Ekkor már mindenki bőgött, Laura, Klára néni, de még Tomi is.
- Te is sírsz. – néztem fel rá mosolyogva, mire megdörzsölte az arcát.
- Nem is. Csak belement valami a szemembe. – viccelődött, és az ölelkező apa-fia párosra tévedt a tekintete. – Persze, hogy sírok. Amióta csak ismerem Ipacs-t felnézek rá, és második apámként tekintek rá. Nagyon nagy öröm számomra, hogy így láthatom.
- Ugyanígy érzek csak Anitával. – mondtam - És igazából Ipaccsal is.
- Nélküled nem lennének most így együtt. Neked köszönhetnek mindent.
Túl sokan voltunk ahhoz, hogy egyszerre üljünk az asztalhoz enni, ezért két csoportra oszlottunk. Először Klára néni evett Ipaccsal, Anitával és Bátorral. Aztán én Tomival, Csongival, Fatival és Laurával. Lebbencs levest ettünk sárgaborsó főzelékkel. Miután emésztettünk egy kicsit kibontottuk Fatime tortáját is abból a nagy, kartondobozból.
- De jól néz ki! Milyen ízű? – rohant oda az asztalhoz rögtön a szülinapos.
- Vaníliakrémes és kekszes. – mondtam. Felraktam a 21-es gyertyát és a marcipán virágokat is.
- Hozok gyufát a gyertyának. – mondta Klára néni.
- Add ide a telefonod, majd én lövök pár képet.
- Biztos jobbak lesznek, mint tavaly. – mondta miközben átadta nekem a telefont, én pedig felnevettem.
- Mi volt tavaly? – érdeklődött Csongi.
- A szüleimnél voltunk, és az unokatesóm fújta el helyettem a gyertyákat. Utána pedig belefejelt a tortába. – mesélte el Fati. Bendegúz egy ördögfióka, ez tény és való.
Csináltam egy csomó fotót Fatiról, azt is sikerült lekapni, amikor elfújta a gyertyákat. Tomival felvágtuk a tortát, kilenc szelet lett és maradt még három. Hatan elfértünk az asztalnál, de olyan is volt, aki állva evett, mint egy ló. Csongi, Tomi és Ipacs. Miután mindenki megette a tortát jöhetett az ajándékozás.
- Ne haragudj Fatime, de csak egy csokit tudtam venni. Tudod, hogy le vagyok égve. – nyújtotta át neki Laura bűnbánóan azt az egy tábla csokoládét.
- Ugyan már, semmi baj nincs. Köszönöm. – ölelte meg.
- Laura. Bella mondta, hogy már nincs olyan jó dolgod, és nagyon sajnálom, hogy nem foglalkoztam Nándival, sem veled. – szólalt meg Ipacs. - Megérdemeltem, amit tettél és én kérek elnézést. Ha szeretnél visszajönni, akkor csak egy szavadba kerül. Nos?
- Tényleg visszamehetek?
- Igen.
- Köszönöm! És én is sajnálok mindent. – ölelte meg a menedzsert Laura. Ajándékok terén most Csongi következett.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy... Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Csodálatos lány vagy. Boldog szülinapot!
- Köszönöm szépen. – pirult el Fati és elvette a díszes szatyrot. – Nahát! Körömlakk, parfüm és... Mi ez?
- Egy H&M utalvány.
- Köszönöm. – ölelte meg Csongit Fati, aztán rám nézett, ugyanis most az én ajándékom következett.

- Nyisd ki.
- Na nézzük. – bontotta fel a csomagolópapírt és érdeklődve nézte meg, hogy mit kapott tőlem. – Egy közös, kinyomtatott selfie bekeretezve. Hm.
- Mintha nem lenne már egymillió, mi? – löktem meg a vállát nevetve.
- Bonbon és kínai zacskós leves. Hé! Ez olyan?
- Igen. Öt boltot is megjártam mire megtaláltam. Kacsás.
- Istenem de finom. Holnap azt fogom ebédelni. – kalandozott el. Aztán kivette az utolsó ajándékot. Egy kis dobozka volt, amiben nem volt más, mint két nyaklánc. Az egyik az övé lesz, a másik meg az enyém. A medál része mindkettőnek egy fél szív, ha összerakjuk, akkor egy egész lesz, és egy BEST FRIENDS FOREVER felirat lesz rajta olvasható. Régen már volt ilyenünk, de mindketten elhagytuk a sajátunkat, és megláttam egy oldalon, úgyhogy elmentem a boltba és megvettem. Megérte, mert Fati sikítva ölelt meg. – Ezek gyönyörűek. Majdnem olyanok, mint a régiek.
- Úgy sajnálom, hogy elhagytuk őket. – bújtam ki az öleléséből.
Felvettük a nyakláncokat és igazából mindenki ment a dolgára. Délután egy óra volt, a falunap négykor kezdődik, addig pedig még volt időnk bőven.
Az egyesült család félrevonult Klára néni szobájába, mi pedig, a fiatalok nem tudtuk mihez kezdjünk magunkkal. Beszélgetni kezdtünk Ipacs és Tomi szobájában.
- Akkor ti kajak itt vagytok már egy hete, és csak azért utaztatok vissza Pestre, hogy becsapjátok Anitát? – értelmezte az imént hallottakat Csongi.
- Inkább azért, hogy segítsünk nekik egymásra találni. – szépítettem a dolgokat.
- Gyönyörű ez a zongora. – állt fel Laura és megsimította a hangszert. - Szabad játszani rajta?
- Persze. Játszhatunk egy négykezest is. – nyitotta fel a zongorát Tomi.
- Te tudsz zongorázni?
- Ja.
- Ezer éve ismerlek, de ezt nem tudtam. – nevette el magát Laura és leült a kis székre. Tomi leült mellé, mi pedig érdeklődve hallgattuk a műsorukat. Botrányos volt.
- Oké, én csak egyedül tudok játszani. Ez nagyon gáz volt. – állt fel Laura.
- Szerintem is. – röhögött Tomi és nekilátott egyedül előadni egy dalt. Először nem ismertem fel, de amikor elkezdett hozzá énekelni rögtön elöntött a pír.

Rád gondolok minden egyes percben
Nélküled teljesen szétomlik a testem
Szemébe nézve, csókjában elveszve
Szeretem őt, s beleviszem mindenbe
Szeretem őt, őt, őt, őt, őt, az istennőt

- Miért énekli azt a dalt, amit Noéminek írt? – kérdezte tőlem Csongi. - Most már veled van együtt.
- Ezt a dalt rólam írta. Még nyáron, a faházban.
- Na neee! – csodálkoztak a többiek én pedig leültem Tomi mellé és a dal végeztével egy puszit nyomtam az arcára.
- Most már szeretem ezt a dalt.
- Én meg téged szeretlek. – vágta rá, mire gúnyosan elmosolyodtam és megcsókoltam. Én is szeretem őt, mindennél jobban.

Már csak egy rész van hátra, mikor rakjam ki? Jövő héten vagy ma? Ti döntötök. 🙃❤️