Laney

Darren mögött ülve száguldani életem egyik legfélelmetesebb érzése volt. Ahogy egyre felgyorsult a jármű, mintha kiesett volna a szívem a helyéről. Ez az érzés akkor kísért el utoljára, mikor még apa mögött ültem. Pontosabban a halála előtt. Ugyanolyan görcsösen szorítottam akkor apát, mint most Darren hasát. Biztos voltam benne, hogy elfeherédtek már az ujjbegyeim is. A hajam felkapta a szél és össze-vissza csapkodta. Ha nem lett volna rajtam sisak, most biztosan a fájdalmasan csapódtak volna kipirult arcomnak vagy mentek volna bele a szemembe a kósza hajszálak. Olyan voltam, mint egy sün, csak belebújva a bőrkabátjába, szorosan lehunyt szemekkel összehúztam magam. Észre se vettem mennyire őrülten dobogott a szívem, amíg le nem álltunk az egyik piros lámpánál. Lihegtem, mint valami állat és felnézve azonnal megfordult körülöttem a világ. Az ujjaim elernyedtek, emlékeztetnem kellett magam, hogy hamarosan leesek, ha nem kapaszkodok, de annyira nehéz volt. Darren unottan hátrapillantott, majd tekintetébe aggodalom költözött, amint jobban végig mért.

- Laney, jól vagy?- annyira távolinak tűnt a hangja, mintha víz alatt lett volna a fejem. Fájdalmasan összerándult az arcom, ahogy kiszáradt torkomon kaparását próbáltam egy nyeléssel enyhíteni. Finoman megingattam a fejem, de félelmem beigazolódott és rögtön megszédültem és attól csak rosszabb lett a helyzet - Ne aggódj lehúzódunk. Csak könyörgök, kapaszkodj- aprókat pislogva figyeltem, ahogy a lámpa pirosból átvált sárgára, majd zöldre jelezve, hogy indulhatunk. Mégsem moccantunk, Darren várt a megerősítésemre és arra, hogy ismét átfonjam testét. Összerezzentem, amikor dobhártyaszaggatóan elkezdtek mögöttünk dudálni a kocsik, majd kihajolva az emberek kiabálva elküldtek minket egy melegebb éghajlatra - Lane- nyelt egyet, láttam, hogy őt is leveri a víz. Nem tudtam bólintani, rettegtem, hogy újra forogni kezd majd körülöttem a világ, így erőt véve magamon a hátára dőlve átkulcsoltam a karom köldöke fölött. Darren most már óvatosabban indult és pár méter után lefordult egy szupermarket előtti üres parkolóban. Ahogy abbamaradt a motor búgása szinte leestem a járműről és elindulva a semmibe a sírásommal küszködve próbáltam lehámozni magamról a fejfedőt - Lane, kérlek várj meg- súlyos lépteket hallottam magam mögött, majd egy kéz finomat átfogva a karom megállásra késztetett. Darren elém sétált, meglátva könnybe lábadt szemeimet sietősen a csathoz nyúlt. Amit az én remegő kezeim nem tudtak kigobozni, azt ő könnyedén megtette. Fellélegeztem amikor lekerült rólam a sisak. Végre rendesen hallottam. Beletúrtam a hajamba és lehajolva a betont pásztáztam. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, ahogy a kínzó emlékek ellepték az elmém. Egy kanyar, egy harsány dudaszó és a gumi hangja a betonon, ahogy kicsúszott alólunk - Na jó, feküdj le- simította meg lágyan a vállam. Érintése most kellemetlenül égette a bőröm. Nehézkesen, fintorral az arcomon felbillentettem a fejem felé, hogy lássam komolyan gondolja-e. Heves bólogatása bánatomra megerősített, hogy nagyon is komolyan beszél.

- Mi-minek?- lihegtem, mintha csak egy maratoni futáson lettem volna túl.

- Csak csináld, Lane- megfogva a csuklóm nemes egyszerűséggel elfeküdt a motorja mellett, majd óvatosan rángatva a kezem noszogatni kezdett. Végül belementem és erőtlenül szétterültem mellette. A meleg beton alattam kellemes érzés volt, adott valamiféle stabilitást a körülöttem forgó világban - Rendben. Nézd a felhőket- mondta. A nap szinte vakítóan sütött a szemembe, erősen irritálva a retinám, de megtettem, amire kért. A szívem még mindig zaklatottan, összefüggéstelen periódusokban dobogott és szinte fuldokoltam a levegővételekben - Annak ott béna tojás alakja van. Nagyon nyomott szegény- mutogatott pontosan fölénk egy majdnem ovális formájú felhőre - Annak meg ott, mint egy hullámnak. Látod, ahogy felcsapódik a víz? Mint a strandon, amikor Nathannel a vízben cápásat játszottatok. Jött egy hullám, amely majdnem elsodort téged. Az pontosan olyan- meredten néztem az említett fehér foltra az égen, közben egyre rendeződött a levegővételem és a szívem lüktetése is. Aprót bólintottam, mert a szemem sarkából láttam, hogy kíváncsian néz felém - Az pedig ott egy T-rex- mutatott a bal oldalamra, pontosan a kis üzlet teteje fölé.

- Inkább, mint egy sárkány- javítottam ki halkan. Idő közben megtaláltam a ritmust a levegővételek között és egyre lassabban és egyenletesebben tudtam beszívni és kifújni. Darren felém fordította a fejét, mint aki csodálkozik, hogy még a fuldoklásom közepén is képes vagyok belekötni, majd öblösen felnevetett. Őszinte kacagása engem is mosolygásra késztetett.

- Az egy tökéletes T-rex, babám- oldalra döntve a fejét rám kacsintott, mire megforgattam a szemem.

- Dash, akkor te még nem láttál normális T-rexet. És nem vagyok a babád- ingattam a fejem. Kuncogva feltolta magát, majd lepillantott rám.

- Na már pimaszkodni is tudsz, akkor jobban lehetsz. Maradjunk, amíg kényelmes neked.

-El sem tudok képzelni komfortosabbat, mint a felhevült, rücskös, piszkos betonon egy kihalt szupermarket előtt. Szerintem sátrat verek- Darren hitetlenül ingatva a fejét vigyorgott, majd lassan feltápászkodott

- Szólj, ha indulhatunk- félve a motor felé kaptam a pillantásom - Nyugi, sétálhatunk is- ajánlotta kedvesen, mivel láthatta rajtam mennyire feszélyeztetett már csak a gondolata is, hogy újra felüljek.

- Köszönöm- toltam fel lassan magam, majd a lábaimra állva leporoltam a nadrágom.

- Nem kellett volna olyan gyorsan mennem, szerintem egy életre megtanultam- nevetett egy kis éllel a hangjában. Kinyújtóztatva elernyedt izmait az ég felé emelte kezeit. Akaratlanul is odasiklott a tekintetem fedetlen bőrére, amin most felhúzódott póló. Elkaptam a fejem és inkább összefogva a hajam begumiztam, mert kezdett hihetetlenül meleg lenni. Csak az égbolton szikrázó napra fogtam, bár megfordult a fejemben, hogy kemény vonalainak látványa idézte elő a hőhullámot, amely az összes porcikámat átszelve döntött le a lábamról. Amint leengedte a kezeit komótosan a motorjához sétált és annak támasztékát kirúgva a kormányra tette kezeit és elindult a főút felé. A táskám pántját markolva igyekeztem, hogy beérjem őt, amely gondot jelentett. Míg ő egyet lépett, nekem kettőt kellett. Egy ideig csöndben sétáltunk a fűben, ugyanis a túloldalon levő járdához esélyünk se volt átjutni a nagy forgalom miatt. De őszintén nem is akartunk, itt a magas fák miatt az egész rész árnyékba borult.

- Honnan tudtad mit kell csinálni, hogy elmúljon ez az izé?- egy követ rugdosva kérdeztem meg. Hisz Darren nem a segítőkészségéről és figyelmességéről volt híres, ez a tett pedig kétségtelenül meglepett. Amikor nem válaszolt, rá emeltem a tekintetem. Ujjai ráfeszültek a kormányra, fogait összeszorította és meredten csak előre nézett. Látva őt biztos voltam benne, hogy fájó pontra tapinthattam. Már nyitottam a szám, hogy eltereljem a témát, vagy csak mondjam, hogy inkább felejtse el, ekkor egy mély sóhaj kíséretében kibökte.

- A pánikroham- pontosított -Amióta Richard meghalt minden este erre ébredek. Sok időbe telt meg kezelnem, de rájöttem, ha kifekszek a friss levegőre az égboltot bámulni, megnyugszok. Gondoltam rajtad is segíteni fog- hadarta el, mintha minél gyorsabban túl akarna esni rajta. Nem nézett rám, inkább a leveleken átszűrődő fényt vizslatta. Kelletlenül az ajkamba haraptam, azt kívánva bár csöndben maradtam volna. Talán Darrent érintette az apja halála a legrosszabbul, akkor formálódott át abba az énjébe, aki most volt. Sosem hallottam róla beszélni, de hamar beletörődtem, hogy nem is fogom. Hisz még most is csak a keresztnevén hívta őt. Annyit tudtam, hogy sosem volt felhőtlen kapcsolatuk.

- Sosem vettem még észre, hogy felkeltél volna.

- Még senki. Nem is akarom- sandán rám pillantott, én pedig úgy tettem, mintha bezipzároznám a számat és elhajítottam a kulcsot. Egy mély levegőt véve egy sanda mosollyal a száján elfordult - Mesélj nekem, miért pont a bátyám tetszett meg neked annyi srác közül?- sunyin bazsalygott rám, engem pedig teljesen elöntött a pír. Hát most bármiről beszélgettem volna, kivéve erről. Ez amúgy is érzékeny téma volt, a barátnőimet sem avattam be, nemhogy vele tárgyaljam meg a szerelmi életem. De ha már ő válaszolt, ez a legkevesebb, nem? Tehát, miért Nate? Ezen még sosem gondolkoztam, sosem kérdőjeleztem meg az érzéseimet. Egyszerűen csak bennem volt a vonzódás iránta, ez csak úgy adódott. Nem elmélkedtem azon miért pont ő és nem egy osztálytársam vagy valami random alak a suliból.

- Nem tudom, apakomplexus talán - éreztem, ahogy felfelé görbül a szám, Darren fintorát látva. Szörnyülködve pillantott rám.

- Azt hittem komolyan beszélsz.

- Neked miért Lizz?

- Héj, nem válaszoltál- megvontam a vállam, mindketten tudtuk, hogy nem fogok róla beszélni, így Darren is ráhagyta. Elgondolkozott, közben az állát kezdte el dörzsölgetni - Elizabeth a legjobb csaj a suliban. Biztosan nagyon okos lehet, na meg vicces. Nem tudom csak van egy érzésem, hogy jó ember.

- Honnan vonod le ezeket a következtetéséket?- éles levegővétel, nem válaszolt azonnal. Rájöttem, hogy valójában mindketten próbáljuk kigobozni összekuszálódott érzéseink, de nem igazán lépünk egyről a kettőre. Feszült csend ereszkedett ránk, majd alig egy perc múlva Dash ismét megszólalt.

- Veled barátkozik, onnan- szinte a homlokom tetejéig emelkedett a szemöldököm olyannyira meglepődtem. Kellemetlen gombóc kezdte feszíteni a torkomat, nem tudtam tovább ránézni. Úgy tűnt, ha távol voltunk a civilizációtól, csak ketten, tudott kedves és normális is lenni, ami teljesen összezavart. Nem tudtam eldönteni melyik énje az igazi. Megköszörülve a torkát előre mutatott, alig egy utcányira kirajzolódott a hatalmas áruház képe - Na, már itt is vagyunk- a lépteinket megszaporázva hamarosan már az áruház előtt zárta le a motorját a fiú. Általában és sima butikokban szoktam vásárolni, egyszerű, de csinos darabokat és őszintén nem tudtam mire számítsak. Az első hely, ahova betévedtünk, az stílusában valahogyan ötvözte az elegáns mégis mindennapi öltözetet. Olyan ruhák lógtak szerte, amelyeket mondjuk egy drágább bárba veszel fel egy péntek esti csajos koktélozásra. Én csak elveszve andalogtam a sorok között, míg Darren a szó szoros értelmében az összes ruhát szemügyre vette. A szemöldöke összeszaladt minden egyes alkalommal, amikor felemelte a fogasokat és felváltva rám majd a ruhára nézett. Vegyesek voltak a reakciók; néha fintorgott, enyhébb volt, amikor csak megrázta a fejét, vagy éppenséggel felszaladt a szemöldöke. Amikor már negyven perce kínlódtunk, akarom mondani nézelődtünk, engem már csak az üzlet közepére kihelyezett puff vonzott, amit valószínűleg szegény férfiaknak találhattak ki, ameddig kedvesük órákat kóvályog a szebbnél szebb darabok fogságában. Egyeseknek ez olyan lehetett, mint a kaszinó. A tér és az idő megszűnt létezni.

-Megvagyunk- egyenesedett fel Darren, mire megkönnyebbülten bólogattam. A fiú csak rosszallóan megrázta rám a fejét, majd a fülkék felé vezetett. Egy pezsgőszínű, egy vörös és egy fekete igen rövid koktélruhát nyújtott át. Megforgattam a kezemben és szerintem az arcomra volt írva mennyire nem tetszik az ötlet.

-Szerintem ebből szemtelenül sok anyag hiányzik.

– Ne nézegesd, hanem öltözzél- nézett az órájára – Ja és ne merd elsunnyogni, mindet látni akarom.

-Te aztán nagyon lelkiismeretesen vágtál bele ebbe a tervbe- gúnyos vigyorra húztam a szám, majd behúzta előttem a függönyt. Rendben. Melyik tűnik a legmoderáltabbnak? Hát nagyon semelyik. Kezdjük egy egyszerűvel. Fekete, tüll anyag, rajta kövekkel és valami bubis ujjal, amit fogalmam sincs, hogy hívnak a divat guruk. Felráncigáltam magamra a darabot és ha a vállfán tűnt iszonyatosan picinek, hát rajtam még inkább.

-Na?- hallottam a hangját, mintha csak megérezte volna a radarjaival, hogy elkészültem. Jobb később, mint soha. Kiléptem a függöny mögül, Darren felpillantott. Analizált egy pár másodpercig, majd megingatta a fejét.

-Azt hittem a ballonujjak jól fognak állni, de valahogy olyan kislányos hatásod van tőle. Pedig maga a ruha amúgy csinos rajtad- vonta le a szakmai következtetését, amit tudomásul vettem és átbújtam a vörös ruhába. Tükörbe sem mertem nézni, de szintúgy Dash szemébe se, amikor kiléptem. Ez több volt, mint sok. Darren arca megnyúlt a látványomra és azt sem tudta hova nézzen. Mélyen dekoltált, combnál felvágott vörös, selymes anyagú ruha, amely talán egy kisebb idomokkal megáldott lányon jól mutathatna. Nálam csak a melleim buggyantak és a fenekem benne nagyon ki volt emelve.

-Öhm..igen..nos- köszörülte a torkát, majd ficeregni kezdett a széken, amit kihúzott magának egy másik fülkéből, hogy első sorból élvezhesse a divatbemutatóm – Izé, ettől határozottan nincs kislányos hatásod. De nem igazán kompatibilis a családi vacsira- egyetértően bólogattam, végül minden reményem az utolsó ruhába vetettem és átcseréltem. Ismételten nem néztem tükörben, de amikor kiléptem és megláttam Darren arcán átsuhanni azt a megfoghatatlan érzést, tudtam, hogy ez a szatén ruha lesz az igazi.

-Mit szólsz?- tártam ki a karom kíváncsian.

-Lélegzetelállító vagy- lehelte csillogással a szemében – Vagyis a ruha. A ruha az, nagyon szuper. Nate majd kiugrik a bőréből, ha meglát- javította ki hevesen a mondandóját. Most már nem csak az ő arca vett fel egy melegebb árnyalatot.

-Ja igen, öhm köszönöm a segítséged- hebegtem.

-Vedd le, én pedig kifizetem, ameddig öltözöl.

-Jaj, erre semmi szükség!- ellenkeztem rögtön.

-Ajándék. Fogadd el- utasított, majd még egy utolsó pillantással végig mért és ismét elhúzta a függönyt. A hajamba túrva igyekeztem összetenni a képet a fejemben, hogy mégis ki ez az ember. Mert biztos, hogy nem Darren Hayes.

☾☼

- Laney, indulunk!- kiabált fel anyu, én pedig még utoljára lecsekkoltam a kinézetem a hatalmas tükörben. A pezsgős szaténruha, amit Dash választott nekem, tökéletesen állt. Combközépig ért és ha sétáltam nem csúszkált fel-alá, hanem éppen ideális volt. A ruha anyaga néhol úgy volt varrva, hogy olyan „gyűrött" hatást keltsen. Szerencsémre erős pántok is fogták közre a vállam, így nem kellett félnem, hogy elszakad. Mert ugyebár már volt ilyen incidensem. Egy pár centis magassarkúval és kistáskával párosítva kifogástalan volt a szettem. Karamell árnyalatú hajam most csigákba göndörítettem és félig felfogtam, amit egy ruhámhoz illő masnival összefogtam. Az arcomra apró pírt tettem, ajkaimra szájfényt, szemhéjamra pedig valami bronzos csillogás. Ha teljesen őszinte akartam lenni magamhoz, Darren kitett magáért. Azóta nem is találkoztunk itthon, én taxival jöttem, mert nem akartam magunkat gyötörni egy majdnem egy órás sétával a tűző napon. Anyu ismét szólított, majd kinyílt az ajtó én pedig meglepetten kaptam oda a tekintetem. Anyu tüzetesen átvizsgált, szóhoz sem jutott.

- Wow, kicsim, gyönyörű vagy!- álmélkodott - De ez mégis honnan van és mennyibe fájt?- sétált körbe valami címkét keresve.

- Nyugi, nem álltam be maffiózónak. Darren vette nekem- rántottam meg a vállam. Az árról nem tudtam semmit, de nem volt nehéz levonni a következtetést, hogy egy vagyonba kerülhetett.

- Mégis miért?- vonta fel kétkedőn a szemöldökét.

- Csak tudod... amiért megbántott- füllentettem.

- Nem olyan lánynak ismerlek, akinek meg lehet vásárolni a megbocsátását- ingatta a fejét. Egyre jobban levert a víz. Bárcsak elmondhattam volna neki az igazságot, vele mindig mindent megbeszéltem.

- Inkább menjünk- indultam az ajtó felé.

- Delaney, fordulj vissza. Kérdezni akarok tőled valamit- szólt élesen. Aj-aj. Nyugodtságot erőltettem magamra és megpördültem. Anyu felállt, csibesárga, majdnem földig érő ruhája, pedig lengve követte minden mozdulatát. Megfogta a vállaimat és egyenesen a szemembe nézett. Istenem, annyira utáltam, mikor ezt csinálta. Mintha a vesémbe látott volna.

- Tessék?- bíztattam, ugyanis láttam mennyire nehezére esnek kiejteni a szavakat a száján.

- Reggel láttam Darren-t- húzta el a száját.

- Ez miért olyan meglepő?- nevettem fel a fejemet rázva.

- Mert az ajtófélfádnak dőlve, mosolyogva nézte, ahogy énekelsz- azonnal becsuktam a szám, a nevetés valahogy a torkomra fagyott és rögtön kiszáradt a nyelőcsövem. Annyi minden történt ma, hogy szinte el is felejtettem, hogy reggel itt járt egyeztetni a "tervet". Anyu aggódva fürkészte a tekintetem, mire magamra erőltettem egy mosolyt - Azután bement. Mit keresett a szobádban?

- Az egyik kedvenc felsőjét. Azt hitte már kimostam, de tévedett.

- Aha- bólintott kimértem, mint aki egy szavam sem hiszi el.

- Nem felejtetted el mit beszéltünk meg, ugye?- az egyezséget, amit még kiskoromban erőltetett rám, miszerint semmi közöm nem lehet a Hayes fiúkhoz? Hogy is feledhetném? Amióta belehabarodtam Nathanbe, minden nap azon a hülyeségen jár az eszem kibúvókat keresve. És pont most hozza fel, mikor le akartam nyűgözni Nathant.

- Nem, de ezen kár kattogni. Szorosabb kapcsolatot ápolok a piszkos zoknijaikkal, mint velük- nyugtattam meg, próbálva nem figyelni a kaparó érzésre a mellkasomba. A lelkiismeretem volt, amint ki akart jutni a kis hazugság szelencéjéből, amibe száműztem. Anyu egy ideig még kétkedve nézett, majd bólintott.

- Akkor jó, na menjünk- karolt belém kihúzva az ajtón. Melanie már türelmetlenül nyomta a dudát jelezve, hogy csak ránk várnak. A hatalmas kocsi ajtaját kinyitva beültem. Mel a vezető, anyu az anyósülésben és a két kis lurkó pedig mellettem foglalt helyet. Darren az autó mellett éppen a motorján ülve igazgatta magára a sisakot. Feltűnt mennyire jól áll neki a fehér ing, amelyet most sötétkék farmerébe tűrt. Melanie káprázatosan festett fodros korall színű ruhájában, a kicsik pedig tündériek voltak. Csak egy valaki hiányzott.

- Hol van Nathan?- hajoltam az első két ülés közé dugva a fejem, a kérdésem Melanienak szánva, aki éppen beindította a kocsit.

- Jaj kedvesem, ő nem jön. Tanulnia kell, vizsgái lesznek- mosolygott kedvesen, én pedig elhűltem egy pillanatra. Értetlenül döntöttem a hátam a bőrülésnek és csak az összefont ujjaimra meredtem, amelyek a finom anyagra helyezkedtek. Ez a ruha, az egész szenvedés az áruházban, a délután... minden értelmetlen volt. Dehát Darren garantálta, hogy ma este itt lesz. Darren. Oldalra kaptam a tekintetem, az ablakon keresztül nézett. "Sajnálom" tátogta, a szemében valódi bánatot véltem felfedezni, de a haragom elnyomta azt a részem, amely hajlott arra, hogy megbocsássak neki. Összefontam a karom a mellkasom előtt és az ellenkező irányba fordítottam a fejem, hogy rá se kelljen néznem. Annyira csalódott és dühös voltam. Magamra, erre a hülye ruhára, Natere, de legfőképp Darrenre.

☾☼

A város szélén parkoltunk. Ez volt az egyik legideálisabb hely. A tengerpart peremén számos étterem volt, amelynek kilátása a tengerre nyílt. Kiszállva a kocsiból még mindig ugyanolyan rossz kedvem volt, bár Darrenen kívül senkinek nem tűnt fel. Az említett személy éppen abban a pillanatban szállt le a motorjáról. Igyekeztem tartani a lépést anyuék közelében, hogy véletlenül se kelljen beszélnem a fiúval, de a cipőm megnehezítette a dolgom és lemaradtam.

- Figyelj, én megpróbáltam- lehajolva úgy beszélt, hogy csak ketten halljuk. Megcsapta mentolos lehelete a vállam, frissítő mégis erőteljes parfümje pedig azonnal az orromba csalogatta magát. Elléptem mellőle.

- Nem igazán ebben egyeztünk meg. Én teljesítettem az egyezség rám eső részét- dünnyögtem rá se nézve.

- Most haragszol?- kérdezte sértetten.

- Persze. Tökre kiglancoltam magam és szerinted minek? Annak az egyetlen egy személynek, akit el kellett volna rángatnod. Ennyi dolgod volt- szinte szikrákat szórtak szemei, ahogy kiejtettem a szavakat a számon. Mézszínű íriszei most sötétebb árnyalatot öltöttek és a száját egy vonallá préselte.

- Szerintem kicsit kezded elfelejteni, hogy a te kis lepcses szád hova jutatott- mutatott a halvány foltra az arcán dühöngve. Megforgattam a szemem. Nem hiszem el, hogy már megint itt tartunk.

- Nem az én hibám, hogy egyszerűen taszítod.

- Legalább engem észrevettek, de Nate számára te csak egy kis szellem vagy- bökte meg a vállam, egy kicsit kilibbentve az egyensúlyomból. Hogy van pofája?

- Kapd be, Dash- fröcsögtem, majd egy határozott mozdulattal meglöktem mellkasát, mire hátrált egy lépést.

- Csak szeretnéd, babám, csak szeretnéd- kacsintott arcátlanul, majd elindult az étterem felé.