» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

Elhatározva magam, kiléptem az ajtón, ám abban a pillanatban több kéz rántott vissza a házba, miközben a nevemet kiabálták.

– Túl veszélyes, hogy egyedül menj, kero – ingatta fejét Tsuyu-chan, míg Uraraka fájdalmas arckifejezéssel hajtotta le a fejét.

– Veled megyek – suttogta halkan.

– Oké – bólintottam egyszerűen, hiszen hasonló helyzetben volt, mint én.

Tudtam, hogy kedvelte Dekut.

– Mi? Megbolondultatok? – kiáltott fel Rei – Te meg csak annyit mondasz erre, hogy "Oké"?! – rángatott meg a vállaimnál fogva.

Megszédülve pislogtam párat, majd amint kitisztult a kép, komoly tekintettel néztem a fiúra.

– Megleszünk – biztosítottam, és érdeklődve fordultam körbe – Kirishima? – meglepetten rám nézett – Nem jössz a fiúdért?

Amint a srác felfogta a kérdést, elpirulva bólintott egy aprót, majd amint érzékelte a tettét, a hajánál jobban is elvörösödött. Felnevetve biccentettem az ajtó felé, mire Uraraka és Kirishima megindult felém. A többiek egyvonallá préselt ajkakkal figyelték minden mozdulatunkat.

– Vigyázzatok magatokra – nézett mélyen a szemeimbe Momo.

– És lehetőleg azt a három idiótát is hozzátok vissza – mosolyodott el Kyoka, oldva a hangulatot.

Bólintva tudomásukra adtam, hogy bízhatnak bennem, majd lassan hátat fordítottam nekik és elindultam Ochaco-chan és Kirishima után. Meglepetésemre Ayame sietett mellém.

– Veletek megyek – jelentette ki a szokásosnál mélyebb hangon, de nem tettem szóvá.

Csak az járt a fejemben, hogy teljes épségben találjuk meg a fiúkat.

~•••~

» ᵀᴼᴰᴼᴿᴼᴷᴵ «

– Mi a retkes kibaszott életbe kellett magatokkal rángatnotok? – dühöngött mögöttünk Bakugou már vagy egy órája.

– De hát te akartál jönni, Kacchan – fordult felé remegő hanggal Midoriya.

– Hogy megöljem azt a kurva férget, nem azért, hogy itt sétálgassak veletek, mint a naplementében egy tópartnál – kiabálta vörös fejjel, amitől a mellettem sétáló fiú remegve fordult vissza.

– Túl sok romantikus filmet nézel – mondtam rá se nézve, amitől még jobban felbosszantottam.

– Mit mondtál, te fél fejű idióta?! – kapta el a pólóm nyakát és rántott magához.

– Semmit – feleltem egyszerűen és ellöktem magamtól a kezét, amivel sikerült még jobban felbőszítenem.

De abban a pillanatban az idegbeteg Bakugou érdekelt a legkevésbé.

– Meg kell találnunk a gonosztevőt, mielőtt nagyobb kárt tenne Manami-ban – emlékeztettem őt az eredeti felállásra, ami nagyban különbözött az ő tervétől.

– Tch – csettintett nyelvével – Tudom.

Midoriya megkönnyebbülve kifújta a levegőt, miközben tekintetével körbe kémlelte a terepet. A félhomálybanban alig láttunk valamit, ezért használnom kellett a bal oldalamat, de még így sem lattunk be teljesen az erdő legmélyebb pontjaira.

– Vajon miért mászkál három gyerek az erdőben ilyen későn? – nevetett fel valaki, hangja beterítette az egész erdőt és ne voltam képes megmondani a pontos tartózkodási helyét.

– Oi, te barom! Ha ilyen gyáva vagy, hogy nem bújsz elő és így dumálsz, akkor meg is halhatnál magadtól – ordította Bakugou, ökleit összeszorítva.

– Heh – kacagott fel gúnyoros hangon egyre közelebbről.

– Ne engedjétek le a védelmeteket – szólt hátra válla felett Midoriya, miközben harom oldalról vártuk a gonosztevő felbukkanását.

– Mi célod van azzal, hogy egy olyan embert bántasz, aki eddig többet szenvedett, mint kellett volna? – sziszegtem, elég hangosan ahhoz, hogy biztosan meghallja.

– Az utamban áll – mondta, teste pedig kezdett alakot ölteni előttünk – Olyan erőt birtokol, ami veszélyes minden emberre nézve. Meg kell halnia.

~•••~

» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

– Ebben a nagy erdőben, hogyan találhatnánk meg őket? – forgolódott nyugtalanul Kirishima.

– Ha elég közel vannak hozzám, akkor megérzem, ahogyan levegőt vesznek – válaszoltam azonnal.

Ayame - aki egészen eddig meg sem szólalt és csak az elemlámpával világította meg az utat -, meglepően nyugodt volt, amit csodáltam benne. Eközben Uraraka feszülten lépkedett mellettem és egész úton meg sem szólalt.

– Vagy, ha robbanást hallunk és látunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az Bakubro műve – sóhajotta fáradtan a fiú, és mintha zavarta volna valami.

– Minden rendben? – fordultam felé bizalmas tekintettel.

– Persze, csak nem tudom elhinni, hogy egy gonosztevő egészen eddig követett téged. Ezért igazi férfiként, meg kell védenem téged, bármi áron – vigyorodott el a végén, én pedig meghatódva elmosolyodtam.

Hogy lehet valaki ennyire aranyos, közben menő is?

Ezután folytattuk a sétát, és fokozatosan kezdtem el érezni a levegővételeket. Mielőtt észbekaptam volna, egy hangos robbanás verte fel a környék nyugalmasságát. Ochaco-chan, Kirishima és én egyszerre néztünk össze.

– Bakugou...

A következő métereket futva tettük meg, hogy minél hamarabb magunk mellett tudhassuk azt a három idiótát. Amikor odaértünk, egy férfi állt velük szemben, teljesen sértetlenül, míg Bakugou üres tekintettel meredt maga elé.

– Oi, Bakubro – szólítgatta Kirishima és sietve hozzálépett.

– Manami – fordult felém Shouto, ám abban a pillanatban egy erős ütést éreztem meg az oldalamon és egy fának csapódtam.

Felordítottam a fájdalomtól, miközben kezemet a sebre szorítottam, amiből szivárogni kezdett a vér.

– Manami-san – tágultak ki Ayame szemei és remegve nézett vissza a gonosztevőre.

– A francba – sziszegtem, ahogyan megszédülve visszestem, miután próbáltam felállni.

– Manami – igyekezett felém Shouto, míg Ochaco-chan nem tudta, hogy hozzám vagy Izuku-hoz rohanjon.

A férfi, minta csak ezt várta volna, elégedetten elvigyorodott. Váratlanul egy szúrást éreztem meg a bal szememben és kínok közepette szorította rá kezeimet. Az ismerős árnyak ismét körbe vettek, de most nem egyedül voltak. Anya is köztük volt.
Kitágult pupillákkal meredtem a semmibe, és azt akartam, hogy ez az egész minél hamarabb véget érjen.

– Szeretem látni ezt az arcot – vigyorodott el a gonosztevő – Oh, várjatok csak! Még be sem mutatkoztam.. Nightmare vagyok!

A gonosz hangja visszhangzott elmémben, de nem láttam őt, csakis anyát, ahogyan semleges tekintettel nézett le rám. Egy kéz ragadta meg vállamat, a nevemet kiáltották, de nem tudtam kitörni a rémálomból.

– Megöllek! – ordította Bakugou a semmiből, mire a látásom kitisztult és ismét az erdőben találtam magamat.

Shouto előttem guggolva próbált ébreszgteni, majd amint meglátta, hogy magamhoz tértem, még hangosabban kezdte el ismételgetni a nevem.
Megráztam fejemet és sietve kaptam tekintemet a hangosan kiabáló Bakugou-val harcoló gonoszevőre.

– Meglep, hogy sikerült összeszedned magad – intézte a szőke felé a szavait.

Haragtól eltorzult arccal töröltem le a szám sarkáról a vért és minden erőlködés nélkül, térdeimre támaszkodva álltam fel.

– Hé – kapott utánam Shouto, ám nem inogtam meg.

Elhatároztam magam.

– Oi – sziszegtem összeszorított fogakkal.

Nightmare egy ütéssel elrepítette Bakugout egy közeli sziklának, amitől még jobban felmérgesedtem. Már nem mintha ennyivel el tudná intézni az örökösen idegbeteg szőkét...
Összezártam ökleimet és hezitálás nélkül rontottam neki. Mielőtt elugrott volna előlem, aktiváltam a bal szememet, így mozgásképtelenné téve őt. Egy erős ütést mérten arcába, majd lábammal a gyomrába rúgtam, amitől hátrarepült pár métert.

– Heh, sokkal erősebb vagy nála – fogta a hasát, fájdalomtól eltorzult arccal, miközben felállt és gúnyosan elvigyorodott.

Homlokomat ráncolva meredtem rá.

– Manami – suttogta mögöttem Shouto, mintha csak azt akarta volna üzenni, hogy vigyázzak magamra.

– "Nála"?

A gonosztevő hangosan felkacagott, mielőtt kiejtette volna ajakin a következő szavakat:

– Téged kellett volna megölnöm az anyád helyett.

~•••~

Btw, már ezért is megérte elmennem a conra lol

Az a smile tökéletesen reprezentálja, hogyan is éreztem, amikor a kép készült :')

Aaaand, sajnos nem találkoztam sokatokkal, de (nemengedimegjelölni anevedsad) Anneonimus-channal sikerült ^^ De majd ősszel is megyek :3