- Pont az ellenkező irányba laksz, mint én. - állapítottam meg, mikor már a buszmegállóban álltunk Hobival.
- Elég messze mind a sulitól, mind belvárostól. - húzta el a száját. - De nem sokáig.

Ez fel keltette az érdeklődésem.
- Költöztök? - kérdeztem.
- Csak én és anyu. - mondta halkan.
- Hogyhogy? - nagyra nyíltak a szemeim.

Megrázta a fejét, majd a túl oldalra mutatott.
- Integetnek a lányok, úgyhogy köszönj nekik vissza. - nevetett fel.

Oda fordultam. Két lány, akikkel együtt járok karra kalimpáltak felénk, úgyhogy mielőtt a közeledő busz eltakarta volna őket előlem, vissza integettem nekik.

Hobi tényleg nagyon messze lakott az iskolától. Vagy egy órára, három átszállással, és nagyon sok sétával.

- Hogy találtad meg pont a mi sulink? - kérdeztem, mikor bekanyarodtunk egy utcán.
- Igazából anya találta. - gondolkozott el, az ég felé emelve fejét. - Mikor vissza jöttem, és kiderült, hogy évet kell ismételnem, megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó abban az iskolában maradni. Az egyel alattam lévők idióták, az osztályom pedig biztos gúnyolt volna. Így anya új iskolát keresett nekem, végül kiválasztotta az első művészetit, amit talált. Így kerültem ide. - A végén rám nézett, és elmosolyodott. - Baj?

- Mi lenne baj? Hogy nálunk kötöttél ki? - kérdeztem, furcsán méregetve a fiút, aki bólintott. - Nagyon lüke vagy! Minek kérdezel ilyeneket?

- Te mondtad, hogy egy baj van velem, mégpedig az, hogy osztálytárs vagyok... Gyere, itt lakom. - fordult egy társasháznak a kapujához. Elővette a kulcsát, és kinyitotta a kaput, majd előre engedett.

- Milyen szép házatok van! - néztem körbe, figyelmen kívül hagyva az előző válaszát. A szívem zakatolt és lángolt a fejem. Nem akartam tovább boncolgatni ezt a témát.

Hobi bezárta a kaput, majd a kulcsomóját forgatva az ujja körül indult el a harmadik házhoz.

Ahogy követtem, feltérképeztem a helyet. Világos szürke volt a társasházuk, sötétkék tetővel és ajtókkal. Minden házhoz egy-egy parkoló járt, közöttük kicsi fenyőfák álltak. Minden ablakban különböző aranyos karácsonyi díszt raktak.

Sose értettem, hogy novemberben miért kell előre díszíteni, de most csak arra tudtam gondolni, milyen hangulatos is itt minden.

Az egész környék bájos volt és barátságos. Családoknak tökéletes, akik a városi zsivalytól távol szeretnének maradni.

- Hobi! - szólítottam meg az előttem álló srácot. A kulcsaival szenvedett, de egy pillanatra felém nézett a neve hallatán. - Kiskorod óta itt laktok?

- Igen. - biccentett. - Nővérem volt két éves, mikor ide költöztek anyáék. Én már ide születtem. - Ekkor kinyitotta az ajtót, és előre engedett.

- Milyen udvarias vagy. - jegyeztem meg huncutul.
- Dicséretet érdemlek ezért? - kérdezte, neki dőlve az ajtófélfának.

- Anyukád érdemli a dicséretet, nemáh! - sikkantottam fel, mikor hirtelen neki ütközött a lábamnak egy barna-fehér szőrgombóc. - Kis kutya! - guggoltam le a csöppséghez, aki a térdemre rakta a mancsait, és hangosan ugatva csóválta a farkát. - Ajj, de kis édes! Egyem a lelked, te cukker! Hát hogy hívnak?

- Mickey. - szólalt meg mögöttem Hobi nevetve.
- Még a nevedtől is kihalok! - kuncogtam a kutyus buksiját simogatva. - De miért nem hallottam még rólad a gazdádtól? - álltam fel, kérdőn nézve Hoseokra.

- Sokat nem tudsz még, nyuszi. - kacsintott rám. - De mindent a maga idejében.
- Értem. - bújtam ki a cipőmből és a kabátomból. - Szavadon foglak!

Ezután Hobi végig kisért a házban, megmutatva a fő részeit - a fürdőt, a szobáját, a konyhát -, majd a nappaliba táboroztunk le, mindenféle tankönyvvel és füzetekkel borítva be a kávézó asztalt.

~^°^~

- Jól van, kezdesz már összezavarodni! - nevetett Hobi rajtam, mikor már mindent mondtam, minden helyett. - Nézzünk meg egy filmet, oké? - ajánlotta fel, mire összeráncoltam a szemöldököm.

- És a nyelvtannal mi lesz? - kérdeztem.
- Jó, akkor nézzünk meg egy húsz perces anime részt, utána folytatjuk. Így megfelel a hercegnőnek? - húzogatta a szemöldökét, mire vállon boxoltam. - Áu!

- Én választok animét, te pedig hozz popcornt! - álltam fel, majd oda sétáltam a tv-hez, és leguggoltam elé, hogy megnézzem, milyen dvd-i vannak.

Hobi nevetve szaladt ki a konyhába, ahonnan pár perc múlva egy nagy adag pattogatott kukoricával, egy két literes kólával és két pohárral tért vissza.
Ez alatt az idő alatt kiválasztottam egy izgalmasnak tűnő animét, majd leültem Hobi mellé, a távirányítóval a kezembe.

Már nyúltam a kis tálba, de Hoseok elhúzta előlem.
- Hé! - néztem rá dühösen. - Most ezt miért?
- Ülj az ölembe, és akkor kapsz! - vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeim.

- Ne már! - elővettem a legcukibb nézésem, de nem hatotta meg. - Hihetetlen vagy!
- Most miért? Barátok, haverok nem szoktak egymás ölébe ülni? - kérdezte. - Ne gondolj túl mindent, nyuszi!

- Megnézném, hogy Jinseok-ot beleülteted az öledbe! - erre elfintorodott, én pedig felnevettem. - Na látod.

- Én csak azt látom, hogy ezt a nagy tál kukoricát egyedül fogom megenni. - vonta meg a vállát.

- Na azt már nem! - kiáltottam, és rá vetettem magam a tálra.

Hogy Hobi ezt így tervezte, vagy csak a véletlen műve, de egy jó tíz perc után az ölemben a tálba, boldogan és kicsit feszülten majszoltam a popcornt, úgy, hogy én Hoseok ölében ültem.

- Számító dög vagy! - böktem meg a mutató ujjammal a mellkasát, mire felnevetett.
- Nem értem mi bajod. Szerintem, mindketten jól jártunk. Te megkaptad a kukoricát, én pedig ölelhetek valamit filmnézés közben. - karolta át a hasam, mire minden vér a fejembe szállt.

- Valamit? Mióta vagyok tárgy? - kérdésemre Hobi csak lemondóan felsóhajtott.
- Örülök, hogy lényeget kiragattad. De kezdjük már el!

- Amúgy az ágyadon láttam egy hatalmas krokodilt. Te azzal aludni szoktál? - váltottam témát, miközben a távirányítóért nyúltam, hogy elindítsam a sorozatot.
- Aham. - válaszolt Hoseok a kérdésemre.

- Ez de cuki! - kuncogtam, majd mivel oldalasan ültem, a bal kezemmel én is átöleltem őt. - Tetszik ez a bújós, kisfiús éned. A suliban ezzel nem találkozni.

- Na, végül azzal az énemmel hódítalak meg, amit más lányok gáznak tartanak?

- Sokat kell még tenned azért, ha engem szeretnél meghódítani. - néztem fel rá, félre billentve a fejem.

- Például? - helyezkedett egy kicsit alattam, nem engedve el a tekintetem.

- Hobi, alig ismerlek. - váltottam át picit komolyra. - Nem mesélsz a családodról, a gyerekkorodról. Szinte semmit se tudok rólad.

- Tehát először is szeretnél megismerni. - Ezt inkább kijelentette, mint kérdezte, de azért bólintottam. - Ez cuki tőled. - simogatta meg az oldalam, szélesen mosolyogva.

- De itt az is számít, hogy te mennyire szeretnél engem megismerni. - mondtam egy picit halkabban, elpirulva. Mikor kötöttünk ki itt!?

- Hidd el, nagyon sok mindent szeretnék rólad tudni. - bólogatott nagyokat. - Mi lenne, ha játszanánk? - kérdezte, ami hirtelen ér. - Kérdezz-felelek.

- Neeem, ezt ismerem! - nyíltak nagyra a szemeim.
- Jaj, nyuszi! - forgatta meg a szemeit Hobi. - Ne arra gondolj, hogy a második vagy a harmadik kérdésem az lenne, "Hogy nézel ki a ruha alatt?". Az a tizedik szokott lenni. - vigyorodott el, mire a fejemhez kaptam. - Jó, csak vicceltem.

- Oké, játszunk! - egyeztem bele. - De határokon belüli kérdéseket tehetünk csak fel egymásnak, és te kezdesz.

- Rendben. - helyezkedett újra, bekapva egy szem kukoricát. - Akkor azt mond meg nekem, hogy melyik szemét fiú miatt döntötted el, nem jársz osztálytárssal.

- Nem egy konkrét személy miatt, hanem hogy elkerüljem a konfliktusokat, de te meg miért mozogsz állandóan? - nevettem fel.

- Mert elég... Hogy is mondjam... Rossz helyen nyomsz. - húzta fel egy szemöldökét, újra megmozdulva, egy kicsit feljebb ülve. - Na mostmár jobb.

- Basszus, de nem szóltál volna! - vörösödtem el egy pillanat alatt. Ez most olyan kellemetlen.

Oké, itt vagyok, meghoztam ezt is! Sajnálom, hogy késtem, pedig siettem vele. :(

Na akkor a kérdésem: Ki legyen a főszereplő? (Természetesen BTS tag)

Leírom ide is!
Szeretnék egy karácsonyi (amit persze tuti karácsony után is írni fogok), kb. 5-6 részes ficit írni Nektek! Mivel egy hét, és itt az ünnep, lehet a Szilvesztert is bele veszem :3
Tehát a kérdés: Kivel írjam, ki legyen a főszereplő?

Előre is köszönöm annak, aki ír! :3

Puszillak Titeket, Drága Olvasóim~