A pajtába belépve tisztára úgy éreztem magam, mint általános iskolában a farsangi bálokon. Az izgatott várakozástól remegtek a lábaim, hogy hamarosan mi következünk és hamarosan ki kell állnom a többiek elé. Nem szerettem az egészet, mégis volt az egésznek valami varázsa, ami miatt mindig is vártam. A felkészülések voltak a legjobbak, a főpróbán minden tökéletesen ment élesben viszont nem volt olyan alkalom, amikor ne bakiztunk volna bele. Rendszerint én voltam az a személy, aki rontott, vagy rossz irányba fordultam, vagy kiestem az ütemből. Nem béna voltam, csak egyszerűen veszélyezett az a rengeteg ember. Most pontosan ugyanezt éreztem. Túl akartam lenni rajta gyorsan, ugyanakkor szerettem volna kiélvezni az egészet, hiszen ez nem csak egy átlagos farsang volt. Amire készültem az Krisztián egyik álma volt és szerettem volna, ha ez az álom a lehető legtökéletesebb módon valóra válik. A pajta közepe felé kezdtem el húzni Krisztiánt, aztán odaintettem a DJ-nek, aki azonnal zenét váltott és felcsendült a Little Big Down Pavements Ends. Krisztián csodálkozva kapta fel a fejét, majd a tekintete rám ugrott és felvonta a szemöldökét. Mosolyogva vontam meg a vállam, ő pedig elmosolyodott közelebb húzott magához és a megfelelő pillanatban megpörgetett. Onnantól kezdve már csak a lépésekre koncentráltam, boka összecsap, kettő lépés előre, ismét összecsap, kettő lépés oldalra, egy csapás a bal lábra, kettő lépés előre. Ennyi lépésből állt az egész koreográfia és pont ettől volt nagyon bonyolult. A szemem sarkából láttam Krisztián meghökkent arcát, amikor csatlakoztak hozzánk a többiek is, és ettől nevetnem kellett. Tökéletesen egyszerre mozdultunk, tenyerünket egyszerre csaptuk a bokánkhoz és az érzés, ami eltöltött fantasztikus volt. Soha nem éreztem magam még olyan felszabadultnak, mint abban a pillanatban. Mintha teljesen kicseréltek volna és nem Adrienn lettem volna, hanem csak egy lány, aki jól érzi magát és boldog, amiért örömet tudott szerezni a férfinek, akit szeret. A dal végén hangos taps hangzott fel, a többiek mintha mi sem történt volna szétszéledtek, mi pedig ott maradtunk a pajta közepén.

-         Te – karolta át a derekam Krisztián enyhén lihegve és szorosan magához vont.

-         Én? – kérdeztem mosolyogva és átkaroltam a nyakát.

Lassan billegni kezdtünk a lassú számra, ami felcsendült, tekintetünket le se vettük egymásról, a világ teljesen megszűnt számomra létezni. Csak mi maradtunk és a lassú spanyol dal.

-         Honnan tudtad? – kérdezte csendesen.

-         Megemlítetted az egyik interjú során.

-         De az nem most volt – ráncolta össze a homlokát.

Mosolyogva vontam meg a vállam, fejemet a vállára hajtottam és behunytam a szemem.

-         Odafigyelek a részletekre! Tényleg azért jöttem el ide, hogy beszéljek a fejeddel. Túl értékes ember vagy ahhoz, hogy egy üres fejű tyúk mellett kössél ki.

-         És még mindig haza akarsz menni?

-         Persze – mosolyodtam el, mire felkuncogott.

-         Akkor ezen még dolgoznom kell.

-         Ne fáradj, esélyed sincs – húzódtam el tőle és ránéztem.

-         Azt majd meglátjuk – húzta édes mosolyra a száját és megsimogatta az arcomat. – Olyan csodálatos lány vagy, nem engedhetem meg, hogy eltűnj az életemből!

A szívem teljesen megkergült a szavaitól, tekintetem az ajkára esett, majd visszatért a szemére és teljesen elvesztem. Krisztián tekintete vágytól és csodálattól csillogott, ahogy engem nézett, keze lágyan siklott végig a meztelen karomon, majd meleg tenyere a tarkómra simult és lehajolt hozzám. Hátra döntöttem a fejem, ajkam várakozóan elnyílt, szemeim félig lecsukódtak és egész testembe remegve vártam a csókját. A csók viszont nem történt meg, és ezúttal is én voltam az, aki megakadályozta. Pontosabban a látóterembe feltűnő kamerás és a vele vitatkozó Alexander látványa tette tönkre a tökéletes pillanatot. Csalódottan sóhajtva fordítottam oldalra a fejem, így Krisztián ajka az arcomra simult, majd amikor értetlenül rám nézett megcsóváltam a fejem és szorosan hozzá bújtam.

-         Miért táncolsz vissza? – kérdezte csendesen. – Hiszen akarod, mindketten akarjuk.

-         Nevetséges lenne, tovább titkolni, hogy akarom. Igen akarom, de nem a kamerák előtt. Legalább az had legyen csak az enyém! – húzódtam el és ránéztem. – Legalább a csókunk legyen csak az enyém! A miénk!

-         Akkor lépjünk le! Lelépünk valahova, ahol csak ketten vagyunk és…

-         Nem! Az már nem lenne az igazi!

-         Miért? – ráncolta a homlokát mire felsóhajtottam és magam után húztam, az italokkal megpakolt asztalhoz.

Kevertem magamnak és Krisztiánnak egy whisky kólát, majd megfordultam és a táncoló embereket kezdtem el figyelni. Hogy is magyarázhattam volna meg Krisztiánnak, azt, amit éreztem? Úgy, hogy meg is értsen, és ne nevessen ki. Talán butaság volt, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy az első alkalom tökéletes legyen, nemcsak a szexben, hanem a csókban is. Nem szerettem volna, ha előre megbeszéljük, hogy na, most akkor lelépünk csókolózni, mert akkor tuti biztos, hogy ideges lettem volna és előre túlgondoltam volna a dolgokat. Fölöslegesen be paráztattam volna magamat, ezt pedig nem akartam. Úgy akartam, hogy megtörténjen az első csókunk, mint az előbb. Egy érzelmes pillanatban, amit nem zavarnak meg a kamerák. A levendulásban is tökéletes lett volna, ha nem zavarnak meg minket. Tökéletes lett volna a pavilonnál is. Bár, akkor még nagyon az elején jártunk, de ha a telefonja nem szakít félbe minket tuti, hogy elcsattant volna egy csók.

-         Nem szeretem előre eltervezni, mert akkor rá görcsölök és minden szar lesz – szólaltam meg hosszas hallgatás után.

-         Szóval legyen spontán.

-         Jah. Mi most amúgy komolyan erről beszélünk? Jézus – dörzsöltem meg az arcomat zavartan, majd felhajtottam a pohár tartalmát és Krisztiánra néztem.

Krisztián mosolyogva fürkészett, aztán nevetve megfogta a kezemet és a táncolók közé húzott. Ahhoz képest, hogy azt mondta nem szeret táncolni és a tánc nem az ő világa nagyon is tehetséges táncos volt. Nem az az egy helyben ugráló, a kezét lóbáló férfi volt, hanem olyan, aki magabiztosan megragadta a táncpartnerét és megtáncoltatta. A DJ Fenyő Miklós zenéit kezdte el játszani, mire szinte mindenki a tánctérnek kialakított részre özönlött és teli torokból énekelték a jól ismert dalokat. Mi se tettünk másként Krisztiánnal, a fejemet hátra vetve boldogan énekeltem, hol Krisztiánnal táncoltam, hol pedig Achillessel, de az katasztrófa volt. Krisztián karjaiban megszállt a tehetség és tudtam táncolni, ám amikor Achillessel próbáltam nem igazán jött össze, így inkább csak nevettünk egymás bénázásán. Miután kitáncoltuk magunkat a svédasztalhoz mentünk és szedtünk magunknak vacsorát, majd beszélgetve körbe ültük az egyik asztalt. Achilles már kisé spiccesen gyerekkori sztorikkal szórakoztatta Krisztiánt, én pedig nem tehettem ellene semmit, mert én is ugyanezt tettem, amikor Fannival megismerkedtem. Akkor beégettem, most pedig ő éget be engem. A testvéri szeretet már csak ilyen.

-         Ki kell mennem a mosdóba – pattantam fel vacsora után izgatottan. – Jössz velem? – néztem Fannira.

-         Persze – pattant fel azonnal.

Kimentünk a pajtából, átsiettünk a házba, aztán turbó üzemmódba mindketten átöltöztünk, hamarosan pedig újabb két lány csatlakozott hozzánk. Volt ugyanis mára még egy meglepetésem Krisztián számára, ami sokkal merészebb volt, mint betanulni egy táncot. Most énekelnem kellett és csábosnak kellett lennem, olyannak, aki képes elcsábítani egy kocsma férfit, pusztán csak azzal, hogy énekel és táncol. Abigéltől tudtam meg, hogy Krisztián kevés sorozatot látott, amire azt mondta volna, hogy jó is a Hazug Csajok Társaságán és a Szenvedélyek lángjain kívül. Az előbbi nyílt titok volt, az utóbbi viszont meglepett, ugyanakkor teljesen izgalomba jöttem tőle. Anyával minden este ott ültünk a Tv előtt és izgatottan vártuk a Reyes fivéreket miközben arról vitatkoztunk, hogy Juan vagy Oscar a helyesebb. Szerintem Oscar, bár most, hogy folytatták a sorozatot, annyi év után, a voksomat Juan fia mellett Juan David mellett tettem le. Bár még nem láttam a sorozatot, magyar szinkronnal még sehol sincs fent, videókat láttam és ahw a pasi. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy perceken belül nem Bartha Adrienn leszek, hanem Rosario Montes és a Fiera Inquietát fogom énekelni. Fanni pedig azért csatlakozott hozzám, plusz a két másik lány, mert kellettek háttér táncosok, és Fanni is szerette volna meglepni Achillest.

A pajta hátsó bejáratán surrantunk be, mind a négyen piros ruhákat viseltünk, a csajokon piros haspóló volt és rövidnadrág, rajtam pedig egy piros műbőrruha. Elől X alakban keresztezte a mellkasomat, pont, hogy eltakarta a melleimet, a hasam teljesen kivolt. A felsőrészhez tartozott egy nadrág is, ami tökéletesen simult mindenhol és a felsőhöz képest, még egész visszafogott is volt. Piszkosul kényelmetlen volt, de Fanni csak ilyet tudott beszerezni nekem, ráadásul minden gátlásomat félre téve jól néztem ki. Hajam lágy hullámokban omlott a vállamra és a kalappal együtt tényleg úgy néztem ki, mint Rosario. A magyar Rosario.

-         Dobd be magad – kacsintott rám Fanni.

-         Tuti be fogok égni – sóhajtottam idegesen. – De az én ötletem volt, akkor már illene végig csinálni!

-         Pontosan. Ne rontsd el a jó esténket – könyökölt oldalba vidáman.

Kikukkantottam a gerenda mögül ahol álltunk és megkerestem Krisztiánt. Az italos asztal előtt állt és éppen Achillessel nevettek valamin. Mosolyogva figyeltem a bátyámat és a férfit, akit szeretek, a szívem megtelt melegséggel és boldog voltam, amiért ennyire kijöttek egymással. Fogalmam sincs, hogy mit tettem volna, ha Achilles nem kedvelte volna meg Krisztiánt.

-         Ha ezek után mást fog választani, akkor nem kár érte igaz? – sandítottam Fannira. – Amire készülök, nagyon a komfortzónámon kívül van és ezt ő is tudja.

-         Eddig le merném fogadni, hogy te tettél érte a legtöbbet! Te figyeltél rá leginkább! Hülye lenne nem téged választani!

Fanni szavaitól felbuzdulva odaintettem a DJ-nek, aki leállította a zenét, a fényeket pedig lekapcsolták, csak az odakintről beszűrődő fáklyák fénye világította meg a pajtát és a sátrat. Mi a sötétséget kihasználva felmásztunk a hosszú asztalra, de közbe alig bírtuk megállni nevetés nélkül, ugyanis Achilles hangosan káromkodott, amiért nincsen fény és intézkedni akart, de ekkor a fények felkapcsolódtak és a zene felcsendült. Könnyebb dolgom lett volna, ha nem nézek Krisztiánra, de neki szólt ez az egész, ezért amikor megfordultam, tekintetemmel azonnal őt kerestem. Az arcán láttam, hogy az első pillanatban felismerte a dalt, száját döbbenten eltátotta és kerekre nyílt szemekkel nézett minket. Mellette Krisztián a ruhánkkal megegyező színű arccal kapkodta a tekintetét köztem és Fanni között.

-         Mírame yo soy la otra/La que tiene el fuego la que sabe bien que hacer – kezdtem el énekelni és táncolni kezdtem.

Pontosabban fogalmazva kellettem magamat, a csípőmet tekertem, a hajamat piszkáltam, beleéltem magam a szerepbe, amit játszottam. A hangom közel se volt tökéletes, de nem is ez számított, hanem Krisztián tekintete, amivel engem nézett. Az a totális sokk az arcán, megért egy misét. Az arcán látszott, hogy erre nem számított, soha meg se fordult volna a fejében, hogy egy napon én felveszek egy ilyen ruhát és énekelni fogok, azzal a céllal, hogy elcsábítsam. A kezemet nyújtottam, mire két srác leemelt az asztalról, én pedig Krisztián felé indultam és megálltam előtte. Tekintete égette a bőrömet, ahogy engem nézett, miközben előtte táncoltam, játszottam a hajammal, aztán beleültem az ölébe, ujjaimmal beletúrtam a hajába, orromat az arcához dörzsöltem, lágyan megcirógattam az arcát. Krisztián szapora lélegzetvételét ott éreztem a nyakamon, tekintete teljesen elsötétedett és hiába próbáltam felállni az öléből, hogy az utolsó részt, az asztalon énekeljem el, nem engedett el. Karja a derekam köré fonódott, meleg tenyere a csupasz bőrömre simult, testemen áramütések cikáztak végig az érintése nyomán. A magamra erőltetett nyugalom addig a pillanatig tartott, míg meg nem éreztem tettre kész férfiasságát, ami a combomat bökdöste a farmerján keresztül. Azonnal megmozdultam, mire összerezzent, én pedig azonnal megfeszültem és ránéztem. Tekintetünk hosszasan egymásba fonódott, és bár nem tudom, hogy lehetséges-e, de azt hiszem szem szexeltünk. Más kifejezést nem igazán találok arra, ami kettőnk között történt. Fejemben olyan intenzíven élt a kép, hogy itt helyben magamba fogadom, hogy össze kellett szorítanom a lábamat és mélyeket kellett lélegeznem, hogy megnyugodjak. Krisztián hasonló technikát alkalmazott, mint én. Mélyeket lélegzett és a homlokát ráncolta, próbált nem engem figyelni, de a tekintete újra és újra visszatért rám, ujjai folyamatosan a hátamon kalandoztak, ettől pedig egyre jobban tűzbe jöttem. Mint korábban, most is hálát adtam az égnek, azért, mert menstruálok, és ha akarnám, se történhetne semmi.

-         Nagyon szépen köszönjük a húgomnak, Adrinak, drága feleségemnek, Fanninak és a csajoknak ezt a kis meglepetés! Nagyon jól szórakoztunk, de mint aggódó báty és férj, most először és utoljára megkérlek titeket, hogy soha többé ne okozzatok ilyen meglepetést – szólt a mikrofonba Achilles, amit valamikor elvett tőlem.

-         Most nem figyelnek – suttogtam Krisztiánnak.

-         Hm? Ja – szólt rekedten és a tekintete az ajkamra vándorolt. - Kicsinálsz! – sóhajtott elcsigázottan.

-         Tartsd a farkad a nadrágodban haver! – paskolta meg Achilles Krisztián vállát. – Te pedig vegyél fel valami ruhát! Rémesen nézel ki! – villant rám a tekintete.

-         Még maradok egy picit és hagyd békén Krisztiánt! Meg a szexuális életét.

-         Ahogy elnézem az ő szexuális élete, a te szexuális életedet is – vitatkozott.

-         Na, jól van drágám, hagyd békén őket – fogta karon Fanni és elhúzta tőlünk a folyton ellenkező bátyámat.

Pislogás nélkül néztem Achillesék után, aztán Krisztián vállának döntöttem a fejem és pár pillanat hallgatás után kirobbant belőlem a nevetés.

Hajnalban még a kakasszó előtt felébredtem, pedig elég későn feküdtünk le aludni, volt vagy hajnali három mire ágyba kerültünk Krisztiánnal, de még se tudtam tovább aludni. 2 óra álomtalan alvás után, kipattant a szemem és tökéletesen éber állapotban kisé sajgó fejjel néztem körbe a szobámban, majd lepillantva Krisztián kezét vettem észre, ami körém fonódott. Egyikünk se vesződött azzal, hogy levetkőzzünk, ruhástul dőltünk be az ágyba és már aludtunk is. Kicsusszantam Krisztián karja alól és a fürdőbe mentem. Elvégeztem a dolgomat lezuhanyoztam, tiszta ruhát vettem, egy egyszerű cicanadrágot és egy fekete fehér kockás inget, hajamat lófarokba kötöttem, aztán lementem a konyhába. Főztem magamnak kávét, kiültem a tornácra és az ébredező farm zaját hallgattam. A madarak csicseregtek, olykor felbőgött egy tehén, vagy felnyerített egy ló, néha Brúnó is elvakkantotta magát. A pillanat olyan békés volt, hogy szavakkal sem lehet leírni milyen jó érzés volt. Nem agyalni csak ülni, kortyolgatni a kávét és hallgatni a vidéki hangokat. Miután megittam a kávét, sétálni indultam, egészen addig mentem, míg a legtökéletesebb rálátásom nem nyílt a Balatonra. Az ég egyre világosabb lett, én pedig a gondolataimba merülve vártam a napkeltét a kerítésen ülve.

-         Jó reggelt – köszönt rám Krisztián.

Hátra néztem rá a vállam felett, ajkam mosolyra húzódott. Már Krisztián is átöltözött világos zöld póló volt rajta és rövidnadrág, amit én készítettem ki neki, haja nedvesen csillogott és édesen kusza volt. Krisztián megragadta a kerítést, átlendítette az egyik, majd a másik lábát és szorosan mellém ült, tekintetét a tájra szegezte és a szemét behunyva vett egy mély levegőt.

-         Jó reggelt – suttogtam. – Miért keltél fel ilyen korán?

-         Fáztam – vallotta be. – Aztán már nem tudtam vissza aludni és gondoltam megkereslek és meginvitállak egy romantikus napkeltére – mosolygott rám.

-         Köszönöm, örömmel veled tartok – könyököltem oldalba. – Cserébe meghívlak reggelizni. Isteni finom bundás kenyeret tudok csinálni.

-         Efelől semmi kétségem – nézett mélyen a szemembe. – A rétesedbe teljesen szerelmes vagyok.

-         Én ugyanígy vagyok a leveseddel – válaszoltam a torkomba dobogó szívvel.

-         Tegnap szerettem volna letépni rólad azt a piros ruhát – hajolt közelebb hozzám vágytól kitágult pupillákkal. – Szerettelek volna ott mindenki előtt megcsókolni téged, hogy tudják az enyém vagy! Kizárólag az enyém!

-         És most szeretnél megcsókolni? – kérdeztem csendesen.

Nem kaptam választ. Krisztián másodpercek alatt áthidalta a kettőnk közti távolságot, ajkával betapasztotta az ajkamat és olyan érzelmeket élesztett fel bennem, amikről eddig csak a könyvekben olvastam. Keze a tarkómra csúszott, nyelve átsiklott a számba, miközben ujjaival gyengéden masszírozta a tarkómat. Testem folyamatosan remegett, karom Krisztián nyaka köré fonódott, a vér vágtázott az ereimben, nyelvem táncot lejtett Krisztián nyelvével. Csókunk egyre mohóbb és éheseb lett, kezünk egyre bátrabban vándorolt a másik testén, egészen addig, míg el nem vesztettük az egyensúlyunkat. Szerencsére a kerítés nem volt olyan magas, így nem estünk olyan nagyot, de azért abban biztos voltam, hogy lesz egy-két lila foltunk, főleg Krisztiánnak, aki hősiesen alám fordult, hogy ráessek. Közvetlen közelről néztem a szemébe, aztán horkantva felröhögtem és ledőltem mellé, ő pedig csatlakozott hozzánk és percekig nem csináltunk mást csak nevetve fetrengtünk a földön, amíg rám nem jött a csuklás. Akkor aztán átmásztunk a kerítésen és a ház felé igyekeztünk, hogy minél előbb véget érjen a csuklásom.

-         Olyan édesen csukolsz – nevetett fel és elkapta a kezemet. – Úgy hallottam az segít, ha visszatartod a lélegzetedet – fúrta a szemembe a tekintetét és addig hátrált velem, míg a hátam a ház falának nem simult.

-         Hm, én erről még nem hallottam – adtam a hülyét.

-         Próbáljuk ki, hogy van-e valóság alapja – suttogta és az ajka már az ajkamra is tapadt.

Szorosan magamhoz öleltem, kezem becsúszott a pólója alá, körmeimet belevájtam a hátába, mire az izmai megfeszültek az érintésem alatt. Krisztián ajka elszakadt az ajkamtól, puszikkal hintette tele az arcom, majd a nyakam, keze eközben a fenekemre siklott és megmarkolta. Meglepett sóhaj hagyta el az ajkam és nem bírtam megállni nyögés nélkül, amikor könnyedén megemelt, csípőjét hozzám szorította, ajkát az ajkamra tapasztotta. Magamba szívtam az illatát, ujjaimmal lágyan masszírozni kezdtem a tarkóját és lelassítottam a csókunkat. Nem volt kedvem sietni, és ennél tovább menni, hisz úgyse feküdtem volna le vele. Egyrészt mert kicsit még mindig megvolt, másrészt pedig a becsületem nem engedte volna meg.

-         Elmúlt – súgtam a szájába.

-         Én mondtam – harapta meg az alsó ajkam, majd a szemembe nézett és a fülem mögé simította a kibomlott hajtincsemet. – Nem volt alkalmunk beszélni a második meglepetésről.

-         Nem kell róla beszélni – mosolyogtam rá. – Tudom, nem vagyok egy Rosario…

-         Te sokkal jobb vagy nála!

-         Jó ez igaz. Láttad, hogy Juan fiával, Juan Daviddel fog smárolni? Ennek a nőnek semmi sem szent. Először Franco, most meg… az anyja lehetne jesszus – fintorogtam.

-         Gondod van a korkülönbséggel?

Miközben ezt kérdezte, az ajka újra rátalált az ajkamra és apró puszikat adott, amikkel teljesen az őrületbe kergetett. Előrébb dőltem, ajkamat az ajkára nyomtam, ujjaimmal a hajába túrtam, ő pedig szorosan magához vont, keze az ingem alá kalandozott, és a hátamat simogatta.

-         Milyen csodaszép reggelünk van. Indulok a reggeli körutamra, erre mit látnak szemeim? – kiált felénk Achilles. – Jó reggelt!

-         Jó reggelt! Épp tojásért indultam a bundás kenyérhez! – húzódtam el Krisztiántól, aki letett, és amikor elfordultam tőle rácsapott a fenekemre.

Összehúzott szemekkel néztem vissza rá, majd odaszökdeltem Achilleshez és megpusziltam a borostás arcát.

-         Örülök, hogy boldognak látlak! Jó látni, hogy végre van létező szerelmi életed hercegnő – kacsintott rám.

-         Szemét vagy – röhögtem el magam és elsiettem a tyúkól felé, hogy be gyűjtsem a reggeli tojásokat.