Szíveink, színeink

Szíveink, színeink

22,709 1,402 31

Nem létezik tökéletes élet.Legalábbis Regi tapasztalatai alapján semmiképpen. Egyszer fent, egyszer lent, egyszer furcsák a dolgok, egyszer végre egy húron pendülünk az élettel, majd egyszer csak újra a feje tetejére fordul minden. Talán csak mi magunk változunk folyamatosan - otthagyunk helyeket, új életet kezdünk, megnövünk, felnövünk, másokkal vagyunk, másképp látjuk a világot, és a végére valójában mi fordulunk a fejünk tetejére.Regi sokáig úgy hitte, hogy a dolgok nem változnak, mert körforgásokban van része, amikből nem lehet véglegesen kiszakadni, ezért ugyanazokat a harcokat vívja újra és újra - mi történik, ha megtörik a jég és mégis úgy alakul az élet, hogy ezek a körforgások kilökik magukból? Hogyan éli meg a tudatot, hogy az élete tényleg megváltozott? Képes elfogadni a változásokat és a régi, megszokott küzdelmek helyett az újakkal szembenézni, vagy elbizonytalanodva inkább visszamenekülne a jól ismert, korábbi problémáihoz, amiken egész eddig túllépni próbált? Számíthat ebben másokra, vagy ezen a belső küzdelmen egyedül kell végigmennie?Reginek soha nem volt erőssége bizonytalanságok nélkül lépni az új dolgokba, ahol már nem érvényesek a korábbi játékszabályok és tapasztalatok, de az élet táncol tovább, a tizennyolcadik születésnapjához közeledő lánynak pedig talán nem kellene, hogy problémát jelentsen, hogy felvegye ezen lépések ritmusát.De talán mindehhez csak egyvalakinek a színei kellenek az életébe, aki korábban is tökéletessé festette a lány szürke hétköznapjait.*******************************************A "Kötetlen sebeink" c. trilógiám harmadik része, az "Elvarratlan szálaink" c. könyvem folytatása.Jó olvasást!Kezdés: 2024.11.08.…

Elvarratlan szálaink

Elvarratlan szálaink

64,769 3,754 73

Könnyen jön, könnyen megy.Nincs ez másképpen a boldogsággal sem - az egyik percben még rózsaszínen látjuk a világot, a másikban pedig a boldog pillanatoktól megfosztva még annál is mélyebbre zuhanunk, mint ahol azelőtt voltunk.Ez így történt Reginával is, aki egy traumatizált gyermekkor után új esélyekben reménykedve új életet kezdett, ahogy pedig már minden a helyére állt volna, a régi sérelmei újra kopogtatni kezdtek az ablakán, ezáltal feltépett, friss sebekké válva.Hány visszaesésig élhet még bennünk a remény, hogy az ördögi köreink elhagyhatóak? Mit kell tennünk ahhoz, hogy végérvényesen változtathassunk az életünkön? Elhagyhatjuk mi is önerőből azokat a dolgokat, amiknek egész eddig a kilépésre vártunk?És mégis merre lehet az a bizonyos út a boldogsághoz, ami minden nehézség ellenére velünk maradhat?Hogyan és kivel léphetünk rá erre az útra, ha a múltunk árnyékától magunk elé is alig látunk?Egy történet folytatása egy tizenhét éves lányról, aki önmagán kívül mindent és mindekit figyelembe vett már élete során, ami folyamatosan csak próbára tette, hogy képes-e megőrizni még a reményét a boldogság megtalálására, és a megszokott körei elhagyására - de talán csak szüksége lenne valakire, aki kihúzza őt onnan."Mindenki sebzett a maga módján.A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e bekötni a sebeinket egymásnak ahelyett, hogy csak tovább mélyítenénk őket."************************************A "Kötetlen sebeink" c. könyvem második része.Kellemes olvasást!(Kezdés: 2024. február 26.)…

Kötetlen sebeink

Kötetlen sebeink

53,579 3,299 68

Aki az árnyékában is a múlt sötétjét látja, annak talán a legnagyobb lépés, ha mégis a fénybe merészkedik.Sziráki Regina édesanyjával teljesen új életet kezdett, új helyen, új közösségben, de hamar megérzi, hogy hiába a sok új körülmény, ha ő maga hordozza magában azt a sok, régi sebet, amik alakították az utóbbi éveiben, a múlt árnyéka pedig még a mai napig a nyomában jár, és mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogyan éli meg az új életét.Lehetünk mások, lehet más az életünk egyik napról a másikra egy elhatározást követően? Meddig számít csak óvatosságnak, ha az esélyt sem adjuk meg, hogy olyan dolgokat engedjünk be az új életünkbe, amikkel kapcsolatban régen rossz tapasztalataink voltak? Vajon tényleg továbbléptünk már, ha még mindig kizárólag a múltban szerzett sebeink tanulságai alapján éljük az életünket? Egyáltalán továbbléphetünk mindenen előbb-utóbb, vagy néhány dolog egyszerűen csak velünk marad egy életre? A továbblépés jelentheti azt, hogy többet már nem tud mi visszahúzni?És ha önmagunk védelmében falakat húztunk fel magunk köré, vajon mennyire okos dolog hagyni, hogy mindezt valaki a szívünkig hatolva rombolja le?Egy történet egy tizenhat éves lányról, aki az elengedés nevében az új életébe is a váratlan dolgoktól elzárkózva lép át, egészen addig, amíg egy nap nem veszi észre, hogy már rég nem tud mindentől elzárkózni - és talán nem is akar többet."Minden óvatosságból felépített falamat és észérvemet elhalványulni érzem, akárhányszor csak ránézek."***********************************************Ez a történet néhány ponton kapcsolódik a Deja vu-sorozatomhoz, de itt az ott leírtak régebben megtörténtnek számítanak, illetve a kettő egymástól teljesen függetlenül is olvasható.Kezdés: 2023. aug. 28.…

Elveszve

Elveszve

9,022 806 37

"Varga Roland vagyok. A barátnőm beleesett a haveromba."A kamasz, népszerű, helyes, sikeres, sportoló srác, akivel mindenki haverkodni akar, akire mindenki féltékeny valahol, akinek mindene megvan, kívülről nézve tökéletes az élete, aki minden lány álma, és ő ezt pontosan jól is tudja.És ugyanez a srác, miután kihullott alóla a talaj és mindent elveszített egyetlen egy lány miatt - az álmait, a bizalmat, az elveit, a kontrollt, önmagát...Egy tizenöt éves fiú érzései, azé a fiúé, akiről senki nem gondolta volna, hogy felül tudnak rajta kerekedni az érzelmei, hogy így tanítsa az élet - magát is beleértve.Elveszve."Szar érzés, amikor a végén tényleg anyádnak lesz igaza."[ez a könyv a "Deja vu" sorozatom előzménye másik szemszögből, de független történetként írtam meg]**********************************************Kirakva: 2023. január…

Egy pillanat, és örökre együtt leszünk |

Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

63,109 4,350 74

Új élet, új kihívások.Felnőtté válni sose volt egyszerű - így van ez főszereplőnkkel, Lenivel is, a művész lánnyal, aki épphogy kilépett a gimnázium kapuin, át a nagybetűs Életbe, már is szembekerül annak megpróbáltatásaival - új lakás, új iskola, új és régi ismerősök, új és régi szerelmek...Bár egy hajó révbe ért, most újult erővel evez az ismeretlen vizekre, felfedezni, kalandokat keresni, szembeszállni a megpróbáltatásokkal - mindez azonban sokkal könnyebb, ha nem egyedül vagyunk azon a hajón, és ketten, egymás kezébe kapaszkodva állhatunk a világ elé.Leni és Casso közös élete az érettségi után se lesz eseménytelenebb, mint azelőtt, és a körülöttük lévőké sem, mindez azonban új formát ölt - jól ismert gimnázium helyett egyetem, megszokott környék helyett új környezet, új élethelyzetek, új megoldandó problémák.Vajon milyen hatással lesznek ezek főszereplőinkre? Miképpen fog ez hatni a kapcsolatukra? Hogyan boldogulnak ketten az új életben? Hogyan sikerül tartani magukat a régiekhez? Milyen döntéseket kell hozniuk ahhoz, hogy a közös életük a lehető legzökkenőmentesebben alakulhasson? Vajon tényleg létezik a filmekben látott "happy end", vagy csak rózsaszín kitaláció...?Ahhoz, hogy ezekre választ leljünk, sokszor évek kellenek, hónapok, hetek, napok... de olykor elég egy pillanat is.Egy pillanat, hogy beleessünk.Egy pillanat, hogy összetörjünk.Egy pillanat, hogy megismerjünk.Egy pillanat, hogy elengedjünk.Egy pillanat, hogy élni kezdjünk.És egy pillanat - hogy örökre együtt legyünk.*********************************************Figyelem! A könyv folytatás, az előző részeket megtalálod az oldalamon. :)Kezdés: 2022. szeptember…

Egy pillanat, és élni kezdünk... |

Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

176,340 11,562 157

Sokszor azt hisszük, hogy akkor veszi az életünk a legnagyobb fordulatot, amikor elkezdődik egy korszak, de a legnagyobb változás talán mégis az, amikor véget ér egy, átsodorva minket teljesen ismeretlen vizekre.Utolsó év, utolsó közös emlékek - alig várt, de mégsem várt pillanatok, akár csak Leni életében, abban a korszakban, ami arról szól, hogy bejárhasd az utat az elképzelt jövőd felé, még ha maradnál is a jelenben, ugyanakkor az ember soha nem tudhatja biztosan, mi is lenne a legjobb, vagy hogy úgy alakul-e majd minden, ahogy azt eltervezte. Valóra válhatnak-e a rózsaszín elképzelések, a régebbi döntések meghozzák-e a gyümölcsüket, vagy értelmet nyernek-e az olyan üres szavak, mint hogy "örökké"...A végzős év tele van emlékezetesnél emlékezetesebb eseményekkel, szalagavató, ballagás, vagy akár az érettségi, de mint mindig, a legemlékezetesebb dolgok akkor történnek, amikor nem számítunk rá, nincsenek próbák, és nem tudunk készülni rá.Váratlan, de meghatározó egy életen át.Egy pillanat, és élni kezdünk.***************************************"Azt hiszem, Ő az, aki által megtapasztalhatom, aki mellett érzem, hogy milyen érzés is az, hogy élek. Mert akárhogy is, Ő az életem, és bár számtalan mindent köszönhetek neki az elmúlt éveinkből, vagy az elkövetkezendőkből, ezt igazán, talán ezért is várom ennyire a jövőmet, mert végre érzem, hogy élek, és tudom, hogy mellette ezt mindig érezni fogom.Itt az ideje, hogy végre tényleg élni kezdjünk."Ez a "Deja vu/Egy pillanat..." sorozatom 4. évada, és egyben 5. része.Előző részek:• Egy pillanat, és beléd estem• Egy pillanat, és összetörtem• Egy pillanat, és megismerhetsz• Egy pillanat, és elengedhetszKövetkező rész:• Egy pillanat, és örökké együtt leszünkKezdés: 2021. szeptember…

Egy pillanat, és elengedhetsz |

Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

399,917 23,382 177

"- Mint ha mindig kérnénk egy kis időt az élettől, vagy egymástól, hogy csak egy pillanat, most már tényleg elengedhetjük egymást, csak ezt még hagyj élvezzük ki... - gondoltam bele mosolyogva.- Aztán a sok "egy pillanat, és elengedhetsz"-ből lett a "baszd meg a pillanatodat, úgy se engedlek el".- Valahogy így - nevettem fel."******************************************Eljött Leniék harmadik közös szeptembere, így főszereplőnk az előzők után ismét új naplót indít. Év elején bemutatkozik az új osztályfőnök, aki a kezdetleges kételyek után megmutatja, hogy nem mindenki olyan, mint amilyennek először látszik.A megújult osztály tagjai hamar összekovácsolódnak, sőt, talán még jobban is, mint kellene, így jönnek szóba a próbára tett kapcsolatok, a váratlan változások, a múlt titkai, egy születésnapi ajándékkoncert, majd egy koccintás a Balaton-parton...Év közben Leni sok új dologgal ismerkedik meg, többek között, hogy milyen, amikor egy szerettének szüksége van rá, milyen egy hatalamas csalódás, milyen az igazi barátság, milyen egy éjszakákig tartó konfliktus, milyen felnőni a feladathoz, milyen, amikor igazán szeretik, és milyen, amikor csak arra törekednek, hogy kihasználják...Ezt a különös évet az osztály egy felejthetetlen kirándulással zárja, a bizonyítványosztás napján pedig szembesülnek a ténnyel, hogy ősszel már az utolsó évükbe kezdenek bele...*******************************Előző évadok:• Egy pillanat és beléd estem• Egy pillanat és összetörtem• Egy pillanat és megismerhetszKövetkező évadok:• Egy pillanat és élni kezdünk• Egy pillanat és örökké együtt leszünkKezdés: 2019. július…

Egy pillanat, és megismerhetsz |

Egy pillanat, és megismerhetsz | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." - A tábor

61,445 3,144 17

"Miközben a vonatot vártuk, az emberek többsége egymással beszélgetett, evett, vagy telefonozott, én pedig csak magam elé nézve elgondolkodtam, és rájöttem, hogy irtó hamar eltelt ez a hét, és hogy életem egyik legjobb döntése volt eljönnöm ide."*****************************************A tizedik osztály tele volt bonyodalmakkal és sok kérdést is hagyott maga után.Vajon ki mehet el az osztályból? Lili és Laci összejönnek újra? Casso valaha meg fogja hallgatni Lenit, vagy ez egy örökké tartó konfliktus lesz? Zsombi okoz még bármilyen bajt, vagy a balhé után már tényleg eltűnt? És mi történik Bogival?...A tábor napjai több kérdésre is választ adnak, de a problémák jelentős része megmarad szeptemberre, amikkel majd közösen kell szembenézniük...*****************************************Figyelem!!! A könyv egy folytatás!Előző évadok:• Egy pillanat, és beléd estem• Egy pillanat, és összetörtem• Egy pillanat, és elengedhetszKövetkező évad:• Egy pillanat, és élni kezdünk [folyamatban]******************************************Kezdés: 2019. június…

Egy pillanat, és összetörtem |

Egy pillanat, és összetörtem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 2. évad

398,745 24,727 115

"Alig tudtam elhinni, hogy ez velem történik.""Miért kellett ennek megtörténnie velem?"*******************************Leni az előző beteltével új naplóba kezd. Év elején megérkezik az új osztálytárs, az amerikai Jennifer White. Könnyen megkedvelhető stílusa miatt hamar beilleszkedik a társaságba és Lenivel is nagyon jóban lesznek, a rocker lány viszont mégis csalódást okoz főszereplőnknek.Szegeden is történnek események, hiszen attól még, hogy Napsugár kiköltözik barátjával, korántsem biztos, hogy minden rendben, de a gondterhelt nővér mégis tud tanácsokat adni. Így kerül képbe a születésnapi nyaralás hetén meglátogatott diszkó, a hat betűből álló ötbetűs szó, a szilveszter, a kézilabda, majd az osztálykirándulás...Leni kedvenc helye, Tihany váratlan meglepetést tartogat a reménykedő lánynak, amelynek következtében az egész élete fenekestül felfordul.És természetesen ne feledkezzünk meg Enikő fotós mániájáról, a napfelkeltéről, Leni családjáról, és persze Cassoról...**********************Előző évad:• Egy pillanat, és beléd estemKövetkező évadok:• Egy pillanat, és megismerhetsz• Egy pillanat, és elengedhetsz• Egy pillanat, és élni kezdünk• Egy pillanat, és örökké együtt leszünk********************************Kezdés: 2018. szeptember…

Egy pillanat, és beléd estem |

Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

695,473 36,623 144

Összetört szívek, szerelmes pillantások, felejthetetlen emlékek.Nincs olyan kamasz, aki ezeket ne élné át, és a kedvenc zenéjét hallgatva, valami igazán nem ajánlott nasival a kezében merengjen ezeken.Így van ezzel főszereplőnk is - teljes nevén Székely Levendula - aki a szeptemberi gimnáziumkezdés nehézségét éli meg, és mint más vele egykorúak, szívből reméli, hogy zökkenőmentes évei lesznek.Ez már akkor lehetetlenné válik, amikor megpillantja a hatásos belépőjű, fehér ló helyett deszkával érkező hercegét, aki egy szempillantás alatt belopja magát Leni szívébe, onnantól kezdve pedig életének szerves része lesz és rengeteg eseményt élnek át együtt.Ilyen például egy tánc a karácsonyi bálban, egy szilveszterkor elcsattant csók, egy koccintás a konyhában, egy meggondolatlan döntés, egy majdnem tökéletes randi, vagy Leni váratlanul megszületett kistestvére...Összetört szívek, szerelmes pillantások, felejthetetlen emlékek.Csak úgy, mint mindenki másnak.****************************"- Koccintsunk - dobtam be az ötletet.- Kólával?- Miért ne? - vontam vállat vigyorogva, mire hihetetlenül elnevette magát.- Hát, oké. És mire? - kérdezte jókedvűen, miközben magának is töltött.- Nem tudom. Magunkra. Rád, meg rám. Ránk - mondtam a szemébe nézve, mire elmosolyodott, majd ketten, a konyhában koccintottunk egyet a kólánkkal.Ránk."*****************************Következő évadok:~ Egy pillanat, és összetörtem~ Egy pillanat, és megismerhetsz~ Egy pillanat, és elengedhetsz~ Egy pillanat, és élni kezdünk~ Egy pillanat, és örökké együtt leszünk***************************Kezdés: 2018. május…