~Yoongi szemszöge~ 

Elképzelni sem tudtam, hogy hová indul amikor az egész alakos tükör előtt állva nekiállt kicsípni magát. Arra a gondolatra, hogy esetleg randija lesz összeszorult a szívem, és elgondolkoztam hogy most álljak neki élezni a késemet vagy majd egy kicsit később is ráérek-e vele? 

Végignéztem amíg felöltözik, majd én is magamra kapkodtam valami aránylag normális göncöt. Egy pillanatra sem akartam magára hagyni, még ha nem is tud arról, hogy ott vagyok vele...illetve pár méterre mögötte. Már nem egy embert követtem korábban, most mégis teljesen más volt hiszen Hobit nem egy sötét sikátorba akartam beterelni, hogy aztán ízekre szedjem (az a része igaz hogy valami sötét zugba szívesen lettem volna vele most, de inkább a ruháitól fosztottam volna meg, mintsem az életétől).
Ha másról lett volna szó már rég feladtam volna ennyi séta után, de most csak morogtam egy sort. Meglátszik, hogy nem vagyok formában. Amióta részben magam mögött hagytam a múltamat ellustultam, és már közel sem vagyok olyan fitt, mint a régi szép időkben. Bezzeg előttem az az Adonisz olyan vígan menetel, mintha meg sem kottyanna neki egy ekkora táv, pedig a fehér ing már a hátára tapadt minden egyes lépésénél megmutatva izmának mozgását. 

Döbbenten meredek az ajtóra amely mögött végül eltűnik. MUSZÁJ VOLT A VÁROS EGYIK LEGHÍRHEDTEBB KLUBJÁBA BEMENNIE? MOST SZÓRAKOZIK VELEM? 
De legalább innen nem vagyok kitiltva, mint a többiből úgy nagy általánosságban, így nyugodt szívvel mehetek be utána, és még egyszer elátkozom magamban ezt a hülyét, amiért bejött egy ilyen helyre. Mégis mi oka volt erre? Itt csak egyetlen egy rossz szót kell szólnia, vagy rossz embert kell leszólítania és máris egy pincében találja magát kikötözve, három nagydarab fickóval, akik szarrá verik majd egy jelöletlen sírban elássák a város határában. 

Bent még rosszabb volt a helyzet, mint elsőre gondoltam. Alapban sem szeretem túlzottan az emberek társaságát, csak ha nagyon csendesek (alias: halottak), vagy ha valamilyen úton-módon kedvelem őket (pl. Hobi). De így hogy egymás hegyén-hátán tolongtak vagy ezren a szűk kis teremben, amiben még valamilyen füst is terjengett, csak jobban undorodtam a helytől. 
Tekintetemmel máris Hobit kerestem. Számos másik ismerős arcot pillantottam meg a vonagló tömegben, de őt nem láttam semerre. 

~Hoseok szemszöge~ 

Az idő telt és az elfogyasztott italok számával párhuzamosan kezdtem elveszíteni a gátlásaimat. Legalább a hatodikat ittam a koktélpohárban kínált zöld löttyből amihez kis napernyő is járt, amikor egy kéz felrántott a székemről és behúzott a táncoló tömegbe. Először csak döbbenten bámultam a körülöttem hullámzó embereket, mígnem az én testem felett is átvette az irányítást a zene. A testem magától mozdult és még csak meg sem kellett magam erőltetnem mint máskor. 
Egy lány furakodott oda hozzám és simult mellkasomnak, de fintorogva löktem el magamtól és inkább a mögöttem táncoló igencsak helyes fiúcskának szenteltem a figyelmemet. Ritmusra mozdultunk teljes összhangban. Erős karjaival irányította csípőmet miközben testével hozzám igazította mozdulatait. 
Bárgyú vigyorral arcomon fordultam meg, mikor a szám véget ért, mire ő csak rám kacsintott és egy cetlit nyomva a kezembe hagyott magamra. Amikor kibontottam, a nevét és a címét találtam rajta. Kim Taehyung.
Hm.
Megjegyeztelek. 
Összehajtottam a kis papírt és a zsebem mélyére süllyesztettem, hogy biztosan ne veszítsem el. 

Órákon át csak táncoltam és meg sem tudom számolni hány partnerem volt az este folyamán. Némelyikük csak homályos kép, egy egy elmosódott emlék az olyan pillanataimból amikor nem volt teljesen tiszta a fejem. Nyilván egy ilyen ,,pillanatomban" szabadultam meg ingemtől is, mert mikor a következő táncpartnerem megkörnyékezett, tenyere már a meztelen derekamra siklott, és nem az izzadtságtól bosszantóan tapadó textilre. 
A szám elkezdődött én pedig úgy döntöttem már nincs mit veszítenem. Fenekem a mögöttem lévő ágyékának toltam, és esküszöm néhány kurva is megirigyelte volna azt amit én ott leműveltem. A kezeim kígyókként siklottak végig partnerem egész testén, míg csípőmmel nemesebbik testrészét ingereltem. Teljesen ködbe borult fejemmel azt sem tudtam igazán, hogy mit csinálok, csak annyit tudtam, hogy akárki legyen is az aki most derekamba vájja ujjait, én bizony haza megyek vele akár akarja, akár nem. 
Csak amikor megfordultam akkor fogtam fel valamelyest, hogy mit is csináltam eddig. Egy ismerős barna szempár tekintett rám, egy ismerős arcból, egy ismerős huncut mosollyal megspékelve. 
-Hiányoztam? -suttogja fülembe. 
-Csak annyira, mint kecskének a kés -fogom én is suttogóra, ami nem éppen jövedelmező ebben a hangzavarban. Csak értetlenül mered rám, mire megismétlem a válaszom kicsit hangosabban is. 
-Ugyan már -nevet ki -Az előbb még nyilvánosan akartál megerőszakolni. 
-Na ne nevettess -húzom fel orromat. 
-Igazad van. Azt akartad hogy én erőszakoljalak meg. 
Megfogja egyik kezem és nemes egyszerűséggel duzzadó ágyékára vezeti. Az arcomat pír lepi el és bárki elhiheti, hogy nem a klubban uralkodó fojtogató meleg miatt. Sokkal több köze van a Yoongi arcára kiülő perverz mosolynak a dologhoz. 
-Muszáj volt ezt? -rántom el kezemet, még mielőtt nekem is gondjaim akadnának. Azonban kissé dob a magabiztosságomon, hogy azt a jól látható problémát én okoztam neki. 
-Hirtelen szégyenlős lettél?
-Hirtelen paraszt lettél? 
-Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni -dorgál meg.
-Aish. Inkább haza megyek. Elvetted a kedvem mindentől.
-Nagyon helyes, menjünk.
Kezem után nyúl és összefűzi ujjainkat amitől mintha hirtelen teljesen megbolondult volna a szívem, eszeveszett kalimpálásba kezd.  Miért nem tudott csak egyetlen nappal korábban megkeresni? Én már meghoztam egy döntést. Ugye? Ugye. 
Megkísérelem elhúzni a kezem de abba a kis törékenynek tűnő testébe több erő szorult mint valaha gondoltam volna, így a próbálkozásom teljesen hiábavalónak bizonyul, és minden akadály nélkül húz keresztül a tömegen egyenesen ki a hűs esti levegőre. Kissé hideg van így, hogy semmi sem takarja a felsőtestemet. Fázósan húzom össze magam és eddigi tetteimet és szavaimat meghazudtolva szorosan Yoongi közelében maradok. Csak a testmelege miatt, semmi több. 
Felvont szemöldökkel pillant rám amikor már vagy századszorra lépek rá sarkára. Szeme elidőzik felsőtestemen, amelyet a fölénk tornyosuló lámpák fénye világít meg, és még ajkát is megnyalja (biztos csak kiszáradt a szája). Ilyenkor azért egy kicsit örülök, hogy több időt töltöttem a konditeremben, mint a játékszobánkban. 
Miután sikeresen kigyönyörködte magát szótlanul bújt ki pulcsijából és nyújtotta felém, miközben ő maga egy szál pólóban ácsorgott. Erősen össze kellett szorítanom a fogam hogy ne dobjam vissza az arcába, de én sem vagyok hülye. Nem éppen a közelben lakom és nem akarom, hogy a tököm is lefagyjon mire hazaérek...(lehet hogy még szükségem lesz rá az este folyamán). 
A pulcsi kellemesen simogatta a bőrömet, és az a tipikus Yoongi-illat ami belőle áradt egyszerűen fantasztikus volt. Azt hiszem egy ruhadarabbal kevesebbet tudhat magáénak, mert hogy ezt nem látja viszont soha többé az fix. Maximum rajtam. 

Egész úton hallgatag volt és mikor a felhajtómhoz értünk azt vártam, hogy tovább megy majd. Hát ismételten tévedtem, mert mint valami kiskacsa a mamája után, pont úgy totyogott ő is mellettem, és várakozva toporgott mögöttem, míg én az ajtó kinyitásával tököltem. Persze, egész úton nem volt semmi bajom, most kell beütnie annak a sok piának amit megittam...
Próbáltam a kulccsal beletalálni a zárba, de egyszerűen nem ment. 
Végül Yoongi megunta a várakozást és kivette a kezemből a kulcsot, majd ő engedett be engem a saját lakásomba. Ciki. 
-Menj és zuhanyozz le -mondja csendesen.
Én inkább csak leülök a fal tövébe, mert hirtelen forogni kezdett velem a szoba, és teljesen figyelmen kívül hagytam szavait, mire újra megismételte de már hangosabban. 
-Nem vagy az anyám, szóval csak ne dirigálj nekem. 
-Neked akarok csak jót. 
-Leszarom, elhiszed? 
Arcomat a tenyerembe temetem és igyekszem mélyeket lélegezni. 
-Kelj már fel onnan, a kurva életbe már!-emeli fel a hangját. 
-Hagyjál már!
-Nem, nem foglak. Mennyit ittál meg abból a szarból?-szinte ordibál velem, miközben elhúzza arcom elől a kezeim. Felnézek rá és egyszerűen dühít az amit az arcán látok. Tényleg aggódik értem.
-Mit akarsz tőlem? -kiabáltam most már én is.
-Te tényleg ennyire vak vagy?
-Arra van az ajtó -mutattam az előbb említett tárgyra amely még mindig tárva-nyitva állt, miközben egyik kezemmel az orrnyergemet masszíroztam. A fejem máris szét akart robbanni, hát akkor mi lesz velem reggel?
-TÉGED AKARLAK, TE ISTENVERTE BALFASZ!
-Anyád a balfasz, az aki világra hozott téged.
-Szóval most azt mondod, hogy tetszem neked?-kúszott hozzám közelebb.
-Azt mondom, hogy még a levegőt is meg kéne vonni tőled.
-Ejnye, ez csúnya volt.
-Te vagy a csúnya.
-Aranyos vagy részegen.
-Téged viszont még részegen is ocsmánynak talállak.
-Nem mondták még, hogy nem illik hazudni?-kuncog most már közvetlenül előttem guggolva.
-Nekem azt tanították, hogy idegenekkel ne álljak szóba, szóval hagyj -fordítom el fejem, mert túl bódító hatással van rám tekintete.
-Én nem idegen vagyok -ragadja meg államat és arra kényszerít hogy ránézzek -Hanem a szomszédod.
Az utolsó szavakat már az ajkamra suttogja, mielőtt durván a falnak tolna és mohón kezdené falni párnácskáimat. Döbbenetemben azt sem tudom hogy viszonozzam, vagy lökjem el magamtól? Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszik az érzés, ahogy makacsul tolja át nyelvét szájüregembe, és próbál rávenni hogy viszonozzam édes csókját. 
Végül megint a szívem győz az eszem helyett és egy halk sóhaj kíséretében adom meg magam a csábító érzésnek ami eluralkodik rajtam. Mindkét kezemmel selymes hajába túrok, míg az ő kacsói már a pulcsija, elnézést...már az én pulcsim alatt kalandoznak hasfalamat cirógatva, és ujjai néha kicsit merészebb helyekre is tévednek. Az biztos hogy nem szarozik. 
Persze pici Hobi jelzi, hogy azért ő sem neheztelne rám, ha belemennék a dolgokba, és bár egész éjjel készenlétben állt, most már egyre jobban mocorog a kicsike Yoonginak hála. 
Már kapnám is ölembe, hogy a mi kis játékunkat átköltöztessem a halómba, vagy legalább a kanapéra, amikor az eddigieknél sokkal erősebb rosszullét tör rám. Esetlenül igyekszem eltolni Yoongit, és nem is nagyon sikerül. Csak értetlen fejjel mered rám, én pedig a következő pillanatban sikeresen telibe rókázom fehér cipőjét. 
Na ennél gázosabb helyzetbe még az életbe nem kerültem, és még mindig kóválygó fejjel igyekszem sűrűn bocsánatot kérni a cipője miatt. Ő csak nevetve rázza a fejét, míg én menten elsüllyedek szégyenemben.
Még mindig nevetve áll fel, és a nyitott ajtó felé sétál. Még az ütő is megáll bennem, ha arra gondolok, hogy most minden teljesen elrontottam. Itt fog hagyni, és többé felém sem fog nézni akármennyire kívánom majd az érintését. 
Hatalmas kő esik le a szívemről amikor azt látom, hogy csak az ajtót csukja be, majd a cipőjét levéve indul meg vissza felém. 
-Gyere, te kis hangulatromboló -segít fel. 
-Majd ha jól leszek halálra keféllek, ne aggódj. 
-Ne hidd azt, hogy alád fekszem -támogat fel a lépcsőn a fürdőbe, én pedig fáradtan rogyok le a vécékagyló mellé.
-Akkor lovacskázhatunk is-kacsintok rá. 
Csak mogorván néz rám keskeny vonallá préselve ajkát. Még így is édes. De annyi szent, hogy az én seggembe aztán nem fog semmit gyömöszölni. Nem, nem.  
-Miért mentél el abba a klubba? -vált inkább témát mellém ülve. 
-Inni -vágom rá, mert nem szándékozom megosztani vele, hogy alkalmi partnert kerestem. 
-És most legalább boldog vagy? 
-Annak tűnök? 
-Nem -nevet fel- Borzalmasan nézel ki. 
-Ja, biztosan ezért másztál rám az előbb. 
-Annyira szarul nézel ki, hogy megszántalak. Ki más szedne fel téged?-kuncog. 
Fáradtan hajtom fejem a hideg csempének, és egyre kevésbé érzékelem a külvilágot. 
-De ugye...velem maradsz? 
Bátortalanul teszem fel a kérdést, és attól félek meg sem hallotta olyan sokáig nem jön semmi reakció. De lehet, hogy csak nekem tűnt olyan hosszúnak az az eltelt pár másodperc. Abban a pillanatban úgy éreztem magam a hűs csempének dőlve, mint egy védtelen árva. Nem akartam, hogy magamra hagyjon és reggel megint egyedül ébredjek. 
-Reggel az én arcomat fogod meglátni először-jön végül a válasz és szinte hallom a hangján, hogy mosolyog. 
Nem gondoltam volna, hogy tényleg úgy lesz ahogy mondja. 

Csak sikerült összeszenvednem. (×﹏×)
Őszintén szólva elég vegyesek az érzéseim ezzel a résszel kapcsolatban. Van ami tetszik, van ami nem, és nem is egészen így képzeltem el, de hát a végeredmény számít. 
(örömmel, és kicsit félve várom a véleményeket UwU)