» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

A testem minden porcikája reszketett, a szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemét, amikor a szavak elhagyták a gonosztevő száját. Ledermedve vártam, hogy visszavonja az előbbi mondatot, de csak a gúnyos vigyorát láttam viszont.

- Hazudsz - suttogtam elcsukló hangon.

Jóízűen felkacagott, majd egyenesen a szemeimbe nézett.

- Nem hazudok, én vettem el annak a nőnek életét.

Üressé vált a lelkem, a testem önmagától mozgott, miközben az ismerős könnycseppek végigszántották a sebes bőrömet. Állkapcsomat megfeszítve rontottam annak a személynek, aki megölte az anyámat.

- Manami - kiabálta utánam Shouto, ám a bosszúszomj átvette az irányítást elmém felett és nem tudtam megállni.

- Megöllek - ordítottam és meglendítettem öklömet.

A férfi könnyű szerrel kivédte a támadásom, majd elvigyorodva a gyomromba rúgott. A vér fémes íze ellepte a számat, míg köhögve próbáltam feltápászkodni a földről.

- A kurva életbe - sziszegte mögöttem Bakugou - Meg fog ölni, te idióta!

Lassan lehunytam szemeimet és mély levegőt vettem. Próbáltam felfogni a tényt, hogy édesanyám gyilkosa előttem állt. Élt és virult.

- Miért? - álltam fel lassan, lesütött tekintettel - Miért kellett megölnöd őt?!

- Hah, az ereje pusztító volt, ahogyan a tied is. Fel tudod fogni, hogy a bal szemedben milyen sok energia van? Ha nem ölöm meg, akkor-

- Nem érdekel az erőm - szóltam fel erélyesen, kézfejemmel letörölve a szám sarkából kicsorduló vért - Ha azt hiszed, hogy ennyivel el tudsz intézni, akkor tévedtél.

Értetlenül megrázta fejét, majd szemei elkerekedtek, amikor meglátta a szemeimet.

- Te.. - tátogta lesokkolódva - Csak az egyik szemed volt vörös!

Kihasználva a helyzetet, újra neki indultam. A szél segítségével egy kardot hoztam létre, látószerveimet nem vettem le a férfiról. Szélesen elvigyorodtam, amikor hátrált egy lépést és minden erőmet összeszedve ugrottam fel a levegőbe, majd váratlanul átlendültem felette. Eltátotta száját, amikor megérezte a testébe fúródó fegyvert.

- Mondtam, hogy megöllek - mondtam elködösült tekintettel.

Szemeim előtt az ő testét láttam, ahogyan élettelenül elterült a földön.

- Manami! - hallottam meg Shouto figyelmeztető hangját, ám abban a pillanatban egy éles fájdalmat éreztem meg a mellkasomban.

Kitágult szemekkel néztem le a testemre, amelyből most egy kés állt ki.

- Aki ma meghal, az te leszel - hörögte fájdalomtól eltorzult hangon Nightmare.

Elhomályosult tekintettel köhögtem fel a vas ízű vért, majd a föld felé kezdtem el dőlni.

- A francba - ordította valahonnan Bakugou, miközben éreztem, ahogy a testemet két erős kar tartotta meg.

- Manami-chan - guggolt le mellém Uraraka, sírásra görbülő szájjal.

- Manami, nézz rám - szólított fel Shouto, én pedig könnyeimmel küszködve vezettem fel rá szemeimet.

- Majd én segítek - sietett mellém Ayame, kezei fényleni kezdtek, majd azokat a sebemre szorította.

- Még..tudok.. - köhögtem megállás nélkül.

- Ne erőltesd meg magad - préselte egyvonallá ajkait Izuku, miközben a harcot figyelte a gonosztevő, Bakugou és Kirishima között.

- Figyeljetek rá - jelentette ki hirtelen Shouto és lehámozva magáról az ingét, gyengéden a fejem alá hajtogatta.

Láttam, hogy megfeszített állkapoccsal letörölt egy kósza könnycseppett az arcáról, majd lehajolva egy csókot lehelt homlokomra, mielőtt sietve elfutott volna a gonosztevő felé.

- Shouto - szóltam utána gyenge hangon, amit valószínűleg nem hallott meg.

Szemhéjaim kezdtek elnehezülni, reszkettem a fájdalomtól és fáztam. Haldokoltam.

- Manami-chan - ragadta meg kezemet Uraraka kétségbeesetten, arcáról patakokban folytak a sós cseppek.

- Ne add fel - szorította össze fogait Ayame, homlokáról letörölve az izzadságcseppeket.

Deku lehajtott fejjel guggolt mellettem, az egyik pillanatban pedig egy kövér könnycsepp hullott a földre arcáról, amely azonnal beleivódott a talajba.

- Manami, emlékszel, amikor rád találtam a tónál? - kezdett bele elfojtott hangon - Valójában követtelek, mert meg akartam bizonyosodni, hogy minden rendben volt-e veled. És nem csak én, hanem Todoroki-kun, és az egész osztály is.

- Deku...

- Láttuk, hogy valami bántott - emelte meg hangját -, ezért segíteni akartunk. Szóval, kérlek, ne add fel, hogy még többet tudjunk tenni érted!

Halkan felnevettem, mint aki nem akarta volna elhinni, amit az előbb hallott. Reszkető kezemet a fiúéra csúsztattam és szorítottam rajta egyet.

- Most rajtam a sor, hogy segítsek nektek - feleltem, mielőtt minden előzmény nélkül felálltam.

Levegőért kapkodva egyenesedtem fel, miközben mindhárman eltátott szájjal nézték, ahogyan elsötétült tekintettel indultam el Shouto után.
Egy pillanatra megtorpantam és vállam felett visszatekintettem rájuk.

- Köszönök mindent - mondtam rezzenéstelen arccal, mosolyt erőltetve az arcomra.

Mit is mondott régen anya?

- Az erődet több célra is felhasználhatod. Gyilkolásra, csupán a célpont megsebzésére. De mi Hősök vagyunk, az erőnkkel másokat védünk meg, ezt ne feledd.

- Igaz is. Azért vagyok itt, hogy Profi Hős legyen belőlem. Akkor nem lehetek gyenge, akinek másoknak kell segítenie - szorítottam ökölbe kezeimet és lendületet véve, futni kezdtem.

Hihetetlen sebességgel száguldottam el Kirishima és Bakugou mellett, akik elcsodálkozva kapkodták fejüket. Szemeim kikerekedtek, amikor megláttam, ahogyan a gonosztevő egy sziklának csapta Shoutot, aki fájdalmasan felkiáltott.

- Nem hagyom - suttogtam feldühödve -, hogy bántsd őt!

A hangomra azonnal felfigyelt a gonosztevő, de már nem mosolygott, nem nézett le.

- Ugyanezt a harci szellemet éreztem anyádból is, amikor feláldozta magát érted - sziszegte maga elé emelve ökleit.

- Hah, rossz emberrel kezdtél ki - szűkítettem össze szemeimet, egy pillanatra Shouto-ra sandítottam, aki éppen kezdte visszaszerezni az eszméletét.

- Majd meglátjuk - felelte Nightmare, mielőtt nekifutva felugrott a levegőbe.

Elégedetten elmosolyodtam és aktiváltam a szemeimet, ezáltal mozdulatlanná téve testét, amely egyszerűen a földre esett.

- A gonosztevők mind ilyen hülyék? - fújtam ki a levegőt és lassan megindultam felé, folyamatosan rajta tartva tekintetemet.

- Milyen, amikor a saját apád bántalmaz? - hagyta el az egyszerű kérdés ajkait, aminek hatására megtorpantam - Ugye nem gondoltad, hogy anyád halála miatt változott meg?

- Mit-

- Sokkal ésszerűbb lett volna, ha minden áron meg akart volna védeni, ahelyett, hogy ájulásig ver - vigyorodott el - Ez a képességem. Egy illúzió, amiből nincs menekvés, az emlékeit pedig elvettem tőle és kicseréltem azokat.

Ajkaim elnyíltak, lábaim megremegtek és próbáltam nem elveszíteni az egyensúlyomat.

- Manami! Ne hallgass rá - hallottam meg Shouto erőtlen hangját.

- Milyen szomorú lesz, ha megtudja, hogy a lányát ugyanaz a gonosztevő ölte meg, mint a feleségét, miután ráeszmél, hogy mit is tett veled az évek alatt - folytatta gondtalanul Nightmare.

A szemeim kezdtek kiszáradni, tennem kellett valamit, de a testem nem engedelmeskedett. Ismét a gödör legalján találtam magam, letaszítva a sötétségbe.

- Miért? Miért? Miért? - ismételgettem kétségbeesetten és eszemet elveszítve rontottam neki a gonosztevőnek.

A mellkasomba fájdalom nyílalt, amitől kénytelen voltam összeszorítani a szemeimet és előre görnyedve kapkodtam a levegőt. Nightmare eközben feltápászkodott a földről, de nem mozdult.

- Miért tetted ezt a családommal? - suttogtam leeresztve karjaimat testem mellé, könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomról, egyenesen a véráztatta pólómra.

- Mert a szüleid megölték az enyémet - harsogta feldühödve - Most pedig visszaadom azt a fájdalmat Winderman-nek, amit akkor éreztem.

Mielőtt még bármit tehettem volna, szemeit az enyémekbe fúrta, testem pedig elnehezedve dőlni kezdett a talaj felé.

- Manami!