Remus nem tudta miért, de aznap valahogy nagyon hamar visszaváltozott. Ahogy James és Sirius elmentek, elkezdődött a folyamat, ami során Peter elmenekült. Remus még örült is neki, hisz legalább nem fogja bántani. Ám alighogy felvette vérfarkas alakját, érezte, hogy el kezd visszatérni emberi formájába.

Miért? Hogyan? Fájdalmasabb volt, mint amikor egész éjszaka farkasként szenved, de jól esett neki, hogy újra uralja magát. Remegve szaladt vissza a kastélyba, hogy a fiúkhoz érjen. A rossz érzés még mindig ott sompolygott a tudata mélyén. Ám erre választ is kapott, ahogy belépett a nagyterembe.

James és Sirius a lány előtt térdeltek, s próbálták megnyugtatni. Még onnan is látta, hogy Sylvia folyamatosan remeg, sír és, hogy szinte már alig tud ébren maradni. Mit tehettek vele azok a férgek?!

- Mi történt? - kérdezte, ahogy a két fiú mellé ért. - Te mit keresel? - támadta le Sirius a srácot. Remus legyintett egyet, de közben szemei villanásával jelezte, hogy majd később megbeszélik.
- Mit tettek veled, Syl? - kérdezte újra a sápadt fiú. A szürke hajú lány erőtlenül emelte fel a fejét. Nem tudott, de nem is akart válaszolni. Már csak a hívogató sötétségbe szeretett volna menekülni. James gyengéden megrázta Sylvia vállait, hogy ne aludjon el, de a griffendéles már alig volt magánál.

- Gyengélkedő! - jelentette ki remegő hangon Sirius. Remus azonnal karjaiba vette Sylviát, s döbbenten észlelte, hogy milyen könnyű. James közben elszaladt, hogy értesítse Dumbledore professzort. Ahogy megérkeztek, Madam Pomfrey már várta őket. Remus letette az ágyra, s aggódva figyelte a javasasszonyt.

Sirius támogatásként a fiú vállára tette a kezét. Csak nézték, ahogy Sylvia lassan álomtalan álomba merül. Végül a csendet Dumbledore professzor, James és egy igen aggódó, William Hale zavarta meg.

- Mi történt vele? Kik tették? - kérdezgette azonnal. Kék szemei már régen könnyben úsztak. Esetlenül támolygott Sylvia ágyához.

- Mardekárosok támadták meg - mondta halkan Remus. Szomorúan pillantott Willre, aki már Sylvia kezét szorongatta, s úgy érezte, neki sosem lesz ilyen mély kapcsolata a lánnyal.

- Értem. De, maguk ezt honnan tudják? - kérdezte Dumbledore. Arcán vidám mosoly ült, mint aki épp egy titokra jött rá. A Tekergők összenéztek. Na most mit csináljanak? Végül, bármilyen meglepő, Remus állt előre.

- Professzor úr, kérem! Én utánam jöttek eredetileg. Nem aludtam jól, s ki akartam szellőztetni a fejem, de James és Sirius utánam jött, s mikor a nagyteremhez értünk, láttuk, hogy négy mardekáros sétál ki onnan. Érdekelt minket, hogy mit csinálhattak ott, s ezért bementünk és akkor találtuk meg Sylviát.

A két kviddics játékos tátott szájjal hallgatták, de a végén igyekeztek úgy tenni, mintha teljességgel valós történetet mondott volna el az imént, Remus. Ám az még mindig nem fért a fejükbe, hogy mi ütött a fiúba? Hisz most hazudott egy felnőtt szemébe!

- Nos, a bátorságotok dícséretre méltó, nem igaz, Will?

A fiú bágyadtan nézte a három jómadárt. Ő is hasonló véleményen volt ez ügyben.

- De igen. Amondó vagyok, inditványozzunk nekik fejenként tíz pontot, amiből levonunk ötöt, Remus éjszakai kóborlásáért.

Most már Remus is döbbenten figyelte az eseményeket. Huszonöt?! A két legnagyobb csínytevő pontot szerez a griffendélnek az ő hazugsága miatt?! Biztos csak álmodik...

A töprengést Sylvia halk nyögése zavarta meg. Arcán verejték cseppek csillogtak és folyton motyogott valamit. Will próbálta megnyugtatni, ami félig sikerült is. A griffendéles leányzó pedig lassan ébredezni kezdett. Fakó, mélykék szemei a semmibe meredtek egy ideig, majd kis idő elteltével fókuszálni kezdtek.
- Manó - ejtette ki akaratlanul is Will testvére régi becenevét. Sylvia bágyadtan nézte a bátyját. Arcán szomorú mosoly ült.
- Nyakigláb - suttogta erőtlenül. Ezzel akart Will magasságára utalni. Legalább kettő fejjel túl nőtte már Sylviát. A lány időközben a Tekergőkre és Dumbledore professzorra pillantott.

- Jó estét professzor úr - köszönt udvariasan, s feljebb tornázta magát az ágyban.
- Neked is, Sylvia. Ha jól tudom, te még tartozol nekem egy beszélgetéssel, igaz? - kérdezte szelíden. Hangjában felcsillant a fáradság, de ezt nem mutatta ki.

- Igen uram - felelte a griffendéles lehajtott fejjel. Tudta, hogy el fog jönni ez a pillanat, de még nem állt rá készen. Még túl élénken éltek benne a múlt sebei.

- Esetleg most megejthetnénk? - kérdezte barátságosan Albus. Sylvia végül erőtlenül bólintott, ám a többiek semmit sem értettek az egészből. Az sem akart leesni nekik, hogy a társalgást kettesben szeretnék folytatni. Erre csak akkor jöttek rá, mikor Dumbledore professzor felvilágosította az amugy sötét elméjüket.

- Azt hiszem az uraknak ideje lefeküdni, hisz holnap rengeteg leckét kell megírni - mondta vidám, de azért kicsit dorgáló hangon. Leghamarabb a két prefektusnak jelent meg a villanykörte a fejük felett. Gyorsan kiterelték Jamest és Siriust, így Sylvia egyedül maradt a gondolataival. Érzékelte, hogy a professzor továbbra is őt nézi, de nem tudott még belekezdeni.

- Nem akarnálak sürgetni, ha nem lenne olyan fontos. Az, hogy elmondod a történeted, csak a te lelkeden segít. Könnyebbnek éreznéd magad utána.

- De olyan nehéz... - suttogta Syl. Kék szemeiből újra megindultak a karcsú, sós cseppek. Végig rohantak sápadt arcának lankáin, majd végül bátran ugrottak le az álláról a mélységbe.

- Én... Én a mai napig nem tudom, hogy miért tette - kezdett bele halkan Sylvia. - Lilyvel vásárolni mentünk, hisz mind a ketten megkaptuk a levelet, hogy felvételt nyertünk a Roxfortba. Ha jól emlékszem, pálcát akartunk venni, de mielőtt Mr. Ollivander boltjához értünk volna, elénk állt egy fiú. Kezében volt a pálcája, s arcán gonosz vigyor ült. Csak annyit tudok felidézni, hogy valamit mondott a családomról, s utána teljes sötétség. Lily sikítására még emlékszem, de utána már csak arra, hogy három évvel később felkelek a Szent Mungóban.

- Gondolom azt azért tudod, hogy ki tette, igaz?

Sylvia könnyes szemeit Dumbledore professzorra szegezte, s csak úgy válaszolt.

- Igen. Egy gyerekkori barátom. Evan Rosier.

|~|

Na ez a pillanat is eljött. Azonban a következő részben már egy hónapot előre ugrunk.

/Csíny letudva!