptem a paraván mögül. Először egy nagy darab, fekete öltönyös férfi lépett be az ajtón, majd őt követte Bill és a sort egy újabb őr zárta. Erőt vettem magamon, lenyeltem az izgalom okozta gombócot a torkomban és elővettem a szakmai arcom, majd az előírásnak megfelelően üdvözöltem őket.

– Üdvözlöm önöket! Steiner Ügyvéd Úr már várja önt! – Léptem először elé, majd az ajtóra mutattam, hogy arra menjenek. Próbáltam úgy csinálni, mintha nem is ismerném Billt, de biztos voltam benne, hogy hiába erőlködtem. Bill arcára először kiült a meglepettség, majd ajkai mosolyra húzódtak.

– Lexi? – Nézett rám nagy szemekkel mosolyogva, miközben közelebb lépett hozzám és megölelt. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel és vissza öleltem, de mérhetetlenül zavarba ejtett a közelsége és a közvetlensége. Gyorsan toltam el magamtól, nagyon ideges lettem, nem tudtam mit mondhatnék neki. Talán azt, hogy kösz, hogy elhagytál egyik percről a másikra? Vagy azt, hogy olyan édes vagy, hogy magamra hagytál, mikor szükségem lett volna rád? Vagy csupán egyszerűen küldjem el a francba azért mert most talán még helyesebb mint régen? Na jó, talán mégis maradt bennem némi harag felé, de furcsa is lett volna, ha nem. Végül maradtam inkább a felszínes kommunikációnál, hiába is mondtam volna bármit, sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas személyes témára, arról nem is beszélve, hogy felesleges is felemlegetni a múltat.

– Szia Bill – köszöntem vissza bárgyú mosollyal az arcomon.

– Istenem, de jó, hogy látlak. Nem is tudtam, hogy pont itt dolgozol. Hogy vagy? – Kérdezte továbbra is örömködve, amolyan tipikus Bill stílusban.

– Jól köszönöm, megvagyok. És te? – Kérdeztem vissza.

– Én is meg vagyok – felelte. Mielőtt beállt volna közöttünk a kínos csend, gyorsan tereltem a témát, végül is nem véletlen érkezett ma ide, időpontja van.

– Herr Steiner már vár, gyere – mondtam, majd kopogtam és benyitottam főnököm irodájába.

– Ügyvéd úr, Bill Kaulitz – mondtam és oldalra álltam, hogy Bill be tudjon sétálni az ajtón. Meglepődtem, hogy a két őr nem ment vele, hanem leültek az előtérbe. Mikor Bill és Herr Steiner túl voltak a formalitáson és helyet foglaltak, még megkérdeztem, hogy vihetek-e nekik valamit. Főnököm kávét, Bill pedig csak egy ásványvizet kért így miután gondosan a tálcára helyeztem a poharat a vízzel és főnököm kávéval teli bögréjét, bevittem azt az irodába miközben végig azon imádkoztam, hogy ne borítsam ki idegességembe az egészet. Végül sikerült egyben bevinnem. A két őrtől is megkérdeztem, hogy kérnek-e valamit, és miután az ő kávéjukat is elkészítettem, valamivel nyugodtabban ültem le a helyemre. Próbáltam a papírmunkára koncentrálni, de ahogy egész nap, most sem ment. Csak idegesen doboltam a lábammal, miközben úgy csináltam, mint aki nagyon elmélyülten dolgozik, de valójában azon agyaltam, hogy mekkora annak az esélye, hogy Berlin összes ügyvédje közül Bill pont azt választja ki, ahol én dolgozok. Ijedten ugrottam egyet, mikor megcsörrent a mobilom.

– Rick, szia! – Köszöntem zavartan.

– Szia szívem. Mindjárt ott vagyok, velem ebédelsz? – Kérdezte kedvesen.

– Igen, persze – feleltem továbbra is idegesen majd folytattam – de még van egy ügyfél, kicsit később? – Kérdeztem, miközben azon imádkoztam, hogy ne jöjjön fel és várjon meg itt.

– Rendben. Szeretlek – válaszolta, majd bontotta a vonalat. Élesen fújtam ki a levegőt, némileg megnyugodtam, hogy Bill és Alarick nem fog összefutni, de nem volt ekkora szerencsém. Pár perc múlva nyílt az üveg ajtó és Rick lépett be rajta mosolyogva. Arcomra kiült a kétségbeesés és pontosan azt éreztem is. Szinte alig üdvözölt mikor Bill lépett ki az iroda ajtaján sarkában Herr Steinerrel. Rick ledöbbent Billt láttán, régi párom pedig megörült, hisz régen többször is találkoztak és egész jóban is voltak, én meg ott álltam köztük mint egy tátogó hal. A tervem, miszerint Billt egy normál ügyfélnek titulálom, kilépek az irodaház ajtaján és elfelejtem, hogy nálunk járt és ezzel egyidejűleg Ricknek sem kell beszélnem róla, ebben a pillanatban vállt semmissé.

Rick és Bill üdvözölték egymást bár Alaricknak némi aggodalom is átsuhant az arcán. Miután Alarick birtoklóan átfogta a derekam és mosolyogva kérdezett rá, hogy mehetünk-e, főnökömre néztem, aki beleegyezően bólintott, Bill pedig mindentudóan mosolygott, amit nem tudtam hova tenni. Már nagyon szabadultam volna a kínos szituációtól, ezért elmentem a kabátomért és a táskámért. Mire vissza értem Bill épp elköszönt főnökömtől és Ricktől majd felém fordult.

– Őrülök, hogy találkoztunk Lexi, majd hívlak – közölte, majd távozott otthagyva engem döbbenten, hisz nem tudtam, hogy miért hívna. Rick igen csúnyán nézett rám Bill távozása után és egész ebéd idő alatt szótlan volt. Feszültség volt közöttünk a ki nem mondott szavak nyomán és tudtam, hogy ebből még komoly beszélgetés lesz hamarosan, pedig teljesen egyértelmű volt, hogy Bill csak Ricket hergelte a kijelentésével, legalábbis csak erre tudtam gondolni és egyébként időpont foglalással kapcsolatban hívna csupán.