Krisztián nem hazudott, tényleg alig, hogy megebédeltünk, begördült a villa elé egy kisbusz nagyságú kocsi, amiből kiszállt egy fiatal csinosan öltözött hölgy, a segítői pedig sorra hordták be a ruhákat a szalonba. Mindenki lelkesen várta, hogy felpróbáljon nem egy ruhát, a tökéleteset keresve, én viszont unottan ültem a fotelben, és a Pokoli erényt olvastam. Igen, még mindig ezt olvastam, pedig normális esetben egy könyvet két nap alatt ki szoktam olvasni, de most valamiért nem jött össze és ez idegesített. Az pedig még jobban, hogy a tervemből szinte semmi sem valósult meg. Terveim szerint minden időmet a könyvtárszobában töltöttem volna, erre voltam bent kb. egyszer. Szegény Józsi, ha ezt megtudja, képes és elüt engem a limóval.

-         Te nem válogatsz? – kérdezte kedvesen a stylist, mire felpillantottam a könyvből és szétnéztem a szalonban.

Összesen négy gurulós vállfa volt a szalon különböző pontján, és mindegyik előtt álltak legalább ketten, vagy éppen hárman. Semmi kedvem nem volt válogatni, a múltkor is untama az egészet, igaz, amikor ráakadtam a tökéletes ruhára hercegnőnek éreztem magam, de nem akartam megint végigcsinálni ezt a tortúrát.

-         Nem választanál nekem te? Stylist vagy, te tudod, hogy mi állna jól nekem – kértem, mire felragyogott az arca.

-         De szívesen. Igazából azért vagyok itt, hogy én vállasszak nekik is, de láthatod. Máris hozom neked a tökéletest, úgy látom arra senki se csapott le – sietett el, hogy megszerezze nekem a tökéletes ruhát.

Halvány mosollyal az arcomon tértem vissza a könyvhöz, de aztán győzött a kíváncsiság, becsuktam a könyvet és a stylistra néztem, aki felém közeledett egy fekete húzott ruhával, ami apró kis kövekkel volt teli, de egyáltalán nem volt csicsás.

-         Vedd fel – nyújtotta felém.

-         Biztos, hogy ez a tökéletes nekem? – kérdeztem kétkedve.

-         Bízz bennem!

Én pedig megbíztam benne, ezért is feszítek most ebben a fekete ruhában, amit mintha rám öntöttek volna. Nem volt mélyen dekoltált, nem volt túl rövid, egyszerű volt és pont ez az egyszerűség tette különlegessé. Ki merem jelenteni, hogy az én ruhám volt a legszolidabb, mind közül, bár Melissza ruhája majdnem letúrt az első helyről, ő egy púderrózsaszín koktélruhát választott magának, aminek ejtett válla és rakott szoknyarésze volt, a hatás csodás lett volna, ha az összképet nem rontja el a hatalmas masni a ruha elején. Nem is értettem amúgy, hogy kinek éri meg olyan ruhákat gyártani, amik masnisok.

-         Wow, hölgyeim mind elképesztően festetek – lépett be a szalonba Zalán, mire minden arc felé fordult, kivéve az enyém, én a többieket figyeltem és az elképesztő ruhákat.

Akadt egy kis ízlésficam egy két embernél, például Tündi egy narancssárga ruhát választott magának, és nagyon nem állt jól neki sajnos, de volt egy másik nő is, aki liba fos színű ruhát öltött magára, aminek anyagától azonnal viszketni kezdtem, pedig nem is rajtam volt.

-         Ki tartja magát a legesélyesebbnek, hogy elsőként kapja meg a lakatot? – kérdezte Zalán vidáman, mire Melissza felemelte a kezét, de vele együtt kb. mindenki.

-         Az jó – reagáltam le a látottakat, mire Zalán ajka mosolyra rándult.

-         Hölgyeim eltelt egy hét, ma este, a mai ceremónián kiderül, hogy kik azok a személyek, akikhez Krisztián közel került az elmúlt egy hét során. Ahogy elnézem, mindenki saját magát gondolja a legesélyesebbnek, kivétel ez alól a mi kis szerény Adriennünk. Megkérlek titeket, hogy fáradjatok ki az udvarra. Hamarosan csatlakozik hozzátok Krisztián is!

Melissza és Tündi között lépkedve sétáltam ki a villából, fél füllel a beszélgetésüket hallgattam. Melissza meg volt róla győződve, hogy Krisztiánnal nagyon szoros kötelék alakult ki az elmúlt napok során, és szerinte ez a közös reggeli rutinjuknak, az úszásnak köszönhető.

-         Csajok, el kell mondanom valamit – vette suttogóra a hangját. – Megbeszéltük Krisztiánnal, hogy várunk még, de nektek szeretném elmondani és tudom, hogy ő se haragudna, hiszen kedvel titeket. Szóval ma reggel megtörtént az első csók – nézett ránk ragyogó arccal.

Közömbösen néztem vissza rá, aztán kicsikartam magamból egy mosolyt, látva Melissza őszinte boldogságát.

-         Milyen volt? – faggatta Tündi izgatottan.

-         Jó, nagyon jól csókol és olyan gyengéd. Úgy ölelt magához, mint egy törékeny porcelántárgyat.

Kisé meglepetten gondoltam vissza azokra az ölelésekre, amiket tőle kaptam. Soha egyiknél se éreztem azt, hogy porcelánként bánna velem, ölelése nagyon is férfias és erős volt. Az egész lényéből áradt egy fajta vadság, és biztos voltam benne, hogy az ágyban sem az a óvatosan simogató fajta, hanem vad, érzéki és szexi. Mondjuk nekem nem is tetszett volna, ha úgy bánik velem, mint egy törékeny kis tárgyal, noha nem volt még dolgom pasival, de tudtam mire van szükségem. És nekem nem egy nyuszi kellett, hanem egy oroszlán. Melissza volt a kiscica, én viszont a vadmacska és ezt Krisztián is tudta. Elégedett mosolyra rándult az ajkam, ujjammal szórakozottan piszkáltam az egyik begöndörített hajtincsemet, ami a hajlakktól teljesen merev volt.

-         Zavar téged? – kérdezte Melissza csendesen.

-         Hogy? – kaptam rá a tekintetem.

-         Hát, hogy Krisztián és én…

-         Ez egy ilyen műsor. Miért kéne, hogy zavarjon?

-         Nem igazán reagáltál semmit, és azt hittem, hogy…

-         Ugyan már Melissza. Ha zavarna is, akkor se tudnék ellene mit tenni – legyintettem türelmetlenül, majd a tekintetem megakadt Krisztiánon, mielőtt Zalán bejelentette volna az érkezését.

Krisztián fekete nadrágot és egy sötétkék inget viselt, aminek felső pár gombját nyitva hagyta, kezét zsebre dugta és ráérősen lépkedett felénk, miközben a tekintete végigsiklott rajtunk. Láttam, hogy Melisszán és egy ismeretlen nőn, hosszasan elidőzik a tekintete, végül pedig rám nézett és megcsillant a tekintete. Már ebből a csillanásból tudtam, hogy nekem végem van és most sem fog hazaküldeni.

-         Hölgyeim – mosolygott ránk és megállt Zalán mellett.

-         Nos, megérkezett Krisztián is, így nem is húzom tovább a szót, kezdődjön a medálceremónia – jelentette be Zalán és felnyitott egy dobozkát, amiben összesen hat lakat alakú medál lapult.

Akaratlanul is a csuklómhoz nyúltam és megérintettem a karkötőmet, majd gyorsan visszaengedtem magam mellé a kezem és kihúztam magam. Nekem aztán nem kell a lakatja! Haza akarok menni, munkát keresni, nem itt tölteni még 3 hetet!

-         Az első medált az a lány kapja, aki mellett az elmúlt egy hét során eszembe se jutott az idő múlása, akivel nagyokat tudtam beszélgetni és a személyiségével teljesen elvarázsolt engem. Melissza, elfogadod tőlem a lakatot?

Melissza elengedte a kezemet, amit eddig szorongatott és mosolyogva elindult Krisztián felé, aki ügyesen feltette a karkötőre a lakatot, aztán magához húzta Melisszát és megpuszilta az arcát. A többieket kezdtem el figyelni és nem leptek meg az irigy pillantások, amiket Melissza kapott. Melissza arca ragyogott, ahogy megállt Krisztián jobb oldalán, mint első tovább jutó, és amikor a tekintetünk találkozott, bíztató mosolyt küldött felém. Nem volt rá szükségem, de értékeltem, hogy azt szeretné, maradjak.

-         A második medált, azt a lánynak szántam, aki… - kezdte, de aztán el hallgatott és a szemét behunyva elnevette magát. – Szóval, a második medált az a lány kapja, akihez foghatóval még életembe nem találkoztam, és ez az egész nélküle nem lenne az igazi, jó lenne, ha ezt ő is belátná. Adrienn elfogadod tőlem a lakatot?

A szememet forgatva indultam meg Krisztián felé, aki az arcomat fürkészte, kisé félve, de elégedetten is, amiért megint nem mehetek haza. Megálltam vele szemben, ő pedig megfogta a kezemet és feltette a karkötőmre a lakatot, majd rám nézett, keze felcsúszott a tarkómra, és magához húzott. Arcát a hajamba fúrta és vett egy mély levegőt, aztán elengedett, én pedig zavartan pislogva megálltam Krisztián másik oldalán. Így, hogy már biztos bent maradó voltam, a figyelmem teljesen más felé kalandozott és csak akkor eszméltem fel, amikor Krisztián a kiesett két nőtől búcsúzott. Az egyikük el is sírta magát, Krisztiánhoz bújva, aki zavartan próbálta megnyugtatni szerencsétlen csajt, aki tett egy kétségbeesett kísérletet arra, hogy meghódítsa Krisztiánt, vagyis lesmárolta. A szememet forgatva sóhajtottam egy nagyot, aztán sarkon fordultam és a part felé indultam. Fogalmam se volt, hogy most mit kéne csinálni, de semmi kedvem nem volt a többiek társaságát élvezni, és megtárgyalni a ceremóniát, ami nekik nagyon fontos, nekem viszont semmit se jelentett. A stéghez érve kibújtam a magassarkúból, majd lehajoltam érte és a kezembe lóbálva elindultam a stégen. A széléhez érve leguggolva leporoltam a stég egy részét, aztán leültem és elkezdtem lehúzni a harisnyát, aztán a vízbe lógattam a lábam és kivettem a kistáskából a telefonomat. A kezemet előre nyújtva lefotóztam a karkötőmet, a lakattal együtt, amit aztán beküldtem a csoportba és anyunak is, majd egyet gondolva átpasszoltam a bátyámnak is. Ő reagált elsőként.

Bátyus: Már megint egy újabb karkötő?

Hugica: Nem, ezúttal nem. Anyu nem mesélte? Szerepelek a Sztárszerelemben.

Bátyus: Aha, jó vicc! Hogy te Molnár Krisztián kegyeiért versengj? Nem alacsonyodsz te le ennyire húgocskám!

Felháborodva tátogtam, aztán rájöttem, hogy voltaképpen igaza van. Tényleg nem alacsonyodnék le ennyire, hogy másokkal együtt versengjek Krisztián szívéért, és most se teszem ezt. Nem az ösztökél, hogy megszerezzem magamnak, csak ha már itt vagyok, ő pedig itt tart, igenis beszélgetni fogok vele. Hülye lennék nem tenni, de ennél több nem lesz soha.

Bátyus: Mondjuk, jobban belegondolva, lehet, megtennéd. Tele beszélték a fejedet mi? Vagy részeg voltál?

Hugica: A kettő együtt XD

Bátyus: És, hogy alakul a nagy hódítás?

Hugica: Nem tudom, megmondtam neki már az első nap, hogy köztünk nem lesz szerelem itt a villában, de még így se akar hazaküldeni, pedig nem haragudnék rá.

Bátyus: Hugi, téged melyik pasi küldene haza?

Hugica: Mondjuk az összes?

Bátyus: Látom, még mindig hülye vagy!

Hugica: Vagy te hülye. Amúgy hiányzik, a fejed L Itt vagyok egy hete és még nem is taliztunk! Menjünk el strandolni valamelyik nap légyszi!

Bátyus: Almádiban vagy?

Hugica: Aham, egy puccos villában, magán stranddal, jakuzzival, könyvtárszobával és mindennel együtt.

Bátyus: Ej, akinek jól megy. Amúgy valamelyik nap terveztünk lenézni a kempingbe, az nyugisabb, mint a strand. Ha el tudsz jönni és épp nem randizol, akkor mindenképpen találkozzunk!

-         Csatlakozhatok? – kérdezte Krisztián mire felemeltem a fejem és ránéztem.

-         Annyira utállak – közöltem vele, mire felsóhajtott és leült mellém a stégre.

Letettem magam mellé a telefont és morcosan ránéztem, aztán, hogy a dühömet tettekkel is bizonyítsam bele boxoltam a vállába. Krisztián elkapta a kezem és belerántott az ölébe, fejem a karjára billent, orromat megtöltötte a parfümjének illata.

-         Én pedig annyira nem értelek. Maradni akarsz, de azt hajtogatod, hogy haza akarsz menni.

-         Mert így is van – helyeseltem.

-         A francokat van így! Láttalak már dühösnek, ha igazán haza akarnál menni, akkor jobban küzdenél – jelentette be elégedetten.

-         Utállak – sóhajtottam fel, mert nem tudtam ellenkezni, ugyanis igaza volt és olyan kényelmes volt így feküdni a karjaiba.

A Balaton felé fordítottam a fejemet, szememet behunytam és egy sóhajt hagyta el az ajkam, amikor Krisztián megcirógatta az arcomat, majd az ujja köré csavarta az egyik hajtincsemet. Az ajkam mosolyra rándult, amikor a hajammal megcsikizte az orromat, majd a nyakamat, aztán mintákat kezdett rajzolgatni az arcomra.

-         Áruld, el milyen lenne neked a tökéletes randi – kérte hosszas hallgatás után.

-         Fogalmam sincs – válaszoltam.

-         Csak van valami elképzelésed.

-         Csak annyit tudok segíteni, hogy elmondom, minek nem örülnék. Ne vigyél moziba, se koncertre és soha ne próbálj rávenni engem olyanra, amit nem szeretnék. Például soha nem mennék el falat mászni, mert félek, hogy leesek.

-         Értem. Akkor az extrém sportok kilőve. A koncertekkel mi a probléma?

-         Sok ember, hangos zene, úgy nem lehet ismerkedni. De például nagyon szívesen elmennék veled táncolni – nyitottam ki a szemem és felnéztem rá.

Krisztián elgondolkodva az ajkába harapott, homloka ráncba szaladt, én pedig elvigyorodtam. Természetesen tisztába voltam azzal, hogy nem szeret táncolni, az egyetlen táncstílus, ami tetszik neki az a western tánc. Az egyik interjúban meg is jegyezte, hogy annyira megtetszett neki, hogy megtanulta a táncot, amit a Hazug Csajok Társaságában látott, de egyszer sem volt alkalma emberek előtt eltáncolni.

-         Talán érted hajlandó lennék táncra perdülni – szólalt meg hosszas hallgatás után.

Azonnal felültem, a mosoly az arcomra fagyott, a szívem pedig hevesebben kezdett el dörömbölni. Nem akartam, hogy Krisztián ilyeneket mondjon nekem, nem akartam, hogy többet érezzen irántam! Ha többet kezd el érezni, és én elhiszem, hogy lehetséges, csak minden fájdalmasabb lesz.

-         Fáradt vagyok, megyek és lefekszek – álltam fel és összeszedtem a dolgaimat.

-         Ne csináld ezt! – kérte és ő is felállt. – Ne szaladj el tőlem!

-         Krisztián engedj – kaptam el róla a tekintetem, de ő az álam alá csúsztatta a kezét és kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.

-         Mikor látod már be végre, hogy működne kettőnk között? Meddig akarod még letagadni magadban?

-         Nem érzek irántad semmit Krisztián! Semmit!

-         Mondogasd csak magadnak – lépett el tőlem és sarkon fordult.

Kikerekedett szemekkel meredtem utána, aztán futásnak eredtem és ráugrottam a hátára.

-         Én akartalak faképnél hagyni seggfej – mordultam rá és megharaptam a fülét.

-         Bocs, hogy keresztül húztam a számításaidat – kuncogott fel és a combomra csúsztatta a kezét, hogy meg tartson. – Egyébként te voltál ma este a legcsinosabb.

-         Tudom – vágtam rá, mire felnevetett.

Krisztián a lábával lökte be a villa ajtaját, majd azzal is csukta be, a hangos csattanásra pedig a többiek megjelentek a szalon ajtajában és kíváncsian ránk néztek.

-         Hali – intettem, majd leugrottam Krisztián hátáról és a lépcső felé indultam. – Jó éjt – köszöntem el és kettesével véve a fokokat felsiettem az emeletre.

A szobámhoz érve, aztán ahelyett, hogy bementem volna leültem a lépcsőre és megvártam Krisztiánt, aki 5 perccel később meg is jelent, de nem vett észre azonnal ezért bekopogott a szobámba. Visszatartott nevetéssel figyeltem, a kitartó kopogását, és az egyre bosszúsabb arcát.

-         Szerintem nincs bent – jegyeztem meg segítőkészen.

-         Tuti, hogy… - kezdte ám aztán felém fordult és felröhögött. – Hogy te mekkora boszorka vagy – ült le mellém a lépcsőre és megbökte a combomat.

-         Te pedig vak – vágtam vissza. – És most mi lesz?

-         Hogy érted, hogy mi lesz? – billentette oldalra a fejét kíváncsian.

-         Túl kell élnem veled még egy hetet!

-         Valami azt súgja, hogy örülsz neki!

A szememet forgatva kaptam el róla a tekintetemet, fejemet a térdemre fektettem és elgondolkodva az ajkamba haraptam.

-         Igen, talán örülök neki – suttogtam végül és felálltam. – Jó éjt Krisztián és zárd be az ajtót – búcsúztam el.

-         Meg fogom élni azt a pillanatot, amikor átadod magad a pillanatnak? – szólt utánam.

Mosolyogva léptem oda az ajtóhoz, lenyomtam a kilincset aztán a szobába belépve visszafordultam Krisztián felé. Ő még mindig a lépcsőn ült, tekintetét le sem vette az arcomról, a homloka ráncba szaladt, mint, aki olvasni próbálna bennem. De ezúttal nem járt sikerrel. Küldtem felé egy titokzatos mosolyt, becsuktam az ajtót és ráfordítottam a kulcsot, hogy még véletlenül se legyen váratlan éjszakai látogatóm.