Kim Taehyung személyisége kiállhatatlan. Nem szeretik az emberek, de ő sem szimpatizál különösebben senkivel. Egyszer megsért egy hölgyet, akiről nem tudja hogy boszorkány, így elátkozza őt: pontosan egy hetet kapott, hogy megszerettesse magát valakivel, különben szépen lassan, egy élő, beszélő csontvázzá fog változni.

5119 szó

Taehyung szemszöge

Kétségbe esetten nézek az előttem tornyosuló fiúra, kinek szemei jóval magasabb vonalban fekszenek mint az enyéim.

- Állj el az utamból, hulladék! - Szólok rá erélyesen hirtelen, a bűnbánó tekintetem felváltja a szokásos emberektől való undor érzete, hangszínem jobban elmélyül, melyből a gúny élesen hallatszik ki. Neki mentem az iskola folyosóján egy évfolyam társamnak, mivel se szó, se beszéd elém ugrott. Fogalmam sincs mi lelte, direkt csinálta-e egyáltalán, de nem is érdekel. Egyet tudok, ha nem húzza el a pofiját nagyon gyorsan a közelemből, megajándékozom egy sajtos-tejfölös lángossal, ami úgy csípi majd azokat a nagy szemeit, hogy kinyitni sem fogja tudni, az is biztos!

Azonban az előttem álló csak felhorkant, és egy hitetlenkedő sóhajjal vezeti tekintetét a plafon felé. Milyen gondterhelt lehet, meg ne sajnáljam...

- Elejtetted a modorod, azt akartam vissza adni - feleli ő is gúnyosan, mire én látványosan megforgatom a szemeim. A magas létra hirtelen fog a vállaimra, és ken fel úgy a folyosó oldalán sorakozó szekrényekre, mintha csak olvadt vajba mártaná a kését. - Ezt ne csináld. - meglepődtem, milyen mély és határozott hangja lett hirtelen, ám nem volt itt az ideje, hogy ezt kimutassam, ugyanis lekötötte a figyelmem a szorító keze, és a fájdalom ami a lapockáimban képződik, így idegesen próbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Erősebb volt nálam, és amikor ez kiderült, Jungkook haverjai előtt beégettem magam.

- Eressz el te idióta! Mit fogdosol, tetszem talán? - kiabálok az arcába és kezdek őrültek módjára ficánkolni, mire csak közelebb lép hozzám, így a testünk minden pontja össze ér. A háttérből hallom hogy a haverjai huhogni kezdenek és sutyorogni, hangjukból pontosan hallani a perverz gondolataik mivoltát. Mi ütött ezekbe a barmokba? - Kuss legyen, kibaszott baglyok! - mordulok rájuk, de Jungkook az arcomhoz nyúlva össze nyomja az almácskáim, így a szám egy furcsa csücsörítő pózt vesz fel, miközben egy egyszerű mozdulattal maga felé fordítja a fejem. Csak idegesebb leszek, amiért csupán pár centire van tőlem, legalábbis az arcunk, ugyanis a testünk többi pontja mind össze ér. Legalább a haverjai befogták.

- Milyen sok indulat, ilyen kis csomagban. - néz le rám Jungkook, majd végig méri a saját magas és izmos testéhez képest az én apró valómat, miközben a szám még mindig össze nyomva tartja. Hatalmas fekete szemeit drámaian emeli enyéimbe, amitől furcsa borzongás fut végig a testemen. Egy igazán férfias kuncogást megejt, majd egy aprót biccentve fejével jelez a fiúknak, akik szó nélkül hagynak minket kettesben, a megüresedett folyosón. Szabad kezével lesimít az oldalamon, majd hirtelen szorít a combomra, melyet felhúz egészen a csípőjéig, így én félve hogy elvesztem az egyensúlyom, gyorsan köré fonom azt a lábam, ami szintén szexi vigyorgásra készteti. - Ez az egyik kedvenc pózom. - harapja be enyhén az alsó ajkát, mely ugyan csak egy finom mozdulat volt, a vérem a látványra így is elindult a férfiasságom felé, ami azért gond, mert ő ezt a sajátjával érezheti. A semmiből hajol hozzám közelebb, majd elkerülve az arcom, a nyakamhoz siklik a szájával, amit végig húz a bőrömön, majd egy lágy csókot nyom az érzékeny felületre, mire érzem, hogy az arcom égni kezd a zavarom miatt. Szó nélkül bámulunk egymás szemeibe, megszólalni nem tudok a keze miatt az arcomon, de nem is találnám a hangom, ha tehetném sem. - Viselkedj, Taehyung. - mond még ennyit elmélyítve a hangját, majd elengedi mindenem, és szó nélkül indul el a haverjai után a folyosó messzeségeibe, amit én zavartan végig nézek.

Haza felé az iskolából tért vissza a józan eszem, amikor is puffogva szorongattam a táskám pántját a vállamon, és magam elé motyogva szidkozódtam össze-vissza, persze minden kedves szót annak a nyomorék létrának címezve.

- Segítenél kérlek? - hallok meg egy hangot magam mellől a zebra előtt állva, így oldalra nézek, és egy apró nénikét találok, akinek egy ici-pici szatyor van a kezében egy bottal együtt, míg másik kezét felém nyújtja. Nagyot sóhajtva nyugtatok az indulataimon, miközben bólintva egyet hagyom hogy belém karoljon, bár alig ér fel. Amint zöldre vált a lámpa, lelépek az úttestre a hölggyel együtt, ám meglepődök amikor rá jövök, hogy a néni valami eszméletlen lassú, olyan aprókat lépked hogy három váltás után érnénk csak át a túl oldalra. Idegesen fújtatva haladok az ő kis tempójában, és közben feszülten tekintgetek körbe, vajon mikor és milyen kocsi által fogok meghalni, amikor is hirtelen a jobb oldalról egy kék családi autó majdnem elütötte a hölgyet, így én arrébb rántottam, hogy inkább engem üssön akkor el, vagy ha úgy van, legalább engem érjen a csapás először. A nénike úgy felvisított miközben a betonra esett a rikácsoló hangján, hogy attól jobban megijedtem mint a kocsitól. A kis szatyrában valami üvegcse volt ami össze tört a zuhanást követően, és valami zöld lötty folyt végig a földön belőle, ami a nap hatására füstölögni kezdett, majd elpárolgott. Nem törődve vele gyorsan az út túl oldalára, biztonságos övezetbe húztam a nőt, ám a várt köszönet nyilvánítás helyett, rikácsolni kezdett és hevesen hadonászni.

- Ez volt az utolsó adag! Ez volt az utolsó adag! Ezért elátkozlak te nyomorult! - nagy szemekkel lépek kettőt hátra, és végig nézem ahogy a nénike ujjai körül valami zöld fény kezd kialakulni egészen halványan, miközben táncoltatja azokat a levegőben a mellkasa előtt. A tér körülöttem teljesen feketévé változott, csak én voltam, és a banya.- Kiállhatatlan személyiséged van, mindenki utál, egyetlen egy ember sincs, aki egy kicsit is kedvelne! Egy hét áll a rendelkezésedre, hogy valaki tiszta szívből megszeressen, különben leválik rólad a hús, az izom, a szövet, és egy beszélő csontvázzá sorvadsz el! - egy nagy zöld robbanás, és a világ újra kitisztul előttem, ám az idős asszony nyomtalanul eltűnt. Hát ez meg mi volt? Nagyokat pislogva pillantgatok körbe, ám semmi jele sincs annak, hogy valaha is itt járt. A túl oldalra pillantva meglátom Jungkookot, ahogy két haverjával a zebra előtt állnak, és engem néznek. Megrázva a fejem szedem össze magam, és indulok haza. Bármilyen mágus vagy szemfényvesztő meg tudja volna ezeket csinálni, én is saját kezűleg egy kis lámpával meg csillám porral, így aligha zavart össze ez az egész, bár arra kíváncsi lennék, hova bújt el mire feleszméltem, és hogy miféle köztes dimenzióba képzeltem én magam amikor elvileg átkot szórt rám egy boszorkány. Teljességgel abszurd és szürreális.

Nem hiszek a varázslatban, sem a természet feletti lényekben, így nem akadok fent egy újabb bolond emberen, akivel össze hozott a sors egy igen érdekes találkozót, ám a szavai fájtak egy kissé. Mindenki utál, nincs olyan ember aki egy kicsit is kedvelne? Igazából, pont ez a célom a viselkedésemmel, amit az elején csak megjátszottam, de ahogy telt az idő ilyenné vált a természetem. Mégis, most hogy így szembesített vele valaki, kő keményen a szemembe mondta az igazságot, valamiért szíven ütött.

Nem voltam én mindig ilyen, kedves voltam még olyanokkal is, akik azt egyáltalán nem érdemelték meg, ám egyre többen és többen ejtettek a szívemen sebet, legyen az szerelem, barát, vagy család. Egy idő után meguntam hogy rosszul vagyok, elegem lett az emberekből, és eldöntöttem magamban, hogy nem hagyom hogy bántsanak, éppen eleget kaptam, méghozzá jogtalanul. Nagyon érzékeny voltam, hamar elsírtam magam egy apró rossz mozdulat vagy szó miatt is, de felkapartam magam a padlóról. Nehéz volt, főleg egyedül, de így sokkal jobb az életem. Nem vagyok kedves soha senkivel, lenéző és bunkó a stílusom, pontosan azért, hogy ne engedhessem magamhoz közel az embereket, ugyanis rájöttem; senki sem érdemel meg egy esélyt, de hogy másodikat, az már biztos.

Otthon ledobtam a kulcsom miután bezártam magam után az ajtóm, lerúgtam magamról a cipőim, majd a szobámba siettem. Miután kezet is mostam, gyorsan átöltöztem otthoni, tiszta cuccokba, és elő vettem egy nagyobb sport táskát. Az iskola újítás alatt állt a nyári szünetben, így a gólya tábort most tartják meg ezen a héten, ma csupán megbeszéltük a részleteket, és ezért voltunk suliban. Én már ugyan harmadikos vagyok, mindig megyek segíteni mint felügyelő, ugyanis a stílusom miatt szót fogadnak nekem a taknyos elsősök. Nem félnek tőlem, ijesztő azért nem vagyok, csupán tekintélyt parancsoló, amiért tisztelnek engem annyira, hogy szent írás legyen amit mondok nekik. Ezt az egyet szeretem.

Bepakoltam a ruháim, és miközben a tisztálkodó szereim rendezgettem, eszembe jutott Jungkook. Amikor hozzám ért és elhalgattatott, ahogyan a szemeimbe nézett és felnyársalt a tekintetével, az összes tekintélyem és határozottságom elhagyta a testem. Nem értem mi történt akkor, annyit tudok hogy zavarban voltam tőle. Talán pont a gátlástalansága vette el az eszem, amit felém mutatott a távolság tartó stílusom ellenére is. Régen volt valaki velem ilyen nyugodt, ért hozzám és egyáltalán mutatott bármilyen felé mosolyt nekem. Valószínűleg, ez csapta ki nálam a biztosítékot.

Ettem is valamit miután ejtettem egy zuhanyt, majd egész hamar el is aludtam a puha ágyamban.

—

Térdnadrág volt rajtam egy laza fehér pólóval, sport cipővel és baseball sapkával, miközben a lábaim mellett a táskám a földön feküdt. Gyülekező volt a pálya udvaron, ahonnan vonattal megyünk a célállomás felé, de hogy ezek a rohadt kölykök még ide sem tudnak időben megérkezni, már szinte felháborító. Egy padon ülök, előttem ácsorognak pár méterre tőlem a felügyelő tanárok, és mint a szurikáták, úgy nézelődnek körbe-körbe a kis diákokat keresve. Őszintén szólva, kicsit nyugtalan vagyok a tegnap történtek miatt, ugyanis ki tudja, talán valóban egy boszorkány volt, és én igazából meg lettem átkozva, ami annyit jelent, hogyha nem szerettetem meg magam valakivel úgy igazán, jóformán csontvázzá változok, és a poén benne az, hogy nagyon is életben maradok. Ez egy halálig tartó szenvedés lenne, aminek a bekövetkezése fogalmam sincs hogy mikor van egy csontváz esetében. Talán soha.

Kemény fél óra múlva kezdték a névsor olvasást, amikor mind a kilencven gyereket előre kérték, ám lassan ment mivel folyamatosan ordítottak, mint akiket nyúztak. Nehezen értek a lista végére, ám sehogy sem lehetett a gyerekeket a vonatra parancsolni, ugyanis egymással voltak elfoglalva, és leszarták a tanáruk szavait. Kajun tanárúr idegesen, az orrnyergét masszírozva intett nekem, így én a táskámmal megindultam felé. Eljött az én időm, haladnunk kell. A tanárok elé léptek a hatalmas elsős kupac felé fordulva, majd elkiabáltam magam, és mivel hangos is vagyok, és mély is a hangom, megijedtek tőlem a kis szarosok.

- BEFOGOD A SZÁD, ÉS FIGYELSZ! - végre mindenki felénk figyelt és néma csönd volt, már normálisabb hangon közöltem velük az utasításokat. - A vonatunk bent áll, mindenki felszáll és leül. Egy órás lesz az út, aki a vonaton marad azt lehúzzuk a listáról - nézek végig rajtuk kemény tekintetemmel. - Indulás! - emelem a karom hogy a vonat irányába mutassak, mire össze szedik magukat és a nagy tömeg elindul végre.

- Taehyung, örülünk hogy itt vagy. Nélküled nem is lenne gólya tábor. - veregeti meg az egyik vállam derűsen kuncogva Kajun, miközben a nép után indulunk. Mindannyian felszálltunk a járműre, én a biciklis részleghez, ahol ugyan nem volt egy sem, nagy volt a hely, és nagyhehezen felküzdöttem a táskám a csomag tartóra, ugyanis túl magasan van az én magasságomhoz képest. Váratlanul hallom hogy leülnek velem szemben ketten, és érzem magamon a szemben ülő tekintetét, így felnézek rá, de aztán elkapom a tekintetem, amikor látom, hogy Jungkook az.

Tényleg, ő ott volt, amikor az a valaki elátkozott engem! Lehet hogy látta az egészet? Majd meg kell tőle kérdeznem, hogy kell-e fosnom, vagy csak bekattantam, és elgurult a gyógyszerem, de nem tudom mikor, vagy hogyan. Majd úgy hozza az idő beosztás, és biztosan tudok vele beszélni.

Egy ideig hallgattam ahogy mindenféle marhaságról beszél az osztály társával, majd inkább beraktam a fülesem, és az egyetlen játékkal játszottam, ami a telefonomra volt töltve, az út hátra lévő részében.

Hirtelen valaki megkocogtatta a vállam, így rá kaptam a szemeim; Jungkook ült mellettem és halványan mosolygott. Miért is mosolyog? És miért is mutat vele ilyen aranyosan? Kihúztam a head-setem a jobb fülemből és kíváncsian néztem rá, hogy megtudjam mit akar.

- Kipróbálhatom? - bök ujjával a telefonom irányába, a játékra utalva amivel az utóbbi háromnegyed órában lekötöttem magam, így én vállat rántva húzom ki a fülesem és állítom le a zenét, hogy hallja a játékot, és átadom neki a telefonom. Elmagyarázom hogy mit mikor kell nyomni, és meglepetésemre elég ügyesen csinálja, biztosan játszott már vele. - Tegnap láttalak azzal a nővel. Mi történt? Azóta mintha máshogy viselkednél. - Teszi le a telefont de magánál tartja miközben felpillant a szemeimbe. Most tértem magamhoz.

- Semmi közöd hozzá - forgatom meg a szemeim és nézek ki az ablakon magam előtt, a vonat másik felében, mire ő a combomra kap, és megszorítja egy kissé. Hát ez meg? - Megint fogdosol? - mordulok rá mérgesen, ám amint felé fordulok érzem, hogy elvörösödik az arcom, ugyanis a szánkat csupán néhány milliméter választja el egymástól. Elvigyorodik, így én zavartan kapom el ismét a fejem tőle.

- Taehyung, Taehyung...- rázza a fejét halványan - Boszorkány volt, és elátkozott téged. - jelenti ki olyan egyszerűen, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk, mire nagy szemeim rá emelem. Témánál vagyunk.

- Várj... Szóval láttad, és te hiszel bennük? Valóban léteznek boszorkányok? Tényleg el vagyok átkozva? Úr isten! - nyílnak tágra szemeim, és kezeimet a szám elé kapom. - Nem lehet ....- motyogok magam elé, majd a tenyereimbe temetem az arcomat. Át fogok változni... Ezen nem lehet segíteni, elvégre csoda ha valaki szóba áll velem a viselkedésem miatt! Baszki, baszki, baszki, baszki!

- Igen, én ismertem egyet, és tudom hogy következmények nélkül átkozzák el az embereket... Vagy bármilyen élőlényt. - rázza meg picit a fejét - Mit mondott neked? - emeli rám hatalmas fekete szemeit, amitől esküszöm hogy egy nagyobbat dobbant a szívem.

- Miért érdekel...? - sóhajtok megtörten, és hátra dőlve a széken szinte elfolyok rajta.

- Egy barátomon nem tudtam segíteni, de rajtad megpróbálok. Ha tetszik neked, ha nem. Akárhogyan is szól az átok, a vége biztosan halál, és ezt te sem akarhatod. - fogja meg hirtelen a lábamon pihenő kezem, és bíztatóan rá szorít. A kezeinket figyelve kezdek beszélni, hisz tudom hogy igaza van, és inkább örülnöm kéne hogy segíteni próbál.

- Nem halál a vége, talán ez a legnagyobb büntetés az egészben... - sóhajtok ismét halkan - egy hetet kaptam, hogy megszerettessem magam valakivel, vagy különben egy beszélő csontvázzá sorvadok...szó szerint. Azért ezt kaptam, mert engem mindenki utál, és elviselhe...

- Ez nagyszerű! - szakít félbe boldog hangja, mire szomorúan elmosolyodok. A végzetem várja ő is, tudtam én hogy csak ugrat. - Mármint ne érts félre, ez szörnyű! De én amúgy is jobban meg akarlak ismerni, így meg is van mindkettőnk esélye. A viselkedéseden meg majd faragunk egy kicsit. Szóval, Kim Taehyung, hagyod hogy megszeresselek? - fordítja maga felé meglepettséget tükröző arcom, mire én nagyokat pislogok rá, aztán bólogatok néhány egészen aprót. Őszintén és szélesen elmosolyodik, majd nyom egy puszit az arcomra.

- Mit puszilgatsz, nem vagyok a csajod! - ráncolom mérgesen a szemöldököm, mire felnevet, és mindent elmondó tekintettel néz rám. - Oh... Bocsi - vakargatom a tarkóm, mire mosolyogva csak a fejét rázza.

Meg is érkeztünk, így felálltam és le akartam imádkozni a táskám a csomag tartóról a fejem fölött, de esküszöm ebben a melegben össze mentem, ugyanis sehogysem érem el. Hirtelen érzem meg Jungkook izmos mellkasát a hátamnak nyomódni, miközben egyik kezét a derekamra teszi, míg a másikkal felnyúl, és leveszi nekem a táskám.

- Szólj bátran ha valamihez segítség kell, és én jövök. - búgja elmélyített hangon a fülembe, így testemen végig fut a borzongás és kiráz a hideg, így felkuncog és a fülem mögé nyom egy csókot. Már fordulnék is felé, hogy leszidjam amiért zavarba hozott, de ő az ujjait a derekamba fúrta. - Mindig mielőtt cselekednél, számolj el magadban ötig. Képzeld el hogy milyen reakciót kapnál, és hogy neked jól esne-e ha úgy beszélnének veled, mint ahogy te mindenki mással. - Hagy ott engem, míg én magamhoz ölelem a táskám, és közben elgondolkodok a szavain. Igen, ez valóban egy jól működő stratégiának tűnik. 

Miután végre nagy nyafogások közepette a táborhoz értünk, ismertettünk egy-két szabályt a szarosokkal, majd mindenki elfoglalt egy ágyat az öt faházban. Azonnal az ajtó mellé kerültem hogy minél közelebb legyek a menekülő kijárathoz. Utánam még bejött egy negyedikes és egy másodikos is, majd nem sokkal később Jungkook az osztály társa. Nagy meglepetésemre Kook a mellettem lévő ágyra pakolt, aztán vetkőzni kezdett, amit én végig néztem. Mazlimra mások nem voltak a szobában, én pedig nem vettem észre hogy mennyire bámulom a már meztelen fiút magam előtt, így elvörösödve fordultam el, és gyorsan átvettem a fürdő ruhám.

- Tetszel nekem - hallom meg Jungkook hangját közvetlenül mögülem, mire megugrottam kissé, és felé fordultam, hatalmasra nyílt szemekkel - Lehet hogy furcsa és idegtépő a viselkedésed, de a külsőd tökéletes Tae. Azt hiszem, ez egy jó induló pont ahoz, hogy megszeresselek, nemde? - vigyorog rám, majd a homlokomhoz nyúlva egy hajtincsem a fülem mögé tűri, és kacsintva egyet elmegy mellettem, és elhagyja a szobát. Persze én jól megnézem magamnak hátulról is, és nem éri a szemeim csalódás. Azért a zavaromtól nem kergülök meg, a jóról lemaradni vétek lenne!

Izmos mindenhol, széles a háta és gömbölyödő bicepsze és vállai vannak, a hasfala hatos kockás, keskeny csípője és dereka van, sőt, V vonala is van! A combjai vastagak és erősek, egyszerűen tökéletes ez az ember! Ráadásul még helyes is! Azt hiszem, ha nem tudnám hogy sírás lesz a vége, még hagynám is neki hogy több legyen köztünk, persze csak ha ő is így akarná. Egy pólót felkapva kimentem én is, és szépen elindultunk a szokásos tó felé. Furcsa érzésem volt, mindenhol bizsergett a bőröm, pedig annyira nem is volt meleg ahoz, hogy égessenek a nap sugarai. Ahogy oda értünk, rögtön a vízbe mentem és lelocsolgattam magam, de a hideg folyadék sem segített semmit. Ez az átok lesz... Kifeküdtem a napra, a combjaimon felhajtogattam az úszó nadrágom is, hogy több helyen érjen a nap, hátra barnulok még egy kicsit, az alapból kissé kreolos bőrömre.

Fél órája feküdhetek ott, amikor érzem hogy valami eltakarja előlem a napot, és hirtelen kirángat az illető a nyugalmam végtelen tengeréből, amelybe éppen csak bele estem.

-Úr isten, Taehyung, gyorsan gyere árnyékba! - Fogja meg Jungkook a kezem, és rángat egy fa alá, de én alig tudok járni. Szédülni kezdtem, mi történik velem?

-Mi... Mi a baj? - nézek fel rá kómásan, mire felemeli az egyik karom, így megnézem azt. Hó fehér. Nagyra nyílnak a szemeim, miközben meginogok egy kicsit. - Máris hat az átok? Gyönyörű barna bőröd volt Tae! - néz rám aggódó tekintetével, mire oda lépek hozzá, és megölelem. - Tae..? - ölel ő is magához, mire én csuklok egyet.

- Kook... Szédülök... - csuklik el a hangom, de nem állok közel a síráshoz, egyszerűen csak beszélni is nehezemre esik.

- Semmi baj, vissza megyünk a táborba. - nyúl a combjaim alá, aztán felvesz az ölébe, így én gyorsan köré kulcsolom a lábaim, és a vállára döntöm a fejem, miközben finoman átölelem a nyaka körül, ugyanis érzem, hogy biztosan tart.

- Nehéz vagyok, tegyél le... Ah! - nyögök fel, ugyanis a mondat végére a seggemre csapott egyet.

- Nem vagy nehéz. Csak lélegezz mélyeket, és nyugodj meg. Álmos vagy? - simogatja a hátam, mire mocorogni kezdek a karjai között.

- Álmos vagyok, és fáj a bőröm - motyogom halkan a bőrére, így elveszi a kezét a hátamról és megtart a fenekem alatt.

- Szeretnék segíteni lezuhanyozni gyorsan. Állni sem bírsz egyedül, és lehet nem tett jót a sós víz sem, nemhogy a nap - nyom egy csókot az egyik vállamra, mire engem jól esően kiráz a hideg.

Most kezdek csak rájönni igazán, hogy egy hét milyen rohadt kevés, sőt, ez már hivatalosan a második nap a hétből.

Beérve a házba velem együtt hajol le és veszi fel az ágyon hagyott törölközőmet, majd indul is velem a mosdó ház felé. Becsukja az ajtót, majd mivel egyedül vagyunk, beállit az egyik fülkébe, és  nem húzza el a függönyt, hisz úgy nem lenne elég helyünk kettőnknek. Elém guggolva húzza le rólam az úszó nadrágom, így én zavaromban azonnal takargatni kezdtem magam, aztán egyszer csak annyit érzékelek, hogy dőlök előre, de a reflexeim cserben hagytak, így nem tudok előre lépni, sem kapaszkodni valamibe, hogy megtartsam az egyensúlyom. Jungkook gyorsan feláll, majd finoman a mellkasához dönt és megengedi mögöttem a csapot, így kezdi finoman mosni a hátam, én pedig hagyom magam, tehetetlen vagyok.

- Ne csukd be a szemeid, maradj ébren - simít az arcomra az ujjai külső részével egy kedves mosoly kíséretében, így én szemeibe nézve érzem, hogy elpirulok tőle, és az ajkaim is elnyílnak egymástól, amire lepillant, és ott hagyja a tekintetét. Bevallom, ő is tetszik nekem már egy ideje. Ő kinek nem? Olyan helyes, és szép arca van, szerintem fiúk és lányok ideális egyaránt, ráadásul ilyen gondoskodó és kedves!

Erőt véve magamon én is az ő arcára simítok, le sem véve szemeim a szájáról.

- Jungkook... - sóhajtok halkan, és közelebb hajolok hozzá az arcommal - had kérjek valamit ...- suttogom a szájára, mire látom hogy a tekintete a szám és a szemeim között cikázik.

- Akármit kérhetsz - nyalja meg hirtelen hiszáradt ajkait, így a nyelve hegye az én számhoz is hozzá ér egy pillanatra, így késztetést érzek hogy a sajátommal is így tegyek, hátha érezhetem az ízét.

- Csókolj meg - suttogom halkan, mire nem tétovázva nyomja össze ajkainkat, és picit besszívva kezdi csókolni számat. Közelebb akarom magamhoz tudni, így az ölébe mászok, és szorosan magamhoz ölelem. Olyan régen csókolóztam már, vagy éreztem valaki testét az enyém mellett, hogy azonnal kirázott a hideg az érintéseire. Meztelen felső testünk össze simul, így én jobban hozzá nyomom magam. Finoman lesimít az egyik kezével az oldalamon, egészen le a fenekemig, amibe erősen bele markol, így a szájába nyögök egy pillanatra megszakítva észvesztő csókunkat. Egy idő múlva a meleg víz kihűl, hisz elfogyasztottuk az összeset, így egyre hidegebbre vált, így én mocorogni kezdtem. - Jungkookh...hidegh...- bújok hozzá dideregve, így az ölében áll fel, és teríti a hátamra a törölközőmet. Érzem hogy a vállaim ellepi csókokkal és kapok néhányat a nyakamra is, ami kezdi felhevíteni a testhőm, és egyre kevésbé fázok. Vissza megyünk a szobába és amíg finoman törölget, viszonzom a csókjait a bőrére.

Úgy döntöttünk hogy aznap én már nem csinálok semmit, befeküdtem az ágyamba és próbáltam minél többet aludni. Hallottam félálomban, hogy sokszor benyit hogy lecsekkoljon, és egyszer éreztem hogy nyom egy csókot az arcomra, amin fáradtan elmosolyodtam. Másnap reggel felkeltem a nagy ordibálásra amivel ébresztenek minket a tanárok, így kómásan mentem ki a fekete keretes szemüvegem felvéve az ebédlő házba. Már nem érzem magam gyengének, szerencsére az alvás sokat segített, ám a bőröm már olyan fehér, hogy szinte világít. Félig nyitott szemekkel megyek a sok reggeliző gyerek közé, majd legelőre megyek ahol a felsőbb éves felügyelők esznek, és Jungkook mellé ülök, ám ő az utolsó pillanatban az ölébe húz, majd az egyik combjára ültet, és átölelve a derekam, nyom egy hangosan cuppanó puszit az arcomra.

- Jó reggelt - szólalok fel először a rekedtes és álmos hangomon a mai nap folyamán, és a vállára hajtom a fejem.

- Jó reggelt szépség - kuncog fel Jungkook, és érzem hogy halványan elpirulok a szavaira - Édesen áll ez a szemüveg - nyom még egy puszit az arcomra, és esküszöm, szinte érzem az asztal társaság tekintetét magamon és az izom pacsirtán aki jelenleg a legfontosabb számomra.

- Köszönöm - suttogok. Már majdnem azt mondtam volna hogy bezzeg az nem olyan édes hogy nélküle nem látok túl sokat, de a tanácsára elszámoltam magamban ötig, és a jó döntésemnek hála láthattam az édes mosolyát, amiért mindenképpen megérte.

Ezek után hagytam hogy beszélgessen a többiekkel, én pedig addig felébredtem, amikor is felém nyújtott egy darabot a retgelijéből. Piros arccal nyitottam ki a szám, és hagytam hogy megetesse velem. Ez így haladt amíg a reggelink el nem fogyott, ám én szaladtam is a mosdóba, és kihánytam az egészet. Már érte, pedig finom volt.

-Tae? Jól vagy? Hánytál? - szalad utánam Jungkook, és a hátamra simít amikor már a számat öblítgetem.

- Eléggé fáj a hasam...de nem is tudom... Azt hiszem úgy kábé mindenem fáj belül... - mondom ki őszintén és közben a kezemmel a hasamat kezdem simizni.

- Jól van, gyere, elmegyünk sétálni egyet. - fogja meg a kezem aztán behúz a házba. Kiveszek egy laza térdnadrágot és egy pulcsit póló nélkül, majd öltöznék is le, ám ebben a fekete hajú megállít, és elém lépve ő kezdi levenni a pólómat, ami kiesik a kezéből amikor meglátja a felső testem. Ennyire csúnya lennék..? A padlót kezdtem nézegetni lesütött szemekkel, mire végre megszólal.

- Úr isten édesem. - mond ennyit, majd féltérdre ereszkedik, és csókolgatni kezdi a hasam. Lenézek rá, és csak akkor veszem észre a furcsa foltokat a törzsemen. Olyan, mintha durván megvertek volna, pedig korántsem így történt.

Haldoklom.

-Nem hagyom hogy teljesüljön az átok! Már nem kell sok, és kötődni fogok hozzád, ahoz pedig még van időnk! - mosolyog rám bíztatóan és szélesen, mire ajkaim elnyílnak egymástól és érzem hogy piros lesz az arcom. Édes hangon felnevetve hajol hozzám és nyom egy csókot a szám szélére, aztán segít felöltözni, és kézen fogva indulunk a tábor köré sétálni.

- Köszönöm. - szólalok fel halkan, miközben egymás mellett megyünk, elég szorosan.

- Semmit sem kell megköszönnöd. Ez így van rendjén. Viszont, egy dologra azért kíváncsi lennék. - érdeklődően nézem miközben elém áll és az ölébe vesz, majd leül velem együtt egy padra aminek az itt létét eddig észre sem vettem. - Miért voltál... Ennyire távolság tartó? - kérdezi a lehető legszebben kifejezve a viselkedésén okát, így oldalra nézek, amíg gondolkodok hogy el akarom-e mondani neki.

- Sokan bántottak. - szólalok fel pár perc csönd múlva - Nagyon sokan. Lelkileg. És egy idő után megelégeltem hogy olyan naiv vagyok, így senkit sem akartam magam mellé engedni. Egyszerűen... Fájt, és fáj a mai napig is. Eleinte csak tettettem hogy olyan bunkó vagyok, de aztán hozzá szoktam és ilyen lett a viselkedésem. Azóta senki sem bántott. Aztán... Csak segíteni akartam egy idős nénin, de egy örökkévalóságig szóló átkot szórt rám. Érted már? Azt hiszem te vagy az első évek óta aki ilyen kedves és önzetlen velem - nézek fel szemeibe, s csak ekkor látom reakcióját. Őszintén látszik rajta hogy együtt érez velem. Nem szólalunk meg, talán ezekben a percekben nincsenek helyes szavak, de én mégis találok egyet, ami talán segít a bajomon, és legurul egy kő a szívemről. - Tetszel. - harapom be alsó ajkam, mire felmordul, és közelebb ránt magához, így teljesen egymáshoz simul a testünk.

- Jó reggelt - kuncog fel - azt hittem sosem jössz rá - mosolyog boldogan és szélesen, ami az én arcomra halvány pírt szöktet. - Imádom amikor zavarban vagy. Édes. - suttogja lágy hangon a számra, így ezúttal én szakítom meg a köztünk lévő távolságot, és nyomok egy csókot a szájára, amit ő elmélyít. Puha nyelvének érzésére reflexből rándul a csípőm ami az övének ütközik, így halkan felnyögve válok el tőle. Jungkook úgy vigyorog, mint a veszett alma.

—

A következő két napban részt vettem a programokon, ugyanis nem éreztem magam olyan rosszul, és a tanároknak is szüksége volt a nagy és mély hangomra a kis szarosok eligazításához. Jungkook mindig velem volt, így a haverjai csatlakoztak hozzánk és meglepetésemre velem is beszélgettek. Elég távolság tartó voltam, de azért viszonoztam a kommunikációt és nem is voltam bunkó, így Kook büszke lehet rám.a bőröm nagyon sápadt fehér, ijesztően az, és a hasamon is ott vannak a foltok, amik egyre nagyobbak, de a szerveim csak minimálisan fájnak, szerencsémre. Járni már kevésbé tudok így vagy Jungkook cipel, vagy néha valamelyik barátja amit nem néz jó szemmel, és nekem sem olyan kényelmes, dehát sajnos muszáj. Ők nem tudják mi bajom, annyit mondtam hogy ez egy betegség, és sajnos néha lerokkanok.

Ez az ötödik nap. Este szokásosan segített Kook zuhanyozni, aztán leültem és vártam amíg ő is végez. Ma van az éjszakai túra, felettébb örült neki mindenki, és mivel nagyon késő lesz mire végzünk, előtte kell mindent elintéznünk. Vettünk fel hosszabb nadrágot és vastag pulcsit, mivel itt az erdőben nagyon hideg van éjszaka, és el is indultunk a túrára a nagy gyerek bagázzsal. Mi a végén mentünk a nép mögött, és édes semmiségekről beszélgettünk, én az ölében utazva, ami számomra rettentő kényelmes volt.

Jungkook egy gyerekkori sztoriját osztotta meg velem éppen, amikor a szívembe olyan erős fájdalom nyillalt, hogy azt hittem helyben halok meg. Alig vettem levegőt, sípolt a tüdőm és furcsa hangok hagyták el a torkom. Le fog állni a szívem? Végül is, az is kell a teljes leépüléshez...

Tompán hallom ahogy Jungkook kiabálja a nevem, de képtelen vagyok bármi reakciót mutatni felé. A szemem az ég felé mered, ráng a testem a földön fekve, és levegőért kapkodok. Minden mozdulattal erősebb fájdalom nyillal a szívembe.

Kezd jobb lenni és alább hagyni a fájdalom, észre veszem hogy Jungkook fölöttem támaszkodik, és könnyesek a szemei. Kitisztul a látásom és a hallásom is, de levegőt venni még mindig nehéz. Oldalra nézek. A többiek nincsenek itt, tovább haladtak. Nem hallották a kiabálást? Vagy csak senkit sem érdekel ha meghalunk?

Valami közeledik. Nagy, és fekete. Lassan közelít, kecses léptekkel. Hatalmas agyarai kilógnak a szájából, és vicsorít. Támadó állásban megáll, majd már el is rugaszkodott a földtől, és szaladt felénk. Utolsó erőmből löktem egyet a felettem támaszkodó Jungkookon így mellém dől, és nagy nehezen felülve magamat állítom ki a farkas célpontjának. 

Karmol, harap ahol csak ér. Rám ugrott így nem tudok felkelni a földről. A lábaimmal van elfoglalva. Ordítok, a könnyeim megállás nélkül folynak a szemeimből. Oldalra fordulok, és a lesokkolt Jungkookra nézek, aki azt sem tudja hova kapjon. Segíteni akar, de nem tudja hogyan tehetné a vadállat ellen.

A szívem megszűnt dobogni.

- Taehyung! Taehyung!

—

Furcsa, idegesítő csipogások. Kórházban lennék? Ezek szerint túl éltem? Dehát mégis hogyan? Jungkook jól van? A csipogások gyorsabbak lettek és hangosabbak is. Lépteket hallottam és egy felettébb ismerős hangot. Jungkook?

Kinyitották a szemeim és bele világítottak. Éreztem hogy valaki az arcomra simít.

Lassan nyitogattam a pilláim, így a szemem azonnal megfájdult a hirtelen fény hatására.

-Tae... Édesem - simít az arcomra Jeongguk, mire lassan felnézek rá. Rettentően idegesít a lélegeztető maszk hangja.

- Jungkook...? - hangom nagyon halk és semmi ereje nincs. Beugrott a tegnap, hogy mi történt és hogy az a farkas szinte széttépett. - Jól vagy? - nézek fel az arcára, és lassan emelem a kezem hogy az arcára simítsak. A tenyerembe bújik, majd szomorú tekintetét az enyémbe fúrja.

- Még te kérdezed? - szomorú mosolyra húzza a száját, majd lehajol hozzám - Édesem... Majdnem meghaltál. - puszil az arcomra. - Nem hagyhatsz el, annyira... Tae, én annyira szeretlek!

Szavaira fájni kezdett a hasam, a szívem hasogatni, a bőrőm égni. Ordítottam, a könnyeim folytak.

- Taehyung? Semmi baj! Itt vagyok, vigyázok rád! - szorít a kezemre bíztatóan, így pár perc múlva teljesen elmúlik a fájdalom. Lihegve nézek rá, a mellkasom súlyosan emelkedik és süllyed.

- Cs-csontváz vagyok? - kérdezek rá félve, miközben ő a takarót leteríti rólam, és a kórházi hálóingem is felhajtja. Megkönnyebbült mosoly kúszik szépen ívelt szájára, és boldogan hajol le hozzám egy vad csókot kezdeményezve, amit azonnal elmélyít, miközben a hajam és a hasam simogatja.

- Sikerült Tae, sikerült! - puszilgatja boldogan az arcom, így én lassan felülök, és leveszem a szájmaszkomat is, hisz már nincs rá szükségem. - Beléd szerettem! - csókol meg újra, miközben én megkönnyebbülten sírni kezdek.

—

- Hé Kook, majd lesz egy — Oh baszki! - Jungkook a derekamnál átkarolva lépked velem a suliban, majd amikor valaki megszólítja egyszerre fordulunk meg, de amikor meglát engem fintorogva hátrál néhány lépést. Az arcomon is vannak karmolás nyomok melyeket a farkas okozott, plusz nem épp vagyok egy közkedvelt személy... - öm... Mi ez az egész? - mutat kettőnkre, mire én is érdeklődve nézek Jungkookra fel, hogy vajon mit fog reagálni. Másik keze zsebre van rakva a bőrdzsekijében, így az engem ölelő karja erősebben szorította a derekamat.

- Taehyung a szerelmem.