Péntek reggel van és 2 dolgot vettem észre. Az egyik hogy ez az utolsó nap a hétből amikor suliba kell menni, a másik hogy nem fáj a hátam!! Namjoonnak biztos varázs kezei vannak, ezt meg kell köszönnöm neki. Kikeltem az ágyból és körül néztem szememmel keresve Namot, de sehol nem találtam. Ő ilyenkor már a reggelit szokta csinálni, talán még alszik? A szobája ajtajához sétáltam és hallgatóztam hátha hallok valami mocorgást. Mivel teljes csend volt bekopogtam. Semmi. Mivan vele, talán meghalt? Kuncogtam magamban majd rögtön rájöttem hogy ezzel nem kellene viccelődnöm. Kinyitottam az ajtaját. A szobája üres volt.
- Hm.. - mondtam gondolkodóan. A kezeim az ajtó két oldalrészéhez támasztottam hogy véletlenül se essek be a szobájába. Néztem jobbra-balra hátha elbújt valahova. Ekkor valaki megfogta a derekamat és átölelt hátulról.
- Miért hümmögsz, talán kívánsz engem? - súgta a fülembe Namjoon majd egy lágy csókot nyomott a nyakamra. Ledermedten álltam a küszöb előtt, még a hideg is kirázott tettétől.
- Tudod én nagyon kívánlak téged. - markolt bele a fenekembe. Észre vettem hogy az ő pólóját viselem. Alatta csak egy bugyi volt és a melltartóm ami össze volt kapcsolva. Fura, pedig tisztán emlékszem hogy tegnap szétkapcsoltam hogy Nam megtudja maszírozni a hátam.
- Akarlak, most!! -tépte le rólam a ruháimat amik a földön landoltak. Az ágyra dobott és vadul elkezdett csókolni.
- Ezt már rég meg akartam tenni. - nézett rám ördögien majd belém hatolt.
- MiRee, kelj fel kész a reggeli! - rázogatott Nam. Értetlenül néztem rá. Az előbb még a szobájában voltunk.
- Végre, már egy ideje keltegetlek. Kész a reggeli, gyere. - szóval csak egy álom volt. Kikeltem az ágyból és leültem az asztalhoz. Namjoon rántottát csinált. Ahogy ettem egy kis darab ráesett a felsőmre. Lepillantottam majd megláttam hogy Nam pólója van rajtam, amit az álmomban viseltem. Hátra nyúltam a melltartóm kapcsához ami össze volt kapcsozva. Ilyen nincs..
- Jobban vagy? - törte meg a csöndet.
- Igen, köszönöm! - húztam széles mosolyra a számat. Az utóbbi napokban sokszor elkondolkodom azon, hogy beszéljek-e Nammal azokról a csókokról amiket ő adott nekem.
- Ma suli után megyek dolgozni, ha gondolod velem tarthatsz. - igaz, ezt el is felejtettem.
- Veled megyek! - mondtam boldogan - Remélem a főnököd nem lesz mérges hogy tegnap nem tudtunk menni.
- Dehogy lesz. - felkeltünk az asztaltól és elindultunk a suliba.

*a suliban*

A 2. óránál tartottunk amit már nagyon untam, így elővettem a telefonomat. Már csak 2 perc és szabadulhatok. A következő órám egy olyan tanárral lesz akivel eddig még nem találkoztam. Megszólalt a csengő. Végre. Itt az egyetemen nagyon nehéz kiigazodni. Olyan sok folyosó és lépcső van, simán belezavarodik az ember. Mivel a következő órám egy másik teremben lesz félek hogy elfogok tévedni, ahogy ismerem magam bármikor előfordulhat. Megláttam az egyik ajtón a 21-es számot, az kell nekem! Beléptem és szinte alig voltak bent rajtam kívül. Sétáltam lefele a sorok között mikor meghallottam hogy valaki a nevemet suttogja. Hátrafordultam és megláttam Namjoon-t, aki a kezével integetett felém. Oda sétáltam hozzá majd megálltam mellette.
- Szia, te hogy kerülsz ide? - vontam kérdezőre a fiút.
- Szia, az első nap mondtam hogy lesz közös óránk. - húzta mosolyra a száját - foglaltam helyet magunknak. - mutatott a mellette levő székre. Le is ültem mellé egy nagy mosoly kíséretében. Az óra nagyon jól telt. Mikor nem tudtam valamit Namjoon halkan elmagyarázta nekem. Sajnos ez az óra nagyon gyorsan eltelt, de ha jól tudom a következő héttől több közös óránk lesz együtt. Kicsengettek. Elindultam az ajtóhoz mikor Namjoon a kezem után nyúlt.
- Várj! - néztem rá csodálkozva. - Mi lenne ha ezt a szünetet együtt töltenénk? - engedte el lágy keze az enyémet.
- Az jó lenne.
Kisétáltunk az udvarra és elfoglaltuk helyünket egy padon ami a focipályára nézett.
- Ezt idd meg! - nyújtott egy dobozos epres tejet a kezembe, majd ő is kibontott egyet. Beszélgettünk mindenféléről, a focitól elkezdve a filmekig de egy valamin nagyon leragadtunk. A téma a félelmeink volt.
- Mi a legnagyobb félelmed? - tettem fel a kérdést Namnak.
- Hm.. - gondolkodott el - A legnagyobb félelmem talán az, hogy nem fogják viszonozni az érzéseimet. Gondolj csak bele, - nézett le a földre - ha szeretsz egy illetőt akivel nagyon jó a baráti kapcsolatotok de te többet érzel iránta, milyen rossz érzés lenne ha ő nem ugyan így érezne. - pillantott rám.
- Nem mindig így van. Lehet hogy a másik fél fél attól, hogy ha esetleg összejönnének a barátjával és egyszer összevesznének mindennek vége. Ezért inkább a barátja marad hogy legalább a baráti kapcsolatot megtudja tartani vele.
- A barátok is szoktak veszekedni. - tekintetemet a földre szegeztem, igaza van.
- Na és neked mi a legnagyobb félelmed? - törte meg a csendet.
- Az hogy csöves leszek mert nem vesznek fel sehova sem. - nevettem el magam mire ő is elmosolyodott.
- Szeretem amikor nevetsz!
Lassan befejeztem a nevetést és ránéztem. Ő csak mosolygott rám, mandula alakú szemei alig látszottak ki a mosolyától. Én viszont ezt szeretem. Nem akarom elveszíteni őt soha. Mostmár biztosra tudom, beleszerettem. Meghallottuk a csengőt aminek nem örültem. Itt akarok maradni Namjoonnal és beszélgetni vele. Mindegy hogy miről csak hallani akarom a hangják.
- Akkor suli után találkozunk! - állt fel a padról. Bólintottam majd láttam hogy egyre messzebb kerül tőlem és teste egy kisebb és halványabb ponttá válik. A keze után akartam nyúlni de nem lehet, még nem.3 óra és újra találkozunk, valahogy csak kibírom. Az órákon nem igazán figyeltem, inkább Namjoonon járt az eszem. "A legnagyobb félelmem talán az, hogy nem fogják viszonozni az érzéseimet." , sok csalódás érhette őt a múltban, ha ettől fél a legjobban. Gondolataimat a csengő hangja zavarta meg. A suli elé rohantam amilyen gyorsan csak tudtam de Namot sehol nem láttam. Addig elmegyek venni neki valamilyen kaját, biztos megéhezett. Az épület előtt található egy picike büfé. Tényleg nagyon kicsi de annál nagyobb kincs található benne. Az ételek amiket árulnak mennyei. Namjoon kedvence a palacsinta, nagyon jól elkészítik itt. Viszek belőle párat és majd elfogyasztjuk mikor a főnök nem néz minket. Beálltam a sorba olyan 4 ember állhatott előttem mikor valakin megakadt a szemem. Namjoon?? mit keres ott azzal a lánnyal? Szóval ezért nem volt ott a suli előtt. Megvettem a palacsintákat és leültem a büfé melletti padra, ahol pont rájuk láttam. Bennem volt az a 3 érzés amiből sosem sül ki semmi jó ha egyszerre kavarognak benned. A boldogság, a féltékenység és a szomorúság. Csak ültem a kis palacsintáimmal a padon és legszívesebben megettem volna mindet. Miért beszél azzal a lánnyal? Biggyesztettem ajkaimat a föld felé. Héj MiRee, állítsd le magad! Mindent túl gondolsz ami csak rosszabbá teszi a helyzetet.. tipikus nő vagy. Ráztam meg a fejemet ezzel helyre rázva magamat is. Lehet róla beszélt mikor a félelmekről dumáltunk. Jó látni hogy mosolyog, de én mégis szomorú vagyok. Ezzel jár ha nem mondod el az érzéseidet. Legyél elég bátor ahhoz hogy bevalld, vagy legyél elég bátor ahhoz, hogy tudd látni őt egy másik személlyel. A szemeim könnybe lábadtak, de amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan le is töröltem őket, ugyanis megláttam Namjoon-t közeledni. Eltettem a palacsintákat a táskámba. Legalább azok nézzenek ki jól ha én már nem.
- Szia! - sétált felém boldogan.
- Szia! - a végén elcsuklott a hangom.
- Mehetünk? - én csak bólintottam és mentem utána. Az úton nem igazán beszéltünk. Ő próbálkozott feldobni témákat de nem igazán volt kedvem válaszolni neki. Letörtem.. vagy inkább össze?
- Megjöttünk! - jelentette ki. Minden jól ment, a főnök felvett Namjoon mellé. Mikor hazaértünk nem akartam mást, csak az ágyamat.