Az osztályunk zajos csapata elzarándokolt a Deák térre, és mindenkit megvártunk. Mire az utolsó késős emberke is megérkezett, már nagyon későre járt, és a Deák téri embereknek nagyon elege volt belőlünk. ;D Hangosak voltunk, és néhány hibbant fiú a járókelőket riogatta. Volt ott véres, skalpoló indián, Frankenstein, de még múmia is. A kedvencem egy náci katonatiszt volt, aki elsőre nem is volt félelmetes, csupán egy elegánsan felöltözött őrnagy, de nagyon ijesztően, pszichopatán tudott nézni.

Ami már inkább baj volt, hogy tőlem mindenki kérdezgette, mégis minek öltöztem. Madárijesztőnek? - kérdezték... (-_-) Mondom nem, zombiapokalipszis van, összeöltöztem a zombi pasimmal, és én vagyok a potenciális áldozat. Áhá... - jött ilyenkor a válasz. Egyszer jött egy kedvesebb lány, aki szintén megtudakolta, minek öltöztem, és mikor felvilágosítottam, a saját művéréből kent egy kicsit a kézfejemre és az arcomra meg a hajamba, hogy hitelesebb legyek. Mint aki többször elesett menekülés közben, és megsebesült. Ezt a lányt nem ismerem, valakinek az ismerőse volt. Ő egyébként a Silenthill című horrorfilmből öltözött valami ijesztő lénynek.

Ami Nikiék házában történt, bármi is volt az, szellemjárás, vagy csak a képzeletünk játéka, peches véletlen, arról nem beszéltünk. Hallgattunk mélyeket. Niki helyében azért nem lennék, hogy ma éjjel ott kell aludnia. Nem is mondtam el neki, hogy a végén mikor bezártam, volt még egy tompa puffanás közvetlenül az ajtó mögött. Minek hozzam még jobban rá a frászt?

Amúgy nagyon jól éreztem magam. Jó volt éjjel kinn lenni, sokan voltak, mindenki ünnepelte a Halloweent. Azért nem annyian voltak az utcákon, mint Szilveszter éjjelén, de azért többen mint egy sima éjszakán. Jó volt ennyi korombeli közt, jó volt jelmezes társaságban lenni, és Dan mellett remekül éreztem magam. Végig kézen fogva mentünk, és kiélvezhettem, hogy végre nem én vagyok az örök szingli a társaságban, hanem pont hogy én vagyok a kapcsolatos a társaságban, akire álmodozva pillantanak a szinglik, remélve, hogy egy nap majd ők is egy így lesznek kapcsolatban. Dannal egész éjjel húztuk egymást, de igazából nem mi voltunk az est fénypontja. Hanem Niki és Bence.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mindenki nagyon úúú-zik. Néztem, mit néznek, és akkor megpillantottam. Ott állt Bence és Niki, és csókolóztak. :) Végre összejöttek! :D Már majdnem odasúgtam Rékának, ti lesztek a következők Tibivel, de végül nem mondtam semmit. :)

Mikor már mindenki megjött, elindultunk. Persze a szembejövők riogatva voltak. Volt egy srác, aki minden szembejövő lányra és nőre gumipókot és gumikígyót dobott, és szegény járókelők sikítva ugrottak félre a repülő tárgy útjából. Amin persze hangosan röhögtek a gumiállatok gazdái. De volt aki nem ijedt meg, és a játék addig tartott, amíg egy nő el nem kapta a gumipókot, és egyszerűen a  táskájába nem mélyesztette.

Átvágtunk a Gozsdu udvaron, aztán a Bazilikához mentünk. Onnan a Nagymező utcába. Elég sok kilométert legyalogoltunk. A Nagymezőben aztán bementünk egy bárba, és majdnem az egész emeletet elfoglaltuk, minden asztalhoz ültek a társaink. Ott maradtunk hajnali 3-4-ig, ki meddig bírta. 

Mi Dannal már 3-kor leléptünk, Tibi és Réka is jött velünk. Amikor ellentétes irányba kellett mennünk, elváltak az útjaink. Persze Tibi hazakísérte Rékát, nem mellesleg át is ment hozzájuk aludni. Náluk ez máshogy megy. Más esetben az ember már rögtön gondol egy-s-másra, ha egy fiú és egy lány átmegy egymáshoz aludni, de Réka és Tibi esetében ez nem jelent különösebben semmit, hisz 10. osztály óta legjobb barátok, sokszor mentek át már egymáshoz aludni.

Dan pedig engem kísért haza, és a korábbi energiámnak nyoma sem volt. Egész éjjel húztuk egymást Dannal, de most csak ültem az éjszaki buszon, a fejemet Dan nyakának döntve, félálomban. Mikor leszálltunk, csak slattyogtam a házamig. Szegény Dan... Még haza kell utaznia. De okosan megoldotta, hívott egy taxit hozzánk, mikor már közeledtünk, hogy majd azzal megy haza. Ezúttal nem volt heves csókcsata búcsúzáskor, csak megvártam vele a taxit, aztán hazamentem aludni. Koszos voltam, lévén zombiapokalipszis túlélője vagyok, úgyhogy kénytelen voltam lezuhanyozni, bármilyen álmos voltam.

Aztán bedőltem az ágyba, és körülbelül fél órát ha aludtam, mikor telefonhívás ébresztett.

Dan hívott.

- Szia, Mim! Sajnálom, hogy felébresztettelek. De ez fontos. Körbetelefonálunk, ugyanis Marci eltűnt. Te mikor láttad utoljára, nem szólt neked esetleg, hová megy?

- Nem. Én azt tudom, Nikiéknél volt. Én már a Deáknál sem emlékszem rá, persze attól még ott lehetett...

- Hát ez az, senki sem emlékszik rá hogy ott lett volna a Bazilikánál, vagy akár a Deákon. A bárban meg biztos nem, mert senkivel sem ült egy asztalnál. A szülei nem érik el telefonon, és nem ment haza... Az anyukája Nikit hívta, aki persze annyit tud mint mi, és most hiába telefonálgatunk körbe, nem lettünk okosabbak sajnos.

- Jaj ne! Szegény Marci. De hátha csak talált jobb programot...

- Nem hiszem. Tim velünk volt, és Marci minden lehetőséget megragadna, hogy szíve apácájával töltse - célzott Timi apácajelmezére.

- Hát akkor a rendőrségre kell menni.

- Sajnos nem fogják kerestetni 3 napon belüli eltűnés esetén... Csak utána számít hivatalosan is eltűnt személynek.

- De ha a járőröket tájékoztatnák, hogy egy kalózjelmezes srác Budapesten eltűnt, talán ráakadnának, és kiderülne, nincs is semmi baja!

- De nem adnak ki rá körözést, amíg nem számít hivatalosan is eltűnt személynek.

- Na jó, ez azért így nem igaz - mondtam, és közben már felkeltem, és felöltöztem a pizsamám fölé. - Marci szülei nem szóltak a rendőrségnek?

- Tudtommal még nem, várnak arra, hátha a körbetelefonálással kiderítjük, merre lehet. 

- Dan, én elmegyek a kapitányságra.

- Elmész otthonról?

- Igen.

- Gondoltam - mondta. - Tudtam, hogy te nem fogsz aludni, amíg egyikünk nincs meg. Ezt szeretem benned... 

Elmosolyodtam. 

- Te közel laksz, nem? - kérdezte.

- Igen, a kapitánysághoz elég közel. Megmondhatod Marci szüleinek... Hiába nem telt el a 3 nap, valamit már most is cselekszik a rendőrség. Ez csak a filmekben van, hogy egyáltalán nem foglalkoznak vele.

10 perc alatt át is értem a rendőrpalotába. Ez az ország, a megye, és a főváros rendőr-kapitánysága is egyben. Rögtön beszélhettem egy rendőrrel. Mindent részletesen elmondtam, hogy és hol zajlott az ünneplés, személyleírást adtam. Ő felvezette a hallottakat, és a bejelentésem közben megérkeztek Marci szülei, akikkel ekkor találkoztam életemben először. Autóval jöttek, és út közben felvették Nikit, aki az egész programot szervezte, tehát eléggé érintett, és persze Dant, aki elsősorban miattam jött be a kapitányságra, mert egyébként sokat ő már nem tehet itt Marciért.

Dan egyébként még mindig zombi külsővel rendelkezett, és a rendőrök gyanakodva méregették. Öten ültünk le egy váróba, és próbáltunk ötletelni, milyen kézenfekvő magyarázata lehet annak, hogy Marci leszakadt tőlünk. Direkt nem gondoltunk rosszra, hanem próbáltunk a fejével gondolkodni, hogyha önszántából tűnik el, akkor mi történhetett. Közben a rendőrség minden környékbeli kórházban körbekérdezett, hátha baleset érte, és az egyikben fekszik. De egyelőre nem találták. Aztán hirtelen Timi viharzott be a kapitányságra. Nagyon zaklatottnak tűnt. Mikor észrevett minket, oda jött.

- Jaj istenem, engem csak most értek el telefonon a többiek... Timi vagyok - mutatkozott be Marci szüleinek. - Marci osztálytársa.

Niki a mellette lévő székre hívta barátnőjét, de Timi nem ült le. A hajnal első piros sugarai az arcára estek. Nagy levegőt vett, és azt mondta:

- Marci nem tűnt el. Elment. De jól van. Elő fog kerülni.

- Ezt hogy érted? - néztünk rá.

- Mikor útban voltunk a Deákra, kicsit lemaradtunk. Veszekedtünk. Végül dühösen otthagytam, és felzárkóztam a többiekhez. Utána nem néztem, ő hová került, de ha senki sem látta a Deákon, nyilván már akkor lemaradt, mikor összevesztünk, és elment valamerre. Szóval magától ment el, nem érte őt semmi baj. Azért nem lehet elérni a telefonját, mert lenémította gondolom, talán ki is kapcsolta, hogy én ne érjem el, ha esetleg hívogatnám.

Mindenki mélyet sóhajtott. Ezek szerint nincs nagy baj. Ekkor megszólalt Marci anyjának telefonja. Elővette, és tágra nyílt szemmel mutatta nekünk a kijelzőt. Marci hívta. Megkönnyebbülten mosolyogtunk.

- Marci, hol vagy? - szólt bele.

- Ti hol vagytok, anya? - hallottuk Marci hangját.

- Ezek szerint otthon vagy?

- Igen. És ti?

- Majd elmondom. De minden oké... Megyünk haza, édesem, nyugodtan menj aludni.

Szóval így történt, hogy végül is minden rendben volt. A rendőrök kedvesek voltak, velünk örültek, hogy végül is nincs semmi baj. Azért kíváncsi lennék, min veszett úgy össze Timi és Marci... Mivel mindannyian nem fértünk be Marci szüleinek kocsijába, vállaltam, hogy gyalogolok, mivel nagyon közel laktam. Timit és Nikit hazadobták, de Dan nem szállt be, hogy hazakísérjen.

Mindketten olyanok voltunk, mint a mosott rongy, rendkívül kipurcanva, de Dan még ilyen állapotban is őrülten szexi volt. Alig hittem el, hogy egy ilyen pasi jutott nekem. Megtorpantam, és szorosan megöleltem. Ő nem értette a hirtelen szeretetkirohanásomat, de megölelt, és a hajamba puszilt. Mikor elengedtem, a fejem búbját is megpuszilta, amit nagyon szeretek, olyan gondoskodó... :) <3

- Nem semmi éjszaka volt - mondtam.

- Olyasfajta, amit nem felejtünk el, és minden Halloweenkor eszünkbe jut - bólintott.

- És sztorizunk róla... - toldottam meg mosolyogva.

Mivel éjjeli alvásról már úgysem lehet szó, nem haza mentünk, hanem a Duna partra. Leültünk egy padra, és néztük a piros eget, és a felkelő nap első, aranyszín sugarait. Nekidőltem, és ő átölelt. 

- Dan... 

- Igen?

- Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretlek. És csodálatos vagy.

- Én is nagyon szeretlek - ölelt és puszilt meg. - És te is csodálatos vagy. És még annál is jobb...

- De én komolyan mondom. Ahogy észrevettél és felkaroltál tanév elején. Hogy pont belém szerettél, és hogy ilyen fantasztikus barát vagy. Gondoskodó. Nem vagy nőcsábász. Okos. Kedves. És veszed a poént, lehet veled játszani, húzni a fejed... És nem utolsó sorban, baromira helyes vagy...

- Mi ez a nagy szeretetkirohanás?

- Csak túl vagyunk egy ilyen zaklatott éjszakán, nézzük a hajnal fényeit, és értékelem az élet szépségét. Ami számomra elég nagy részben te vagy. És baromira fáradt vagyok, ami nálam gyakran őszinteségi rohamot eredményez... - mondtam mosolyogva.

- Mim - mondta, és hosszan, szorosan megölelt. Utána eltolt, és a szemembe nézve mondta: - Akkor én is elmondom, hogy imádom benned, hogy nagy a szíved. És cselekvő típus vagy, aki bármikor kész segíteni. Most is Marcinak, dög fáradt voltál, de kézbe vetted a dolgokat. És előtte Nikiéknél, észrevetted hogy Timi teljes terrorban van a szellemidézéstől, és mindent megtettél, hogy megnyugodjon... És ez csak a ma éjszaka volt, de rögtön két példa. És bátor vagy. Sokkal bátrabb vagy, mint hiszed. Ezt már számtalanszor tapasztaltam. És imádom a bátor csajokat. Nagyon szexi - kacsintott. - És nem utolsó sorban irtó jól nézel ki.

- Tényleg? - kérdeztem mosolyogva.

- De hisz tudod, már annyiszor mondtam. Olyan szép az arcod... - simította meg a halántékom az ujjaival.

- De mindig jó hallani. 

Még egy darabig ücsörögtünk a padon, míg teljesen fel nem kelt a nap, és a hajnali színes fények el nem tűntek. Utána megreggeliztünk egy pékségnél, aztán hazakísért és ő is hazament taxival, hogy végre aludjunk pár órát. Ez több szempontból is életre szóló éjszaka és hajnal volt, az biztos. Ha Niki még pár programot szervez, kilakoltatnak minket Budapestről. :D