Tudni kell rólam, hogy nagyon könnyen betegszem le. A tél egy katasztrófa nekem, ha csak egy percet is többet vagyok kint a hideg levegőn, másnapra biztosan belázasodom. Ezen a hétvégén is pont ugyanez történt. Már Jihyonál kapart a torkom, de az estét még jól tűrtem, viszont vasárnap délután, mikor hazaértem, úgy éreztem, meghalok a láztól. Persze anyu profi már az ápolásomban, így azonnal kaptam tapaszt a fejemre, lázcsillapítót és meleg levest. Ettől függetlenül tudtam, hogy ez egy hét fekvés lesz. Mikor a doki hétfőn meglátott, vizsgálat nélkül írt ki, minden szó nélkül.

Örültem is neki... Egy ideig. Az első két napom jól telt, már amennyire betegen jól tud telni. Mikor nem a láztól szenvedtem, zenéket hallgattam, komponáltam, dalszövegeket írtam, amiket Yoongi tanárúrnak el is küldtem, hátha tud vele valamit kezdeni, esetleg ad tanácsokat. Rendesen szedtem a gyógyszereim, sokat pihentem, és nem felejtettem el tanulni. Szorgalmasan - néha már idegesítően sokat - írtam az osztálycsoportunkba, hogy az összes házit és órai anyagot be tudjam másolni.

Gyorsan kitérek: csak a mi csoportunk olyan, hogy mindenki megnézi a "Help me, házi kéne, fontos" üzenetet, de senki sem válaszol? Ilyenkor az emberben mi játszódik le? "Majd más megadja"? "Messze van a táskám"? Legalább annyit írnának, hogy nem tudják! De ez a figyelmen kívül hagyás, nagyon böki a csőröm.

Visszatérve, szerdáig minden jól ment... Aztán!

Békésen írogattam a kottafüzetembe, mikor is megrezdült a telefonom. Kíváncsian néztem meg, ki is keres.

Legjobbak Csoport megnyitása

Jihyo

Nem fogod elhinni ki ül mögöttem!!!

Bae

Annyira idegesít, hogy az hihetetlen! Van pofája!

Én

Öhm... Minden oké, csajok?

Bae

Nem! Im Sobin befoglalta a helyedet angol órára, azzal az indokkal, hogy Hoseokkal készülhessen fel a versenyre.

Én

Ez eddig érthető.

Jihyo

Ez volt hétfőn!! De ma eddig minden órán itt ült! Állandóan vihog, meg fogdossa Hoseokot!

Bae

Eddig se kedveltem igazán, de ez már sok!

Amúgy ne harizz Naya, de felhoztuk a randi témát Hoseoknál, hátha akkor Sobin leáll, és el húz innen, de nem értette az üzenetet. :|

Jihyo

Oooo, dehogynem értette, csak nem érdekli! Az óta még jobban nyomul!

Bae:

A nevedet persze nem mondtuk! Úgy kérdeztük, hogy "mi van azzal a lánnyal, akit a múltkor elhívtál randizni?"

Ahogy olvastam az üzeneteket, egyre jobban görcsbe rándult a hasam. Mit kéne vissza írnom? Mi lenne a helyes megoldás? Lehet így lenne a legjobb? Ők összejönnek, én pedig nem szegem meg a tabut. Talán tényleg ez lenne a jó megoldás.

Aha, na persze.
Bármennyire is próbáltam az ártatlant és a naiv, visszahúzódó lányt játszani - saját magam előtt is -, nem jött össze. Az egészséges versenyszellem feltámadt bennem, akaratomon kívül is, és már terveket szövögettem Im Sobin ellen. Hoseok velem akar randizni, nem vele!

Írtam is a csoportba.

Én:

Nem haragszom rátok.

Viszont utálom, mikor a helyemen ülnek...

Jihyo:

Vagy mikor az engedélyed nélkül érnek a tulajdonodhoz.

Bae:

xD

Én:

Hobi nem a tulajdonom.. Még.

Bae:

De hülyék vagytok. xD

Én:

Egyébként is.

Csak miattatok mentem bele a randiba!

Nem ronthat el semmit sem Im Sobin!

Jihyo:

Tetszik neked a srác, ne is tagadd!

Én:

Nem tagadom, de szerettem volna elkerülni a randit.

Emlékezzetek vissza mi volt, mikor Hobi megérkezett!

Hatan is írták nekem, hogy Tabu!

Ha most elmegyek vele randizni, az olyan lesz, mintha segget csináltam volna a saját számból.

Nem lesz most gáz, ha mégis elmegyek?

Bae:

Naya, változnak az idők. Tetszel Hobinak, ő is tetszik neked. Kit érdekel mások véleménye?

Jihyo:

Igazad van Naya, hülyeség volt hangoztatni ezt a tabut, de én ezt az elején megmondtam.

Most viszont, ahogy Bae is mondja, ne foglalkozz az osztállyal.

Úgy döntöttem, hallgatok rájuk, viszont magamban imádkoztam, hogy ne legyen "osztálydurci" emiatt. Nem voltam hülye, tudtam, hogy nem Im Sobin és én vagyunk az egyetlenek, akiknek Hobi felkeltette az érdeklődését. Sobinnal ellentétben viszont én kulturáltan, és nem feltűnően fogom ezt kezelni.

Hogy eltereljem a figyelmemet az iskoláról - és Hoseokról - kisétáltam a nappaliba és a zongorához ültem. Egész délután gyakoroltam, mikor este felé megrezdült a telefonom. Yoongi Tanár Úr. Hú...

- Jó napot! - vettem fel, kicsit talán túl gyorsan is.
- Szia Nayoung! - szólt bele jókedvűen. Atya ég, ez a hang! Hihetetlen. - Hogy vagy? Igazán nem akarlak zavarni, ha rosszul érzed magad.
- Jobban vagyok már, köszönöm! - mosolyodtam el zavartan. - Egyáltalán nem zavar a Tanár úr. Történt valami?
- Egy kérésem lenne hozzád. Nem tudom, hogy mit fogsz hozzá szólni, de remélem elfogadod a felkérést. Igazából már ott elszúrtam, hogy beszéltem rólad annak az idiótának. - mondta, mondta és mondta. Én már kezdtem elveszíteni a fonalat. Odáig jutottam, hogy van egy barátja, aki mindig mindent az utolsó pillanatra hagy, és talán szőke. Legalábbis, a "hülye csibe hajúból" erre következtettem. - Tényleg nagyon sajnálom, hogy megmutattam neki, hogy milyen szépen is játszol zongorán! Annyira, de annyira tudtam, hogy rossz ötlet lesz.
- Őőő - volt a válaszom -, nem igazán értem miről van szó.
- Jövőhéten pénteken lesz ennek a gyereknek a vizsgája, ahol élő zenére kell táncolnia, és én vagyok az egyetlen ismerőse, aki játszik zongorán, viszont mivel tanár vagyok abban az iskolában, nem vállalhatom el... És itt jössz te a képbe. Tudom, őrültség, iskolás is vagy, biztos nem érsz rá, és nem értem, hogy jutott eszembe, hogy a saját versenyed mellett ezt is a nyakadba akasszam - hadart, amit nagyon aranyosnak gondoltam. Nem hittem volna, hogy tud ennyit beszélni -, de csak rád számíthatok!

Jól esett, hogy ezt mondta, és bár az idő tényleg sürgetett minket, nem mondhattam nemet.
- Ha a Tanár úr átküldi a zenét, vagy a barátja még ma este, nem lesz baj.
- Akkor elválallod? - kérdezte, teljesen feldobódva.
- Persze. - bólintottam is a telefonnak.
- Nagyon szépen köszönöm! Beszélek azzal a sügérrel, és ti mindent meg tudtok beszélni, mert én már így is sokat segítettem neki.
- Rendben.
- Ne aggódj, nála rendesebb embert keveset ismerek. - gondolom hallotta a hangomon, hogy kicsit izgulok, amiért egy nekem idegen sráccal kell majd találkoznom. - Nagyon kedves, de ígérem, befenyítem, hogy nehogy egy rossz szót is szóljon hozzád.
- Oké - nevettem fel, mikor megszólalt a csengőnk. Apu nem vitt volna kulcsot?
- Mégegyszer köszönöm, Nayoung. - azt hiszem ennek az embernek a szájából hallani a nevem mindent megér. - Szép estét kívánok.
-

Én is önnek! Viszlát! - raktam le, majd ajtót nyitottam. Hát nem apu volt ott. - Hobi! - ugrottam a fiú nyakába. - Mit keresel itt?
- Meglátogatom a beteg nyuszimat - simogatta a hátam egy kézzel, mivel a másikban egy nagy szatyrot tartott. - Hogy vagy?
- Nagyon jól! - engedtem el, hogy a szemébe nézhessek. - Képzeld! Yoongi, a tanárom megkért, hogy egy barátjának legyek én a kísérője! Annyira várom már!
- Mikor lesz ez? - kérdezte mosolyogva, miközben beengedtem.
- Jövőhéten pénteken. Add csak ide, miket hoztál? - vettem el a zacskót tőle. - A kedvenc csokim!
- Az angol versenyem akkor lesz.

Elszorult a torkom. Sobin.
- Hát akkor drukkolunk egymásnak, ugye? - kérdeztem.
- Még szép. - hirtelen átkarolt, a hasamon összefonva a karjait. - Biztos megbízik benned a te szőke vámpírod, ha a te segítségedet kéri.
- Még szép, hogy megbízik bennem. Nagyon jól zongorázom. - húztam ki magam büszkén.
Hobi felnevetett, majd a nyakamba temette az arcát.
- Igazad van. - motyogta, szorosan hozzám simulva. - Hiányoztál.

Ahogy ezt kimondta, hatalmas mosoly jelent meg az arcomon. Lassan megfordultam, és én is átöleltem, úgy, hogy a mellkasába fúrtam a fejem.
- Igazán átjöhettél volna minden nap. Nagyon unatkoztam.
- Így is félek, hogy elkapom tőled ezt a nyavaját. - erre belecsíptem az oldalába, majd egy szuper ötletem támadt.

Felnéztem rá, és megnyaltam az ajkaim.
- Pedig úgy szerettem volna - Itt megnyújtottam az úgy szót - , ha kapok tőled egy gyógyító csókot.
Hobi lazán elmosolyodott, majd végig simított az arcomon. Ahol hozzám ért felforrósodott a bőröm.
- Vissza szívom amit az előbb mondtam. Nekem is jó lenne, ha otthon maradhatnék egy pár napot.

Menjen a francba Sobin és az osztály! Nem mondhat Hobi senki másnak ilyet, csak nekem!
- Nem szívhatod vissza. - pöccintettem az orrára. - Majd máskor. - gyorsan elengedtem, mielőtt én léptem volna.

Jól tettem, mert Hobi telefonja megszólalt, és fel is vette.
- Hobi drágám! - szólt egy ismerős hang.
- Sobin, olyan rég láttalak! - nevetett a fiú édesen, amitől azonnal rosszul éreztem magam. Ez a csaj! - Mizu?

Már vagy 10 perce beszéltek, mikor kezdett elszállni az agyam. Megtámaszkodtam Hobi mögött a kanapén, aki időközben leült oda.
Gondolkodtam, hogy mit is mondjak, de semmi frappáns nem jutott eszembe, így inkább cselekedtem: belepusziltam a fiú nyakába.
Azonnal ledermedt.
- Sobin, holnap beszélünk, oké? - ezt akartam hallani! - Igen, Nayoungnál vagyok.... Oké, akkor szia. - miután kinyomta a telefont, felém fordult. - Ezt miért kaptam?
- Nem tudom miről beszélsz. - vontam meg a vállam, és vissza sétáltam a konyhába, ahol már a vacsoránkat főztem. Erre szokták azt mondani, hogy 1:0 nekem?

- Nyuszi. - Hobi felé fordultam, aki a tenyerét a homlokomra tapasztotta. - Akkor jól éreztem. - sóhajtott fel. - Lázas vagy, nyuszi, feküdj le a kanapéra! Viszem neked a vacsit és a gyógyszereket.
- Jól vagyok. - válaszoltam. - Mégis csak te vagy a vendég.
- Te meg a beteg. A kedvemért feküdj le, rendben? - simított végig a hajamon. Szinte bújtam az érintésébe.

Igen, felment a lázam. Már azt se tudtam, mit csinálok.
Mikor ledőltem, és magamra húztam a takarót, az asztalon felvillant a telefonom. Jaj ne....

Im Sobin

Szia, hogy vagy? Mikor tudunk beszélni? Egy kérdésem lenni? Nem te vagy az a lány, akivel Hobi randizik, ugye?

Jelentetted már ki, hogy most minden rendben veled, nincs miért aggódnod, boldog vagy, és kiegyensúlyozott, semmi sem állhat a boldogságod útjába? Aztán érezted azt, hogy az élet erre csak annyit válszolt, "Fogd meg a söröm."?

Mert én igen. És nagyon rossz érzés.

Yeeeey~ Ezt is meghoztam! Boldog Vakációt kívánok mindenkinek! Akik velem együtt még gyakorlaton szenvednek vagy dolgoznak, azoknak kitartást! Puszillak Titeket! ❤️❤️