Másnap reggel Sylvia szorongva kelt fel. Először nem értette, hogy mi baja van, aztán lassan leesett neki. Olyannyira ideges volt, hogy az öltözködés sem ment. Lily szólt rá, hogy fordítva vette fel a talárját.

Végül valahogy csak elkészültek, s megindultak a nagyterembe. A fiúk túl sokszor pillantottak Sylviára, hisz még mindig nem tudnak semmit.

- Minden rendben? - kérdezte végül Sirius. Sylvia sóhajtva állt meg, majd a többiekre nézett. Nem állt még készen... Túl frissek a sebek ahhoz, hogy elmondja.

- Nincs semmi baj - kezdett bele óvatosan átgondolva, hogy mit is akar mondani. - Ti ne foglalkozzatok ezzel. Ezt nekem kell elintézni.

Már indult volna be a nagyterembe, de valaki megállította. Egy mardekáros fiú állt előtte. Barnás haja gondosan beállítva meredezett a fején amolyan ecset hatást keltve. Kék szemei rosszindulattól csillogtak és ajkain is gúnyos vigyor ült.

- Nocsak! Kit látnak szemeim? Csak nem a pici Sylviát? Mi van Hale? Végre megkaptad a leveled? - kérdezte röhögve. Pont úgy állt az ajtóban, hogy a griffendélesek ne tudjanak baj nélkül bemenni.

- Kopj le, Rosier - sziszegte Sirius, miközben lassan elővette a pálcáját.
- Nem hozzád beszéltem véráruló - mondta unottan a mardekáros. - Látom védelemre találtál, Hale.

- Nincs szükségem rá. Nélkülük is el tudlak intézni, Evan - felelte Sylvia, majd ő is előrántotta a pálcáját.
- Igazán? - kérdezte suttogva a fiú.
- Igen - nyögte ki nehezen a griffendéles. Nem igazán volt biztos benne, hogy képes legyőzni egy mardekárost.

- Kérlek, Syl... Ne keresd a bajt - lépett előre Lily, de meg is hátrált, mert Evan "barátai" azonnal megindultak felé.

Valószínüleg sor került volna egy párbajra, de egy váratlan segítő megmentette őket az összecsapástól.

- Valami gond van? - kérdezte egy szelíd, de határozott hang. A mardekárosok ijedten léptek hátra, de a folyosón csak egy griffendéles prefektus közeledett feléjük.
- Semmi - vetette oda neki Evan, majd még közelebb képett Sylviához. - Ugye tudod, hogy újra megtehetem?

Választ azonban nem várt, hanem besietett a nagyterembe. Sirius sebesen elrakta a pálcáját, majd a prefektusra nézett.
- Köszönjük, Will! - hálálkodott Lily, majd óvatosan átkarolta barátnője remegő vállait.

- Nincs mit. Elvihetném Sylviát egy percre? - kérdezte Will, de a Tekergők más véleményen voltak.

- Honnan ismered? - szegezte neki a kérdést James. Ők ugyanis szinte semmit nem tudtak a fiúról. Az se rémlett nekik, hogy valaha látták volna a klubhelyiségben.

- Hagyd, James - szólt közbe Sylvia. - Ő itt William Hale. A bátyám.

Szavait mély csönd fogadta. James azonnal leengedte a pálcáját, majd tanácstalanul nézte, hogy az egérszürke hajú lány elsétál Willel.

- Lily! Mesélj, mert megörülök az értetlenségtől!

|~|

- Még egy hete sem vagy itt, de már a bajt keresed? - kérdezte Will. Hangjában semmi rosszallás nem volt, inkább csak szomorúság. Nem csodálkozott, hogy a fiúk nem ismerték fel, hisz sosem beszélt velük. Néha-néha Remussal, de azok is kimerültek a tanulásban. A Griffendélben is csak úgy ismerték, hogy a "Depressziós srác".

- Nem kerestem a bajt - védekezett Syl, de hamar rájött, hogy testvére sem gondolta komolyan.
- Nem gondoltam volna, hogy pont te jössz oda segíteni - mondta Sylvia a földet bámulva.

- Miért?
- Mert talán a baleset óta hozzám se szólsz?! Tudod, hogy mennyire rossz volt? Azt hittem én tettem valamit, s végig magamat bűntettem.

Sylvia csak öntötte magából a sérelmeit. A végén már kiabált, s hiába távolodtak el Lilyéktől, mindent jól hallottak.

- Kérlek, Syl...
- Nem! Ott hagytál egyedül! Köszönöm, hogy most segítettél, de ezzel nem tettél jóvá semmit!

Valahol érezte a lelke mélyén, hogy túl durva volt, de már nem érdekelte. Ott hagyta Willt. Pont úgy, ahogy azt a fiú tette vele.

A többiek szótlanul követték a nagyterembe. Sylvia hálás volt, hogy fiúk nem kezdtek el kérdezősködni. Ám Lily szúrós pillantásai elől nem tudott menekülni.

- Nem kellett volna így kiabálnod vele - kezdett bele a vörös hajú.
- Tudom - sóhajtotta Syl. - De igazam volt. Ha nem hagy egyedül a történtek után, most minden más lenne.

- Te ezt nem értheted - kezdte menteni a fiút Lily. Ugyanis, amíg Sylvia kómában volt, Will reggeltől-estig az ágya mellett virrasztott. Minden nap vörösre sírta a szemét, s suliba se akart menni, de végül rábeszélték. Azonban, ahogy Sylvia felébredt, Will kilépett az életéből, de előtte megfogadtatta Lilyvel, hogy nem mondja el a lánynak, hogy ott volt vele a kórházban.

- Igazad van Lily. Jobban örülnék, ha érteném is, hogy miről van szó - mondta, majd felkapta a cuccát, s eltűnt a kavargó diákok forgatagában.

Lily sóhajtva borult az asztalra. Vörös haja eltakarta kibugyanni készülő könnyeit.

-Minden rendben? - kérdezte Sirus.
- Igen - felelte morogva a lány, fe se emelve a fejét.
- Valakinek utána kéne menni - vetette fel az ötletet James.
- Majd én - állt fel Remus, s hamarosan ő is eltűnt a szemük elől.

|~|

Ez most rövidebb lett, de majd a kövit próbálom jobbra. Amugy eddig jó?

Csíny letudva!