2 héttel később:

Ma engedik haza Luke-t. Már nagyon várom, hogy újra csak mi legyünk egymásnak. Most már elmegyünk abból a kis házból vissza abba amelyikből elmenekültünk. Tudom, hogy így nem lesz jó vége ennek a történetnek, de ha ez a mi sorsunk akkor meg már mindegy. Miközben gondolkodom a fiúk is megjöttek. Luke nagy mosollyal néz felém.

Én is rá mosolyogtam csak ez a mosolyom nem volt az az őszinte ami mindig van. Ezt ő is észre vette ezért oda jött hozzám.

-Mi a baj?-kérdezte aggódva.

-Semmi csak félek!-bámultam magam elé.

-Nem kell félned itt vagyok!-ölelt meg.

Mindig meg tud nyugtatni ezért imádom ennyire. Eközben a többiek már elmentek. Szóval megint csak mi ketten vagyunk. Ami nagyon jó érzés és egyben félelmetes is. Attól félek, hogy ez a férfi még vissza fog jönni és nagyobb baj lesz mint most volt. Felnéztem Luke-ra. Még mindig ugyan olyan jól néz ki mint ez előtt. Tudom most nem ezzel kéne törődnöm, de sehogy sem tudok ellen állni neki.

-Mi az?-kérdezte nevetve.

-Semmi!-mosolyodtam el.

Lehajolt és megcsókolt. De ez nem egy szimpla csók volt hanem egy érzelem dús szerelmes csók volt.