2017. október 27.

Y O O N G I

Álltam a parton a naplementét nézve, ahogy eltűnik a Nap a távolban a háborgó tenger mögött, de még előtte narancs színűvé változtatja a vizet. El sem tudom képzelni mivel érdemeltem ezt ki. Nem is pontosan erre az utazásra gondolok -pedig ez is jó -hanem a mostani életemre. Az hogy Hoseok velem van, és engem választott több milliárd ember közül, még most is egyik pillanatról a másikra jó kedvre tud deríteni és melegség járja át fagyos szívemet.

-Yoonji oppa, éhec vagyok -szalad nekem olyan lendülettel Yoora, hogy majdnem ledönt a lábamról (akárcsak az apja). De meg tudom érteni. Az én hasam is üres, ráadásul álmos is vagyok az utazástól. Úgy döntöttünk, hogy először megnézzük a tengert, és majd csak aztán megyünk el a szállásra. Életem legrosszabb döntése volt. Éhesen még Hobi meztelen testének látványát sem tudom élvezni, ami nagyon nagy szó.

-Mindjárt megyünk, csak megvárjuk Apuékat -kapom fel a kislányt, aki sokat nőtt mióta utoljára láttam és egyre jobban hasonlít az apukájára is.

Tovább sétálgatunk most már ketten a parton. A talpam a homokba süllyed, melynek szemcséi apró táncot járnak a lemenő Nap utolsó fénysugaraiban sütkérezve, amikor bele-bele rúgok egy nagyobb kupacba.

-Yoongi.

Felkapom a fejem és egy vadul integető Hobit látok meg, amint őrült tempóban száguld felém. Időm sincs reagálni, már veti is rám magát és nagyot nyekkenve dőlünk el, kiterülve a homokban.

-Ezt most miért kellett? -kiabálok felháborodottan. Ugyan nem sokan vannak ilyenkor a parton, de akik mégis, azok mind felénk kapják a fejüket és értetlen arccal néznek minket. Kicsit kínos hogy együtt látnak minket, főleg úgy hogy rajtam fekszik konkrétan. Azért pasi a pasin...mégsem megszokott. És van egy kimondatlan szabályunk, aminek értelmében nyilvánosan nem csinálunk semmi félre érthetőt.
Jungkook és Jimin is tartják a távolságot és egymás kezét sem nagyon fogják meg, mert annyira gusztustalan emberek vannak, hogy képesek leköpni őket.

-Talán baj, ha kifejezem a szeretetem feléd?

-Nem. Az a baj, hogy nyilvánosan teszed.

Jó, elmondom mi van. Nem akarom hogy büdös buzinak nevezzenek és összesúgjanak a hátam mögött mikor az utcán megyek.

-Suga, legalább itt ne. Itt nem ismer minket senki.

Látom hogy arcán megbántottság suhan át, de nagyon hamar újra felölti tökéletesen érzelemmentes álarcát.

-Én is azt mondom, hogy itt ne -fordítom el arcom, hogy ne kelljen szemébe néznem.

-Ahogy akarod -kel fel rólam nagy nehezen és leporolja ruházatát (természetesen egyenesen rám szórva a homokot). Azt várom, hogy felém nyújtsa a kezét és felsegítsen, ehelyett faképnél hagy és Jiminék felé veszi az irányt. Yoora éppen Sehunnal gyűjt kagylókat, míg Jimin és Jungkook kézen fogva ülnek egy kicsit távolabb a homokban.

Nagy nehezen én is ráveszem magam, hogy felkeljek és megindulok feléjük. Hobi már velük együtt nevetgél és akkor sem zavartatja magát, amikor odaérek. Levegőnek néz. Engem, Min Yoongit. Kibaszott levegőnek néz.

-Yoonji oppa, nyéézd -igyekszik felém Yoora egy apró kis rózsaszín kagylót szorongatva kis ujjacskái között. Arca ragyog a boldogságtól miközben felém nyújtja.

Leguggolok hozzá, hogy arcunk egy vonalba kerüljön és mosolyogva nézem a szerzeményét.

-Nagyon szép -húzom végig ujjbegyemet barázdált külsején.

-Ec a tied.

-És miért kapom?

-Mejt annyija nagyon szejetyjek -ad egy puszit arcomra.

Teljesen elérzékenyülök és fülig érő mosolyom le sem lehetne törölni. Szoros ölelésbe vonom a kislányt, aki kuncogni kezd.

-Én is nagyon szeretlek.

Bárcsak az Apukájával is ilyen könnyen menne minden.

______________________________________
Az ember azt hinné, hogy Hobi egy idő után megtörik, és újra a régi lesz, de az este során csak még távolságtartóbbá vált. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Feszengtem, míg a társaság többi tagja jól szórakozott. Még Yoora is magamra hagyott hogy Sehun társaságában üsse el az időt, nekem csak a kis kagyló maradt mely ott pihen zsebem mélyén.

A szállásunkra érve azt hittem, hogy végre lesz egy kis időm beszélni Hoseokkal, hogy bocsánatot kérjek tőle, de alig hogy beértünk a szobánkba, már magamra is hagyott, mondván megnézi Yoorát és Sehunt akik közös szobát kaptak. Csüggedten ültem le végül franciaágyunkra, a cipőm bámulva, és gondolkoztam hogyan is hozhatnám helyre a dolgokat.

Közben előhalásztam a zsebemből egy szál cigit meg az öngyújtóm és az erkélyre kisétálva rágyújtottam. Hobi nem szereti ha, idézem; ezt a ,,bűzrudat" szívom, mert hogy utána mindig cigi-szagom van. Eddig toleráns is voltam, és nem gyújtottam rá, mikor a közelemben tartózkodott, vagy mindig letusoltam és ruhát cseréltem mire hazajött.
Most viszont az sem érdekel ha kirak, mert kezem állandó remegésén és gyomorgörcsöm enyhítésén csakis ez tud jelenleg segíteni. Ha már ő így viselkedik velem, akkor én miért tegyek bármit is, hogy ne baszódjon el a nyaralás?

Egy utolsót slukkot szívok, aztán az erkély korlátján elnyomom a cigit és a mélybe hajítom, végig nézve ahogy odalent a járdán landol.

Nyílik a szobánk ajtaja, majd csukódik is. Léptek hangzanak, majd halnak el. Újabb ajtó csapódás, aztán a csobogó víz hangja.

Besétálok a szobába, nyitva hagyva az erkélyre vezető hatalmas ajtókat. Leszórom a cipőmet az egyik sarokba, a ruháimat is utána száműzve, míg végül csak egy alsónadrág marad rajtam, úgy mászok be a paplan alá, hogy kényelmesen elhelyezkedjek a hatalmas ágyon. Fejem búbjáig húzom a takarót és lehunyt szemmel várom, hogy átléphessek az álmok világába.
Ma már úgysincs mit tenni, ez a nap el van baszva.

H O S E O K

Rövidnadrágban, törülközővel a kezemben lépek ki a párás fürdőszobából, most már teljesen felfrissülve. Hajamból még csöpög a víz, és a cseppek melyek vállamra hullanak, végig száguldanak aztán egész testemen, hogy földön érjen véget útjuk, és elnyelje őket a puha szőnyeg a talpam alatt.

Az erkélyre sétálok ahol legutóbb Yoongit láttam, mert a forró zuhany nem csak kívül mosott tisztára, de kicsit észhez is térített. Ha már egyszer itt vagyunk, nem telhet el úgy ez az egy hét hogy minden apróságon marakodunk.

Hűlt helyét találom csupán és az otthagyott hamut a korláton. Büdös bagós.

Csalódottan huppanok le az ágyra, ami hangosan nyög súlyom alatt. Döbbenten meredek a takarókupacra amire ráültem, ugyanis mozgolódni kezd alattam.

Ijedten ugrok fel, szívem a torkomban dobog és az éjjeli szekrényen álló kislámpáért nyúlok, azt tartom védekezésképp magam elé. Ujjak jelennek meg a szélén, félre hajtják a takarót és előbukkan egy arc, meg a piros tincsek amiket olyan jól ismerek. Álmosan pislog rám a barna szempár, dühömben toporzékolok.

-A kurva életbe, Yoongi -vágom hozzá a lámpát. Ő persze még azt sem tudja hirtelen hol van, nem hogy hárítani tudja a felé száguldó tárgyat, ezért a nem túl nagy (de annál nehezebb) lámpa pont homlokon találja.

A szám elé kapom a kezem amikor rájövök hogy én tényleg hozzá vágtam azt a lámpát, és már sietek is oda hozzá hogy bocsánatot kérjek tőle, és megnézzem nem-e esett baja. A fejét fogja és inkább nem idézem hogy mit mond, mert még az üköreganyám is elátkozta dühében.

-Ezt mi a faszért kellett?

-Megijesztettél!

-Meg is érdemeltem a korábbiért -motyogja lehunyt szemmel.

-Nem. Én voltam hülye. Megérthetném, hogy téged zavar ha megbámulnak minket...a másságunk miatt.

-Én nem letagadni akarlak. De te is tudod hogy szoktak reagálni, mikor meglátnak minket kéz a kézben sétálni.

-Tudom, persze. Csak én is szeretnék olyan dolgokat csinálni, mint más párok. Meg akarlak csókolni az utcán, fogni akarom a kezed és hozzád akarok bújni.

-Talán megpróbálhatok kicsit engedékenyebb lenni ilyen téren.

-Megtennéd értem?

-Persze -sóhajt fel- Csak ne vidd túlzásba a dolgokat.

-Szeretlek -nyomok egy cuppanós puszit arcára, amin halkan kuncog egyet.

-Milyen a homlokom? -veszi el a kezét, és így elém tárul annak a látványa, hogy mit is tettem vele. Egy szörnyeteg vagyok. Egyik ujjammal megérintem a hosszú vágást, ami körül piros a bőr, ráadásul apró patakokban vér is csordogál le szép lassan a sebből.

-Ebből kórház lesz -nézem aggódva arcát mely megrándul érintésemre.

-Feljelentelek családon belüli erőszakért -fintorog -Mehetek egyáltalán utcára ilyen fejjel?

-Szívem, ez már nem is fej. Ez már fúj.

-Na most már a lófasznak is van ám vége.

-És a te seggedből lóg ki -kacsintok rá.

-Tönkre teszi gyönyörű arcomat, megnyomorít és akkor még képes ilyeneket mondani nekem! Hallatlan! -dramatizál.

-Súlyosabb lehet mint gondoltam -ráncolom a homlokom.

-Vigyél kórházba, elvérzem!

-Az asszony szava szent. 

__________________________________________

A kórház ahova a taxis hozott minket, pont olyan mint a többi. Az épület rendezett, komoran magasodik a körülötte lévő házak fölé. Az ügyeleten rajtunk kívül még vagy egy tucatnyian vannak, és mindegyikük egy emberként kapja fel a fejét, amint belépünk. Még most sem engedem el Yoongi kezét, a taxiban ülve is végig szorongattam, mert féltem hogy ha egy percre is elengedem akkor köddé foszlik. 

Némán követem az egyik üres székhez, amely már kopottas és a háta mögé állok. Még mindig egy törülközőt szorít a homlokára (a szállodából loptuk), amelyet lassan kezd teljesen átszínezni a vér. Suga arca is egyre sápadtabb ahogy az idő telik. 

Egy kislány halkan sírdogál az anyukája ölében, fel van kötve a karja. Szembe velünk egy idős házaspár ül, a bácsi gyanúsan úgy néz ki mint akit sodrófával agyabugyáltak el. Az egyik sarokban egy fiatal srác ül, akinek be van kötve a szeme, mellette pedig egy lány akinek egy nyílvessző áll ki a combjából. Van még egy középkorú pár is, akiken nem látszik hogy bármi bajuk lenne, de a pasas eléggé érdekesen veszi a levegőt. 

Percek telnek el, Yoongi teste pedig erőtlenül hanyatlik előre. Éppen hogy csak el tudom kapni, mielőtt arca a várószoba rideg linóleumával találkozna. A véres törülköző - ellenben Suga ernyedt testével, melyet karjaim közt tartok -egy halk kis puffanással esik le a szék lába mellé. 

Felnyalábolom testét és karjaim közt tartva ülök le a székre. Magánál van. A levegőt egyenletesen veszi. A sebéből még mindig ugyanolyan intenzitással csordogál a vér, és nem igazán akar elapadni. Puszit nyomok hófehér arcára, mire sutyorgás kezdődik. 

Minden szem ránk szegeződik és néhányan megvető pillantással méltatnak minket. 

-Mi a faszt néznek? -mondom a kelleténél egy kicsit hangosabban -A barátja vagyok, talán zavar valakit? 

Többen elkapják a pillantásukat rólunk, van aki csak lesüti a szemét, de senki nem szól egy szót sem. 

-Te hülye vagy -hallom meg Yoongi halk hangját, és amikor lepillantok rá arcán halvány mosoly jelenik meg -De nagyon szeretlek. 

Mire sorra kerülünk Suga már összeszedi magát annyira, hogy a saját lábán tudjon bemenni. Végül három öltéssel varrták össze a homlokát. Szegény amikor meglátta a tűt teljesen bepánikolt. Azt hittem agyon üti a dokit. Ha szemmel ölni lehetne ...hát, sajnálnám szegény faszikámat. Nem mellesleg az én ujjaim bánták az estét, mert konkrétan összemorzsolta őket Yoongi. Míg a doki varrta (nem tartott valami sokáig, de akkor is áú), végig a kezemet szorongatta.

Azt hiszem soha többé nem fogok lámpákat dobálni.