- Gyertek! - intett a prefektus a hugrabugosoknak, mire az összes kis taláros alak követni kezdte őt, és társát. Nem tudták pontosan, hogy mi történik, valójában még akkor sem, mikor megérkeztek. Egy feliratot láttak a falon, ami vérpiros volt, és nem mertek belegondolni, hogy mivel lehetett felírva. Greta kiszúrta Mrs. Norris-t is a fal mellett. Felakasztva. A látványtól a szemébe könnyek gyűltek, csak arra tudott gondolni, mennyit szenvedhetett az az állat, és nem bírta tovább nézni, elkapta a fejét. Észrevette Dracot, aki mindentudó és elszánt tekintettel nézett maga elé, azonban megérezve, hogy figyelik, a lány felé fordította fejét. Meglátva könnyes szemeit, tekintete ellágyult, és mintha meg akart volna indulni felé, hogy átölelje, de megtorpant. Megeresztett felé egy apró mosolyt, de háztársaival maradt, és hamar vissza is fordult a tetthely felé.

Mikor a hugrabugos csapat megérkezett, rajtuk kívül már az összes diák ott volt, de Draco még látta, hogy az általa legjobban gyűlölt személyek triója már itt volt, mikor a többiek kivonultak. Nem nagyon tudta hová tenni ezt, de abban teljesen biztos volt, hogy nem Potter az utód. Egyrészt akkor a Mardekárban lenne, másrészről pedig biztos volt benne, hogy apja tudott erről az egészről. Ez valahol tiszteletet ébresztett benne, de másrészről meg is rémítte őt. A családja újból veszélyes játszmákba keveredik, de mégis miért. Megéri ez nekik? Nem valószínű. De mégis, ha arra gondolt, hogy az a mocskos kis sárvérű esetleg végre eltűnik innen, a lehető legrosszabb úton: halállal, egyszerűen alig bírta ki mosolygás nélkül. Aztán újra maga előtt látta Greta könnybe lábadt szemeit, amelyek hatására ő máris szomorkás lett, és meg akarta óvni barátját ettől az érzéstől. És tudta, hogy ha Granger meghalna... Nem tudná Gretát abban az állapotban látni. Így csak csendben várta, hogy mi következik, hiszen ez a helyzet komoly volt. Ez nem egy kis balhé, amit a Weasley-ikrek okoztak. Nem. Frics macskája ott lógott lefelé a plafonról, a falra pedig nyilvánvalóan vérrel írtak.

- Mi folyik itt? - tört át a gondnok a griffendélesek között. - Engedjetek, engedjetek már! Utat! - lökdösött félre mindenkit az útból, ameddig elé nem tárult az a látvány, amit Draco már percek óta nézett. - Potter - vette észre először a fiút. - Már megint... - kezdte, de aztán szemet szúrt neki a... Nos, a felakasztott macskája. Argus Frics soha sem volt egy nyugodt ember, de akkor, abban a pillanatban Draco szerint ölni tudott volna. Ezt a fiú kissé nevetségesnek találta, mindenesetre a gondnoknak szurkolt. - Mrs. Norris - szólt kissé megtört hangon. - Te... - nézett újra az előtte álló fiatal diákra. - Te gyilkoltad meg őt.

- Nem. Nem - ellenkezett azonnal a kis túlélő. Annak ellenére, hogy a szöszi száz százalékig biztos volt benne, hogy ehhez semmi köze nincsen, nagyon jól szórakozott, és reménykedett benne, hogy azért a vénember legalább egy pofont lekever annak a szerencsétlennek.

- Megöllek - mondta határozottan. - Megöllek - ragadta meg a talárját és húzta közelebb magához. Szeméből tükröződött, hogy szavait abban a pillanatban ténylegesen komolyan gondolja, és ha nem lép közbe a tanári kar, a szemüvegesnek komolyabb bántódása is lehetett volna, ám ez nem következett be - Draco legnagyobb sajnálatára.

Greta száját nehéz befogni, de tényleg. Vagy beszél, vagy elvárja, hogy beszéljenek hozzá, és mindig vidám és energikus. Kivéve azon az estén. Teljesen le volt sokkolva, egy szót nem tudott szólni, más körülmények között ő lett volna az, aki megállítja Fricset, de most egyszerűen nem ment neki. Mikor elküldték őket a hálótermükbe, a lány vetett egy utolsó pillantást mardekáros barátjára. Abban a másodpercben nagyon meg akarta őt ölelni. Szíve szerint odarohant volna hozzá és a mellkasába temette volna a fejét. Zokogni akart, de közben képtelen volt saját döntést meghozni, különösen nem tudta megvalósítani azt, így csak haladt előre a tömeggel, bármennyire is vágyott abban a pillanatban Draco szorosan köré fonódó karjaira, és megnyugtató illatára. Üresnek érezte magát, nem tudta hol van, vagy hogy mit tegyen.

A fiú sem volt annyira elemében, mint kellett volna lennie. Követte tekintetével a barna hajút, ahogyan végighaladt a folyosón. A festményalakok is őket nézték, illetve össze-összesúgtak néhányszor. A máskor nevetéstől eltelt folyosók most ridegek voltak, és a mardekáros úgy látta, mintha ennek az egész sötét, és reménytelen kompozíciónak a közepén lenne a hugrabugos lány, aki csak sétált előre, kicsit olyan volt, mintha nem is ő irányította volna a saját testét. Draco megborzongott, és szíve szerint még ő is elbújt volna valahová, annyira ijesztő volt a helyzet. Nem hirtelen rémült meg, egyszerűen a légkör, a falak, mintha össze akartak volna záródni körülötte, mintha nem tudott volna menekülni, mintha az lett volna a sorsa, ahogyan nézi, hogyan sétál el Greta a semmibe. A következő pillantban valaki szó szerint kirántotta az elméje által alkotott képből, Blaise felvont szemöldökével - na meg persze magával a fiúval is, egy szemöldök önmagában igen érdekes látványt nyújtana - találta szemben magát.

- Mennünk kell a hálókörletbe - mondta határozottan.

- Tudom, tudom - reagált Draco, majd egy utolsó pillantást vetett a látványra, amit elméje kissé kiforgatott az előbb. Ezután pedig futólépésben utolérték a többieket, de szöszi nem tudta kiverni a fejéből a képet, az érzést, ami egészen addig fogva tartotta. Azonban ahogy befeküdt baldachinos ágyába, kiszállt belőle az adrenalin, ami eddig ébren tartotta, bár a fiú nem érezte jelenlétét. Szinte egyből elaludt, de az álomvilág, ahová került, sokkal borzalmasabb volt a valóságnál is.

***

Másnap a legtöbben nyúzottak és idegesek voltak. Persze néhányan nem tudták, vagy nem értették, hogy mi is történt pontosan, de az ő füleikbe is hamar eljutottak a pletykák, amelyek egyre durvábbak és durvábbak voltak. Harry Potter megkéselte Mrs. Norrist, és már arra készült, hogy a barátaival is ezt tegye, mikor megjelent Frics, a földre lökte a fiút, és már kezdte volna a pankrációt, de ekkor Dumbledore professzor félbeszakította őket - ez volt Draco kedvence. Elképzelése sem volt, mégis ki terjeszt ekkora baromságkt, de remekül szórakozott rajta.

Ez a kis szórakozás kellett is neki, hiszen az alvása nem volt éppen pihentető, és ha nem Pottert beszélték volna ki, biztosan belefejel az előtte lévő müzlis tálba.

Greta is hasonló állapotban volt. Reggel Hannah megvárta, mert tudta, mennyire ki van készülve, de végül ki kellett rángatnia a szobájukból, mert a lány nem volt hajlandó elindulni. Csendben mentek a Nagyterembe, Greta képtelen lett volna beszélni, barátnője pedig nem tudta, mit mondhatna. Amikor mentek volna befelé az ajtón, a mardekáros csapat pont akkor jött kifelé, de a barna hajú annyira nem volt magánál, hogy gyakorlatilag észre sem vette legjobb barátját. Bár Draco is fáradt volt, de most volt a legnagyobb szüksége talán a lányra.

- Hé, hé, hé - állította meg őt, mikor a lány el akart haladni mellette. - Jól vagy? - kérdezett rá a nyilvánvalóra, de választ nem kapott. A hugrabugos a szemébe nézett, megengedett magának egy kisebb mosolyt, majd megölelte a fiút, aki megkönnyebbülve ölelte őt vissza. - Greta, nem lesz semmi baj. Mrs. Norris csak kővé dermedt, úgy tudom. Meg fog gyógyulni. Minden rendben lesz, csak... - magyarázta, majd itt megállt egy pillanatra. Magában mérlegelte a dolgokat. Teljes szívéből gyűlölte azt a mocskos kis sárvérűt, de fontos volt annyira neki barátja, hogy tudja, idegileg, szellemileg, meg igazából mindenhogyan teljesen kikészülne, ha bármi történne vele. Már annak az utálatos macskának a kővé dermedése is ilyen önkívületi állapotba sodorta, túlságosan törődő lélek, és Draco gyűlölte őt így látni, jobban, mint az összes sárvérűt, akit ismert, együttvéve. Így végül hatalmasat sóhajtott, és kimondta azt a gondolatot, ami már egy ideje megfogalmazódott benne. - Csak ne hagyd Grangert egyedül soha, okés? - mondta ezeket a szavakat, miután elengedte barátját, és a szemébe nézett. A lány volt annyira fáradt, hogy nem kérdőjelezte meg a szavait, csak bólintott egyet, majd elmormolt egy "köszönöm" - öt. - És légy vidám! Légy az a Greta, akit ismerünk - kacsintott rá, majd megveregette a vállát, és csatlakozott csapatához.

A két hugrabugos még utánuk nézett egyszer, majd tényleg bementek a Nagyterembe, hogy megreggelizzenek. Az asztalnál mindenki a történtekről beszélt, elhangzottak nagyon durva dolgok is, amiktől Greta szeme elkerekedett.

- Ti mégis miről beszéltek? - kérdezte döbbenten. - Hagyjátok abba a pletykálkodást! Mire jó ez? Nem tudom a teljes igazságot, de pont emiatt nem is beszélek róla. Miért szólaltok meg, ha nem vagytok benne biztosak, hogy amit mondotok, az tényleg úgy van?

A többiek elhallgattak. Nyilván nem hallhatta az egész asztal a lány kiakadását, de akiknek eljutott a fülébe, azok megértették, miért mondta ezt. Hiszen kevés fontosabb dolgot tudtak az őszinteségnél.

- Igazad van - mondta ki Justin. - Csak... Az volt kiírva, hogy a titkok kamrája, és bevallom, félek - tette hozzá óvatosan.

- Miért, mi az a titkok kamrája? - kérdezte a lány, mire a többiek összenéztek.

- Mi sem vagyunk biztosak benne - szögezte le az elején Ernie, átvéve a szót. - De valószínűleg köze van hozzá Mardekár Malazárnak.

- Talán megkérdezhetnénk valamelyik tanárt - vetette fel Greta. - Ők valószínűleg tudják.

A többiek egyetértően bólogattak az ötletet hallva, mire a lány elmosolyodott. Visszatalált. Erősnek kell lennie, bármi is folyik itt, hogy azokat, akik esetleg veszélyben vannak, megvédhesse. Hirtelen eszébe jutott, mit mondott neki Draco. "Ne hagyd Grangert egyedül soha, okés?" Nem nagyon tudta hová tenni ezt a mondatot, mindenestre gyanította, hogy nem csak úgy mondta neki a fiú. Vetett egy aggódó pillantást a Griffendél asztala felé, ahol legjobb barátnője Harryvel és Ronnan beszélgetett.

- Megyünk? Mindjárt kezdődik az átváltoztatástan - intett a fejével a kijárat felé Susan, miután mind megreggeliztek és beszélgettek még egy keveset. A többiek biccentettek, majd felálltak és a kis hugrabugos csapat megindult a tanterem felé. Útközben Greta nem egyszer nézett a Griffendél asztala felé, hogy lecsekkolja Hermionét, aki épp akkor állt fel barátai társaságában, mikor barátnője legutoljára nézett arra, hiszen utána befordultak, és már nem láthatta a lányt.

- Egy kis figyelmet kérek - kezdte McGalagony, miután bejött a tanterembe. - Nos, a mai órán állatokat fogunk átváltoztatni - itt vetett egy pillantást a tanári asztalán pihenő madárra - talpas pohárrá - jelentette ki végül. A tanárnő szigorúsága ellenére is volt egy kis nyüzsgölődés az órán, bár a legtöbben nem a feladatra reagáltak, egyszerűen nem tudtak leállni a pletykák gyártásával és terjesztésével, ami Gretát nagyon frusztrálta, viszont Dracot annál jobban szórakoztatta. Tudta, hogy ez az időszak Gretának igen megterhelő lesz, de számára kifejezetten kellemes élménynek ígérkezett, így amikor tehette, akkor igyekezett kiélvezni a Potter körül terjengő negatív pletykákat - még úgy is, hogy így megint körülötte forog minden, legalább most szidják, nem éljenzik -, és a félelmet az emberek arcán. Aranyvérűségénél fogva ő teljesen biztonságban volt, és ezt tudta is, akárcsak azt, hogy mi az a titkok kamrája, bár hogy mit rejt, vagy hogy ki nyithatta fel, az számára is rejtély maradt.

- Mutatom - emelte meg a pálcáját a nő, mire a fiú igyekezett arra koncentrálni, ahogyan a legtöbben a teremben. - Egy, kettő, három - legyintgetett pálcájával a madár fölött, de mozdulatai olyan elegánsak voltak, hogy még ez sem tűnt "hadonászásnak". - Ferraverto - mondta ki a varázsigét, mire a madár gyönyörű - és talpas - üvegpohárrá változott. A diákok elámultak, a professzor pedig vidáman megindult a diákok felé. - Most önökön a sor - szólt közben. - Ki legyen az első? Áh, Mr. Weasley - lépett oda a vörös hajú fiú elé. - Egy, kettő, három, ferraverto - mondta el neki még egyszer, hogy mi kell majd elhagyja Ron száját, mikor talpas pohárra akarja átváltoztatni szerencsétlen sorsú patkányát.

A fiú lelkesen bólogatott, majd emelte a pálcáját, hogy végrehajtsa a feladatot. Köhintett egyet, majd háromszor meglegyintette a pálcáját - ez már kevésbé volt elegáns, és kimondta a varázsigét. A patkány ugyan talpas pohárrá változott, de szőrös maradt, és a farkincája sem tűnt el. A diákok halkan kuncogtak a jelenségen.

- Szerezzen be egy új pálcát, Mr. Weasley - mondta a nő utasítóan, a következő pillanatban pedig észrevette a jelentkező Hermionét, aki nem sokkal azelőtt tette fel a kezét. - Granger kisasszony? - szólította fel kíváncsian várva, hogy mit szeretne a lány.

- Tanárnő! Kérem beszéljen nekünk a titkok kamrájáról - mondta ki azt, ami talán mindenki fejében járt. Erre még Draco is kíváncsian nézett McGalagony fölé, ugyanis tudni akarta, hogy ezt mégis hogyan fogja tálalni a nő, mennyit is tud, és mennyire lesz elfogult. Ahogy a professzor körbenézett, rengeteg kíváncsi gyerekszempárral találta szembe magát, ami rávette arra, hogy elmondja azt, amit tud - vagy legalábbis a szépített változatot.

- Nos, nem bánom - nézett félre, majd kicsit összeszedte a gondolatait. - Mint tudják... A Roxfortot több, mint ezer éve alapította a kor négy legnagyobb varázslója, illetve boszorkánya: Griffendél Godrik, Hugrabug Helga, Hollóháti Hedvig és Mardekár Malazár. A négyből három alapító között zavartalan volt az együttműködés, de egy mást akart. Mardekár Malazár szigorúbban kivánta megválogatni a Roxfortba felvett diákokat. Azt akarta, más ne tanuljon mágiát, csak a varázslócsaládok gyermekei. Más szóval: az aranvérűek. A kívánsága nem teljesült, ezért elhagyta az iskolát. Na már most a legenda úgy tartja, hogy Mardekár épített itt a kastélyban egy helységet, amit a titkok kamrájának nevezett el. Ezt a kamrát távozása előtt lezárta. Azt mondta, maradjon is zárva, amíg el nem jön az ő méltó utódja. Az utód, és csakis ő, kinyitja majd egyszer a kamrát, és kiengedi a borzalmat, amig rejt, mégpedig azért, hogy megtisztítsa a Roxfortot azoktól, akik - Mardekár nézete szerint nem méltók rá, hogy itt tanuljanak.

- Vagyis tőlünk - szólt közbe az eminens lány, mire a professzor egyetértően intett egyet a lány felé pálcájával.

- Persze, az iskolát számtalanszor alaposan átkutatták, se eféle titkos kamrát nem találtak - jelentette ki, ez az állítás pedig senkit nem lepett meg.

- Tanárnő, a legenda szerint mi az, ami a kamrában rejtőzik? - tette fel a következő kérdést a lány. Máskor mindenkit hihetetlen módon zavart a lány csillapíthatatlan tudásvágya, de most az összes nebuló tudni akarta a választ a kérdésre, még Draco Malfoy is, hiszen ezt ő sem tudta, bár az eddig elhangzottak nem igazán voltak új információk számára.

- Azt mondják, a titkok kamrája olyasmit rejt, aminek csak Mardekár utódja tud parancsolni. A legenda szerint ez a valami egy szörnyeteg - adta meg a nem túl kielégítő választ a nő. Draco kissé csalódott volt, hiszen ez őt is érdekelte, de nem mutatta ki ezt az érzést, csak kajánul rámosolygott a hátraforduló Weasley-re. Hadd féljenek csak még jobban, igazából okuk is van rá. Na persze nem a vérárulónak, meg a családjának - de bár nekik is lehetne - hanem Grangernek, akivel nem egyszer szemezett a legifjabb Malfoy az óra folyamán, ugyanis a lány nyilvánvalóan félt, a fiúnak pedig esze ágában sem volt csökkenteni a félelmét, sőt reménykedett benne, hogy még nagyobbra növelheti ennek szintjét.

A történet után Greta nem érezte túl jól magát. Már megértette Draco tanácsát, és nagyon aggódott barátnőjéért, de nem csak érte, hiszen tudta, rengetegen vannak mugliivadékok az iskolában. Ijesztő volt belegondolni, hogy az a valami a kamrában bármelyikőjüknek is ártson. És vajon csak kővé dermednek mind? Vagy lehet, hogy rosszabb is fog történni? Próbálta azzal nyugtatni magát, hogy elképzelhető, hogy az egész valóban csak egy legenda, és a felirat, meg a kővé dermesztett Mrs. Norris esetleg egy tréfa, de ezt még a naiv Gretának is nehéz lett volna elhinnie, hiszen mégis ki űzne ilyen ronda, és rémisztő tréfát és miért?