Amikor kimondjuk a ,,jóban-rosszban'' szókapcsolatot, tényleg egy valós ígéretként gondolunk rá? Tényleg őszintén mondjuk ki és nem csak a pillanat hevében, amiért annyira meg vagyunk bolondulva a másikért? Tényleg az örökkévalóságig fogjuk egymás kezét fogni? Tényleg nem fogsz cserben hagyni? Tényleg ott leszel mellettem az örömömnél 's bánatomnál?
Tényleg ott leszel, amikor szükségem lesz rád? Tényleg minden ígéret, amit mondasz nekem a sötétben igaz és nem csak egy újabb hazugság?
Tényleg lehoznád nekem a csillagokat és bevilágítanád nekem az éjszakákat? Tényleg szeretnél velem a legvégéig lenni, amíg a halál el nem választ?
Megannyi ígéretet tudnék neked még felsorakoztatni, amiket kiejtettél az ajkaidon és nem tetted valóssá. Itt hagytál, fájdalommal küszködve. Nélküled nem kapok rendesen levegőt. Mintha megvonták volna tőlem egy részem. Mintha minden, amiben eddig hittem megváltozott volna és másképp létezne.
Próbálom világosabban nézni a nappalokat és az éjszakákat csodásabbnak gondolni. De egyszerűen nem megy, kicsúszik a kezemből azaz érzés, hogy jól legyek. Csak bolyongok az utcákon és próbálom megkeresni mi a bajom. Talán te lehetnél a megoldás. Itt lehetnél és mutathatná az irányt. Mondhatnád a helyes választ. Hidd el; elhinném neked.