– Mivel már mindenki megtalálta a párját, kezdődjön a feladat! A szokásos lesz! Első csapat: Bakugou és Midoriya. Ellenük: Kirishima és Yaoyorozou. Az elsők a hősök, a másodikak a gonosztevők. Akkor mehet!

♠

4 perccel később:

– Deku! Most hol vagy?

– Most megyek fel a 4. emeletre. Kirishima elvezetett oda. Elég gyanús – szólt bele Deku az adóvevőbe.

– Ne agyalj most ezen! Jövök föl!

– Ne Kacchan! Kiri-kunnal van valami – hallani lehetett Deku hangján, hogy elsápadt.

– Mi van? Mi a franc folyik ott? – kérdeztem idegesen.

– Kirishima... Meg akar ölni...

Bakugou szemszöge:

– M-micsoda?! – szűkültek össze a pupilláim.

– K-kacchan... Gyere fel... Légyszi... – nyökögött a vonal túlsó végéről a zöldike.

Nem haboztam egy percig sem, így utamat a lépcső felé vettem. A lehető leggyorsabban fel kell érnem a negyedik emeletre. Kirishima miért akarná megölni Dekut? Hiszen ez csak egy gyakorlat!

Amint felértem, megláttam a brokkolim, ahogy a phsziopatán vigyorgó Kirishima elől próbál menekülni.

– Ne bántsd Dekut, te rohadék! – ordítottam, majd Ejirou arcába robbantottam, aki erre csak megrázta a fejét.

Rám nézett, majd Dekura és a rakéta mögötti Yaoyorozoura. Úgy tűnt, mintha most ébredt volna fel.

– Huh? Mi történt Bakubro? – nézett rám.

– HAH?! MÉG TE KÉRDEZED? MEG AKARTAD ÖLNI DEKUT, TE IDIÓTA! – förmedtem rá.

– Mi?! – hökkent meg Kiri, mire lenézett a tenyerében pihenő késre. Lehorgasztotta a fejét, és kiejtette a kezéből a kést.

– Kirishima-kun... – állt fel Deku.

– Gomene'... Midoriya... – mosolyodott el a vöröske keserűen, majd összeesett.

– KIRISHIMA! – rohant a vörös mellé Deku – KIRISHIMA! KELJ FEL! HALLOD? – rázogatta meg a fiút, de semmi.

– Jobb lenne, ha elvinnénk Recovery Girl-hez – javasolta Yaoyorozou, aki időközben mellém sétált.

– Tch~... Felőlem – morogtam, majd Dekuval a nyomomban — akinek nyakában Kirishima lógott — elindultunk a rendelő felé.

Hátrafordultam, hogy mégegyszer végigmérjem a helyiséget, hogy nem látok-e semmi gyanúsat, de sikerült kiszúrnom valamit. Pontosabban valakit. Momo ujjait összetéve vigyorgott ránk, de amint észrevette, hogy figyelem, rögtön elfordult.

Mi a fasz baja van ennek?!

– Oi, Ponytail – szólítottam meg – Mi a faszért vigyorogsz magadban, hah?!

– É-én... Cs-csak – dadogott. Komolyan miért kell ilyen óvodás idióták között élnem?!

– Bakugou-shonen! Gyere le a pályáról, kérlek – hallottam meg az adóvevőből All Might hangját.

– Tsk~... Ezért még számolunk – morogtam, majd Dekuék után mentem.

♠

5-6 perccel később, Recovery Girl Rendelőjében:

– Hogy van a Hegyhaj-... Khm... Kirishima? – csuktam be magam mögött az ajtót.

– Jól van, csak egy kisebb sokkot kapott – fordult meg a székével az idős hölgy – Bármelyik percben felébredhet.

– Kacchan! – ugrott valaki a nyakamba.

– Ne most szaros Deku – dünnyögtem, mire Chiyo csak halkan kuncogni kezdett.

– Nyugodj meg Bakugou-kun! Nem árulom el a titkotokat – mosolyodott el a néni, mire Deku egy hálás pillantással fejezte ki köszönetét.

– Tch~... Ahogy magukat vén trottyokat ismerem, igazi pletyka fészkek – ciccegtem.

– Jaj, veled semmit sem lehet kezdeni – sóhajtott Shuzenji, majd visszafordult a gépéhez, s tovább dolgozott.

Puffogva vágtam le magam az egyik székre. Majdnem lebuktunk, sőt! Le is buktunk, és Deku ezt magasról leszarja.

– Nyaah~ Kacchan! Ne legyél morci – dőlt a vállamnak a brokkoli.

– Inkább dugulj el. És kit neveztél te morcinak, huh? – utaltam arra, hogyha mégegyszer megkockáztatja a segge megrontását, nekem ne siránkozzon.

– M-mi történt? – hallottuk meg Ejirou álmos hangját.

– Na tessék! Fel kelt Csipkerózsika is! – mosolyodtam el gúnyosan.

– Kiri-kun! Jól vagy? – pattant fel rögtön a helyéről Deku, és Ejirou ágya mellé szaladt.

– Tsk~... Lecserélni a Vulkánfejűre nem szép vagy hűséges Deku – súgtam a zöldike fülébe, majd megnyaltam azt.

– Bakubro? Midoriya? Hol vagyok? És miért nem a gyakorlaton? Mi történt? – ömlöttek a kérdések a Furahajúból, mire befogtam a száját.

– Kussolj! Deku, mondd el neki – utasítottam a zöld hajút, aki egy nagy levegővétel után belekezdett a teljes történetbe.

– Szóval, mire emlékszel? Mi történt veled utoljára?

Olyan, mintha Deku egy phsziológus lenne...

– Csak arra, hogy Yaoyorozou hozzám ér – nézett ki az ablakon Kiri.

– Oké. Amikor megláttál engem, akkor egy késsel próbáltál nekem jönni, de Kacchan időben érkezett – mosolygott rám a zöldike.

– Egy késsel? Ezek szerint... – hökkent meg a vöröske.

– Igen, meg akartad ölni Dekut – fejeztem be Ejirou mondatát.

– Gomene' Midoriya – hajtotta le a fejét Kiri.

– Semmi baj – emelte fel a kezét Deku – Nem voltál magadnál, úgyhogy megértem. Igaz, Kacchan?

– Aha. Persze – forgattam meg a szemeimet, majd szó nélkül kisétáltam.

– Szia Kiri! Szólj, ha kell valami! – hallottam meg a folyosó végéről párom hangját, aki nemsokára már melletem ugrándozott – Kacchan~...

– Hm? – hümmögtem.

– Most mit fogunk csinálni? – kérdezte, mire csak rávillantottam egy perverz vigyort.

– Most ki kell engesztelned, mert Kirishimával többet törődtél, akkor, amikor ott voltam. Szóval, hogy szeretnéd ezt megtenni? – hajoltam be az aurájába.

– Nem tudom. Várj csak! Van egy ötletem – mosolyodott el selytelmesen, majd behúzott a szobájába.

– Na ki vele. Mit talált ki az én Dekum? – dobtam le magam a kanapéra.

– Csak feküdj Kacchan, és élvezd – suttogta, majd elkezdte a nyakamat, apró, lágy puszikkal behinteni.

Egyre több és több puszival és csókkal halmozta el nyakamat, majd áttért a kulccsontomra. A bőrt kicsit jobban megszívta, de nem igazán érdekelt. Időközben ágyékomra ült, és mozgatni kezdte a csípőjét. Már nem tudtam visszatartani a hangom, így ki-ki csusszant egy-egy morgás vagy elfolytott nyögés. Dekut látszólag ez még jobban ingerelte, mert most a hasamat és a mellkasomat tűzte ki célul. A hasamat csak puszilgatta, míg a mellkasomnál egy kicsit elidőzött.

Amint végzett, a vér az arcába tódult, mert realizálta, hogy mennyire elszaladt vele a ló. Hiszen egy csomó ideig nem lehetett ennyira szabad a közelemben.

– É-én Kacchan... Esküszöm... Nem fogok többet megengedni magamnak, és-

– Máskor is kiengesztelhetsz – hajoltam a füléhez, majd elhagytam a szobát.

A koli folyosó teljesen kihalt volt. Túlságosan is a megszokotthoz. Amióta YaoMomoéknál bevezettük a szerencsejátékos szart, azóta nincs annyi élet a folyosókon, mint régebben.

Én ennek csak örülni tudok, mivel utálom az ilyesféle ugri-bugri társaságot. Elég nekem egy is a nyakamba, nemhogy tizenkilenc...

– Bakubro! – szaladt felém — a hangokból ítélve — Kirishima.

– Mit akarsz Furahaj? – mormogtam.

– Itt van a maradék pénz – nyomta a kezembe az 5000 yent.

– Hogy mi? – néztem értetlenül.

– A maradék pénz. Ma megyek a bizottsághoz – rázott meg Ejirou.

– Akkor már csak kettő házikedvencem van, huh? – horgatszottam le a fejem.

– T-te szomorú vagy emiatt? Bakubro, én-

– Nem kell semmit mondanod – löktem el, majd szipogva a szobámba rohantam volna, ha valaki nem kapja el a csuklómat...

Konichiwa Minna!^^
Gomene', hogy nem volt rész, de most megyek apához, és akkor nem tudok komolyan írni. Meg egy csomó változás is volt. Szemüveges lettem, suli meg mit tudom én mi, de egy biztos. Nagy ívben leszarom. Nos, remélem tetszett nektek ez a rész is. A következő részt szerintem hétfőn hozom, ha nem előbb.
A következő részig legyen veletek Bakugou és a Baku-power!
PLUS ULTRA ÉS BAKU-GOOO!💥💥

/Words:1082/