Másnap hajnalban arra keltem fel, hogy a kezem iszonyatosan fáj, konkrétan olyan volt mintha nyúzták volna a bőrömet. Fájdalmasan fintorogva rúgtam le magamról a vékony takarót és a táskámból előkotortam a fájdalomcsillapítót és bevettem egyet, aztán csipásan kicsoszogtam a Wc-re. Visszafelé tartva kinyitottam a teraszajtót, hogy engedjek be egy kis friss levegőt, aztán már indultam is volna vissza az ágyba, amikor meghallottam, hogy valaki úszik a medencében. Kiléptem a teraszra és a korlátra könyökölve lepillantottam a medence felé. A medencében Krisztián úszott, tökéletes karcsapásokkal pillanatokon belül a medence egyik végéből a másikba ért. Hosszú percekig álltam egy helyben a látványban gyönyörködve, aztán észrevettem Melisszát, aki bikiniben állt meg a medence mellett, egy törülközőt tartva a kezében. A fekete bikini fantasztikusan állt a tökéletes alakján és ez Krisztiánnak is feltűnt, mert elégedetten hordozta végig rajta a tekintetét. Elkaptam róluk a tekintetem és visszamentem a szobába, hogy aztán bebújjak a takaró alá és a fájdalom ellenére megpróbáljak visszaaludni.

Összesen csak egy órát tudtam visszaaludni, miután hatott a fájdalomcsillapító, de aztán kipattant a szemem és bárhogy próbálkoztam nem tudtam aludni. Levettem a telefonomat töltőről és hunyorogva meredtem a rengeteg értesítésre és üzenetre, amiket kaptam azután, hogy csatlakoztam a Wifihez. A legtöbbjük csoport üzenet volt, a csajok teljesen ki voltak akadva, hogy nekik nem mutattam be Krisztiánt, Ritának pedig igen, valamint érkezett egy üzenet Krisztiántól is Instagrammon keresztül.

molnárkrisz: Ébren vagy?

bartha_adrienn: Aha. De ha már itt írtál válaszolnál a korábbi üzeneteimre?

molnárkrisz: Milyen korábbi üzenetek?

bartha_adrienn: Te képes voltál kitörölni őket? Hát így építed te a kapcsolatodat a rajongóiddal?

molnárkrisz: Bocs, hogy nem válaszolok minden egyes rajongói üzenetre, amiket kapok.

bartha_adrienn: Rohadtul nem rajongói üzenetek voltak! Amiket én küldtem semmiképpen!

molnárkrisz: Akkor?

bartha_adrienn: Nem mondom meg! Minek törölted ki? A te bajod!

molnárkrisz: Ó, de pukkancs valaki korán reggel! Vonszold ki az ágyból a csinos kis feneked és nyisd ki az ajtót, hogy ki tudjam cserélni a kötést a kezeden!

bartha_adrienn: A csinos kis fenekem marad a helyén, ugyanis valaki azt tanácsolta, hogy zárjam be az ajtót.

molnárkrisz: Jelentem, a veszély elmúlt! Engedj be!

A szememet forgatva másztam ki az ágyból, kinyitottam az ajtót, aztán visszamentem az ágyhoz és lehuppantam rá. Krisztián belépett a szobába, arcán széles mosoly, kezében egy tálca étel. Kikerekedett szemekkel meredtem a tálcára, majd Krisztiánra, aztán vissza a tálcára.

-         Te reggelit hoztál nekem? Az ágyba?

-         Aha – vonta meg a vállát.

-         És még én csodálkozok, hogy miért gondolják azt, hogy van köztünk valami – motyogtam magam elé. – Miért nem könnyíted meg a dolgomat? – néztem rá összehúzott szemekkel.

-         Abba mi a szórakozás?

Egy nagyot sóhajtva néztem rá, aztán a tekintetem a tálcára vándorolt és elvettem egy virslit, amit aztán beletunkoltam a majonézbe és azt eszegettem, amíg Krisztián kicserélte a kezemen a kötést. Végül egész jól el tudtam vele beszélgetni és együtt megreggeliztünk, mert kiderült, hogy ezt a sok mindent nem csak nekem hozta, hanem magának is, aztán elzavartam, hogy fel tudjak öltözni. Ma egy könnyű púderszínű nyári ruha mellett tettem le a voksom, amihez balerina cipőt húztam, a hajamat pedig befontam. A tükörbe pillantva megállapítottam, hogy úgy nézek ki, mint egy kislány, aki túl nagyra nőtt, de már nem volt kedvem változtatni. A lépcsőn leérve aztán megszaporáztam a lépteim, mert láttam, hogy a többiek kifelé tartanak.

-         Most mi lesz a feladat? – kérdeztem Melisszától.

-         Zalán még nem mondta el – válaszolta. – Wow! Tök jó a hajad! Nekem is be tudnád majd valamelyik nap fonni?

-         Persze – mosolyogtam rá, aztán leültem az egyik székre Melissza pedig lehuppant mellém és érdeklődve Zalánra néztünk.

-         Kedves hölgyeim, elérkezett egy újabb nap, már mindannyian voltatok randin Krisztiánnal a birtok kapuin belül. Most elérkezett a pillanat, hogy egy igazi randira menjetek, ám ezúttal is vár rátok egy feladat. Méghozzá egy igen érdekes feladat, aminek teljesítéséhez szükség lesz az élénk képzelőerőre. Fontos tudnotok, hogy ma este is lesz hazugságvizsgálat, ám mostantól senki sem megy haza utána, csakis az, aki valami olyanban hazudott Krisztiánnak, ami miatt azonnali kizárást kell végrehajtanunk. A feladat tehát a következő. Mindenki kap egy kódot, amit fel kell írni a lapra, amit szintén kaptok. Csak én tudom, kihez melyik kód tartozik, Krisztián nem így teljesen titkosan, mindenféle befolyás nélkül fogja elolvasni a történeteteket Krisztián, aminek témája nem más, mint egy tökéletes nap Krisztiánnal.

Most először le se vettem a tekintetem Zalánról, csüngtem minden egyes szaván s közben a szívem úgy dörömbölt, hogy attól féltem kiugrik a helyéről. Izzadt tenyeremet a nadrágomba töröltem, testemet izgatott várakozás járta át, mert tudtam végre megcsillogtathatom a tehetségemet és végre Krisztián el fogja olvasni az egyik írásomat és még véleményt is fog alkotni. Idegesen mocorogtam a széken és azt figyeltem, ahogy Zalán mindenkinek kioszt egy lapot. Egy lapot! Mégis mit kezdjek egy lappal? Töröljem ki vele a fenekemet? Egy lap nagyon kevés lesz nekem! Mikor Zalán felém nyújtotta a lapot konkrétan kikaptam a kezéből, amit ő szórakozott mosollyal jutalmazott és tovább sétált. Már épp elkezdtem írni, amikor feltűnt, hogy míg másnak egy lapot adott addig nekem, három lap volt összetűzve. Felemeltem a fejem és Zalánra néztem, aki elkapta a tekintetem. Rávigyorogtam, ő visszavigyorgott és én már körmöltem is hagyva, hogy a fantáziám szabadon szárnyaljon.

Őszinte leszek a kezem iszonyatosan fájt, viszont az még fájdalmasabb volt, hogy csak hat oldalt tudtam írni. Pedig lett volna még mit írnom és ezért a vége nem is lett az igazi, összecsaptam kissé, de bíztam benne, hogy Krisztián szemet huny felette és az egész történetet nézi együtt, nem csak a végét. Amúgy igazán jó kis novellát rittyentettem neki és bízom benne, hogy értékelni fogja az igyekezetemet, valamint a tehetségemet. De annak még jobban örülnék, ha el látna tanácsokkal, hogy szerinte mibe kéne fejlődnem.

-         Amíg arra várunk, hogy Krisztián elolvassa a történeteiteket, addig beszélgessünk. Hogy érzitek magatokat? – érdeklődött Zalán. – Nyugodtan mondjátok ki, ami bánt, kulturált emberek módjára tisztázzátok a konfliktusokat!

Tekintetem azonnal arra a fekete hajú nőre villant, aki imádott kötekedni velem és a tekintetünk össze is akadt. Nem fordultam el, bátran álltam a tekintetét, és végül ő volt az, aki lesütötte a szemét, majd elfordult. Engedélyeztem magamnak egy elégedett mosolyt, aztán csendben hallgattam a többiek beszélgetését. Ami azt illeti nem csak nekem volt konfliktusom, akadt olyan, akinek Melisszával volt baja, és voltak, akik majdnem össze is verekedtek. Oda se figyeltem rájuk, csendben számoltam a másodperceket, amikor is odalépett hozzám az egyik kamerás.

-         Úgy látom nagyon lelkesen vetetted magad bele a feladatba. Mesélnél róla nekem? – kérdezte kedvesen.

-         Na, látod, erről szívesen mesélek – vigyorogtam rá azonnal és felpattanva követtem őt, hogy nyugiban fel tudjuk venni a véleményemet. – Kérdezel, vagy csak mondjam?

-         Mondjad, de ne legyen nagyon hosszú.

-         Igen persze, csak bevágás lesz, hogy kitöltsétek a várakozás közti időt – bólogattam. – Szólj, ha mehet – támaszkodtam neki a fának.

A kamerás felemelte a kamerát, majd feltartotta a hüvelykujját, én pedig belemosolyogtam a kamerába, őszintén, igazi, izgatott mosollyal.

-         Nagyon izgatott vagyok, hogy Krisztiánnak mi lesz a véleménye. Bár az előző feladatnál is jól teljesítettem, de úgy érzem, hogy ez a feladat állt igazán közel hozzám. Nagyon fontos nekem Krisztián szakmai véleménye, és bízom benne, hogy megosztja majd velem, hogy mibe kéne fejlődnem, ahhoz, hogy valaha is, lehessek olyan jó író, mint ő.

A kamerás mosolyogva bólintott, aztán leengedte a kamerát, én pedig gyorsan elolvastam a névtábláját, hogy tudjam, hogy hívják az egyetlen olyan kamerást, aki értelmes dolgot akart felvenni. Alexander.

-         Nagyszerű – mosolygott rám. – Csak kíváncsiságképp. Író akarsz lenni? – érdeklődött.

-         Igen – bólogattam.

-         És…

-         Nem! – jelentettem ki mielőtt befejezhette volna.

-         Nem is tudod, hogy mit…

-         Biztos vagyok benne, hogy azt akartad kérdezni, hogy azért vagyok-e itt, mert abban reménykedek, hogy Krisztián hátán felkapaszkodhatok. A válasz pedig egy hatalmas nem, amit még a holdról is látni lehet!

-         Igazából azt akartam kérdezni, hogy hogy haladsz eddig – nevette el magát.

-         Ó – vörösödtem el zavartan. – Ne haragudj én csak… azt hittem… mindegy. Csak ne haragudj! Egyébként szépen lassan, de haladok – bólogattam.

-         Munka van Alex, munka van – szólt oda nekünk Zalán, mire kérdőn ránéztem.

-         Akkor én mentem, vár a munka – mondta Alexander.

Bólintottam egyet aztán odasétáltam Zalánhoz és lehuppantam mellé.

-         Gratulálok. Sikerült alkalmaznod egy olyan kamerást, aki nem tapintatlan – dicsértem meg.

-         Nem volt más választásom. Az öcsém addig rágta a fülemet, míg nem szereztem neki itt egy állást.

-         Ó, szóval ő az öcséd? – vándorolt a tekintetem Alexander felé, aki éppen Melisszáról készített egy rövid kis videót.

Most először alaposan is szemügyre vettem Alexandert, a kiszőkített kusza haját, a vékony, de izmos testalkatát, a márkás ruháit. Ehhez képest Zalán barna volt, mackós testalkatú, dagadó izmokkal, borostás arccal. A két testvér tűz és víz, egy csepp hasonlóság nincs kettejük között.

-         Emlékeztetnélek egy apróságra, te azért vagy itt, hogy Krisztián szívét szerezd meg, és nem az öcsimét!

-         Nekem nem kell se Krisztián se pedig az öcséd szíve – néztem a szemébe, majd a villa felé kaptam a fejem, felpattantam és Krisztiánra szegeztem a tekintetem. – Túlélted? – kérdeztem, amikor odaért hozzánk.

-         Volt ahol majdnem elsírtam magam – vallotta be. – és nem a gyönyörtől – tette hozzá, mire elnevettem magam.

-         Hogy tetszett? – faggattam tovább.

-         Adrienn! Kérlek, fáradj vissza a helyedre!

-         Jó megyek már – fontam össze a kezem magam előtt duzzogva és visszasétáltam a székemhez, leültem rá, aztán újra Krisztiánra meredtem.

Krisztián kezében, ha jól láttam összesen csak három papír volt, amiket átnyújtott Zalánnak, majd felénk fordult és végignézett rajtunk.

-         Őszinte leszek, volt három, amit végig se tudtam olvasni. Bármennyire is akartam nem ment. Akadtak olyanok, amik tetszettek, viszont nagyon klisésnek éreztem. Nem volt benne fantázia, a hétköznapi dolgokra hagyatkoztatok. Az írások közül volt három olyan, ami megfogott, de abból a háromból is csak egy volt az, amit nem akartam letenni, és csalódott voltam, mert egyszer csak vége lett. Ráadásul függővég, amit én is gyakran elsütök, és már kezdek rájönni, miért panaszkodnak az olvasóim. Piszok szar érzés nem tudni mi lesz a történet vége.

-         Mit gondolsz Krisztián kik írták azokat a történeteket, amik elnyerték a tetszésedet? – kérdezte tőle Zalán.

Krisztián újfent végignézett rajtunk, három emberen hosszasan állapodott meg a tekintete és én nem voltam köztünk. Éreztem, hogy a könnyek ellepik a szemem és a gyomrom fájdalmasan görcsbe rándult. Talán nem tetszett neki a történetem? De hát én voltam az, aki függővéget hagyott! Vagyis én is, rajtam kívül még ki tudja ki, de… akkor is én írtam a legtöbbet és… Annyira nagyon szerettem volna, ha Krisztiánnak tetszik, amit írok.

-         Szerintem, akik ezeket írták az Melissza, Tündi és Tekla.

Összepréseltem a szám és lesütöttem a szemem, hogy ne tűnjön, fel senkinek menten elsírom magam.

-         Mindjárt kiderül, hogy jól sejtetted-e. Vagyis tegyük egy kicsit izgalmasabbá, nem mondom meg, hogy ki melyiket írta. Neked kell kiderítened kié a történet, a randi során. Most elmondom azoknak az írásoknak a címét, amik megnyerték a randit Krisztiánnal. Lányok, kérlek, egyszerre fáradjatok ki Krisztián mellé, és ne akkor, amikor meghalljátok a saját címeteket. A nyertes történetek címe tehát: Éltető csók, Szívtánc és a Zuhanás.

Mikor meghallottam, hogy Zalán kiejti a száján az én címemet a Zuhanást, azt hittem, hogy rosszul hallok. Képtelen voltam örülni annak, hogy Krisztiánnak tetszett, amit írtam. Nem amikor nem jött rá, hogy én írtam és ez piszok szarul esett! Felemeltem a fejem és a tekintetem összeakadt Tündiével, majd végül Tekláéval, aki mint kiderült nem más volt, mint a beszólogató csaj. Összepréseltem a szám és velük együtt felálltam, miközben a szívem majd megszakadt. Hogy tudta őket el találni, engem pedig nem? Rá se néztem Krisztiánra, úgy álltam Tündi mellett és vártam, hogy mi fog történni.

-         Ők hárman, Adrienn, Tündi és Tekla fognak ma Krisztiánnal randizni, méghozzá egy négyes randin, a Balaton közepén. Lányok van egy fél órátok elkészülni, mielőtt megérkezik a hajó értetek. A többieket arra kérem, hogy maradjanak, még van egy kis mondanivalóm nekik.

-         Készülünk együtt? – kérdezte Tündi.

-         Persze. Miért is ne? – vontam meg a vállam, majd sarkon fordultam és a villa felé indultam.

Mindvégig a hátamba éreztem Krisztián tekintetét, konkrétan lyukat égetett a hátamba annyira figyelt, de nem fordultam meg. Más talán azt gondolta volna, hogy túlreagálom, de nekem hatalmas nagy törést okozott, hogy nem jött rá én írtam a Zuhanást. Nesze neked, hozzám passzoló feladat. Nemhogy nem látott el tanácsokkal, de még fel se ismerte, hogy melyiket írtam én, ráadásul lerohasztottam a kezem. És miért? Azért, hogy részt vegyek egy rohadt négyes randin, a Balaton közepén, ahonnan elmenekülni se tudok, max csak akkor, ha kiúszok a partra. Mi jöhet, még ami ennél is rosszabb?