Szeptember végén ünnepség volt a suliban. Az a személy pedig, aki az egyik fontos bejelentést beolvassa a mikrofonba, Dan volt. Kellett mellé egy segítő, és persze rögtön engem jelölt ki. Bár nem volt kedvem mindenki elé kiállni, még akkor se, ha nekem nem kell beszélnem, vállaltam.

Az ünnepség napján aztán, az igazgatónő szólította a Ottomán Dánielt és asszisztáló diáktársát a pódiumra, úgyhogy felmentünk a 3 lépcsőfokon, és kiálltunk a  pódium elejére, középre. Ő a mikrofonhoz lépett, én pedig a mappát és egy tollat vittem magammal.

Rögtön láttam, ahogy egy csomó lány, gólyák és végzősek egyaránt, olvadoznak. Komolyan, hallani véltem egy általános sóhajt, amikor a mikrofonhoz lépett. Negyed óra alatt végeztünk, de egy kicsit még fenn kellett maradnunk. Valamit súgtam a fülébe, amin elmosolyodott, aztán adott egy puszit a halántékomra. Ezen persze én mosolyodtam el, és megfogtam a kezét.

Mikor levonultunk, és megkerestük a helyünket az osztályunknál, láttam, hogy egy csomó lány csúnyán méreget. Számukra ekkor vált hús-vér emberré Dan barátnője, aki miatt már nem "szabad préda" többé.

Nem is kellett hozzá sok idő, a műsor alatt egy papírgalacsin repült Dan mellkasának. Forgolódott, ki dobta, és egy vállig érő, sötét, egyenes hajú lány mosolygott rá. Sötétbarna szemei voltak, óriási, gyönyörű szempillái, összességében elég szép volt, emlékeztetett Ginre a Három méterrel a felhők felett 2-ből. Legalábbis az arca, a haja nem. A lány a kezeivel jelezte, hogy szét kell hajtani a  galacsint. A lány kacsintott Danra, sőt, egy puszit küldött felé a tenyeréről fújva. Rögtön lesápadtam. De Dan pont emiatt nem hajolt le a galacsinért. A lány egy ideig forgolódott, de végül feladta. Ekkor magam hajoltam le érte, széthajtottam. Egy bók volt benne, a neve, és hogy szeretné megismerni, illetve a száma. De az üzenet végén utóirat állt, miszerint engem jobb, ha elfelejt... Széttéptem, és magam is csináltam egy galacsint. Ezt írtam bele: vicces vagy

Csak ennyit. Összehajtottam, aztán belekaroltam Danba, és a vállára hajtottam a fejem. Közben a galacsinnal megcéloztam a lányt. Persze visszafordult, bájosan Danra mosolygott, de utána hogy elolvasta, megbotránkozva nézett ránk. Én pedig a nyelvem nyújtottam rá. Előre fordult.

- Mit írtál rá? - kérdezte Dan súgva.

- Hogy vicces. Tudod mi állt azon amit dobott?

- Sejtem... De nyugi. Minél jobban nyomul valaki rám úgy, hogy tudja hogy van barátnőm, annál jobban ellenszenves.

Hálásan adtam egy puszit az arcára, mire magához húzott, és a homlokomra nyomott egyet. Pont hátrafordult a papírgalacsin-dobáló sötét hajú lány, így látta a jelenetet, és olyan képet vágott, mintha egyest kapott volna a matekérettségin. :P

Csakhogy, nem csak ez a sötét hajú lány pályázott Danra, hanem sokan, csak ők túl messze voltak, nem tudtak papírgalacsint dobni. De mikor vége lett, és a tömeg elkezdett kivonulni a nagy tornateremből, pár kilencedikes keveredett mellénk.

De nem ám a cuki, esetleg szemüveges, lelkes jó tanuló típus... Hanem fekete, SWAG feliratú baseball sapkás, fekete haspólós, terepmintás magasderekú farmeres, fehér tornacipős, hosszú vasalt szőke hajú lány volt az egyik, a barátnője pedig égővörös hajú, amit a feje tetején fogott kontyba, hozzá egy túl mini fekete ruha, azon világoskék farmerdzseki, és egy fekete retro sarokfazonú magassarkú, cicás szemkihúzással. Értek kb. Dan köldökéig, kis töpszlik voltak még, de már huszonéves fesztiválozónak érezték magukat.

- Sziasztoook - csivitelte a szőke. És nagy hirtelen majdnem szimpatikus lett, amiért engem is köszönésre méltat, és nem csak Dannal foglalkozik, mint a többi lány.

Szóval meglepetésemben visszaköszöntem szépen.

- Heló, szia.

- Ti együtt vagytok? - kérdezte, és közben látványosan csócsált egy rágógumit.

- Igen - feleltem.

- Neee, téényleg?!

- Ööö... Igen, tényleg.

- Te így bárkivel összejössz? - kérdezte az égővörös hajú lány Dant.

- Nem, elég válogatós vagyok.

- Hát, nem úgy néz ki...

Nagyon megbántottak, szokás szerint. Úgy éreztem, nem tudok visszaszólni, gombóc nőtt a torkomba. Mint a régi rossz időkben, én, a lúzer, a szürke egér, aki lenyel és semmi önérzete. Vagyis csak annyi, hogy rosszul érezze magát, de ahhoz már nem elég, hogy meg is védje magát... De Dan nyelvét nem vitte el a macska.

- Úristen milyen tirpák paraszt vagy - mondta a vörös hajúnak. - Nem bírom a fajtádat, légyszi gyorsan tűnj el a közelemből... Sajnálom a fiúkat, akik majd tévedésből összejönnek veled!

Olyan jól estek sértő szavai. Gyógyír volt a sebre, amiket a vöröske szavai ütöttek. :)

A vörös hajú lánynak tátva maradt a szája, felszaladt a szemöldöke, és azt a tipikus akadozó hangot hallatta, amit akkor adnak ki az emberek, amikor megrökönyödnek, nagyon meglepődnek. Szőke hajú barátnője elkapta a felkarját, és megállította, hogy lemaradjanak tőlünk. Pár másodperc alatt a tömeg el is sodort minket egymástól.

- Köszönöm... - mondtam Dannak.

- Szívesen. Megérdemelte! Kis köcsög.

- Köszii!! - és átöleltem a derekát. Erre ő is átölelte a vállam, és így mentünk ki. :)