Hát, a harmadik napot a suliban, a szerdát, nagyon vártam. Hisz előző két nap gyökeres fordulatot vett az életem. Barátaim lettek, voltak délutáni programjaim, beleszerettem valakibe, aki valamiért viszonozta! Legalábbis azt hittem. Hisz tegnap este olyan rendesen bánt velem. Úgy kezelt majdnem, mint egy igazi barátnőt. Csak az maradt ki, hogy kézen fogva sétáljunk, és megcsókoljon. :)

Megint majdnem elkéstem, annyira szép akartam lenni otthon. :) Mindig azt kérdeztem magamban: ez vajon tetszeni neki?

Mikor beértem, szinte mindenki köszönt, sőt, páran előre köszöntek :) Pl. Tibi és Bence. :) Láttam, hogy Niki és Dan elmélyülten beszélget, szóval nem zavartam, de csalódott voltam persze, hisz velem is foglalkozhatna. Timi az ikrekkel beszélgetett, Tibi Marcival, Bence pedig mobilozott. Réka pedig hozzám lépett, és felült a padomra.

- Te bekajálod, hogy Niki újabban egy kisangyal?

- Hát, nem tudom. Egyszer beszólhatott volna úgy, hogy Dan ne tudjon róla, nem tette, pedig magas labda volt, megint bénáztam. Ugyanakkor, lehet arra apellál, hogy majd jó színben tüntetem fel Dan előtt, de azt lesheti!! - támadt fel a féltékeny énem. Hátrapillantottam rájuk, és nem tetszett, amit láttam. Közel hajolva, egymással szemben beszélgettek, egymás szemébe nézve.

- Nem tudom, nekem is elég gyanús. Ugyanakkor, volt olyan szitu, amiben szerintem élcelődött volna velem, ha ez csak egy színjáték. De nem vette fel a kesztyűt, úgy tűnt, mint aki komolyan gondolja, hogy ő most megváltozott.

Elhúztam a számat. Nehogy már Niki legyen az osztály új üdvöskéje! Ezt meg is mondtam Rékának.

- Nyugi, nem felejtettem el neki, hogy piszkált téged - mondta. - Ugyanakkor, én nagyon szeretem az igazságosságot, és ha bebizonyosodik hogy megváltozott, tőlem kap egy új esélyt, és nem fogok rosszat gondolni róla.

Inkább nem mondtam semmit. :[

- Amúgy, jól sejtem, hogy ő az a személy, aki neked jobban tetszett mint Bence?

Rögtön pipacspiros lettem.

- Hát... Khm! Izé... Na. Érted.

- Nem, ebben egy értelmes szó nem volt - vigyorgott.

- Jó, ő az. DE EL NE MERD MONDANI NEKI!!!

Réka nevetett.

- Te is az a fajta lány vagy, aki úgy akarja meghódítani a pasit, hogy csendben vár, hogy észrevegye?

- Pontosan!

- Hát, sok sikert hozzá. De azt hiszem jobb lesz, ha majd ellátlak pasizási tanácsokkal.

- Mikor? - kapva kaptam az alkalmon, amin Réka jót nevetett.

- Akár most. Például. Tudsz flörtölni?

- Nem - ingattam a fejem szomorúan.

- Nézd, és utánozz! - mondta Réka. Azzal olyan pózba vágta magát, hogy fél kezével hátra támaszkodott, a derekába íves homorulatot csempészett, mellkasa pedig megemelkedett. Csábítóan mosolygott, lenézett maga elé, majd fel, szépen, lassan söpört a szempilláival, és érzékien, a pillái alól nézett, mintha lenne egy titka, amit szégyell. Közben a másik kezével csavargatta egy hajtincsét, és mikor elengedte, megérintette a nyakát, nagyujját finoman végighúzta az alsó ajkán, de úgy, hogy végig résnyire voltak nyitva az ajkai. Végül pedig az alsó ajkába harapott, és olyan bociszemekkel nézett, hogy még én is majdnem elpirultam.

- Jó, hagyd abba! - szóltam rá. - Ha én ezt utánoznám, az olyan röhejes lenne, hogy a TV-ben kéne leadni.

- Pedig flörtölni kivétel nélkül mindenki tud. Csak egyesek nem elég magabiztosak megmutatni és kibontakoztatni ezt a tudományukat. De neked is a véredben van - biztatott.

- Jó, majd lehet otthon kipróbálom négy fal között tükör előtt, de most biztos nem.

- Szemezni tudsz?

- Nem, és kérlek ne most taníts meg! Rejtettem el az arcom kínomban.

- Hát bókolni? A nőknek is tudniuk kell bókolni a férfiaknak. Ha legyezgeted a hiúságukat, a tenyeredből fognak enni.

- Réka. Majd egyszer átmegy egyikünk a másikhoz, és kikupálsz, de kérlek, most hagyjuk!

- Jó - nevetett. Aztán komolyra váltott. - De van egy kis konkurenciád.

- Kicsi? Kis konkurencia? Basszus, Réka, bárhová megyek, büfé, udvar, tornaöltöző, könyvtár, WC, mindenhol csak azt hallom, hogy az új srác így, az új srác úgy, olyan helyes, olyan cuki, olyan jól néz ki, olyan vonzó, olyan dögös, mi a száma, mi a neve, be kéne jelölni, melyik osztályba jár, stb. Tudod hány meg hány lány pályázik rá? Minden egyes évfolyamról, minden egyes tagozatról, osztályból...

- Hékás, Mimi! Hagyd abba! Figyelj. Ezek a lányok... Nem számítanak. Érted? Kicsit sem. Dan rájuk néz? Tud róluk bármit is? Foglalkozik velük, törődik velük? Nem, egyiket sem. Kicsit sem érdeklik őt, nem is ismeri őket. Ő nem az a nőcsábász típus, nem egy skalpvadász, hogy legeltesse a szemét a túl rövid szoknyából kivillanó fenekeken, és a túl mélyen dekoltált felsőből kivillanó didiken. Rá nem hatnak ezek a csücsörítős szelfik, amiken a kép felét a mellek foglalják el, és amikkel aztán ráírnak hogy lenne-e kedve beszélgetni.

- Várjunk! Honnan tudod? Ráírnak? Csücsörítős-cicis képekkel?

- Mellette ülök, láttam a telefonján.

- Aaaaj... - sóhajtottam.

- Most mondom, ezek a lányok akiket hallasz, mit sem jelentenek. Nem is ismerik Dant, csak látnak egy csinos pofit, és persze meg akarják szerezni. Csak az számít, aki Daninak számít. Énvelem ugyan foglakozik, de az más, egyértelműen haveri a viszony, ráadásul mindkettőnknek más tetszik.

- Neked ki...

- Most nem téma. Szóval, ott vagy te. És ott van ő, a szipirtyó. Niki. Mindkettőtökkel foglalkozik, kérdés, mi jár a fejében.

Hátra néztem, és amilyen intim pózban beszélgettek, nem tudtam elképzelni, hogy csak barátilag tekint rá.

Aztán becsöngettek.

- Sziasztok gyerekek, MINDENKI A HELYÉRE!!!

Miután eltelt az iskolanap, és összepakoltam, körbefordultam, mi a helyzet a többiekkel, hátha egy darabon együtt megyünk haza. 5-en indultunk el kifele az épületből. Rék, Tib, Dan, én és Nik. Egy darabon együtt mentünk, aztán egy sarkon megálltunk, hogy váltsunk két szót, mielőtt mindenki elindul az ellentétes irányba. Először Dan és Niki búcsúzott el.

- Na sziasztok, mi mentünk.

- Miért, egyfelé laktok? - kérdeztem, mert nem értettem a többes számot.

- Nem igazán. Csak kimegyünk a Duna-partra.

- A... A Duna-partra?  - dadogtam, és iszonyatosan összeszorult a torkom. Mindent, de mindent félreértettem volna abból, ami tegnap volt? A Duna-parti séta pont úgy hangzik, mint egy randi.

-Igen. Na pá, holnap tali - mondta Niki.

- Sziasztok - köszönt el Dan is.

És... És mikor elmentek, a kezük összefonódott, az ujjaikat egymáséba akasztották, és kézen fogva távolodtak. Jaj ne!

Akkor gombóc nőtt a torkomba... :( Belerúgtam egy sorfa törzsébe, aztán leguggoltam, elgyengültek a lábaim.

- Mi a baj? - kérdezte Tibi. És a kérdésétől még rosszabbul éreztem magam.

- Bocs, Tibi, de azt hiszem, jobb ha most elmész, nem hiszem hogy most akarna beavatni téged a részletekbe.

- Hát jó, tisztelem a magánszférát. Írjatok, ha nagy a baj. Sziasztok - azzal elment.

- Mimi, Mimi... - guggolt mellém Réka. - Hé, kisanyám.

- Réka... Ez nem történhetett volna meg. Nem ilyen gyorsan. És nem azok után, hogy... Hát, amik tegnap voltak. Meghívott a teaházba, odaadta a pulcsiját, megvédett, hazakísért...

- Jaj, Mimi. Úgy sajnálom. Túl hamar beleélted magad. :/ Úgy tűnik, ezeket baráti alapon csinálta. Még én is láttam, mikor elővetted a tárcád, hogy van vagy 500 forintod. Lehet ő is kiszúrta hogy alig van nálad, és kedvességből meghívott.

- És a kabátja? Odaadta... Mint egy barátnőnek szokás!

- Vagy valakinek, akit szeretünk, és jobban fázik, mint mi magunk.

- Ezt nem hiszem el...

Hazamentem egyedül, és szörnyen éreztem magam. Mit is gondoltam! Hol és jártam gondolatban! Haha! Hahahaha! Hogy majd egy ilyen jó pasi engem választ, a láthatatlan, szürke egeret,  a kis hülyét, akit a széltől is óvni kell, mikor választhat egy olyat is, mint Niki. Ezerszer szebb, magabiztos is. Én szánalmasan bizonytalan vagyok önmagamban.

Rá is kerestem Nikire a facebookon. A profilképén, bár egy kissé pimasz képről van szó, még hülye fejet vágva is ragyogóan néz ki.

Olyan szerencsés lány. És most nem a külsejéről beszélek, az nem érdekel. Az enyémmel is elégedett vagyok. Hanem, hogy Dan őt választotta. Hiába, a bátor csajok lenyúlják a legjobb pasikat, a szürke egerek meg válogathatnak a maradékból, már ha egyáltalán a kellenek a maradéknak. :(

Rákerestem a saját profilképemre is, és linkeltem mindkettőt Rékának. Azt írtam hozzá: Nézd meg. Egyik, még vicces képet vágva is elragadóan szép. Másik, tipikus uncsi, béna csaj, aki csak egy fekete-fehér képet hajlandó bevállalni, és azon is elbújik a haja mögé. Ugyan mit gondoltam? Persze hogy Niki kellett neki. :D Sziporkázó, míg én egy szürke egér. Ismerd be!!

Nem ismerem be - írt vissza Réka. - Csodálatosan nézel ki, buta vagy ha nem látod. Egyébként sem hiszem, hogy Dannak az az elsődleges szempont egy lányban, hogy mennyire szép. Annak nincs értelme, bármikor jöhetne egy szebb, akkor rögtön hagyja el érte? Nem, sokkal erősebb és időtállóbb dolgokon kell nyugodnia a kapcsolatnak.

Tudom - feleltem Rékának, - de lehet megmagyarázni, szépíteni, a a véres valóság, nem velem ment el kézen fogva, hanem vele.

Több órával később, este Dan rám írt.

Szia! :)

Semmi válasz a részemről. Menjen, ölelgesse Nikki-mikkit.

Engem meg hagyjon békén.

Már tudom, ki nem megy holnap iskolába. (Még sosem lógtam rögtön a 4. napon, de egyszer mindent el kell kezdeni. :P)