- Kim Nayoung. - fogtam kezet az új tanárommal.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - biccentett egyet. - Sokat hallottam már rólad, és, hogy mennyire tehetséges vagy.

Enyhén elpirultam, és aprót hajoltam köszönésképp.
- Igyekszem. - fogtam két kezem közé egy tincsemet zavaromban.
- Hallhatnálak játszani? - kérdezte hirtelen, mire meglepetten pislogtam kettőt, és bólintottam egyet.

Halkan kifújtam a levegőt, majd lenyomtam egy billentyűt. Aztán még egyet és még egyet.
A kedvenc dalomat játszottam, amit nem hazudok, ha azt mondom, hogy csukott szemmel is el tudok játszani.

Nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, hisz ezzel a művel indultam az első versenyemen...

- Csak ügyesen, Nayoung! - guggolt le elém Apu, és megpaskolta a fejem. - Anyuval ott leszünk elől!
- Nagyon szeretünk, Kincsem! - ölelt át Anyu, amit nevetve viszonoztam. - Ha esetleg megijednél, csak nézz le ránk, oké? Ms. Lee is ott ül már!
- Rendben! - bólintottam egyet, majd körbe ugráltam a szüleimet. - Jaj, nagyon izgulok! Szerintetek lehetek első? - néztem Apuékra nagy szemekkel, mire összenéztek.
- Persze, Drágám! - mondta Anyu. - Csak játssz úgy, mint mindig! Szívvel-lélekkel! - simogatta meg az arcom.

------------

- Eh-ehz nem... Nem ér! - hüppögtem anyu vállán a verseny után.
Harmadik lettem, pedig nekem tapsolt a közönség a leghangosabban.
- Kicsikém, gyönyörűen játszottál, csak
- Csak rossz dalt tetszett választani a kis hölgy. - lépett mellénk egy férfi. Öltönyt viselt, ősz szakálla tökéletesen állt, haját hátra zselézte. Körszemüvege mögül lesett rám, így elengedtem anyut, és felé fordultam. - Amellett pedig, figyeljen oda jobban a pontosságra! Nem csúszhat el egy ütem sem, akkor sem, ha szerintünk az jobban hangzik. A következő versenyre kérném, tanuljon meg jobban összpontosítani, figyelni, és valami klasszikussal indulni!
- Pont az olyan emberek miatt tartunk ott művészetben ahol tartunk, mint Ön, Mr. Wang. - hallottam meg magam mögül Ms. Lee hangját.

- Hah! Már mindent értek! - horkant fel Mr. Wang, feljebb csúsztatva orrnyergén a szemüvegét. - Amilyen a tanár, olyan a diákja. Ms. Lee, kérem ne mondja, hogy a tanítványának az előadása összehasonlítható egy Beethoven előadással?
- Természetesen most még nem, Mr. Wang, de - itt mély levegőt vett, majd elszántan nézett a férfi szemébe -, ha hagynánk kibontakozni az új tehetségeket, lehet, hogy valamelyikük válhatna olyan nagy művésszé, mint például Beethoven.

Lenyomtam az utolsó billentyűzetet, majd a testem mellé csúsztattam a karomat.

Az az öregember a mai napig harcol ellenem és Ms. Lee ellen, nem véletlen, hogy egyszer sem nyertem még.
Ez az első pár versenyem után fájt, de végül bele nyugodtam, hogy csak második lehetek, és azóta egy dolog vezérel: az élvezet.

Mert annál szebb érzés nincs, mikor egy nehéz darabot, amit hónapokig gyakorlok, csiszolgatok, tökéletesítek előadhatom egy hatalmas közönség előtt.
Mindig, mielőtt lemennék a színpadról, végig nézem az emberek arcát.
Anyáékat, az ismerősöket, vetélytársakat, a bírákat, az egész közönséget. A mosolyuk, az elismerésük, a taps, mind-mind a szívemig hatol, és arra ösztönöz, hogy újra és újra induljak a versenyeken.

- Nagyon ügyes vagy! - tapsolt meg az új tanárom, aki időközben mellém sétált. - Egy csomó érzést közvetítesz a daloddal, és ez tetszik! Szerintem, könnyen tudunk majd együtt dolgozni.
- Azt én is remélem. - álltam fel, majd hajoltam meg a férfi előtt.

- Jól van, Drágám. Mára ennyi volt. - paskolta meg a vállam Ms. Lee. - Meg van, hogy melyik művel indulsz?
- Még gondolkodom rajta. - sütöttem le a szemeim. - Öt darab közül vacilálok.
- Mi lenne, ha... - szólalt meg Yoongi, majd a táskájából kihalászott pár darab kottát, és nekem adta. - Ezeket is megnézhetnéd, és amelyik megtetszik, berakhatnád a listádba. - ajánlotta fel, én pedig rábólintottam. Végülis, nem baj, ha több választék van.

- Akkor otthon meghal
- A.a - ingatta meg a mutatóujját előttem a férfi. - Játszd el őket, és amelyik a kezedre áll, az a biztos. Vagyis... Én sokszor hallás alapján nem tudok dönteni. Éreznem kell a művet az ujjaim alatt, ha érted mire gondolok. - nevetett fel, a tarkójára simítva.

Ez a tanár már most megvett... Ha elmesélem ezt a lányoknak, fuhuuu, de féltékenyek lesznek!

~^°^~

A buszon ültem, zenét hallgattam, és kifelé nézelődtem az ablakon, mikor jelzett a telefonom, hogy üzenetet kaptam. Gyorsan feloldottam a zárat, és már mentem is a kis ikonra.

Hoseok:

Szia, nálad maradt az angol füzetem?

Értetlenül álltam a kérdés felett.

Én:

Hoseok... Ma nem is volt angolunk.

Hoseok:

Oh, basszus...

Én:

Na mi az?

Hoseok:

Ez nagyon gáz, de... Semmilyen normális indok nem jutott eszembe, amivel rád írhattam volna. :/

Ezen felkuncogtam.

Én:

A "Szia. Mizu?" már kiment a divatból?

Hoseok:

Nem, de az olyan tré.

És a "Szia. Mizu?"-val nem hívunk el lányt randizni. ;)

Ahogy olvastam a mondatot, félre nyeltem a saját nyálam. Mire akar kilyukadni?

Én:

Mert a "Nálad van a töri füzetem?" sokkal romantikusabb. :P

Hoseok:

Valld be, hogy egyel jobb! ;)

Én:

Oké... Egyel jobb.

Hoseok:

Ugye, hogy ugye.

Na de. Milyen volt a zongora órád?

(Basszus, hogy ez előbb nem jutott eszembe!)

Nem foglalkoztam azzal, hogy a fél busz engem néz, hangosan felnevettem.

Én:

Jó volt. De... Új tanárom lesz.

Hoseok:

Hogyhogy?

Én:

Ms. Lee nyugdíjba vonul jövőre, és egy volt diákja veszi át a helyét.

Hoseok:

Szomorú vagy?

Én:

Nagyon. :( Imádom Ms. Lee-t.

Hoseok:

Tudom... De legalább jó fej az új tanár?

Én:

Aham... És irtó helyes. *-*

Hoseok:

Szőke herceg fehér lovon? :D

Én:

Inkább szőke vámpír, akinek szívesen felajánlanám a nyakam egy órán, úgy, hogy a fekete zongorára rádob.

Hoseok:

Fúj.

Ez undorító.

Én:

xDDD

Hoseok:

Tehát majdnem olyan helyes, mint én.

Én:

Hogy jött ez ide?

Hoseok:

Láttalak ám a tánc órán, nyuszi.

Én:

??

Hoseok:

Majd kigúvadtak a szemeid, ahogy engem stíröltél.

Majdnem zavarba hoztál, ahogy a szemeiddel levetkőztettél.

Én:

Te beteg vagy. xD És rettenetesen beképzelt.

Hoseok:

De ez csak a te hibád. ;)

Én:

Az enyém??

Hoseok:

Ne nézz rám úgy, mint egy félistenre, mert elhiszem.

Én:

Imádom benned, hogy túlzol állandóan.

Hoseok:

Én pedig imádom benned, ahogy hárítasz.

Én:

Mire gondolsz pontosan?

Hoseok:

A karaoké utáni MAJDNEM csókra, és a mostani MAJDNEM randi hívásomra. Hárítasz állandóan, de ez tetszik nyuszi. Kíváncsi vagyok, hogy meddig húzod az agyam.

Zakatoló szívvel olvastam el minden sort újra és újra. Egyfelől rettenetesen imponált nekem, hogy tetszem Hoseoknak, másfelől viszont megijedtem, hisz ő... Nagyon is osztálytárs! Egy barát, akit imádok, és akivel nem kellett volna eddig eljutnom. Mégis... Mégis mit csináljak?

Mert igen, nem vagyok hülye. Tudtam, hogy mit érzek, bármennyire tiltakoztam ellene. Hoseok tetszik nekem.

Kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt, szívesen hallgatom a meséit, történeteit Amerikáról, a nővéréről, és minden egyes nap úgy találkozom vele, hogy minél többet és többet szeretnék róla megtudni. Szeretem nézni, ahogy táncol, hisz rettentő tehetséges, emellett az a mosoly vagy azok a grimaszok, amit magára ölt tánc közben, rettentő helyessé teszik... Nem mintha, alapból nem lenne az.

A kis flörtjeivel, a bókjaival, a finom simogatásaival és pusziaival sokszor megbolondít, akkor is, ha nem mutatom.

Nem is írtam neki vissza addig, amíg haza nem értem. Otthon még megvacsiztam, le is fürödtem, hajat is mostam, fogat is, testápolóztam, még egy hülye maszkot is raktam az arcomra, hogy húzzam az időt.

Már minden házimat is megcsináltam, és csak ezek után olyan fél tíz és tíz között néztem rá csak újra a telómra. Egy üzenetem volt, de az nem Hoseoktól jött, hanem egy csoportban kért valaki házit.

Összeszűkítettem a szemem.
Kikészít ez a srác!
Eltűnök több órára, nem válaszolok egy elég rizikós üzenetére, és ahelyett, hogy mentegetőzne, vagy megkérdezné, hova is tűntem... Vagy csak egy kérdőjelet írna, Ő neeem!

Ő Jung Hoseok, egy kiszámíthatatlan dög, aki addig játszik velem, míg... Míg... Ááá, de felhúzott!

Nem is gondolkodtam azon, mit teszek, csak megnyitottam Hobi chatfejét, és már írtam is.

Én:

Hihetetlen vagy!

Szinte azonnal megnézte, és már írt is.

Hoseok:

Tudom.

Én:

És beképzelt!

Hoseok:

Ne bókolj ennyit, mert a végén még beléd habarodok. ;)

Én:

Tudod, Hobi csak egy baj van veled.

Hoseok:

Ne kímélj!

Én:

Hogy osztálytárs vagy.

Hoseok:

Csak ennyi?

Én:

Ez nekem pont elég.

Hoseok:

Hát most megnyugodtam.

Én:

Miért is?

Hoseok:

Azért nyuszi

Én:

Igen?

Hoseok:

Már az enyém is vagy. ;)

Én:

Utállak, Jung Hoseok!

Hoseok:

Jól van, nyuszi! Alvás van mostmár, szép álmokat.

Bár legszívesebben fejbe rúgdaltam volna ebben a pillanatban, hogy levezessem a felgyűlt feszültséget, ami tombolt bennem, hihetetlen hangot hallattam a párnába, miközben össze-vissza forogtam vigyorogva. Kikészít.
Csak, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, vissza írtam.

Én:

Hobi...

Hoseok:

Tessék!

Én:

Holnap matek doga.

Hoseok:

És csak most szólsz???

Én:

Jó éjt~

Drága Olvasóim!

Most, hogy lement a MAMA, a MMA, és infúzióról kapom az ételt, italt, azért meghoztam a kövi részt~
Remélem mindenkinek tetszett.

Puszillak Titeket!