Laney

Azt hiszem életem egyik legálmatlanabb éjszakáján voltam túl és ez meg is látszódott az arcomon. Van az a pont, ahol már nem segítenek a hűsítő jégkockák, az arcmosás, de még a sminkelés sem. Bágyadtan rángattam magamra a piros ruhámat, amelyeket fehér pöttyek díszítettek. Fodros széle láttán az elmémbe hasítottak Darren bántó szavai. Elfintorodva fordultam el a tükrömtől, feltettem a napszemüvegem és a vállamra lendítve a táskámat elindultam a földszintre. Igyekeztem csak besunnyogni az étkezőbe kerülve anya tekintetét, ugyanis minden nap hamarabb kelek, hogy neki segítsek a reggeli elkészítésében, azonban ez ma nem sikerült. A sunnyogós tervem azonban bedőlt, mert anyu már a járásomból is felismert. Vagy csak hátul is vannak szemei, mint általában az összes anyukának.

-Nahát csipkerózska is megérkezett. Foglalj helyet- mondta nekem háttal, éppen valamit kavargatva a serpenyőben. Illat alapján rántotta lehetett. Az asztalnál mindenki felkapta az érkezésemre a tekintetét, én viszont igyekeztem mindenkiét kerülni, ameddig le nem tettem magam Nina székére, aki szerintem a tegnap esti cukorsokk után kiharcolt magának egy szünnapot az iskolában. Ennek ma különösképpen hálát adtam, mert semmi kedvem nem volt Darren mellé ülni a történtek után. Még mindig felfordult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy könyörgött azért, hogy vetkőztessem le. Anyu a tányéromra söpört egy igen csekély adag tojást, majd hozzá tette, hogy „ennyi jár a későn kelőknek, nem mellesleg tiszteletlenség napszemüvegben ücsörögni és nem így nevelt". Miután eleget tettem a kérésének, akarom mondani utasításának, még az étvágyam is rögtön elment. Anyu lassan helyet foglalt, Melanieval és Nathanel beszélgetett. James teljesen bele volt merülve a reggelijébe és én...nos én és Dash egész végig csöndben ültünk egy pillantást sem vetve a másikra. Végül is a világ rendje helyre billent.

-Szóval...Laney, Darren mi történt a tegnap este?- vont kérdőre minket anyu.

-Semmi- válaszoltuk túl egyöntetűen ahhoz, hogy ne legyen gyanús. Összenéztünk, ekkor vettem igazán észre mennyire csúnyák is Darren sebei. Ezeket még a szokásos technikával sem tudtam volna elrejteni. Nem tudom kit húzott fel, de azt nagyon.

-Na ki vele. Darren olyan mintha az arcod valaki bokszzsáknak használta volna, Laney te pedig azt hiszed egy napszemüveg elfedi, hogy úgy festesz, mint aki egész éjjel egy szemhunyásnyit nem aludt. Arról nem is beszélve, hogy minden reggel pontban ötkor szoktál kelni és az évek során nem igazán volt kihagyás ilyen téren. Szóval ki vele- a reggelizőben csak feszélyezettebb lett a hangulat a hallgatásunktól.

-Gyerekek, az, hogy elhallgatjátok az információt nem egy járható út- tette hozzá Melanie, de továbbra is maradtunk a némaságnál. Mindhárman tudtuk, hogy nem fogunk beszélni az éjszakáról. Bármennyire is nehezteltünk a másikra, voltak félreértéseink, vagy bocsátkoztunk néha vitákba, nem voltunk árulók. Tartottuk a szánkat. Legalábbis én meg Darren így voltunk.

-Darren csatak részegen esett be, Laney segített neki összeszednie magát hajnalok hajnalán. Nem az ő hibája volt, Rose- anyu ugyanolyan elképedt arcot vágott a történetre, ahogy mi Nathan kitálalásán. Darren a meghökkenés után megfeszült a székében, kirajzolódtak arcélei, ahogy megfeszült az állkapcsa. Félő volt, hogy kirántja a bátyját az asztal másik végéből és péppé veri.

- Rendben, azt hiszem akkor az én tisztem erről tárgyalni majd Darrennel- vette át a szót Melanie és sandán a fiára pillantott. Darren mélyen belélegzett, majd bólintott és ezzel némán le is zárták maguk között a dolgot. Átpillantottam magam mellett egyenesen Nathanra és kérdőn megemeltem a szemöldököm, de ő csak megvonta a vállát. Az arcomat dörzsöltem az idegességtől és inkább igyekeztem minden figyelmem a rántottának szentelni. – Csak, hogy kicsit tereljem a témát, a hétvégén családi strandolást terveztem- izgatottan összecsapta a kezeit. Hihetetlen, hogy ez a kis közjáték meg a halál hangulat ellenére is mennyire lelkes tudott lenni.

- Nekem tanulnom kell- szabadkoztam fel sem pillantva. Az utóbbi napok után nem éreztem szükségét, hogy eltöltsek egy napot akár Nathannel vagy Darrennel.

- Nekem nem, de nincs kedvem elmenni- dünnyögte előttem Dash.

- Nincs kifogás. Jöttök- szólt Melanie, ellentmondást nem tűrő hangon – Amúgy is annyi minden történt mostanság, hogy rá férne a családra egy kis kikapcsolódás- ebben igaza volt. Csak nem együtt.

☾☼

A pokoli éjszakámat, felváltotta egy annál is szörnyűbb reggeli és még bent sem voltam az iskolában. Mondhatom csodálatos napnak néztem elébe. Mia és Lizz már a szekrényemnél vártak és izgatottan cseverésztek valamiről.

-Hallottad mi történt?- támadott le Elizabeth rögvest, amint hallótávolságon belülre kerültem. Imádta a pletykákat, én inkább csak az egyik fülemen be, a másikon pedig kiengedtem. Nem igazán hoztak lázba a történetek melyik buliban kik kavartak össze vagy éppen melyik tomboló tini ugrott egymás torkának valami érthetetlen indok végett.

-Nos, valaki valakinek a szájába került?- toltam fel a napszemüvegem, majd egyik kezemmel a hátizsákom pántját fogva, a másikkal a kulcscsomómat ügyeskedtem, hogy kinyissam a szekrényem ajtaját.

-Aha, Rixton ökle Derek szájába.

-Micsoda?- képedtem el, közben még a táskám is kicsúszott a kezemből.

-Lejebb már nem tud esni- legyintett egyet Amelia – Amúgy Darren- javította ki Lizzt.

-Már megint mit csinált?- ingattam a fejem, míg a táskámat nyaláboltam fel.

-Valójában csak megpróbált velem beszélgetni. De tudom mekkora féreg veled, ezért nem álltam vele szóba. Rixnek meg nem tetszett, hogy közeledett felém szóval kicsit elgyepálta.

-Na várj...- dermedtem meg – Akkor nem is csinált semmit? Egy rossz szót nem szólt? Nem erőszakoskodott? Semmi?- a lány csak ingatta a fejét. A homlokom összeráncolva álltam fel – De hiszen ez igazságtalan.

- Az igazságtalan, amit veled csinál.

-Lizz, ez nonszensz. Az, ami a mi kapcsolatunkat illeti, igen Darren egy seggfej velem, de nem érdemli meg azt, hogy valami böszme állat a földbe verje, azért, mert szóba akart veled állni- csattantam fel a kelleténél hangosabban, mint kellett volna. Egy pár diák a folyosón megtorpant és egy pillanatra felénk bámultak. Ideje kicsit visszább fogni magam.

-Jesszus, higgadj le. Darren Hayes arca nagy, már megérdemelte, hogy végre kicsit leüssék, arról a magas lóról.

-Nem ártana megvizsgálni azt is, hogy milyen helyzetekben verekszik. Általában másokat véd. És nem helyeslem a módszerét, de csak úgy simán nem szokott ártatlanokat elagyabugyálni.

-Delaney, most miért véded?- kérdezte Mia nyugodtságot árasztva. Emiatt kicsit én is visszább vettem és mélyen sóhajtottam.

-Nem védem, de ez nem volt korrekt és ezt nektek is be kell látnotok- a mondandóm nem hagyott maga után semmi hozzáfűzni valót. A lányok megvárták, míg bepakoltam végre a szekrényembe, majd becsöngőre el is indultunk az első órára.

☾☼

A hétvége olyan lassan jött el, mint még soha. Azóta a helyzet stabilizálódott köztem és a lányok között. Lizz végül bocsánatot kért, megígérte, hogy alkalmat kerít, hogy megtegye ugyanezt Darrennél is. Rixtonért nem vállalt felelősséget, de bevallotta, hogy valószínűleg ő csak olaj volt a tűzre a verekedés kezdeményezéséhez. Darren azóta nem állt velem szóba, még a segítségem se kérte a sebei ellátásában és úgy tűnt ő sem foglalkozik a dologgal, mert lassabban gyógyult, mint általában. Szombat reggeli után mindenki el volt foglalva a nagy készülődésekkel a családi programra, én pedig Darren ajtaja előtt toporogtam. Az öklöm felemeltem, be akartam kopogni, majd leengedtem azt. Hitetlenül ingattam a fejem vissza tartva a szobámba és csak az járt az agyamban, hogy túl lelkiismeretes vagyok. Dash nem csinál mást, csak állandóan áttapos rajtam, én pedig aggódom érte ezek ellenére. Nem érdemli meg, zártam le magamban. Legalábbis úgy gondoltam, de ahogy ingerülten tömködtem a törölközőmet a vászontáskámba, rájöttem, hogy ez bökni fogja a csőröm. Nem igazán voltam olyan, aki magába fojtja az érzéseit, vagy a gondolatait. Már kicsit késő volt ugyan, hogy átmenjek hozzá, de úgy voltam vele, hogy kerítek rá alkalmat, hogy megbeszéljem vele a történteket. Ennél a csendnél még az is jobb volt, ha éppen az agyamra ment. A felszerelésemmel együtt baktattam le Nina kiabálására, hogy ő már készen áll és siessünk. Darren és én két szobányira laktunk egymástól, így könnyű volt összefutnunk. Egyszerre indultunk meg az emeletről, amikor viszont meglátott elkapta a tekintetét és sietősebb tempóra váltott. Gyerekes. Egy örökkévalóságnak tűnt mire el tudtunk indulni és a strandra jutásunk sem volt kivétel, hiába volt alig tíz percnyi kocsiútra. Megváltást jelentett, amikor utolsóként kikászálódtam az autóból. Hiába éltem az óceán mellett, mindig olyan érzés volt, mintha először látnám. Páratlan volt a hullámzó víz felszínén megcsillanó napfény, a naptej és homok illatáról nem is beszélve. A nap sugarai égették a bőröm, ahogy meredtem a távolba és megfeledkeztem magamról.

- Ez tökéletes!- kiabált Melanie és anyuval futni kezdtek, hogy időben lefoglalják a tökéletes helyet a parton. Néha rosszabbak voltak, mint a gyerekek. Én megpakolva, mint valami málhás szamár, kullogtam a hátuk mögött. Nate megkérdezte átvegyen-e valamit, de kifulladva csak megráztam a fejem. Darren ugyanabban a pillanatban nekem jött, így leejtettem pár darabot a megpakolt tornyomból. Komolyan elgondolkoztam, hogy bele fullasztom az óceánba. Mire a kijelölt helyre értem, anyuék már le is terítették a pokrócot, így azonnal le tudtam tenni a holminkat. Pihegve egyenesedtem fel, rázva a kezem, hogy életet leheljek belé. Úgy görcsbe állt, hogy percek teltek el, mire mozgatni tudtam. Mindenki elkezdte levetni a ruháit, mivel a legközelebbi öltöző a strand másik végében volt, így nem igazán akartuk magunkat ezzel fárasztani. Először a rózsaszín rövidnadrágomat toltam le, majd lassan kigomboltam a fehér ingem, ezzel megvillantva világos bikinifelsőmet. Amint lehúztam magamról anyagot két bamba pillantással találtam magam szemben; Darren és Nathan, úgy néztek, mintha még sosem láttak volna. Legszívesebben becsomagoltam volna magam egy takaróba.

- Mi az?- vontam fel a szemöldököm a két hím egyedre, mire csak z orruk alatt érthetetlenül motyogva elfordultak. Lenéztem magamra. Tény és való, hogy egy év alatt sokat változott a testem. Felszedtem pár kilót és szerencsére jobb helyre kerültek. A fenekem kerekedett, a lábaim már nem hasonlítottak két kis piszkafára. A mellem is gömbölyödött, de igyekeztem mindig olyan ruhákat hordani, amik eltakarják.

- Megyünk játszaniii?- nyafogott Nina, mire a társaság nagy része bólintott és elsétáltak a tőlünk nem messze levő kis térre egy frizbivel és focilabdákkal a kezükben. Csak én, Melanie és anya maradtunk a napernyő alatt. Elővettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem, míg anyuék trécselve figyelték a gyerekeket. Én beleélve magam Bridget és Mark Darcy szerelmébe teljesen elmerültem a könyvben. Észre se vettem mikor mentek el anyuék, vagy mikor változott meg a nap állása és pörkölte meg az eddig árnyékban lévő vádlimat. Rájöttem, hogy Bridget Jones kicsit magamra emlékeztetett: az élethez szerencsétlen, kicsit kínos nőszemély. De legalább az ő szerelmi élete nem volt menthetetlenül plátói.

- Héj, visszadobnád?- kiabálta valaki, abban a pillanatban pedig megéreztem valami vizes dolgot a lábamnál. A hasamról átgurultam a hátamra és felültem, hogy megnézzem mi az és kihez tartozik. Egy vizes labda volt. Magamban morgolódva átkoztam azt az embert, aki megzavart épp a csókjelenet közben, de azért felkaptam a röplabdát és keresve a hanghoz tartozó személyt elindultam a pálya felé. Egy csapat fiú elismerően, néhol füttyögve köszöntötte érkezésem, amitől a föld alá akartam süllyedni. Alig értem oda, amikor egy ismerős arc mosolyogva futott elém. Megtorpanva, kikerekedett szemekkel néztem a hozzám hasonlóan reagáló fiúra. A most egyáltalán nem átlagos, fekete hajú pincér fiú volt ott. Akaratlanul is egy kicsit lejjebb pillantottam a nyakánál és földöntúli látványban volt részem.

- Oh, a sárga ruhás lány- vigyorodott el, ezért kénytelen voltam ismét meleg szemeibe nézni.

- Te pedig a blokkos srác vagy- viszonoztam gesztusát, közben eltűrve a hajam az arcomból. Blokkos srác? Jézusom, hogy mondhattam ilyet? Éreztem, ahogy a nap ezer fokkal melegebben ontja a hőt, mint eddig.

- Hát emlékszel- lepődött meg, mire félénk mosolyra húztam ajkaimat. Rá kellett jönnöm, hogy Mia és Lizz nem alaptalanul tárgyalták ki a kávézóban. Volt valami abban, ahogy ébenfekete haja fénylik a napsütésben és az amúgy barnás íriszei, most inkább zöldesnek tűnnek a fény hatására. Elbűvölően nézett ki- Te csak így egyedül?- pillantott az előbbi fekvőhelyemre.

- Oh, nem. A családommal vagyok- mutattam a tőlünk nem messze levő személyekre. Melanie és anyu a kicsikkel frizbiztek, míg Darren és Nate dekáztak mellettük. A fiú páros egyik tagja, szerencsétlenségemre a rosszabbik, felfigyelt ránk és komoran összeráncolta dús szemöldökét. Nahát! Mostmár rám néz, micsoda megtiszteltetés! Gunyorosan ráfintorogtam mielőtt visszavezettem a tekintetem az előttem álló fiúra.

- Te Hayes fiúk testvére vagy?- ráncolta a homlokát, mire akaratlanul is felröhögtem. Még csak az kellett volna. Hihetetlen, de már meg se lepődtem rajta, hogy a városban mindenki ismeri a Hayes családot Mel kapcsolatainak köszönhetően. Na meg Dash rossz hírének.

- Jaj dehogy, én ott élek náluk az anyukámmal- cselédlány vagyok- Ott ni- mutattam felé. A blokkos fiú kicsit közelebb lépve hozzám nézte meg az említett személyt. Nem tudom véletlen volt-e a mozdulata, de gyanítottam, hogy nem.

- Oh, bájos nő- mosolygott. Abban a pillanatban kurjantások hallatszottak a fiú háta mögül. Csapattársai türelmetlenül várták a labdát.

- Azt hiszem vissza kéne menned- bazsalyogva nyújtottam át a labdát.

- Igen... apropó a nevedet azért megtudhatnám? Kicsi kellemetlen már, hogy csak a "sárga ruhás lány"-ként emlegetlek- döntötte oldalra a fejét, úgy elemezte arcom.

- Persze. Delaney Rose Lenon, de hívj csak Laneynek- nyújtottam a kezem letörölhetetlen mosollyal az arcomon.

- Én Will vagyok, William...- nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis hátulról brutálisan eltalálta egy focilabda. A fiú kicsit megbillenve a fájó területhez kapott én pedig ösztönösen elkaptam felkarját, hogy támaszt nyújtsak neki.

- Jesszus, jól vagy?- kérdeztem aggódva, közben pedig a baj forrását kerestem. Darren fojtott röhögéssel kocogott oda hozzánk és kapta fel a játékát. Persze, hát ki más lett volna? Hirtelen olyan düh gyulladt bennem, hogy képes lettem volna helyettesíteni azt a hülye fejét a focilabdával.

- Bocsi, haver- ütögette Will vállát, majd lehajolt a labdáért, ekkor egy határozott mozdulattal az ellenkező irányba rúgtam. Darren megmerevedett a mozdulatsorban, majd kínzó lassúsággal nézett fel rám.

-„Bocs, haver"- szélesen elmosolyodtam, Darren pedig egy pillanattal később már fölém tornyosult. Majdnem felbuktam a homokban, amikor hátrálni próbáltam. Darren olyan feszülten nézett le rám, mintha minimum összetörtem volna a kedvenc fésűjét. Éreztem, ahogy a szívem kellemetlen ritmusban kezd el kalapálni a mellkasomban, amikor nem szakította meg a szemkontaktust, csak némán fürkészte az arcomat.

-Hé, haver- Will a válla felé nyúlt, ekkor Darren elkapta a csuklóját. Ez volt az a pont, amikor annyira pánikba estem, hogy tudtam el kell tűntetnem Darrent a fiú közeléből. Sosem láttam még őt verekedni, de hallottam már rémhíreket mennyire agresszív tudott lenni. Erről pedig tanúskodtak a sebek is, amiket az ellenfelei testén hagyott.

-Ne haragudj, mi most megyünk- mondtam Willnek, míg mellettem Darren úgy nézett ki, mint egy felbőszült vadállat. A fiú kezét megragadva elkezdtem ráncigálni a helyünk felé. Könnyebben engedte, mint hittem. Megvártam míg hallótávolságon kívül kerültünk és csak akkor szólaltam meg - Mit képzelsz magadról? Szét is verhettek volna. Tudod túl nagy az egód az erődhöz képest- morogtam, ami nem volt igaz. Darren izmai olyan kemények voltak, hogy őszintén csodálkoztam, hogy hagyta, hogy vonszoljam magam után -Amúgy is mi a franc van veled, miért kerülsz?- vontam kérdőre visszaérve a helyünkre.

-Mert beveretted a képem, Lane- mutatott mérgelődve a még mindig színes területre az arcán.

-Mit csináltam?- képedtem el – Ne kend rám a tetteid következményeit!

-Csakhogy kivételesen semmit nem csináltam- emelte fel ő is a hangját – Nagyon érdekes Delaney, hogy a héten közölted elég világosan, hogy eléred, hogy Lizznek még rám nézni se legyen ingere. Megközelítettem és konkrétan elgyepált az a godzilla- hirtelen mintha kiszipolyozták volna belőlem a haragomat. Lefagyott minden érzés az arcomról és csak bámultam fel a fiúra.

-Komolyan kinézed belőlem, hogy összeveretnélek?- döntöttem oldalra a fejem, a fiú pedig idegesen kifújta a levegőjét és lesütötte a tekintetét. Bár nem válaszolt, tudtam, hogy ő sem gondolta ezt komolyan. Egyfeszt civakodtunk, de komolyabban nem ártottunk volna egymásnak soha.

- Ki volt az a röplapdás majom, akivel beszélgettél?- dörmögte az orra alatt, még mindig az égető homokot pásztázva.

- Semmi közöd hozzá, oké?- forgattam meg a szemem, mire ismét felnézett rám. Tekintetén átsuhant valami számomra ismeretlen, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. Visszaöltötte magára a szokásos maszkját és azzal az idegesítő pimasz mosollyal az arcán, figyelt engem, majd végig nézett testemen - Ne bámulj már, ez undorító. Mit nézel?- fintorogva a vállába ütöttem.

- Csak azt, milyen döntésképtelen vagy. Akkor most Nathan vagy ez a kis röpis majom jön be?- kezeit keresztezve mellkasán laza mosolyra húzta a száját, bennem pedig meghűlt a vérem. Nem ez nem lehet igaz. A torkomra gombóc szorult, ami úgy tűnt ellehetetleníti, hogy egy szót ki is bökjek, de talán jó is volt így, mert összefüggéstelen, cikázó gondolataimból semmit nem tudtam volna kigobozni. Darren dicsőségesen oldalra döntötte fejét és mézszínű szemeivel annyit üzent: Én nyertem. Ekkor egy dolog villódzott kell vészszirénaként az elmémben; Tagadj, tagadj, tagadj!

- Nem tudom miről beszélsz, nekem nem is..- ekkor pedig befutott az említett személy. Összeszorítva a szám néztem a testvérpárra. Darren győzedelmesen kihúzta magát, amiért ügyesen sarokba szorított, Nate pedig kérdőn nézett felénk.

- Mi történik itt?- kérdezte a szőkeség.

- Én nem tudom, mondd meg Te, Laney- rántotta meg a vállát Dash. Összeszorult torokkal keresgéltem valamiféle válasz után.

- Umm..én csak be szeretnék menni fürödni egyet. Erről tanakodtunk ...tudod, hogy jó-e a víz hőmérséklete. De biztosan hideg- böktem ki. Darren hitetlenkedve rázta a fejét, Nate pedig szinte nem is értette mi történik.

- Akkor most kiderítjük- biccentett Nate az óceán felé és mire észbe kaphattam volna már átdobott a vállán, akárcsak egy krumpliszsákot.

- NATHAN!- sikítottam torkom szakadtából és rugdalózni kezdtem, de ő csak nevetve futott, a vállán velem egyensúlyozva, bele a hullámokba. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor megláttam, hogy már térdig a vizben áll, az én hajam vége pedig súrolja a felszínét. Ahogy tudtam mocorogtam és nem egyszer könyörögtem neki, hogy tegyen le. Amit aztán meg is tett. Felforrósodott bőrömet szinte megégette a jeges hideg, ahogy körbe ölelte az egész lényem. Az orromba ment a víz és olyan hirtelen ért a csobbanás, hogy nem tudtam védekezni ellene. Sebesen álltam fel a körülbelül köldökömig érő folyékony fodrozódásokban. Köhécselve a szemem törölgettem és szipogtam, hogy elmúljon a kellemetlen érzés az orromból

- Jesszusom, Laney jól vagy?- fogta meg reszkető vállam Nate és aggodalmasan beroggyasztott, hogy egy szinten legyünk.

-Persze, csak...- szipogtam, mintha akarnék valamit mondani neki, de a vállát megfogva hirtelen lenyomtam a víz alá. Mivel nem volt felkészülve rá, szinte gyerekjáték volt az egész. Amikor előbukkant ő is hangosan felnevetett, majd bosszúsan úszni kezdett felém.

- Most elkaplak!- fenyegetőzött

- Sok sikert!- kiabáltam neki vissza és önfeledten beljebb úsztam.

☾☼

Hosszas cápás játék után én és Nate lihegve jöttünk ki a vízből. Mintha egy órás edzést lenyomtunk volna. A nap már lemenőben volt, a szél pedig feltámadva vizes bőrünkhöz sodort pár homokszemcsét. Átölelve didergő testem, próbáltam összeszorítani fogsorom, hogy ne kocogtassam őket egymáshoz. Melanie és anyu már pakolásztak, míg a kicsik Darrenel játszottak. Nathanel ledőltünk a pokrócra, míg anyu tájékoztatott, hogy gyorsan bepakolnak a kocsiba. Bólintva útjukra eresztettük őket és mosolyogva a Hayes testvérek felé meredtünk. Én a karomat dörzsölve néztem, ahogy Nina össze-vissza futkos, míg a James és Darren dekázgattak. Ahogy figyeltem az idősebb testvért tudtam, hogy még lesz visszahangja a felfedezésének a plátói szerelmemmel kapcsolatban, de igyekeztem elhessegetni a gondolatot.

- Tessék- hirtelen egy meleg anyag terült el a vállamon. Odakapva a tekintetem megláttam, hogy Nate inge az.

- De hát vizesen nem veheted fel- néztem fel rá nagy szemekkel, mire csak megrántotta széles vállait.

- Inkább, mint hogy megfázz- mondta, ezzel hűvös testemben szinte azonnal lángra gyújtott valamit. Vizes tincsemet elsimítva az arcomból rávigyorogtam.

- Ez nagyon kedves, köszönöm- húztam még jobban össze magamon a finom anyagot. A naplementét nézve azon merengtem el, mikor történhetett, hogy Nathan Hayesbe ennyire nagyon beleestem.

☾☼

Széles mosollyal az arcomon andalogtam ki a fürdőből, immáron naptej és homokszemcséktől mentesen. Le sem lehetett volna törölni a vigyort a képemről, amióta eljöttünk a strandról. Lehet butaság volt fellelkesülnöm ettől a kis gesztustól, főleg, hogy a minap kinyilvánította, hogy ő még mindig egy kis dedósnak lát, de túl sokat jelentett nekem a pillanatunk. Arról nem is beszélve, hogy az egész délutánt a vízben töltöttük, leginkább kettesben. Mindig, amikor felrémlett bennem Nathan, ahogy vizes haját hátra simítja, vagy minden egyes alkalommal, amikor izmos testével felém úszott, hogy elkapjon, a gyomrom egy pillangókkal teli labdává változott. Dudorászva lóbáltam a fiú ingjét a kezemben és amikor beléptem a szobámba, éppen a tökéletes alkalmon gondolkoztam, amikor majd visszaadom neki. Ezt a gondolatmenetet azonban sürgősen félbe kellett szakitanom. A levakarhatatlan mosolyom, most szinte azonnal eltűnt Darren jelenléte miatt. A szobám közepén ült immár a pizsamájában, ami csak egy pamut anyagú rövidnadrágvolt. Darren Hayes sosem volt a személyes teremben. Eddig a pillanatig. Viszont ahelyett, hogy bepánikoltam volna, tudtam, hogy bölcsebb, ha lazán kezelem a szituációt, ahelyett, hogy menten két lábbal rugdosom ki. Tekintve a helyzetet, hogy a titkom immár kettőnk titka.

- Istenem, te nem ismered a ruha fogalmát? Mit rontod itt a levegőt Dash?- forgattam a szemem, de a szívem nem tudta nem észre venni azt a vészjósló somolyt a képén, amitől csak szaporábban végezte a dolgát. Ha Darren Hayes így nézett az semmi jót nem ígért. Becsuktam az ajtómat és a fiúra néztem, aki kényelmesen helyet foglalt a székemben.

- Kössünk egyezséget, Lenon- biccentett felém. Tekintve, hogy inkább tűnt selyemfiúnak, mintsem egy gengszternek, nem igazán állt neki jól ez a stílus. Hangosan felnevettem és megingattam a fejem.

- Mégis mi félét, „Hayes"?- dőltem az ajtónak, még mindig szórakozottan. Darren felállt a székből és lassan, kimérten megindult felém.

- Segítek neked kikövezni utat a bátyám gyík szívéhez- elkerekedett a szemem, még a nevetésem is a torkomra fagyott. Az összes izmom mintha egyszerre rándult össze és fájdalmasan ernyedt volna el, ahogy elém állt. Lassan ért elém, kezét megtámasztotta a fejem mellett.

- Nem tudom miről beszé...- kezdtem a magyarázkodást, de Dash elcsitított. Mi folyik itt? Mintha egy béna szappanoperába csöppentem volna. Nevetséges volt ez az egész, mégis megbénította a testem.

- De tudod, és én is tudom, miről van szó. Azt is, hogy totálisan beleestél, van szemem és nem mellesleg, gyűlölöd magadnak bevallani, de ismerlek. Néha jobban, mint te magad- mindenttudó vigyorral nyugtázta mondandóját -Ahogyan Nathant is, aki látszólag nem képes magában áttörni ezt a gátat, hogy ne kislányként tekintsen rád. Azonban ezen tudunk változtatni - egy csepp együttérzés nélkül gyűrte egy galacsinba az érzéseimet és hajította a szemetesbe. A gyomrom görcsbe rándult, láttam a szemében a kegyetlen igazságot és fájt.

- Miért segítenél?- nyögtem ki nehézkesen, mire ismét megjelent a kis sunyi görbület ajkainak szélén.

- Mert összehozol egy randit nekem és Lizznek- mondta, én pedig azonnal hevesen rázni kezdtem a fejem.

- Biztosan nem engedem át a mocskos kezeidbe a legjobb barátnőmet, Dash!- morogtam határozottan.

- Rendben, akkor megyek Nathanek kitálalni- a vállát rángatva a kilincsért nyúlt, én pedig odakaptam csuklójáért. Úgy szorítottam, mintha el akartam volna törni és talán nem is bántam volna, ha megteszem.

-Nem lehetsz ekkora féreg, Darren!- szóltam élesen, összeszűkült szemekkel vizslatva arcát. Azt hittem kijelenti, hogy csak szívatott, de helyette ugyanaz a nemtörődömséggel nyugtázta a kijelentésem.

- Figyelj, Lane- szólított a néven, amit most sebtében annyira megutáltam. Sőt, minden szót utáltam, amit kiejtett azon a pimasz ajkain keresztül, amik összeesküvőn kunkorodtak - Sosem bántanám Lizzt. Esküszöm, az életemre- tette a szívére a kezét és mélyen a tekintetembe véste íriszeit - Te fordítottad ellenem, most segíts, hogy jobb fényben tűntess fel előtte, hogy utána egyetlen egy randira elvihessem. Ha megteszed, én ráirányítalak az útra, ami Nate szívéhez vezet. A segítségemmel hamarabb a kezeid közé kaparinthatod, mint gondolnád-

-Nem vagyok ennyire elkeseredett, hogy a segítségedre szoruljak.

-Nem állítottam- sóhajtott ingerülten – Azt mondom jelenleg vakon tapogatódzol.

-A válaszom nem!

-Egyetlen randiba még senki nem halt bele, Lane- forgatta a szemét.

-Ez tudod, hogy nem erről szól- csattantam fel – Végig néztem, ahogy a lányokkal bánsz.

-És szerinted ezt Elizabeth hagyná?- szólásra nyitottam a szám és annyira szerettem volna neki visszavágni, azonban egy hang sem hagyta el a torkomat. Valójában nem, Lizz soha nem hagyná. Sőt, élve megeszi a fiúkat. Talán Darren lenne a következő áldozata. Arról nem is beszélve, hogy Darren arcának sem ártana ha jól pofára ejtené már valaki. Elgondolkozva szavain egyre kecsegtetőbbnek tűnt ez az egész. Elviszi Lizzt egyetlen randevúra, aki majd letöri a szarvát és megunja seperc alatt. Megért nekem annyit talán életem szerelme, hogy egy kicsit fényezzem őt Lizznek. Ő többet tud neki ártani, mint fordítva. Bennem egy kis lény, amit a lelkiismeretemnek hívtam azért dolgozott bennem, hogy talán életem nem legbölcsebb döntése tervezik éppen megszületni bennem, de hamar elhesegettem.

-Egyetlen- hatalmasat nyeltem – Randevú.

-Csak ennyi- rándította meg a vállát lazán, míg engem felőröltek lassan a gondolataim.

-Csak ejtek rólad pár szót- egyenesedtem ki.

-Nekem tökéletes- egyezett bele. Ez túl egyszerű volt. Ingerülten sóhajtottam és megdörzsöltem az arcomat.

- Istenem- dünnyögtem a halántékomat masszírozva. Túl sok gondolat cikázott momentán a fejemben. Az egyik vállamon az ördög buzdított, a másikon a lelkiismeretem igyekezett megfékezni a káoszt, amely épp ki akart törni.

- Áll az alku?- nyújtotta felém hatalmas tenyerét. A számat rágcsálva, bizonytalanul pillantottam fel rá.

- És mi van, ha ezzel elrontunk mindent?- kérdeztem tétován.

- Ugyan, Lane. Mire vannak a tabuk, ha nem arra, hogy kicsit átlépjük őket?- kacsintott rám, majd közrefogta kezem és megrázta. Ekkor még nem tudtam, hogy nem csak egy kis átlépésről van szó, hanem az összes tabut fel fogom rúgni egyetlen egyezség miatt, amit a világ legnagyobb idiótájával kötöttem.