Másnap reggel hihetetlen, de mosolyogva ébredtem. A mosolyom pedig annak volt köszönhető, hogy az elkövetkező két napban semmilyen dolgom nem lesz. Krisztián ma és holnap a maradék 10 lánnyal randizik, a sorrend pedig egy újabb verseny alapján derül ki. Kihúztam a bőröndömet az ágy alól, felnyitottam és egy pillanatig se gondolkodva kihalásztam a legkényelmesebb ruhát, amit találtam, ami nem más volt, mint egy kényelmes rövidnadrág és egy bő póló, amin Simba és Nala feszítettek. Miután felöltöztem párszor átfésültem a hajam, aztán kiléptem a szobából és lesiettem a lépcsőn, hogy összedobjak magamnak egy könnyű kis reggelit. A konyhaajtóban aztán megtorpantam és a homlokomat ráncolva olvastam el a beosztást, ami szerint pénteken én leszek a soros, és nekem kell főzni. Nagyon jó, tényleg, megkérdezni nem is kell. A fejemet csóválva léptem be a konyhába és köszöntem Melisszának, aki bevállalta a mai napot. A konyhapult tele volt zöldségekkel, a vágódeszkán egy ponty várta mozdulatlanul az ítéletét, hogy ebédkor a hasunkba végezze.

-         Ki készítette el a beosztást? – érdeklődtem miközben a kávékapszulák között kutattam, a kedvencemet keresve.

-         Zalán. Páran meglepődtek, azt hitték, hogy lesz majd konyháslány, meg szakács – magyarázta.

-         Pont azok nem tudnak főzni – vágtam rá azonnal. – Ahogy látom neked nincs probléma vele.

-         Dehogy van. Az apukám mesterszakács, előbb tanultam meg főzni, mint olvasni. Sültponty lesz, párolt zöldségekkel és már készül a tárkonyosraguleves – magyarázta lelkesen. – Desszertnek pedig egy kis gyümölcssaláta.

-         Ah, nem érdemlünk meg ilyen kényeztetést – szorítottam a mellkasomra a kezem, majd elégedetten elmosolyodtam, amikor megtaláltam leghátul a kedvenc kapszulámat.

Mikor aztán felnyitottam, és megláttam a kis üzenetet, nehezen álltam meg, hogy ne nevessem el magam. „Dugd vissza hátra Adri! Ez a mi kávénk! –K” Mosolyogva vettem ki egy kapszulát, aztán a dobozt visszatettem leghátra, de még előtte kivettem a kis cetlit és a zsebembe süllyesztettem.

-         Összedobjak neked valami reggelit? – kérdezte Melissza.

-         Nem kell, köszi, megoldom.

Melisszával mindketten csendben végeztünk a saját dolgunkat. Ő készítette az ebédet nekünk, én pedig a reggelimet magamnak, miközben fél füllel az odakintről beszűrődő hangokat hallgattam. A többi nő éppen azért versenyzett, hogy ő mehessen Krisztiánnal randizni. A feladatot nem tudtam kivenni, de úgy tűnt, nem valami jók benne, mert többször is csalódottan felkiáltottak egypáran.

-         Hány ilyen verseny lesz? – kérdeztem Melisszától miközben beleharaptam az összesült melegszendvicsembe.

-         Nem tudom. Néztem a korábbi évadokat, de teljesen más feladatok vannak, mint korábban. Egyedül csak a medálceremónia stimmel és a hazugságvizsgálat. Tavaly nem is itt forgatták, hanem a Tiszánál. De szerintem idén is lesz olyan, hogy csoportosan megyünk randizni.

-         Akkor azt a feladatot szándékosan elrontom – nyugtáztam és belekortyoltam a kávéba.

-         Nem lehet tudni előre – pillantott rám mosolyogva, majd elkezdte bevagdosni a halat, hogy jobban át tudjon majd sülni.

Sietősen befejeztem a reggelimet, a tányéromat és a bögrét elöblítettem majd betettem a mosogatógépbe, aztán visszamentem az emeletre azzal a szándékkal, hogy odafent töltöm a délelőtt hátralévő részét.

Úgy terveztem, hogy írni fogok, terveim szerint megírtam volna kb. 20 oldalt, de a 20 oldalból összesen csak 5 oldalt sikerült összehoznom azt is egy óra alatt, így feladtam a próbálkozást és inkább elindítottam egy filmet, hátha az meghozza számomra a várva várt ihletet. Nos, ihletet nem hozott, de könnyeket, azt igen. Ott zokogtam a laptop előtt gubbasztva, könnyeim megállíthatatlanul ömlöttek, taknyom nyálam egybefolyt. Rég nem sírtam még ennyire, sőt meg se tudnám mondani, mikor siratott meg engem egy film ennyire, mint a Végtelen szerelem. Nem, most nem a török sorozatról beszélek, és nem is arról, amiben egy szőke hajú lány a főszereplő. Ez egy teljesen másik Végtelen szerelem, amire véletlenül akadtam rá. Ha tudom, hogy ennyire siratós, akkor jó előre felkészülők zsepivel.

-         Mit nézel? – kérdezte hirtelen Krisztián, mire ugrottam egyet és dühösen rámeredtem.

-         Vagy kimész, vagy bent maradsz és kussban megvárod, míg végig nézem.

-         Maradok – eresztett meg egy halvány mosolyt, aztán becsukta az ajtót és az ágyhoz sétálva odébb söpörte a piszkos zsepiket, hogy le tudjon ülni.

Valószínűleg Krisztián nem is sejtette azt, hogy mennyit jelent az, hogy én előtte sírok. Kevesen láttak csak engem így zokogni, anyán és Zoén kívül konkrétan senki, de most már Krisztián is felkerült erre a listára. Komolyan ennél romantikusabb pillanat nem is kellett nekem. Ott ültem Krisztián mellett, a sírástól bedagadt szemekkel és nem rohant világgá. Köztudott tény, hogy a pasik azonnal menekülőre fogják, ha egy lány sír, de Krisztián ő maradt.

-         Ó a fenébe. 30 vagyok, könyörgöm, nem sírhatok egy filmen – hallottam Krisztián fojtott hangját, mire rápillantottam és valóban könnyben úsztak a szemei.

Remegő ajkakkal kapta el a tekintetét a laptopról és a plafonra szegezte a tekintetét, megpróbálva kipislogni a szeméből a könnyeket, de aztán a szeme visszarebbent a laptopra. A torkomat megköszörülve nyújtottam felé egy csomag zsepit, ő pedig szótlanul elvette, kivett egyet és megdörzsölte a szemét. Ha nem ment volna a film, biztos vagyok benne, hogy Krisztiánt néztem volna. 22 éves voltam, de még egy fiút sem láttam sírni, pláne nem egy férfit és ettől tökre megszeppentem.

-         Ez egy nagyon rossz film – szögezte le, amikor lehajtottam a laptop tetejét.

-         Nem rossz, csak, túlságosan is fájdalmas – suttogtam a szememet dörzsölgetve. – Amúgy miért jöttél?

-         Ebéd van, gondoltam beszólok, isteni illatok terjengenek a konyhában, kár lenne, ha lemaradnál – állt fel az ágyról és nyújtózkodott egyet, mintha nem is 10 percet ült volna mellettem, hanem egyenesen két órát.

Nem szóltam semmit, összeszedtem az elhasznált zsepiket és kidobtam őket a kukába, aztán szemügyre vettem magam a tükörben és megállapítottam, hogy borzalmasan nézek ki. Krisztián csendben figyelte, ahogy magamra varázsolok egy kis sminket és újra gumizom a hajamat, aztán kinyitotta nekem az ajtót. Egymás mellett lépkedve sétáltunk le a földszintre, majd amikor beléptünk az ebédlőbe a beszélgetést mintha elvágták volna. Kérdőn meredtem a többiekre, aztán leültem az egyik szabad székre és hátra dőlve vártam, hogy lehessen végre enni. Krisztián természetesen az asztalfőn foglalt helyet, majd körbepillantott és várt.

-         Ó együnk már – elégeltem meg a csendet és szedtem magamnak a levesből. – Köszönjük szépen az ebédet Melisszának – hadartam, majd enni is kezdtem, hogy minél előbb újra a szobámba tudjak lenni.

Nem tudom amúgy, hogy a többiek mire vártak, de a bátorságomat látva mindenki szedett magának és a csendet nem törte meg más csak az evőeszközök csörgése, és a Tv-ből szóló zenék. A leves egyébként nagyon finom volt és a sült ponty is Istenire sikeredett. Nem hiába mondta Melissza olyan büszkén, hogy az édesapja mesterszakács. Teli hassal dőltem hátra és belekortyoltam az ásványvízbe, majd a tekintetem Krisztián felé vándorolt, akivel egyszerre négy nő is beszélgetett. Fogalmam se volt, hogy tudja megosztani a figyelmet közöttük, de aztán rájöttem, hogy sehogy, ugyanis Krisztián le se vette a tekintetét a szőkeségről, akinek vörösre pingált körmei épp a karját cirógatták. A műveletet nem egy nő gyilkos tekintettel követte végig. Sóhajtva álltam fel és elkezdtem összeszedni a tányérokat, majd amikor odaértem a szőkeséghez, véletlenül megbillent a tányér és egy szálka a szőkeség hajában landolt. A szemem sarkából láttam, hogy Melissza a szája elé kapja a kezét, hogy elfojtsa a kitörni készülő nevetését. Elégedetten mosolyogva mentem át a konyhába, a szálkákat kikapartam a kukába, aztán elöblítettem a tányérokat és betettem a mosogatógépbe.

-         Hát, nem szeretnék az ellenséged lenni – állt meg mellettem Melissza és elkezdte ételhordóba pakolni a megmaradt ételt.

-         Ó, pedig ez semmi – csóváltam meg a fejem ártatlanul mosolyogva. – Véletlen volt – bizonygattam.

-         Azért én szeretném, ha elfelejtenénk a korábbit. Mármint azt, hogy megkértelek segíts – pillantott rám. – Csak egy hülye gondolat volt…

-         Megijedtél? – böktem oldalba, mire elnevette magát.

-         Nem, csak rájöttem, hogy te vagy az egyetlen, akire nem lennék féltékeny, ha elnyerné Krisztián szívét – mondta ki őszintén.

-         3 napja ismerjük egymást – mutattam rá.

-         Tudom – vonta meg a vállát mosolyogva. – Behozom a poharakat, aztán megyek és ledőlök aludni. Szeretek a konyhába lenni, de néha azért fárasztó.

-         Elhiszem – mosolyogtam rá. – Segítsek?

-         Megoldom – legyintett.

Bólintottam egyet, aztán a hűtőhöz léptem kivettem egy kis dobozos cseresznyés kólát és az emelet felé vettem az irányt.

Bármennyire is nem volt kedvem hozzá, lementem a hazugságvizsgálatra, hogy ott legyek és tartsam Krisztiánban a lelket, ha esetleg valaki nem tanulva a tegnapból hazudni, mert neki. Először popcornt készítettem, csak aztán csatlakoztam a szalonban összegyűlt társasághoz.

-         Mondtam már, hogy tetszik a pólód? – kérdezte Krisztián, amikor levágtam magam a fotel karfájára.

-         Nem. Pedig azonnal ezzel kellett volna kezdened – dugtam az orra alá a tálat.

Krisztián mosolyogva kivett egy marékkal, aztán a képernyőre szegezte a tekintetét, amin a szálkás szőkeség éppen rámosolygott Zalánra.

-         Amúgy – bökte meg a combomat Krisztián mire lepillantottam rá. – Gonosz vagy – vigyorgott rám.

-         Megtaláltad a szálkát? – kérdeztem ártatlanul.

-         Féltékeny vagy Bartha?

-         Nem, inkább úgy fogalmaznék, hogy a testőrödnek neveztem ki magam. Ő tuti kamuzott neked valamit – intettem a szőkeség felé.

-         Nem is élveztem a társaságát. Amilyen csinos olyan buta.

Hangosan felröhögtem, mire többen is hátra néztek ránk. Kérdőn néztem vissza rájuk, aztán Krisztiánra néztem, aki felpillantott rám.

-         Igen?

-         Nem akarsz úriember lenni és felemelni a hátsódat? Nagyon kényelmetlen a karfa, de mint testőröd és személyes lelkisegélyed, kötelességemnek érzem, hogy a közelidben maradjak.

-         Akkor gyere és ülj le – nézett rám kihívóan.

Megütközve néztem vissza rá, aztán összehúztam a szemem és belehuppantam az ölébe. A képernyőt figyelve csendben számoltam a másodperceket, hogy vajon mikor fog feltűnni a többieknek, hogy Krisztián ölébe ülök. 10 másodpercnél tartottam, amikor az egyik idősebb nő felénk pillantott és eltátotta a száját.

-         Én nyertem – jelentettem be ünnepélyesen és éreztem, hogy Krisztián a hátamnak dönti, a fejét válla folyamatosan rázkódik a nevetéstől.

-         Mit csináltok? – kérdezte Melissza, egyedül csak ő, mert hangot adni a csodálkozásának.

-         Fogadtunk. Kicsikét letörtem a szarvából, mert szerinte nektek azonnal feltűnik, hogy itt ücsörgök, de kellett 10 másodperc, szóval én nyertem – magyaráztam vidáman.

-         És mit nyertél?

-         Holnap Krisztián női ruhában tölti a napot.

-         Ki van zárva – horkantott fel az említett személy és az oldalamba vájta az ujjait.

Visítva pattantam fel az öléből és nevetve leültem a fotel mellé a földre.

Az este végül úgy záródott, hogy öt lányból kettőnek kellett hazamenni, a szálkás szöszinek és Anitának, aki úgy tűnik nem teljesen volt őszinte Krisztiánnal, amikor a munkájáról mesélt. A hazugság szerint idős otthonba dolgozik, a valóság viszont az, hogy egy éjszakai bárban sztriptíztáncosnő. Hát, van, egy kis különbség a két szakma között mit ne mondjak.

-         Van kedved beszélgetni? – kapta el a kezem Krisztián, amikor már kettesbe maradtunk.

Tekintetem azonnal a kamerára villant és megráztam a fejem.

-         Bocs, de fáradt vagyok – húztam el a kezem és felsiettem az emeletre.

Az ajtóig jutottam, amikor Krisztián utolért engem és a kilincsre tette a kezét, hogy ne tudjam lenyomni.

-         Egész nap alig beszéltünk, hiányzik a társaságod.

-         Majd holnap beszélünk – ígértem meg és megpróbáltam lefejteni az ujjait a kilincsről, de olyan erősen szorította, hogy inkább feladtam a próbálkozást, lehajoltam és beleharaptam a kezébe.

Krisztián azonnal elrántotta a kezét, én pedig lenyomtam a kilincset, majd megfordultam és rávigyorogtam Krisztiánra.

-         Jó éjszakát!

-         Te megharaptál? – bámult a kezére, aztán rám emelte a gyönyörű szemeit és elmosolyodott. – Egyre jobban kedvellek Adrienn, egyre jobban – hátrált el mosolyogva, aztán elfordult és felsietett a lépcsőn.

Már másodjára hagyott egyedül a küszöbön, úgy, hogy én a távozása után is percekig ott álltam a szavait emésztgetve.