Bianca

- Szerintem ez a hely itt abszolút nem legális. – üvöltöttem Shay fülébe. Biztos, hogy még így sem hallotta meg a körülöttünk ötmillió decibellel bömbölő, zenének nevezett borzalomtól. Egy klubszerű szobába voltunk összezárva, legalább hét-nyolc millióan. Másodpercenként dörgölőzött neki valaki a felkaromnak, amit, bár meleg kasmírpulcsi védett, mégis irritált. A pulcsiról meg csak annyit, hogy az alapból nyolcezer fokos hőségben csak rátolt egy lapáttal a hőérzetemre. Az emberek a zene ütemére ugráltak, Shay, Olivia és Madison is teljesen beleveszett az önfeledt bulizásba. A két srácot, aki iderángatott minket, már vagy egy órája elveszítettem, de, őszintén szólva, Madison-t sem láttam egy ideje. Dübörgött a fejem, lüktetett egy ér a nyakamon, és annyira melegem volt, hogy félő volt, hamarosan holtan esek össze ezen a táncparketten, vagy min. Shay felém fordult, miután a fél tüdőmet kiköpve hozzá szóltam, de ő csak vigyorogva elkapta a kezemet, és a magasba emelte. Sikított, de ezt csak a szája kitágulásából érzékeltem, a többi ember már rég agyoncsapta a dobhártyámat. – Ki kellene mennünk. – hajoltam közelebb hozzá. Shay összeráncolt szemöldökkel bökött a helyiség oldala felé, ahol megláttam a menekvést jelentő ajtót. Biccentettem egyet afelé, jelezve, hogy csatlakozhatna hozzám, a barátnőm azonban csak elengedett, és Oliviára koncentrálva tombolt tovább. Hát jó, akkor megyek egyedül. Tervem jó sok akadályba ütközött, merthogy az alig tízméteres távolságot nagyjából tíz perc alatt sikerült megtennem. Mindig beugrott elém valaki, aki vagy felkért táncolni, vagy egy italra hívott meg, én pedig nem győztem udvariasabbnál udvariasabb elutasításokat gyártani. Mihelyt kiverekedtem magam a tömegből, kirontottam a klubból. Szinte egyből elkapott a rosszullét, a benti több ezer fokból mínusz hetven lett, úgyhogy a szervezetem eléggé megzavarodott. Nekidőltem a klub falának, és mély levegőket vettem. A légcsövemet bántotta a fagyos levegő, és az ujjaim is rögvest elgémberedtek. A kabátomat Noah kocsijában hagytam! Nem hiszem el.

- Nem tetszik a buli? – lépett oda mellém valaki. Összerezzentem az ismeretlen hang hallatán. Odafordultam a kigyúrt srác felé, és egyből görcsbe rándult a gyomrom. Nyolc éve nem találkoztam olyan emberekkel, akik nem a Csillagfénybe járnak, vagy esetleg nem apa „C" fokozatú biztonsági védelmet élvező barátainak a gyerekei lettek volna, akik egyébként szintén az én sulimhoz hasonló intézmény tanulói, valahol máshol a világban. Megrémisztett a tudat, hogy idegenek vesznek körül, és közülük bárki lehet a potenciális rosszakaróm. Az emberek általában nem reagálnak jól, amint megtudják, ki az apám. No, nem mintha valaha is dolgom akadt volna olyannal, akinek nekem kellett elmondanom az igazat (az osztálytársaim nem számítanak, mert az ő szüleik az enyémekhez hasonló beosztásúak), de azért mégiscsak ijesztő volt az egész szituáció. Még Shay sem volt velem, aki igazán profin kezeli a hasonló ügyeket. Bénán ácsorogtam a sráccal szemben, aki egyébként egy szakadt, ujjatlan felsőt viselt. Már ha ránéztem is, kirázott a hideg.

- Kicsit megfájdult a fejem. – legyintettem, mintha mi sem történt volna. Szinte meg is feledkeztem a tényről, hogy a Csillagfény létező összes szabályát sikerült áthágnom nem egészen fél óra leforgása alatt.

- Segítsek meggyógyítani? – vigyorodott el, közelebb lépve hozzám. Hányinger tört rám, és ösztönből elhátráltam tőle. – Ne csináld, kislány. – nyújtotta felém a kezét, én azonban tovább lépkedtem hátrafelé. Kis híján megállt a szívem, amikor beleütköztem valakibe. Fejem a mellkasának csapódott, így rögtön rájöttem, hogy jóval magasabb nálam.

- Gabe. – az újonnan csatlakozó tag hangja vészjóslón mennydörgött. Elugrottam előle, és a falhoz húzódtam. Noah volt az, Madison unokatestvére, a haverjával, valami Blake-kel, aki Olivia-ra nézett úgy, mint egy éhes oroszlán az elejtendő zsákmányára. A zaklatóm szemei kikerekedtek, de vonásai megenyhültek, ahogy felismerte Noah-t.

- Noah. – felé nyújtotta a kezét, vélhetően azonban merőben más szándékból, mint pár pillanattal korábban felém. Noah hanyagul belecsapott a srác tenyerébe. – Veled van a kiscsaj, vagy Carlos alkalmazottja? – bökött felém. A két fiú közti magasságkülönbség nagyon szembetűnő volt, ez a Gabe, vagy ki, jó pár fejjel alacsonyabb volt Noah-nál.

- Carlos nem a te futtatód? – súgta oda Blake Noah-nak. Pillanat. Futtató? Az nem a... A prostituáltaknak van? Ki ez a srác egyáltalán?

- De. – bólintott Noah, folyamatosan farkasszemet nézve Gabe-bel.

- Carlos minden kurvát bemutat nekem, de vele még nem találkoztam. És az öltözete sem való a munkájához. – vezette végig rajtam a tekintetét. Úgy éreztem, teljesen meztelenül ácsorgok előtte. Önkéntelenül is összefontam magam előtt a karjaimat.

- Velem van. – jelentette ki végül Noah. – És nem kurva. – atyaég. Azt hiszem, erre jók a Csillagfény szabályai. Biztosan nem nézik az embert prostinak. Gabe undorító vigyorra húzta a száját.

- És nem is akarsz az lenni, cica? Fényévekkel jobban keresnél, mint a kávézókban robotoló barátnőid. – ajánlotta fel. Annyira ledöbbentett a felvetése, hogy még csak hang sem jött ki a torkomon.

- Tűnj el. – sziszegte Noah.

- Oké, látom, ő a személyi prostid ma estére. – hátrált Gabe. – Próbáljátok ki befüvezve! Tuti, hogy sokkal jobban szórakoznátok. Elég karót nyeltnek tűnik. – biccentett felém. Nyeltem egy hatalmasat, és reszketve vártam, hogy Gabe végre kijusson a látóteremből. Csak akkor mertem újra levegőt venni, amikor már az alakja árnyékát sem láttam. Noah odalépett hozzám, és egy bizonytalan mozdulattal nyújtotta felém a kezét. Annyira le voltam sokkolódva, hogy még csak fel sem fogtam, milyen szándékai lehetnek, és így nem is tértem ki a mozdulata elől. Ő azonban, mielőtt hozzámért volna, visszahúzta a kezét.

- Minden oké?- érdeklődött lágy hangon. Lehajtott fejjel bólintottam. Nagyon-nagyon szerettem volna már visszamenni a kollégiumba, és bebújni a pihe-puha ágyikómba.

- Ki a fene volt ez? – mélyesztette kabátja zsebébe a kezeit Blake. Tekintete kissé homályos volt, de nem tudtam pontosan, ez minek a hatása lehet. Na jó, ötletem az volt rá, de az alkohollal és a tudatmódosító szerekkel eddig csak a kémiakönyvben találkoztam.

- Csak egy nagyszájú tapló. – vont vállat Noah. – Akarod, hogy hazavigyelek? – fordult újra felém. Bizonytalanul pillantottam rá.

- Nem ittál? – ráncoltam a homlokomat. Noah elnevette magát.

- Megfújok neked egy szondát is, ha ragaszkodsz hozzá. – mondta. – Esküszöm, egy sör csúszott le. – váltott komolyra.

- Akkor igen. – ellöktem magam a faltól, továbbra is szorosan magam előtt tartva a karjaimat. – Szeretném, ha hazavinnél. – Noah a hátamra tette a kezét, és a kocsija felé indultunk.

- Maradj a többiekkel. Főleg a csajodra figyelj, szerintem rossz hatással van rá a pia. – biccentett Noah Blake felé, aki izgatottan osont vissza a klubba. A sötétség körülölelte a helyet, ahol a kis házikóban kialakított szórakozóhely volt. Fogalmam sem volt róla, hol lehetett ez, abban sem voltam teljesen biztos, hogy még a város határain belül maradtunk. Az autók össze-vissza parkoltak, de Noah magabiztosan gyalogolt előre. A tudat, hogy kettesben maradtam vele, kicsit feszélyezett, de úgy tettem, mintha ez az egész teljesen normális lenne. Végül is, tizenhét éves koromra elértem azt, amit a legtöbb lány már tizennégy-tizenöt évesen megtapasztal. Hogy egy srác visz haza oda, ahonnan gyakorlatilag kiszöktem. Ugyan ki nem csinált már ilyet? Mármint, a hétköznapi emberek közül.

- Ki Blake csaja? – nyögtem ki hirtelen az első dolgot, ami az eszembe jutott. Noah előhúzta a kulcsát a zsebéből, és kinyitotta az autót. Az anyósülés felől közelítette meg a járművet, és a kilincsre tette a kezét. – Megoldom egyedül, kösz. – mosolyodtam el óvatosan. Noah feltett kezekkel lépett hátra.

- Bocs, elfelejtettem. – nevette el magát. Átsprintelt a kocsi túloldalára, és beugrott a volán mögé. – A barátnődről beszéltem. – válaszolta meg a kérdésemet. – A szőkéről.

- Oliviáról? – csuktam be az ajtómat. Noah bólintott.

- De igazából nem a csaja. Csak szeretné. – magyarázta. A kulcsot a helyére illesztette, és beindította az autót. A fűtés egyből bekapcsolt, amiért hálás voltam. Késztetést éreztem arra, hogy rátapadjak a kis nyílásokra, amik a meleg levegőt fújták.

- Látszik. – feleltem dideregve.

- Fázol? – fordult felém Noah. Reszketve bólintottam. Noah szó nélkül előredőlt az ülésében, és kibújt a kabátjából. A hátamra terítette azt, és megigazította, hogy ne csússzon le a vállamról.

- Köszönöm. – hunytam le a szemem. Noah nem válaszolt, csak sebességbe tette az autót, és rákanyarodott az útra. Bár a saját kabátom ott hevert a hátsó ülésen, valahogy nem fűlött a fogam ahhoz, hogy levegyem Noah-ét.

Noah

Bianca azt kérte, hogy menjek vissza a barátnőiért, és legkésőbb háromra hozzam őket haza, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy újra beindítsam az autót. Csak ültem a külsősöknek fenntartott parkolóban, és figyeltem, mikor gyulladnak ki a riasztó vakító fényei. Nem tartottam tőle, hogy Bianca belesétálna a csapdákba, hiszen méterre pontosan tudja, merre vannak elhelyezve, de a félsz azért bennem volt. Ahogy ültem ott, és a kormányon doboltam az ujjaimmal, azon agyaltam, miféle ürüggyel férkőzhetnék újra a közelébe. Madison nyilvánvalóan nem ápol vele túl szoros kapcsolatot, amit nem is csodálok. Kettejük természete túlságosan is eltérő ahhoz, hogy öribarik legyenek. Madison inkább az olyan csajokra van kiéhezve, akik vadócok, benne vannak az őrültségekben, és legalább a fél testfelületüket felháborító tetoválások borítják. Bianca azonban... Ő a legkevésbé sem olyan, mint azok a lányok, akiket eddig ismertem. Az már mellékes, hogy azok leginkább kurvák voltak. Basszus, amikor megláttam, hogy Gabe ott ólálkodik a közelében, önkéntelenül is ökölbe szorult a kezem. Rohadt zabos lettem. Gabe tipikusan az a fajta srác, akitől igyekszik távol tartani minden ismerősét az ember, legyen szó ellenségről vagy barátról. Bár ő Carlos jobb keze, gyakran művel olyan dolgokat, amivel csak megvetést vív ki. Tavaly rajtakapták például kokó áruláson, sőt, egyszer még a rendőrségre is bevitték, mert állítólag megerőszakolt egy ártatlan lányt. Ezt nem tudták rábizonyítani, de az utcán az a pletyka járja, hogy tényleg ő volt. Nyakig benne vagyok a szarabbnál szarabb ügyekben, de az erőszakolás meg a kokó árulása azért nálam is kiveri a biztosítékot. Blake és én mindössze egy kis füves cigit szoktunk elszívni, azt is csak ritkán, nagyon különleges alkalmakkor. Most Blake erőltette, mert nagyon izgult Olivia miatt. Legalábbis, valami ilyesmit magyarázott. Hirtelen ötlettől vezérelve hátrafordultam. Alig hittem a szememnek. Bianca kabátja ott hevert a hátsó ülésen! Érte nyúltam, és begyömöszöltem a kesztyűtartóba. Nem hagyhatom, hogy valamelyik barátnője felismerje, és felajánlja, hogy visszaadja neki. Egy pillanat. Mit művelek? Épp kötődni készülök egy lányhoz? Egy olyan lányhoz, aki egy börtönszerű, picsarázó magánsuliba jár? Valószínűleg a fiú tanulók fele potenciális barátjelölt nála, és én, a balhés, utcai srác még csak szóba sem jöhetek. A rohadt életbe már! Kinyitottam a kesztyűtartót, és egy egyszerű mozdulattal visszahajítottam a kabátját az ülésre. Adják csak neki vissza a barátnői, és soha többé ne találkozzunk. Mindenkinek az lesz a legjobb. Ezekben a pillanatokban gyűlöltem mindennél jobban az életemet, magamat, az apámat. Ha ő nem olyan lenne, amilyen, most nem itt ülnék, és nem próbálnék kiverni a fejemből egy lányt, aki sokkal jobbat érdemel nálam. Ha normális családban élnék, akkor most minden bizonnyal egyetemre járnék, és egy kedves, okos, csinos lány lenne a barátnőm. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Blake neve villogott a kijelzőn.

- Haver, hol vagy már? – kérdezte lihegve.

- Most raktam ki Biancát. – feleltem. Annak a mostnak már legalább húsz perce, de mindegy.

- Told vissza a picsádatide, szar van a palacsintában! – meglepődtem volna, ha akadt volna időm életemtragédiájának feldolgozására. Mehettem megint verekedni.