Laney

A fejem alatt emelkedett és süllyedt Darren mellkasa. Nem voltunk mások, mint egymásba gabalyodott elernyedt végtagok. Nem tudom hogyan kerültünk ebbe a pozícióba, de tizenöt perce nem mertem kimozdulni belőle. Nem akartam felébreszteni a fiút, hiszen annyira ritkán láttam ilyen nyugodtnak. Más részről pedig tudtam milyen álmatlan éjszakái vannak a rohamok miatt. Szóval csak hagytam, hogy karjaival magához vonva pihegjen alattam. A felkelő nap fényében elgondolkoztam vajon mennyi időm lehet még, mire anyu észreveszi, hogy nem vagyok a szobámban. Ekkortájt szoktam lesomfordálni a kávémért. A további gondolataim pedig akörül forogtak mennyire nem helyes, amit csinálok. Vannak az életben helyzetek, amikor tudod, hogy egy szituáció ezer féle képpen végződhet, belőle kilencszázkilencvenkilenc katasztrofális véget ér, de te kapaszkodsz abba az egybe. Tudtam, hogy semmit nem tartogat nekünk a jövő Darrennel és éppen ezért nem értettem miért keverem magam ilyen szituációkba és miért találok bennük olyan komfortot, mint amire mindig is vágytam. Darren közelében egyszerűen csak jól éreztem magam. Nem kellett megfelelnem az elvárásainak, mert nem voltak. Nem kellett tettetnem, hogy más vagyok, olyan dolgokat szeretek, mint ő, mert teljesen mások voltunk és ezzel ki voltunk békülve. Nem kellett csinos ruhákba bújnom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Ezen a ponton kezdtem megkérdőjelezni a szerelmem Nathan iránt. Vakon szerettem őt, amióta az eszem tudtam. Szerettem a régi és az új énjét is, még ha a kommunikációnk az utóbbi években közel a nullára esett. Miért is szerettem pontosan? Csak kapaszkodtam volna a régi szép emlékekbe és a gondolatba, hogy ő nekem a „tökéletes"? És mi van hogyha tévedtem? Ha talán mégsem Nathanre van szükségem, hanem valakire aki olyan...

-Delaney, ébren vagy?- Darren hangja most mélyebb és folyékonyabb volt, mit általában. Elnyomtam egy mosolyt úgy, hogy ne lássa, majd le is vakartam az arcomról.

-Na végre, hogy felébredtél- toltam fel magam a mellkasánál, a hajam pedig körénk hullott, akárcsak egy függöny. Darren kómásan elmosolyodott, amitől a ketyegőm is zabolátlanná vált a bordái mögött.

-Neked is csicsergős szép reggelt- ásított, míg én az ágy szélére ülve a papucsomba bújtattam a lábfejem.

-Ha ezt elmondod bárkinek, megöllek- fogtam a hajam egy laza lófarokba és éreztem, ahogy a matrac süllyed mögöttem ahogy felém gördül testével.

-Most aztán nagyon keresztbe húztad a terveim. Pont terveztem a reggelinél szétkürtölni az egész családnak- válaszul Barnabyt a képébe dobtam, a nevetése pedig betöltötte a teret.

-Kérsz kávét?- tettem csípőre a kezem, mire bólintott.

-Egy cukor...

-Kevés tej- biccentettem, mire az arca megnyúlt – Mint mondtam Darren, ismerlek. Téged meg a kis dolgaidat is.

-Akkor ez olyan szőröstül-bőröstül szituáció?- emelte fel dús szemöldökét szórakozottan.

-Valami olyasmi- kattant a zár a kezem alatt- Csak percek múlva gyere le, hogy ne legyen feltűnő.

-Vettem- tette a kezét katonásan a homlokához, majd visszadőlt a párnái közé. Azt hiszem kevés pezsdítőbb látvány volt, mint Darren Hayes alakja elnyúlva a paplanok között, míg a vékony függönyön át szűrődő arany árnyalatú reggeli fényben beteríti. Gyorsan be is csuktam az ajtót és magamról megfeledkezve dudorászva értem a konyhába. Anyu pillantása mindent elárult, amikor beálltam a kávéfőző mellé. Nem volt boldog, amiért késtem. A vekker hat óra nyolc percet jelzett, azaz már közel tíz perce a konyhában kellett volna segédkeznem. Ő bele-bele kavart a zabkásába, majd szárított gyümölcsöket dobált mellé, amikor Darren is megérkezett.

-Jó reggelt!-köszönt boldogan, anyu arca pedig a döbbenettől egy világosabb árnyalatba váltott.

-Jó reggelt...kicsit korán keltél. Sosem szoktál- tette hozzá átpillantva a válla fölött arra a helyre, ahol a fiú ücsörgött.

-Igen...kivételesen jól aludtam- közölte, én pedig hálát adtam, amiért háttal álltam neki és nem látta a széles mosolyt rajzolódni az arcomra. Ami azt illeti én is jobban aludtam az áltagosnál.

-Hm- felelte anyu elgondolkozva, közben lefőtt a kávé. Automatikusan két csészét pakoltam ki és kezdtem el megtölteni őket – Én nem kérek.

-Ezt Darrennek csinálom- válaszoltam zsigerből, mire egy kifürkészhetetlen, de vészjósló pillantással nyugtázott – Gondolom kérsz- köszörültem a torkom, ő pedig helyeselt.

-Nem találtalak ma reggel a szobádban- dobta le a bombát anyu, mire az ujjaim megfeszültek a tejes doboz körül, de az arcizmaim rezzenéstelenek maradtak.

-Igen, korán letusoltam. Azért késtem- nyúltam át a pult másik felére a cukorért.

-Nem szoktál.

-Nem egy robot vagyok, ami be van programozva anyu- helyeztem egy kávéskanalat a bögrébe, majd odavittem Darrennek, akivel aggódva összeakadt a tekintetünk egy pillanat erejéig, majd a saját koffein adagomhoz tértem vissza.

-Kezdem azt gondolni, hogy van valakid Delaney- mögöttünk Dash valószínűleg félre nyelhette a kávéját, mert rögtön elkezdett fulladozni. Már csak ez hiányzott.

-Darren tudsz valamit?- képedt el anyu rögtön, míg a fiú még mindig rohamosan köhécselt.

-Jeszusom! Őt ne vond bele. Semmi köze a magánéletemhez. És ha már itt tartunk neked sem, de megnyugtatlak nincs senkim- feleltem bosszúsan.

-Igenis van hozzá közöm, itt az érettségi a nyakunkon és nem terelheti el a figyelmed holmi lábszagú tini fiúcska!- touché.

-A nyakamon van az érettségi- javítottam ki.

-Fel kell, hogy vegyenek az egyetemre Delaney, mert ha azt az álmot dédelgeted, hogy híres neves festőművész leszel, akkor az utcára kerülsz- anyu szavai olyanok voltak, mint a tőr az ember szívében, amit gondosan egyre mélyebbre szúrnak.

-Ami azt illeti Lane nagyon tehetséges- szólalt meg fojtott hangon Darren a kis közjátékát követően – A művészeti sulik tuti versengenének érte- anyu undorodó hangot hallatott és mintha meg sem hallotta volna a fiú felé fordult

-Te ismered azt a fiút, aki miatt ilyen zakkant mostanság?

-Na jó! Kezdesz kicsit messzire menni- nevettem fel hitetlenül.

-Én semmit sem tudok!- tette fel védekezőn a tenyerét az említett fél.

-Reggelente késel. Elkezdted zárni magadra az ajtót és olyan elvarázsolt vagy állandóan, hogy ha rajtad múlna a főzés a bolognaiba só helyett cukrot tennél és még ízlene is.

-Köszönöm az észrevételeket- igyekeztem megtartani a higgadtságom, mert tudtam anyu szeret vasmarokkal nevelni és általában drasztikusabban élte meg a történeteket.

-Jó reggelt!- csatlakozott be Nathan a reggeli káoszba – Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte Darrent, aki lomhán megrándította a vállát.

-Hamarabb keltem, hogy időben kezdjem az idegesítésed- vigyorgott szemtelenül, Nathan a pultnak támaszkodva mellém állt. Alkarja a bőrömhöz ért, én pedig megmerevedtem. Biztos voltam benne, hogy Dash is észrevette, mert elharapta a mondat végét.

-Furcsán viselkedsz mostanság- jegyezte meg a fiú – Hamarabb kelsz. Nem hozol holmi nőket a házba. Velem pedig ellenségesebb vagy, mint általában.

-Kávét?- szóltam közbe és megjegyeztem magamnak, hogy valóban nem hazudott tegnap este. Tényleg nincsenek már légyottjai. Vagy csak ügyesen csinálja és nem tudunk róla. Nathan tengerkék szemeit rám vezette és ahogy megcsillant a nap fénye íriszeiben, szinte már-már türkiz árnyalatot öltött.

-Köszönöm Lina. Feketén- mosolygott le rám.

-Mint a lelked?- szólt közbe Darren, ezzel megszakítva a pillanatunk.

-Öcsi, meg kéne tanulnod befogni azt a hatalmas szádat. Ezért van állandóan összeverve a képed.

-Ne bántsátok egymást- sétált be Melanie ásítozva a gyerekekkel a sarkában. Áldottak voltak a reggelek abból a szempontból, hogy Nina és James még túl fáradtak voltak megállás nélkül karattyolni.

-Na mi történt? Jól sikerült az este?- kérdezte anyu, míg lepakolta a tálakat és mindenkinek szedett. Időközben én felapplikáltam az előkéket a gyerekekre.

-Mert mi volt tegnap este?- kapta fel a fejét Dash. Oh, valóban. Ő tegnap nem volt jelen.

-Anyu randizik- kanalazott a zabkásába Nathan, Darren arcát pedig a döbbenet nyújtotta meg. Aggodalmasan helyet foglalta mellette, el is felejtettem említeni neki ezt a részletet. Nem mintha tisztem lett volna, de kicsit rosszul éreztem magam miatta.

-Jaj mi, nem- tűrte göndör gesztenyebarna haját a füle mögé, ami történetesen lángolt a pirosságtól. Zavarban volt – Csak beültünk vacsorázni és meginni egy kis bort.

-Tehát randiztok- állapította meg James – Ezt még én is tudom, hogy úgy hívják.

-Akkor...akkor igen randizunk- vigyorodott el. Pár pillanatnyi néma csend ülte meg a konyhát. Tegnap nem igazán fogadták jól a többiek a hírt. Még ha bátorították is Melt, érződött a levegőben a feszültség. Őszintén féltem Darren válaszától, mert Melanienak tudom mennyit számított és iszonyatosan féltem, hogy rosszul reagálja le. És őszintén Darren vérmérséklete tíz dühös emberével ér fel.

-Hát ez remek anyu- derült fel a mellettem ülő fiú, ami nem csak engem, de a társaság többi tagját is ugyanúgy meghökkentette – Mesélj hogy érezted magad? Milyen a pasas? Hol ismerkedtetek meg?- halmozta el kérdésekkel, én pedig még mindig megrökönyödve, felváltva kapkodtam a fejem a két személy között. A nő láthatóan megkönnyebbült. Leeresztette görcsös vállait és a szeme csillogással telt meg. Darren pedig...Darren boldog volt. Nagyon régóta először, de őszintén boldog volt. A reggeli további része bármilyen borzalmasan is kezdődött, de végül Darren és Mel társalgásával telt meg, amit mindannyian szívesen hallgattunk.

☾☼

Aznap volt Darren futóversenye, szóval délután az egész család sürgött-forgott a lakásban és nagy készülődésekben voltunk. Mint kiderült Melanie már régóta várt erre a pillanatra és külön pólókat nyomtatott „Te vagy a legjobb Darren!" felirattal. A családban többen- azaz én, anyu és Nathan-, tiltakoztunk annak viselése ellen, természetesen mindhiába. Éppen kiléptem a tusolóból, hogy feldobjak magamra valami sminket, már a harci szerelésben, ám amikor a szobámba léptem megláttam egy idegen tárgyat az asztalomnál, a tükröm elé támasztva. „Ezt viseld, bomba biztos ötlet". Felismertem Darren írását. Látszólag egy rúzs volt, amikor pedig kinyitottam beigazolódott. Élénk vörös rúzs. Csak annyira feltűnő, mintha vörös szőnyeget terítenének elém és reflektorral világítanának meg. Jobban szerettem a természetesebb dolgokat a szájfényeket csak enyhén rózsaszín szájceruzákat. Ez...enyhén szólva is sok volt. Hátra hagyva a beszari énem feldobtam egy alap sminket, mellé az új szerzeményem. Mi lehet a legrosszabb, ami történik? Talán, hogy úgy festek majd, mint egy bohóc. De ahogy felapplikáltam és rám meredt a tükörképem nem úgy festettem, mint aki a cirkuszból szabadult. Sőt...kifejezetten jól állt. Mivel mondhatni erős volt a sminkem ezért valami nem túl feltűnő göncben terveztem menni. Bár ez az elképzelésem ott bukott meg, hogy Melanie felhisztizte az egész családra a szurkoló pólókat. A tükör előtt állva csak azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy a fehér alapon ékeskedő vörös betűk legalább passzolnak a rúzsomhoz. Egy sima farmershortot és egy fehér sportcipőt párosítottam a szetthez és késznek nyilvánítottam magam. A lépcsőn lefelé tartó úton a kocsi dudálásra megszaporáztam a lépteimet, közben magas lófarokba kötöttem hullámos tincseimet. Már mindenki rám várt a családi autóban, ami szokatlan volt, hiszen Darren volt mindünk közül a legtollászkodósabb. Amikor kinyitottam a kocsi hátsó ajtaját kellemetlen meglepetéssel kellett szembesülnöm. Minden hely foglalt volt. Kérdőn néztem Darrenre, aki pontosan előttem volt, majd át a mellette ülő Ninara és Nathanre, akik között egy deka hely nem volt. Hátul James foglalt helyett, talán oda még lett volna egy icurka esélyem beférkőzni, ha nem tornyosulnak cipősdobozok. Komolyan Melanienak kezeltetnie kéne a mániáját, lassan lekörözte Carrie Bradshawt.

-Oh...hát igen erre nem is gondoltam. Te vagy Laney a plusz egy fő.

-Vagy talán a robusztus cipő halom a plusz egy fő- hitetlenül néztem a nőre, aki most tanácstalanul leskelődött hátra, majd kipattant a fejéből élete legszörnyűbb ötlete.

-Pattanj az egyik srác ölébe. Csak tíz perc az út és sötétítettek hátul az ablakok- fogadni mertem volna, hogy egy másodperc töredéke alatt lefehéredtem a hőség ellenére. Még a hideg is kirázott a gondolatra, de Darren csak szórakozottan felém nézett. Egy pillanatra lesiklott a tekintete az ajkamra, amitől mintha még mélyebb lett volna a gödröcske a szája szélén.

-Na nem.

-Nathan szerintem a te öledben jobban elférne Laney hatalmas hátsója- próbálta a maga módján menteni a menthetőt, de Nathan teljesen bele volt zombulva a laptopjába.

-Hm, ezt még be kell fejeznem. Öt perc.

-Nincs öt percünk- szólt hátra élesen anyu – Mozdulj Delaney.

-Semmi kedvem Darren ölében utazni- makacsoltam meg magam, mire Dash felnevetett.

-Pedig ezért mások fizetnének.

-Akkora egy diszn...

-Delaney!- szólt rám anyu, erre már ösztönösen mozogtam bármennyire is nem tetszett. Kitapasztaltam már azt a hangsúlyt, ami az utolsó, mielőtt elszakad nála a cérna. Ez pedig erősen az volt és nem volt kedvem több felesleges vitába bonyolódni vele. Darren szemében olyan riadtság csillant egyik percről a másikra, hogy tudtam felfogta a helyzet súlyát. Összeszorított ajkakkal belekapaszkodtam az autóba és pillanatokon belül magam alatt éreztem a fiú testét. Nathan döbbenten emelte fel a tekintetét a számítógépről, amit csak a szemem sarkából észleltem, de nem reagáltam rá. Darren becsukta utánam az ajtót, anyu pedig megkönnyebbülten dünnyögött, hogy végre elindulhatunk. El is felejthettük a biztonsági öv gondolatát, ezért az anyós ülés fejtámlájába kapaszkodtam. Hozzá tenném, nem túl stabilan. Éreztem, ahogy Dash ugyanúgy be van feszülve, ahogy én is. Főleg, amint kikanyarodtunk a ház parkolójából egyenesen az útra és oldalra csúsztam, majdnem a kis James testére. Még sosem tűntek fel ennyire a kanyarok és a bukkanók, mint ezen az úton. Szinte fohászkodtam valami felsőbb erőhöz, hogy maradjak a helyemen, de egyre inkább csak kanyarogtunk. Ingerülten sóhajtottam, amikor öt percen belül egy emberként csúsztunk az ablak felé, ekkor megéreztem a derekamon a fiú hosszú ujjait. Meleg érintése szinte átégette a farmer anyagát. A torkomba mintha gombóc szorult volna, amikor hátrébb vezetett a combja alsó részéről az ölébe. Kénytelen voltam elengedni az anyós ülést, amiről meg voltam győződve, hogy a körmeim nyomai tisztán meglátszódnak rajta. Amint kellőképp hátra csúsztam, a kezeit átkulcsolta a csípőm körül, hogy egyhelyben tartson. A szívem megállíthatatlanul zakatolt, amikor megláttam, hogy Nate cseppet sem diszkréten méreget minket, majd inkább visszafordul a képernyő felé. Már fél úton járhattunk, amikor végre el tudtam engedni magam. Az izmaim ellazultak és hagytam, hogy hátam végre Darren felsőtestéhez simuljon. Lélegzetét éreztem a tarkómon, amitől sorozatosan rázott ki a hideg. Tudtam, hogy tisztában van vele, amikor megdörzsölte a felkaromat.

-Fázol?- súgta a fülembe, én pedig ösztönösen bólogattam, mert túl kellemetlen lett volna az igazságot bevallani.

-Kicsit kikapcsoljuk a légkondit?- szólalt meg kettővel mellettem Nate.

-Persze- válaszolt rögtön Melanie, majd lekapcsolta. Feszülten mosolyogtam a fiúra, aki ugyanolyan zavartan viszonozta a gesztusomat. Halványan éreztem Darren karjait megfeszülni körülöttem. A következő mozdulatom olyan ösztönös volt, hogy még magamon is meglepődtem. Az engem ölelő karjára fektettem a tenyerem. Hallottam, ahogy Darren élesen beszítva a levegőjét, majd egy sóhaj kíséretében ujjait a karomra fonta és apró mozdulatokkal simogatta a bőrömet. A legrosszabb az egészben talán az volt, hogy olyan komfortot nyújtott nekem, amire nem is hittem, hogy szükségem van. Olyan volt, mint amikor egy jeges, téli napon hazatérsz az otthonod melegébe. Vagy amikor sokáig bolyongasz a világban, keresve a helyed és egyszer csak megtalálod. Ezekre a gondolatokra ugyan eluralkodhatott volna rajtam a pánik, de nem hagytam. Azt akartam, hogy a maradék pár percben még kiélvezhessem a pillanatot és csak utána kapjak a fejemhez miket művelek. Ha ez lehetséges volt, még jobban belebújtam Darren ölelésébe. Átjárta a szaglójárataimat friss illata és elgondolkoztam, hogy mikor volt az a pillanat, amikor Darren fontossá vált. Évekig szajkóztam magamnak mennyire gyűlölöm, mégsem tagadtam meg a társaságát soha. Sőt, néha magam kerestem. Amikor ápolgattam a sebeit és mindig kicsit lassabban tevékenykedtem, hogy több időm legyen vele. Tudat alatt talán azért ültem le a naplementét nézni az ágya szélén, mert tudtam, hogy bármelyik pillanatban beeshet. Azonnal feltűnt a hiánya minden egyes helyiségben. Ha nem ült mögöttem matek órán és dobált galacsinnal. Vagy éppenséggel, ha egy családi összejövetel volt és stílusosan késett. Iskolai rendezvényeken, ezer ember közül is megéreztem, ha Darren nem volt ott. Ahogy Melanie lassan beparkolt az iskola területére, szinte lefagyott az összes érzelem az arcomról. Úgy éreztem belül széthullok, amikor összetettem az összes kis részletet. Darren fontosabb volt számomra, mint hittem. Összeszorított állkapoccsal meredtem magam elé és az oltalmazó karok körülöttem hirtelenjében fojtogatóvá váltak. Melanie hátra fordult, a szája szólásra nyílt, majd úgy is maradt, amikor meglátott minket. Tekintete lesiklott Darren karjaira, majd vissza a rémült arcomra. Becsukva a száját anyura sandított, majd úgy tett, mintha semmi sem történt volna és visszafordult. A kocsiban mindenki szedelőzködni kezdett, így én sem tettem másképp. Kinyitottam az ajtót és rögtön vissza is akartam csukni, amikor megláttam Lizzt széles mosollyal felénk közeledni. Éreztem, ahogy ég a bőr az arcomon, amikor tekintete mögém siklott. A lány ábrázatán átsuhant valami negatív érzelem, amely ott is ragadt. A görbület az arcáról lefagyott, a homloka kérdő ráncba futott. Ahogy kimásztam Darren öléből megakadt a tekintete a felsőmön, majd keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.

-Nahát, nem tudtam, hogy te leszel személyesen a pompom lány- vigyorgott, de gesztusa inkább volt gúnyos, mintsem őszinte.

-Ja ez...- néztem le a feliratos pólómra – Ez Melanie ötlete. Az egész családnak van- nem tudtam miért mentegetőztem, de Lizz lekicsinylő tekintetétől valahogy ösztönösen jött.

-A legjobb szurkoló tábor- Darren mellettem átölelte a vállam, ezzel csak nehezítve a helyzetem. Lizz tekintete szinte lyukat égetett a bőrömben azon a területen, ahol a fiú keze hozzám ért. Leráztam magamról az érintését és inkább becsatlakoztam anyuékhoz, így magukra hagyva őket. Feszélyezetten álltam be a körbe, ahol a szülők beszélgettek a pontos helyünkről a lelátón, azonban én nem tudtam másra figyelni, csak a pár méterrel előttem álló párosra. Lehetetlen volt nem észre venni Lizz nyitott testbeszédét. Ahogy közelebb lépett hozzá, valamin kuncogva megérintette a fiú bicepszét. A fogsorom összeszorítottam, hogy azok a karok, amiket a lány éppen érint, pár perce még engem öleltek. A feszültség a mellkasomban olyan méretet öltött, hogy nehéz volt erőltetetten mosolyognom.

-Nem akarod a laptopodat a kocsiban hagyni, Nate? Már csak rád várunk- szólt Melanie a fiúnak, aki nem tetszően horkantott, majd kiszállt a járműből. Mellém állva összeért a karunk, amitől egy hete szerintem a lelkem elhagyta volna a testem, most mégis vissza vándorolt a tekintetem Darrenre. Megérezhette, hogy nézem, ezért a lányról, azonnal rám vezette mézszínű íriszeit. Halványan elmosolyodott, mire viszonoztam a gesztusát. Lizz tekintete ismét elvágta a pillanatunk és úgy tettem mintha semmi sem történt volna. Egészen addig a pillanatig, ameddig Lizz el nem köszönt Darrentől. A fiú az iskola pályája felé indult, a lány pedig becsatlakozott hozzánk és a zsúfolt, nyitott terű parkolóból elkezdtünk családostól szivárogni az iskola felé.

-Figyelj már Laney- a lány belém karolva igyekezett, hogy lemaradjunk a szülőktől és besorolt Nate mellé – Lehet egy kérdésem?- a vészvillogó a fejemben rögtön feléledt. Általában az ilyen kérdések nem végződnek jól.

-Persze- bólogattam, közben Lizz feje fölött megláttam, hogy Nate minket méreget és pár lépéssel lemarad.

-Ne értsd félre meg semmi, de mostanság olyan...nagyon sokat lógsz Darrennel. Ha beszélünk róla rögtön a védelmébe szállsz. Megváltoztál, a közelében...szóval csak feltételezem...de áh inkább rákérdezek. Van köztetek valami?- a gyomrom és a szívem úgy döntöttek helycserés támadást hajtanak végre. A szavak a torkomon akadtak, de Lizz nem is hagyott sok időt, hogy kibontakozzak – Mert tudod én nagyon megkedveltem az utóbbi időben és szerintem a barátságunk az első. Mármint tök fura lenne, ha ti ketten összeszűrnétek a levet úgy, hogy egy házban éltek...- Nathan mögöttünk megköszörülte a torkát, amitől Lizz észrevette, hogy nem vagyunk ketten. Hátra csapta a haját és szélesen elmosolyodott, míg közelebb vont magához – De természetesen elárulhatod, ha így van. Barátnők vagyunk, ugye?- ezek után nem feltétlenül tudtam, de azért bólogattam. Hiszen éppen az imént próbálta belém magyarázni, hogy rendellenes lenne kedvelnem azt a fiút, akit történetesen nagyon is kedveltem.

-Megnyugtatlak, semmi sincs köztünk. Ha Darren lenne az utolsó ember a bolygón, akkor sem tudnék rá másképp tekinteni. Szóval emiatt ne aggódj Lizz. Egy cseppet, szemernyit sem tartom vonzónak Darren Hayest- hazug. Bennem a lelkiismeretem azonnal beizzította a bűntudatot bennem, amiért így beszéltem róla. Nem mellesleg meghazudtoltam a saját érzéseimet. Azzal nyugtattam magam, hogy talán nem is volt helyük bennem ezeknek az érzéseknek és gondolatoknak. Oda nem valók voltak. Másrészről felőrőlt a kérdés, hogy éppen miért ne lehetne Ő az, aki felől így vélekedek. A józan eszem és a megzabolázott szívem heves vitába keveredtek bennem, össze voltam zavarodva teljesen.

-Akkor jó, kicsit megnyugodtam. Darren nem is olyan rémes, amilyennek hittük - szorított magához izgatott csillogással a szemében. Halványan elmosolyodtam és azt kívántam bár soha nem jöttem volna rá erre magam is.

☾☼

A lelátó már tele volt emberekkel. Mi egész jó helyen a második sorban ültünk a kordonok mögött, Lizz viszont ragaszkodott hozzá, hogy az első sorból nézze szóval női idomait felhasználva pecázott magának egy széket egy biztonsági őrtől. Kellemetlen volt végig nézni a jelenetet, ahogy érvényesíti az akaratát csak azért, hogy ott szurkolhasson Darrennek. Általában érte rajongtak a férfiak és nem fordítva. Ezt az oldalát, amit most mutatott, még sosem láttam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni az izgatott lányt az első sorban és inkább a családi beszélgetésre irányítani a figyelmem, ami ismételten csak Darren körül forgott. Hátra dőlve a székemben századszor is megbántam a pillanatot, amikor hagytam hogy rávegyenek erre az eseményre.

-Másképp festesz- észre sem vettem idő közben Nathan a mellettem lévő székén milyen elmélyülten tanulmányoz. Annyira a gondolataimba voltam mélyedve, hogy talán rossz fele koncentráltam.

-Valóban?

-Igen- támaszkodott meg könyökeivel a térdén és átnézett rám a válla felett – Jól áll ez a szín- siklott le tekintete az ajkamon, majd elidőzött. Időközben Lizz éles sikolya azt jelezte, hogy a futók felsorakoznak, de engem rabul ejtett Nathan igéző tekintete. Szélesen elmosolyodtam, ahogy a fiú tengereket idéző íriszei elidőztek rajtam – Hallottam, amit Lizz mondott neked- felegyenesedett, hogy csak mi halljuk azt, amit mondd. Bár a hangos morajlástól körülöttünk esélytelen volt. Egy kis parányi gondolat motoszkálni kezdett bennem, amikor a háttámlámra tette a kezét, hogy talán csak közelebb akart kerülni. Gyorsan elhesegettem azonban ezt a kósza ötletet – Arról, hogy furcsa lenne ha valakivel "összeszűrnéd" a levet a házból- fogalmam sem volt mit akar kihozni az egészből és ezt a homlokom levő ráncok is bizonyították – Csak arra akarok kilyukadni- nevetett elvörösödve – Hogy pár hete még én is furcsának gondoltam volna...de mostanra azt hiszem kezd letisztulni bennem, hogy hiába ellenkezik az agyunk, végeredményében úgy is a szívünk dönt- az ajkaim egy pillanatra szétváltak, ahogy kiszökött belőlem a levegő. Most arra gondolok, amire ő gondol? Az nem lehet! A gyomromat mintha tüskés indák fonták volna át abban a minutumban -Persze ha Darrennel szűrnéd össze a levet...bele sem akarok gondolni. Tekintve, hogy ismerjük. A lányok csak addig izgalmasak neki, ameddig meg nem kapja őket. És ez nem fog megváltozni még akkor sem, ha a menny összeolvad a pokollal- a gombóc a torkomban nem engedte meg, hogy nyeljek. Halvány erőltetett mosollyal válaszoltam és hagytam, hogy a keze a háttámlámon nyugodjon, ahogy elhelyezkedett. A pályán megláttam Darrent, aki már az összes futóval felsorakozott. Azonban a többi versenyzővel ellentétben ő nem a pályára, hanem ránk szegezte a tekintetét. Zavarodott volt és ettől eltorzult az arca. Lizz a heves ugrálást szinte rögvest abba hagyta és kérdőn kereste azt a forrást, ahova Darren összpontosított. Amikor meglátott minket döbbenet ült az arcára. Az állkapcsomat összeszorítva megfogalmazódott bennem, hogy egyszer s mindenkorra csírájában el kell fojtani ezt az egészet. Nem tudom hogyan juthattunk ide, már így is tovább léptünk egy határt. Annyira szembe mentünk a tervvel, hogy ahelyett, hogy jobban Nathanbe gabalyodtam volna, Darrennel kezdtem összegabalyodni. Darren számomra tabu volt, amit sosem akartam. Eddig legalábbis. Vissza akartam csinálni mindent, ezért döntöttem úgy, hogy látványosan belecsúszok Nate karjaiba. Az említett fiú lemosolyogott rám és a vállamra csúsztatta a kezét, hogy közelebb vonjon magához. Anyuék ránk se hederítettek, nekik szokványos volt, hogy jóban vagyunk és Nate úgy szeret mintha a kis tervére lenne. Még ha ők nem is láthatták a nem túl testvéries mozdulatát, amint köröket írt le ujjával a vállamon, amitől kirázott a hideg. A szüleinkkel ellentétben Darrent rabul ejtette a jelenetünk, én pedig nem tudtam a szemébe nézni. Egészen addig a körmömet piszkálgattam, míg fel nem szólították a sportolókat a rajthoz álláshoz. Darren beállt az egyetlen szabadon maradt helyre, mielőtt pedig lehajolt volna utolsó pillantást vetett a lelátó felé, pontosabban felém. Összeakadt a tekintetünk egy másodperc erejéig, míg nem lehajolt a vonalhoz. Visszaszámoltak a hangos bemondóba, a tömeg körülöttem pedig izgatottan csatlakozott. Puskaszóval jelezték, hogy megindulhat a verseny. A futók szinte egyszerre indultak alig egy-két másodperces lemaradással, de Darren annyira éber volt, hogy már a sípszónál kilőtte magát a rajt mezőnyből, akárcsak egy ágyúgolyó. Körülöttem az emberek hangosan morajlották a fiú nevét, aki egy méterrel a társai előtt haladt. Olyan volt akárcsak egy gepárd. A mozdulatai erősek voltak, de olyan könnyedek, hogy úgy tűnt a többiekhez képest semmilyen erőfeszítésébe nem telik. Átívelt az egyik fordulónál, a sarkában pedig megjelent egy fiú, de mit sem hederítve vetélytársára, csak a pályára koncentrált. Ütemesen mozgott és fáradhatatlannak tűnt. A versenyzők mögötte begyorsultak, ahogy a pálya felére értek. Idegesség kúszott fel a nyelőcsövemen, ahogy arra gondoltam, hogy Darren valószínűleg erősen kezdett és már az energiatartalékát éli fel, ekkor rákapcsolt. A szó szoros értelmében tátva maradt a szám, ahogy megláttam olyan gyorsasággal futni. Nem emberi volt. Körülöttem mindenki felugrott a székében üvöltve a fiú nevét, amikor az utolsó kanyarhoz ért. A lábaim bizseregtek, hogy én is felpattanjak, de úgy éreztem Nathan karjai satuba fognak. Az egész nézőtér dallamosan kiáltotta a nevét, már csak pár méterre volt. Megmarkoltam a székem ülő részét, amikor beérte ugyanaz a fiú, aki előbb. Alig pár lépésre maradt le, de láttam rajta az elszántságot. Ahogy Darrenen a magabiztosságot, hogy ő bizony meg fogja nyerni ezt a versenyt. Fej-fej mellett haladtak, Darren viszont az utolsó pár lépést erőfelett megnyújtotta, ezzel beérve a célba. Az adrenalin bennem felszökött és kiszakítva magam Nathan érintéséből éjjenezve felálltam. Éreztem, ahogy izgatott büszkeséggel telik el a testem. Végig csordogált kezdve a mellkasomtól az egész testem behálózva, akár az édes méz. Darren lihegve a térdére támaszkodott, majd kipirosodva felegyenesedett. Olyan örömteli vigyor játszott az arcán, amelytől szinte ragyogott. Ugrálva tapsoltam, ő pedig szélesebben vigyorgott, ahogy rám nézett. Összekapcsolódtunk és ahogy hosszú másodpercekig, csak néztük egymást, ugyanaz jutott eszünkbe. Csökkenteni a távolságot. Darren megindult a kordonok felé, én pedig átverekedve magam több emberen, le nem véve róla a szemem. Darren izzadt tincsei a homlokára tapadtak, pirospozsgás volt az arca és gyöngyöztek a bőrén az izzadságcseppek. Darren a kordonhoz ért, nekem még pár lépcső hiányzott. Már lejátszódott bennem a jelenet, ahogy a karjaiba fon. Ahogy az autóban tette. Nem érdekelt, hogy anyu vagy az egész iskola látná. Nem érdekelt semmi Darren Hayesen kívül. Az utolsó lépcsőfok sem állt már közöttünk, csak pár lépésnyire volt és az arcán kiültek az érzései. Ugyanazt akarta, amit én. Egyik pillanatról a másikra már nem láttam őt, egy fekete hajzuhatag kitakarta előlem az arcát. Lizz a tenyerébe fogta a fiú arcát, láttam még a döbbenetet az arcára rajzolódni mielőtt a lány megcsókolta. Ő pedig nem húzódott el. A szívem süllyedni kezdett a mellkasomban, egészen a gyomrom felé, amitől felkavarodtam. Mellettem észrevettem Ameliat, aki nem tudom mikor érkezett, de most elkerekedett szemekkel nézett felénk. Úgy csináltam, mintha nem esett volna szilánkokra a lényem és egy határozott mozdulattal elfordultam egyenesen a kijárat felé vezető csapáson, mintha eredetileg is el akartam volna hagyni a pályát. A tömeg körülöttem még mindig Darren nevét kántálta, nekem pedig égni kezdett a szemem. Mit is képzeltem? Olyan ostoba vagyok. Én és Darren egy olyan gondolat, aminek sosem kellett volna megfordulnia a fejemben.

-Laney- Mia hangja halkan visszhangzott a tömegtől, de tudtam, hogy utánam jött és innentől nincs számára megállás. Ami engem illet, csak be akartam szállni a kocsiba és egyszerűen eltűnni innen. Hosszú és súlyos léptekkel igyekeztem a családi autónk felé – Laney!- szólított még egyszer, de rá sem hederítettem. A parkoló üres volt, de tudtam a medálok kiosztása után elkezdenek szállingózni az emberek vissza. Ahogy a családom is. Nem tudtam mit mondok majd miért viharoztam el. A családomnak és Nathannek mivel magyarázom, hogy csak úgy kitéptem magam a karjaiból és elindultam az öccse felé. Elcseszett egy helyzet ez – Állj már meg!- kezek ragadták meg a felkaromat és kényszerítettek, hogy fékezzek kicsit. Tudtam, hogy Mia tisztán látja a szememben gyűlt könnyeket. Ahogy belenéztem világos szemeibe, amik biztonságot sugároztak, szinte rögtön megtörtem. Forró csapások vonultak az arcomon, ahogy a könnyeim utat engedtek maguknak.

-Nyakig vagyok valamiben, amiben nagyon nem kéne- sóhajtottam reszketve, míg igyekeztem elsöpörni a könnyeim. A szőkeség együttérzően megfogta szabad kezével a vállamat, a másikkal pedig átnyújtott egy zsebkendőt, amit hálásan elfogadtam.

– Nathan Mr.Titokzatos?- bólintottam az orrom fújva, míg megállíthatatlanul záporoztak a könnyeim – De közben Darrent is megkedvelted?- szinte szétfacsarodott a szívem, amikor bólogattam -Mit keres a képben akkor Lizz? Miért akartad, hogy ők együtt lógjanak?

-Ahj- sóhajtottam a szégyentől – Darrennek tetszett Lizz. Segíteni akartam neki- önző érdekekből – Ő pedig nekem Nathannel- éreztem, ahogy kipirul az arcom, ahogy szinte lihegve vallom be azokat a dolgokat, amik már talán túl rég óta nyomták a lelkem – Aztán belegabalyodtam.

-Hát azt látom- ingatta a fejét – Lizz teljesen oda van Darrenért- vallotta be, én pedig bólogatva konstatáltam, amit eddig is tudtam.

-Én boldog vagyok, tényleg örülök nekik. Sikerült akkor, amit Darren szeretett volna, én meg majd...majd kiheverem. Rendbe teszem magamban ezt az egészet, nem is szabadna kedvelnem Darrent. Visszacsinálom- bólogattam hektikusan, Mia pedig szánakozva összevonta a szemöldökét és megfogta a kezem, amiben görcsösen szorongattam a kendőt.

-Laney...tudod, hogy ez nem így működik. Főleg, hogyha együtt éltek- állított szembe az igazsággal, míg én szüntelenül szipogtam – Másrészről pedig lehet, hogy sikerült véghez vinni, amit Darren akart, de tisztán látszódik, hogy már nem Lizz akit akar. Teljesen befeszült titeket látva Nathannel, a verseny után pedig te voltál az első akit keresett, nem Lizzt- az emberek kezdtek kiszállingózni az iskola épületéből. Mindenki izgatottnak és elégedettnek tűnt a versenyt illetően.

-Mindegy, csak el akarom felejteni. Elfelejthetjük?- néztem könyörgőn, de ő csak oldalra húzta a száját. Mindketten tudtuk a választ.

-Ez nem jó ötlet.

-Nem tudhatják meg, senki nem tudhatja meg. Óriási port kavarna- ingerülten beszivtam a levegőt – Tudom, hogy nem kérhetek ilyet tőled, de hagyjuk, hogy lecsengjen ez a dolog. Lizznek amúgy is tiszavirág életű kapcsolatai vannak. Majd ráun Darrenre, én meg addig kihabarodok belőle. Mindenki nyer- zártam rövidre, ezt követően letöröltem a könnyeim, mert a családom a távolban megjelent. Lizz és Darren viszont sehol. Az előttem álló szőkeség egyik lábáról a másikra állva úgy tűnt, mint aki erősen küzd a démonjaival.

-Ennek nem lesz jó vége, de te vagy a legjobb barátnőm és azt akarom, hogy boldog legyél. Lizzt is szeretem, de pontosan tudjuk milyen. Valószínűleg tényleg hamar le fog csengeni nála ez a Darren őrület. Normál esetben azt mondanám beszéljétek meg, de ilyenkor Elizabeth nem lát és nem hall, szóval felesleges lenne- biccentett átgondoltan.

-Köszönöm- ragadtam meg a kezét – És ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak- pillantottam ismét oldalra, ahol a többiek immár hallótávolságon belülre kerültek, ezért Mia csak mosolyogva bólintott.

-Na, hogy tetszett?- Melanie izgatottan ölelte át a vállam, én pedig elismerően bólogattam.

-Dash olyan gyors, mint a villám.

-Nem kell túlozni- Nathan a mellkasán összefont kezekkel az autónak támaszkodott. Olyan gyönyörű volt, hogy egy pillanatra még Mia szeme is megakadt a fiún. Pedig őt aztán hidegen hagyta minden hímnemű egyed.

-Nem kell féltékenykedni- jelent meg Darren ziláltan, a karján pedig Elizabeth csüngött. Áhítattal nézett fel a fiúra, mintha ő lenne az egyetlen ember a világon. Darren mosolya nem volt őszinte, amikor a lányról egyenesen felém nézett. Ösztönösen elkaptam a tekintetem Ameliara, aki inkább az eget kémlelte, mintsem a földön zajló kellemetlen jelenetet.

-Nagyon vicces- gúnyolódott Nathan – Mehetünk?- nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját – Gondolom ti haza találtok az új kis...- macájával, szórakozásával,légyottjával - ...barátnőddel- ouch.

-Persze, kocsival jöttem- fojtotta belé a szót Lizz, mielőtt Darren bármit is mondhatott volna – Este pedig megyünk bulizni, gyertek ti is- vigyorgott rám és Nathanre, aki illedelmesen megrázta a fejét.

-Nekem tanulnom kell, de köszönöm a meghívást.

-Nekem pedig...- semmi kedvem végig nézni, ahogy egymás szájában töltitek az estét – Sok a házimunka.

-Ugyan már Laney, ezen ne múljon. Menj bulizni, igaz Rose?- szólt Melanie, aki már félig a kocsiban volt, de most átdugta a fejét a szélvédő felett.

-Persze, csak nem ihatsz, nem fiúzhatsz, semmilyen tudatmódosító szerrel nem élhetsz, továbbá haza kell érned időre.

-Szóval semmi izgalmasat nem csinálhatsz- tette hozzá Darren vicceskedve, mire felkúszott az arcomra egy visszafogott somoly.

-Tényleg nem hiszem, hogy most alkalmas lenne nekem.

-Laney, ez nem opcionális- tekergette a haját az ujja körül- Jössz és kész. Pár hónap múlva érettségi és vissza fogod sírni, ha most nem jössz- inkább azt fogom vissza sírni, hogy nem maradtam otthon.

-Lizz, ha Laney nem akar jönni talán hagynunk kéne- tette hozzá Mia.

-Na megszólalt a másik buckalakó. Ti ketten szörnyen antiszociálisak vagytok, ideje kidugni az orrotokat az otthonból nevezett lyukból. Este találkozunk!- indult meg a kocsija felé, magával rángatva a barátnőnket, aki elköszönni sem tudott, csak bukdácsolva intett egyet felém. Idő közben a lány visszanézett a válla felett, Darrent keresve, aki még mindig előttem állt és várakozva nézett a testvérére, aki még mindig nekem tartotta az ajtót.

-Tudunk beszélni egy pár szót?- kérdezte, amikor Nathan még mindig elszántan állt mellettem.

-Sietnünk kéne, most feltartasz vagy öt embert- felelte unottan Nate, én pedig rosszallóan néztem rá. Tudtam mindig, hogy nem felhőtlen a kapcsolatuk és időnként beszólogatnak egymásnak, de immáron kezdett világos lenni számomra, hogy egyetlen szép szavuk sincsen egymáshoz.

-Nem hozzád beszéltem- felelte rá sem pillantva.

-Tényleg mennünk kéne- köszörültem meg a torkom. Tudtam, hogy erre a beszélgetésre nem itt kell sort kerítenünk. Sőt, nem is biztos, hogy meg kéne ejtenünk. Darren arcán tükröződött a csalódottság, az állkapcsa megfeszült, az ajkait összeszorította, de igyekezte fapofával palástolni érzelmeit – Gratulálok a győzelmedhez. Büszke lehetsz magadra

-Csak a szurkolótábor segített célba érni- féloldalasan elmosolyodott, majd beültem az autóba és Nathan rám csukta az ajtót. Darren valamit még mondott a bátyjának, pár szót váltottak, majd hátat fordított és elindult egyenesen Elizabeth kocsija felé. Nathan gőzölő fejjel pattant be James oldalára és idegesen nyitotta fel a laptopja tetejét. Meg akartram kérdezni miért lett ilyen dühös hirtelenjében, de Melanie annyira izgatottan taglalta a verseny részleteit, hogy nem akartam lelőni a kedvüket. Ahogy fordultunk ki a parkolóból utoljára még láttam, hogy Darren az autónk felé pillant, majd beül Lizz mellé, aki oda hajol egy puszit adni az arcára. Gondterhelten süppedtem bele az ülésbe és azon agyaltam, hogyan is tudnám jó pofával elviselni ezt a káoszt, ami kialakult. A konklúzió az lett az út végére, hogy sehogyan.

☾☼

-Egyáltalán mit szokás egy ilyen buliba felvenni?- kérdezte Mia a kanapén ülve, én pedig mellette magam alá húztam a lábam. Őszintén semmi kedvem nem volt itt lenni, de Lizz mániákusan zaklatott minket. Az én feltételem az volt, hogy Mia igent mondjon, hiszen tudtam, hogy úgy sem fog. Mianak pedig az volt a feltétele, hogy én beleegyezzek, mert tisztában volt vele, hogy kerülöm az ilyen helyeket, ahogyan csak tudom. Ezek ellenére mindketten bágyadtan tespedtünk Lizz kanapéján, míg a lány eltűnt a gardrób szobájában és sorra dobálta ki a flitteresebbnél flitteresebb ruhákat.

-Lassan azt hiszem belehányt egy unikornis a szekrényébe- néztem a rózsaszín szőnyegen tornyosuló csillogós kupacot.

-Hello Kitty meg a szobájára- tette hozzá vigyorogva Mia, mire halkan felkuncogtam.

-Hallom és nem vagytok viccesek!- kiáltott ki a lány, majd még egy csilivili koktélruha végezte a padlón. Lizz szobája nagyon csajos volt. A pasztell rózsaszín és bézs színek domináltak. Minden csicsás és mégis letisztult volt. A falat ikonikus nők képei diszitették, mint Hepburn és Monroe. A plafonról pedig akkora kristály csillár lógott, akárcsak egy palotában – Mondjuk ez?- tartott felénk egy icuri picuri, inkább tini kislányra való méretű barbie rózsaszín csőruhát. Az elülső része mélyen dekoltált volt, a háta szintén kivágott, ott viszont egy fűző tartotta az anyagot. A mellettem ülő lánnyal nem telt többre, csak bizonytalan biccentésre, mire Lizz ajka lecsüggedt – Szerintetek nem tetszene Darrennek?- a mellkasom összeszorult a kérdésre és a szavak a torkomon akadtak, ezért Mia igyekezett a helyzetet javítani.

-Az a fontos, hogy neked tetszen. Ne akarj megfelelni semmilyen pasi elvárásának.

-Ő nem csak egy „pasi". Ő „A pasi". Nem is értem eddig, hogy nem vettem észre- sóhajtozott drámaian, mire megforgattam a szemem.

-Mondjuk úgy, hogy használtad a józan ítélőképességed- vágtam rá zsigerből, majd meg is bántam, hogy kimondtam hangosan a véleményemet.

-Jaj már, Laney. Ezt te sem gondolod komolyan. Valójában Darren igazán elragadó személyiség és szerintem neked ez a legnagyobb problémád. Hogy igazából kedvelni is tudnád, de foggal-körömmel kapaszkodsz az ellenkezőjébe- világított rá a tényekre. A fejem tiltakozva ingattam és ha ez lehetséges, még jobban belesüppedtem a kanapéba.

-Én együtt élek vele, szerintem jobban ismerem- a lány arca elkomorodott és éreztem, hogy vissza fog valami csípőset szólni, de Mia mellettem időben kapcsolt.

-Na mindegy, most már nekünk sem ártana valami ruhát néznünk. Nemde?- felváltva nézett ránk, nekem erre a kérdésre felszaladt a szemöldököm.

-Én ebbe terveztem menni- mutattam az egyszínű világos pólómra és a hozzá párosított bő farmernadrágomra.

-Na ez még szerintem sem okés- ingatta Mia a fejét – Lizz halásszunk valami kevésbé csillogósat és kompromitálót a szekrényedből, légyszi. Az én fejem fog sülni, ha így jelenik meg a buliban.

-Héj! Azt hittem mellettem állsz.

-Persze drágám. Ezért mondom, hogy sürgősen öltözz át- pattant fel és Lizzel együtt eltűntek a gardrób szobában. A halántékomat idegesen masszírozva vártam, hogy mit akarnak majd rám aggatni. Idő közben rezgett a telefonom és meglepődve vettem észre, hogy Nathan írt.

Nate: Szívesen elgurulok érted, ha már meg tudsz menekülni a buliról 😊 írj egy címet.

Halványan mosolyogva elkezdtem visszapötyögni.

Lina: Hálám örökké üldözni fog😊 River Street 68. Izzítsd a kocsit, mert nem sokáig fogom bírni☹

Nate: Igenis, értettem!

Bazsalyogva az ölembe ejtettem a telefonomat és néztem, ahogy Mia kimászik egy fekete átlátszó felsővel, amelyet kis strassz kövek borítanak szórványosan. Lizz mellette egy ugyanilyen sötét mini bőrszoknyát szorongatott.

-Biztosan nem- ingattam a fejem – Ez átlátszik! Amaz meg túl rövid.

-Ugyan már. Egy fekete harisnyával nem lesz gond- gondolkozott Lizz, meglepetésemre Mia pedig helyeselt.

-Ez alá pedig felvehetsz egy fekete trikót, nem lesz baj.

-Én ebbe biztosan nem megyek bele!

☾☼

Még utoljára lecsekkoltam magam a visszapillantó tükörben mielőtt lefordultunk volna a River Streetre. Mia szépen behullámosította a hajamat és egy finom, fekete füstös sminket varázsolt az arcomra, amihez egy vörös rúzst párosított, amely teljesen passzolt a szettemhez. Nagy levegőt vettem, amikor bekanyarodott a fényektől villódzó sötét utcába, ahol emberek tódultak az egyik hatalmas házba. A szívem hangosan dübörögni kezdett a zene ritmusos ütemére. Az utolsó buli amiben voltam, talán még tavaly lehetett év végén. Egy latin estre mentünk az egyik közeli földalatti diszkóba. Sosem felejtem el azt a túlfűtött hangulatot, az érzékien egymásnak simuló testeket a lilás-pirosas fényekben táncolni. A füstölő illatát, ahogyan betöltötte a teret. Nem tudtam hogyan kerültem oda, de utoljára akkor engedtem el magam. Ez nem olyan helynek tűnt, ahol bármi esély lenne a lazulásnak. Átkoztam a pillanatot, amikor hagytam, hogy ebbe belerángassanak a lányok. Amelia, mint az anti-alkoholista a csapatunkban leparkolt, Lizzt pedig mintha ágyúból lőtték volna már szaladt is magassarkújában és rózsaszín feszülős ruhájában a helyszín felé. Copfját olyan magasra kötötte, hogy tudtam, bármerre is megy, meg fogjuk találni ez alapján. Mia és én bárgyún néztünk a lány után és a külső szemlélők rögtön levették, hogy inkább ülnénk még egy matek órán, mint hogy itt legyünk. Egy srác éppen a kerti tóba hányt, amikor egy emberként elfintorodtunk.

-Nem értem te miért lehetsz egy sima farmerszoknyában, meg egy egyszínű felsőben, mikor ezt rám kényszerítettétek- panaszkodtam egy fetrengő tinédzseren átlépve.

-Mert azt akartam, hogy egy kicsit, egyetlen egy estére kiszakadj magadból. Lépd át a határaid. Érezd jól magad ebben a változatodban is- vallotta be Mia. Jól hangzott, de nem tudtam elképzelni, hogyan tudnám ezekben a szűk és átlátszó holmikban komfortosan érezni magam – Amúgy is sötét van, senki nem látja úgy, mint nappali fényben- emelte fel a hangját, mert a tornácon felsétálva egyre nagyobb és hangosabb társaságokba buktunk. A nappali hatalmas, tágas volt. A plafon vagy két emeletnyire volt tőlünk és egy hatalmas diszkógömb lógott fejünk felett. A bal oldalunkon egy lépcső vitt a második emeletre, ahol a lányok kéjesen vihogva invitálták a fiúkat. A bal oldalunkon a hosszanti faborítású fal előtt egy DJ pult állt és mellette kanapék, fotelek és babzsákok sorakoztak. A hatalmas csődületen túl egy robusztus üvegajtó választott el a kerttől, ahol a medence foglalt állást benne kissé hiányos öltözetű lányokkal. A villany hirtelen leoltódott és kezdetét vette a neonfényekkel és lézerekkel teli őrület. A DJ beindult és valami pörgős zenét tett be. Ez a hely semmiben nem hasonlított ahhoz a klubbhoz, ahol voltam. Itt kéken, zölden és fehéren villództak a fények. A levegő nem volt túlfűtött, csak enyhén hideg, a szellő miatt, ami beáramlott a nyitott ajtón magával hozva a kinti cigi füstjét és a padlóra kilöttyentett pia illata is állandó volt, amelytől ragacsossá vált a talpam alatti talaj. Az emberek csak ugráltak valami monoton techno zenére. Mia húzott a konyha felé, míg égett a zsebemben a telefon, hogy szóljak Nathannek, hogy jöjjön értem. Csak arra a pillanatra vártam, amikor nem leszek emberek közé zsúfolva, hogy megfogalmazhassak egy könyörgő üzenetet. A konyhában kellemetlen meglepetés várt Lizz és Darren társaságában. Már értettem Lizz miért sietett előre. Plusz egy fő, akit Darrennel szoktam látni a suli folyosóin. A srác tipikus szörfös volt. Napbarnított bőr, kagylós nyaklánc a nyakában és tarkóig érő hullámos haj. Enyhén szőke, de inkább világos barna. Szemei igéző szürkék, abból is a legvilágosabb. Amikor rám nézett, mintha a lelkembe hatolt volna.

-Te lehetsz bizonyára Laney, sokat hallottam már rólad- esélyem sem volt bebukdácsolni rendesen a konyhában, a fiú kedvesen már az orrom alá dugta a kezét. Oldalra sandítottam Dashre, aki a konyhaszekrénynek támaszkodott, egy másik fiúval beszélgetett, míg a pulton ülő barátnőm neki simult, akárcsak egy macska – A nevem Gabriel Montez. De hívj csak Gabenek- igyekezte terebélyes testével elállni előlem a látképet, amiért külön hálás voltam neki. Még egy deci alkohol nem csúszott le, de már forgott a gyomrom ettől az egésztől.

-Örvendek- ráztam vele kezet, majd átöleltem Mia vállát és mellém húztam – Ő itt a barátnőm, Amelia.

-Szia- szélesedett a srác vigyora, mire a lány unott arccal kezet fogott vele, majd inkább elindult a másik irányba, pontosabban a piros poharak felé.

-Nem olyan barátkozós, ne vedd magadra- szabadkoztam, mire legyintett egyet.

-Bírom a nehéz eseteket. Van bennük kihívás- vigyorgott, én pedig őszintén felnevettem.

-Oh, hát benne csak az van, sok szerencsét. Hidegen hagyják a fiúk. Sőt. Nagyon nem bírja a gimis srácokat. Szerinte "mindegyik hülye és csak egyre mennek".

-Na ez már tetszik. Hátha meg tudom változtatni a véleményét- pillantott át a vállán a lány felé, aki inkább figyelmen kívül hagyta a kapott extra figyelmet – Na és veled mi a helyzet, Bambi? Szeretnél valamit inni?

-Bambi?- vontam fel az egyik szemöldököm kérdőn, kint annyira hangosan dübörgött a zene, hogy azt hittem csak képzeltem.

-Darren mindig így emleget...

-Nahát, valakinek megint sokat jár a szája?- ölelte át a vállát az említett fiú, mielőtt még befejezhette volna a gondolatmenetét. Nem tudtam nem szemügyre venni Darrent, ahogy a hajához illő sötétbarna ingje megfeszül a mellkasán, amikor Gabe nyakát öleli. Éreztem, hogy bennem valami új fajta érzés kezd el szétterjedni, összpontosulva egy bizonyos testrészemre. Nagyot nyeltem, mert kiszáradt a torkom az illetlen gondolatra. Darren arca pirospozsgás volt és kicsit összefolytak a szavai, ami arra engedett következtetni, hogy nem teljesen józan. Szememmel a barátnőm kerestem, aki most vigyorogva hozott oda egy poharat. Úgy nyúltam utána, mintha csak a sivatagban lennék és a pohár tartalma azonnal lecsúszott. Fintorogva konstatáltam, hogy ebben bizony sem víz, de még nem is üdítő volt. Keserűség töltötte meg a nyelőcsövem.

-Fúj, ez mi?- facsarodott össze az arcom és kissé pánikba estem a barátnőm arckifejezésére.

-Hát egy vodka narancs. Sok vodkával, kevés naranccsal. Kellemes fejre állást- emelte meg a poharát felém szórakozottan, én pedig döbbenten az üres poharamba néztem.

-És te mit iszol?- kérdezte tőle Gabe.

-Üdítőt. Én vezetek- felelte – Te?- kérdezett vissza hozzá nem szokásos módon. Egyik fiúval sem elegyedett szóba, még véletlenül sem.

-Üdítőt. Én nem iszok.

-Miért?- kérdezte Mia kertelés nélkül.

-Mia ezt nem illi...- kezdtem volna, ekkor Gabe közbe szólt.

-Motorbaleset. Később, ha akarod megmutatom a sebhelyet- vigyorodott el. Azt hittem ez lesz az a pont, amikor a fiú arcába vagy Mia itala vagy a lány keze fog célba érni, de úgy tűnik vette Gabe laza stílusát és csak halványan vissza mosolygott.

-Kihagyom- biztosította.

-Kezdek rosszul lenni- tettem hozzá – Tudna valaki adni valamilyen innivalót?- kapaszkodtam egy székbe, amit egy srác ki akart venni a kezemből, de Darren szépen levetette róla a mancsát és elküldte, hogy másfele tántorogjon. Lizz idő közben átnyújtott egy poharat, amit átlátszó folyadékkal volt tele. Végre egy kis víz. Szintén lehúztam a műanyag tartalmát. Amint elérte a csípős folyadék a torkomat köhögni kezdtem. Lizz hangosan felnevetett, de senki nem osztozott az örömében

-Jeszus, mit adtál neki?- vonta kérdőre Darren.

-Egy kis tiszta vodka.

-Jézusom Lizz, ez nem vicces! Laney nem szokott inni!- szólt rá élesen Amelia, én pedig egy kisebb pánikba estem. Tudtam, hogy addig kell írnom Nathannek, ameddig eszemnél vagyok és látok. Kihalásztam a telefont a zsebemből, a háttérben pedig tompán hallottam, ahogy Darren és Mia dorgálja Elizabethet.

-Ezért Laney anyukája ki fog nyírni engem is, Lizz. A lelkemre kötötte, hogy épségben hazaviszem három óra múlva!

-Addig még sok időnk van. Legalább most bulizza ki magát kicsit!

Lina: Értem tudsz jönni egy fél óra múlva? Hálás lennék.

Fél órám van kijózanodni. De miért van ilyen melegem? És miért forog a világítás? Össze kell szednem magam.

-Bambi, jól vagy?- hajolt le hozzám Gabriel.

-Igen, csak szükségem van egy kis levegőre, azonnal jövök!- fordultam ki a konyhából. Még hallottam, ahogy Darren utánam szól, de akkor már eltűntem a tömeg sűrűjében.

☾☼

-BABY THIS IS WHAT YOU CAME FOR, LIGHTNING STRIKES EVERYTIME SHE MOVES- üvöltöttem a torkom szakadtából egy ismeretlen embernek, aki a kezemet fogva pattogott velem a tömeg közepén. Valahonnan egy shotot nyomott a kezembe és rövid időn belül már harmadjára számoltunk vissza. Még egy üres pohár landolt a földön én pedig önfeledten hagytam, hogy a testemben áramolva újra táncolásra kényszerítsen. A tér és az idő összefolyt, csak úgy, mint a körülöttünk táncolók arcai. Még azt az embert se láttam, akivel már órák óta táncoltam. Órák? Vagy napok? Olyan érzés volt, mintha ennek a partinak sosem lenne vége. Izzadtam, a tüdőm égett a füsttől és a kiabálástól, de sosem éreztem még magam ennyire szabadnak. Hagytam, ahogy a kezem a bőrszoknyámtól egyenesen a hajamba túrjon és felfogjam a meleg miatt. Izzadtságcseppek csorogtak végig a tarkómon és valami ismerős illat töltötte meg az érzékszerveimet. Erős test simult a hátamnak és szelíden kihámozta a kezemből az újabb shotos poharat, amelyet szorongattam. Kipattantak a szemeim és egy pillanatra elgondolkoztam mióta lehettek csukva. A partnerem eltűnt, akivel táncoltam. Már arra sem emlékeztem fiú volt-e vagy lány. Valaki mögöttem viszont a csípőmre tette a kezét és melegség járta át azt a területet – AND EVERYBODY'S WATCHIN' HER- pördültem meg – BUT SHE'S LOOKIN' AT YOU- mutogattam Darren felé és hirtelen annyira megörültem neki, hogy a nyakába ugrottam. Hallottam, hogy valamit mondd, de nem jutott el az agyamig. Csak azt éreztem, hogy szinte vonszol minél messzebb a tánctérről. Hagytam, hogy vigyen, egyrészt mert alig éreztem a lábaim, másrészt, amikor éreztem őket, akkor is sajogtak. A derekamat átkarolva vitt fel, azt sem tudom merre, de láttam, ahogy a földszinten Mia és Gabe felnéznek ránk. Olyan kicsinek tűntek, akárcsak a hangyák. Ezek alapján az emeleten lehetünk. Minden tele volt emberekkel, de Darren behúzott egy folyosóra és mindenkit elküldött onnan. Darren nem olyan nyájas népszerű fiú volt a sulinkban, inkább olyan, akire felnéztek sport és tanulmányi teljesítménye miatt, ezért hallgattak rá az emberek. Nekidőltem a falnak, ő pedig megtámaszkodott a fejem mellett. Nem tudtam eldönteni, hogy én mozgok-e vagy a fal, de azok alapján, hogy Darren nem kapott utánam, stabilan álhattam.

-Részeg vagy- szélesen vigyorgott, olyannyira, hogy megjelentek a gödröcskéi a szája szélén.

-Te...- böktem a mellkasára határozottan –...vagy részeg.

-Igaz, de te jobban.

-Miért nem azzal törődsz Lizz mennyire részeg?- folytak össze a szavaim és nem is voltam benne biztos, hogy sikerült-e végig mondanom vagy csak gondoltam – Hol van Lizz?

-Most őszintén hidegen hagy- komorodott el.

-De hát ne hagyjon hidegen!- csaptam a mellkasára drámaian – Ezért dolgoztunk. Hát elérted a célod.

-Ahogyan te is- nem tudtam dűlőre jutni, hogy közelebb jött vagy eddig is alig pár centiméter választotta el a mellkasunk. Oldalra pillantottam a sebesen váltakozó fények felé, de továbbra is csak ketten voltunk a sötét folyosón.

-Ne foglalkozz velem- feleltem ráemelve a tekintetem.

-Majd én azt eldöntöm- döntötte oldalra a fejét, hogy egy síkba kerüljenek ajkaink. Az alkoholtól és Darren közelségétől sebeseb zakatolt a szívem. Sebesebben, mint a házat betöltő ritmus – Miért siettél el a meccsem után?

-Nem siettem el- vágtam rá, mire felhorkantott.

-Lane, ismerlek- simított el egy tincset az arcomból, majd szelíden állam alá nyúlva kényszerítette, hogy ránézzek. Aranyló íriszein váltakoztak a kék és zöld fények, de még ilyen halovány világitásban is csillogtak – Miért?

-Láttam el voltál foglalva.

-Veled akartam elfoglalva lenni, de úgy elszaladtál- a gyomrom kavarogni kezdett – Az sem érdekelt, hogy a bátyám karjaiba bújtál. Láttam rajtad, hogy nem volt őszinte az a mozdulat.

-Ez hülyeség- próbáltam kibújni az érintése alól, de finoman lefogott.

-Azt hittem van valami köztünk- elszorult a mellkasom. Meg akartam csókolni itt és most, de annak tudtam szörnyű következményei lennének.

-Ez az egész egy nagy tévedés. A medencés csókunktól kezdve, ahonnan eleve kiindult a probléma. Meg sem kellett volna történnie. Azóta pedig csak halmozódnak. Nem hiszem el, hogy téged nem érdekel.

-Hmm- némult el egy pillanatra – Érdekes, hogy felhozod azt a csókot, amire azt mondtad nem is emlékszel- a francba .Szólásra nyitottam a számat, de más hangja töltötte meg a teret.

-Lina!- ismerős zengte be az amúgy is hangos folyosót. Szerintem még sosem örültem ennyire Nathan jelenlétének. Darren azonnal eltávolodott tőlem és ugyanolyan értetlenül nézett a bátyjára, mint fordítva.

-Te meg mit keresel itt?

-Laney hívott- az események nem az én malmomra hajtják a vizet, az is biztos. Darren úgy nézett rám, mint akit éppen hátba szúrtam. Komolyan kezdett felkavarodni a gyomrom tartalma és félő volt, hogy rögtön kitaccsolok – Mit művelsz? Nem megmondtam neked ma, hogy tartsd magad tőle távol?

-Nem tudom, hogy észrevetted-e, de nekem aztán nem parancsolgathatsz- megtámaszkodtam a falnál, mert éreztem, hogy émelyegni kezdek – Inkább vidd haza- intett felém lazán.

-Mit ivott?- karok tartottak a derekamnál, míg a fejem lebukott, mert csak olyan pozícióban éreztem úgy, hogy nem hányom el magam menten.

-Vagy négy deci vodkát és megszámlálhatatlan mennyiségű shotot. Csak amíg oda értem hozzá a szoba egyik végéből a másikba kettőt lehúzott. Szóval...

-Hihetetlen felelőtlen vagy! Hogy hagyhattad, hogy ezt csinálja? Tudod, hogy nem szokott inni- Nate mennydörgésként zengett, olyannyira, hogy még Darren is csöndbe maradt pár másodperc erejéig.

-Tudod, hogy az életem árán is vigyáznék rá. Ez egy buli Nathan. Itt ezt csinálják az emberek, hányásig isznak. És tudod mit? Nem fogok bocsánatot kérni, amiért hagytam, hogy Lane kicsit kiengedje a gőzt.

-Nem a gőzt, hanem a gyomra tartalmát fogja kiengedni. Tudod, hogy holnap gyűlölni fogja magát ezért, mert nem ilyen. Rose haragjáról nem is beszélve- megbicsaklott a lábam, Nathan pedig jobban magához húzott. Nem is vettem észre, hogy fázok addig, ameddig nem bújtam a teste melegéhez.

-Rose azért is haragszik, ha nem úgy veszi a levegőt, ahogy neki tetszik és ezt te is tudod!

-Ne...ne veszekedjetek- olyan elgyengülten és elmosódva csengett a hangom, hogy elgondolkoztam, hogy valóban beszéltem, vagy csak képzeltem. Éreztem, ahogy Nathan mellettem lehajol, a következő percben pedig már a levegőben volt a lábam, a fejem pedig a mellkasára bukott.

-Ha bármi baja esik, a szemem elé ne kerülj- zümmögött a fiú mellkasa és tudtam, hogy fenyegetése Darren emlékezetébe vésődtek egy örök életre.

☾☼

Sosem hittem volna, hogy életem legkínosabb pillanatai közé fogom sorolni azt, hogy a fejem lóg a vécébe és Nathan fogja a hajam, hogy ne legyen tiszta hányás. Már harmadjára ürítettem ki a gyomrom tartalmát, de úgy éreztem az alkohol még mindig ott van és kikívánkozik. A fejem már tisztulni látszott, de a testem iszonyatosan megviselt volt. Annyira enervált voltam, mintha napok óta nem aludtam volna. Ezért lehetett, hogy kis híján csukódott a szemem, ahogy a kagyló szélén könyököltem.

-Halo, nem aludhatsz el- szelíden simogatta a vállam a mellettem térdeplő fiú. Nos, ha valaha volt arra esély, hogy a jövőben vonzódjon hozzám, az garantált, hogy most kiábrándult belőlem.

-Olyan fáradt vagyok, hogy budiban lógó fejjel is édes álmokat aludnék- lustán elmosolyodtam, mire felnevetett.

-Na gyere te kis piás- nyalábolt fel a földről. Már bizonytalanul, de megálltam a lábaimon. Utáltam a gondolatát, hogy ruhástól, mindenestül nem zuhanhatok be az ágyamba, hanem előtte le kell fürödjek és átöltözzek.

-Tudod mi jutott eszembe?- kérdeztem, míg leoltotta mögöttünk a villanyt és a kezem a nyakába téve segített a szobám felé.

-Na mi?- kérdezte suttogva, ezzel utalva, hogy én is vegyem le a hangerőt.

-Érzed már....a szív szavát- kezdtem cseppet sem kontrollálva a hangerőmön.

-Oh, Istenem.

-A béke égig szàll!- csuklottam – Egy perc elég, s ma minden összeáll- a saját lábamba felbukva konstatáltam, hogy már az ajtómnál járunk – Egymásra talál.

-Lina, hallgass már el- fordított szembe magával, de félhomályban is ugyanúgy kivettem a vonásait, hogy igazából vigyorog. Szórakoztattam.

-Akkor hallgatass el- hirtelen elnémultam, tudván, hogy csak az alkohol beszél belőlem. Nate ujjai, amik a vállamat fogták, kicsit megremegtek, majd leeresztette őket. Megköszörültem a torkom és hálát adtam a gyér világításért, mert hirtelenjében levert a víz. A fiú egyik lábáról a másikra lépett és pillantása lecsúszott az ajkaimra.

-Komolyan ezt szeretnéd?- döntötte oldalra a fejét, nekem pedig a torkomra fagytak a szavak. Őszintén...nem hinném. Amióta csak eljöttük a buliról Darren körül forogtak a gondolataim. Nem akartam úgy megcsókolni Nathant, hogy tele van a fejem az öccsével.

-Azt hiszem megint hányni fogok- nyomtam le a kilincset és a szobámba csörtetve elég hamar ismét a wc csészét öleltem. Ezután az események gyorsan történtek. A fejem kissé kitisztulni látszott, de a testem még mindig koordinálatlan volt. Nathan segített a hajam tartani és biztosított róla, hogy ameddig letusolok ő megvár a szobámban. Kínkeserves szenvedés után bemásztam a kabinba, a forró víz kissé elálmosított ezért ásítozva húztam magamra a pizsamám. Nate az ágyam szélén ült, amikor kitámolyogtam és készségesen segített el az ágyamig. Olyan jó érzés volt lehajtani a fejem a párnára, mintha egy éve nem aludtam volna. Hiába forgott körülöttem a szoba, tudtam, hogy nagyon hamar elnyom majd az álom.

-Szép álmokat- éreztem, ahogy Nathan utoljára kisimít egy tincset az arcomból, majd minden elsötétült.