*Az utolsó hét*
*Szombat*

- Jóreggeelt! - köszönt drága lakótársam, aki az ajtómban állt.

- Mm.. szia! - nyöszörögtem, közben ökleimmel a szemeimet törölgettem. Nem értem ő hogy nézhet ki minden áldott reggel ilyen jól, én meg miért úgy nézek ki mint egy élőhalott. Csak néztünk egymás szemeibe hosszan, vele még ez is élményteli. Valamit szeretnék a mai nap tisztázni vele. Mi most együtt vagyunk, vagy sem? Ezt az emberek előre megszokták egymással beszélni, vagy akkortól számít párkapcsolatnak egy kapcsolat, ha mind a kettő fél kimondja az érzéseit? Akkor én bajban vagyok, még el sem mondtam neki, hogy szeretem őt.
- Programot terveztem mára, veled. - közölte velem Joon a tényt, így megszakítva a túlgondolásomat.
- Remélem izgalmas lesz.
- Az lesz. - kacsintott rám. - Gyere enni, közben elmondom, hogy mit csinálunk ma. - ez szokatlan tőle. Nem szokta elmondani, hogy mit tervez. Ő kitalálja, én viszont belemegyek. Kikeltem az ágyból, belebújtam a mamuszomba, majd a konyhába indultam.
- Namjooon!
- Hm? - jött ki a szobájából.
- Ezt meg hogy tudtad összehozni? - emeltem fel egy kanalat, ami el volt hajlítva.
- Én tényleg nem tudom, hogy hogy csinálom ezeket. - nevettük el magunkat. Szemeim az ő csillogó fekete szempárjai között pásztáztak.
- Gyönyörűek.. - hirtelen számhoz tapasztottam a tenyereimet. Lassan közelebb sétált, megfogta a kezemet majd elvette az ajkaim elől. Tekintetét a rózsaszín párnáimra szegezte.
- Akárcsak a tieid. - egész testem beleremegedt mondatába. Arcom hirtelen vörösre változott, amit ő meg is jegyzett.
- Aranyos vagy, mint egy paradicsom. - nevette el magát hangosan. Leültünk az asztalhoz, és vártam, hogy megossza velem a tervét.
- Készülj fel, nagyon izgalmas lesz a mai nap. - bólintottam figyelmesen, majd halgattam tovább. - Vidámparkba megyünk! - húzta széles mosolyra a száját.
- Még sosem voltam vidámparkban.
- Imádni fogod.

Fél óra múlva elindultunk a helyre.  Megbeszéltük, hogy sétálva megyünk, így sokkal több időt tudok vele tölteni. Mikor busszal vagy valamilyen járművel megyünk, mindig olyan gyorsan eltelik a nap. Útközben nagyon sokat beszéltünk Namjoonnal.
- Megérkeztünk!
- Nagyon izgulok. -közöltem vele érzéseimet.

Először egy olyan helyre ültünk fel, ahova egyszerre csak két ember mehetett be. Legjobban úgy tudnám leírni, hogy ez egy nagy tál alakú valami, aminek a belső peremén van egy kipárnácott hosszú rész, ahova le tudunk ülni. Ez a "tál" szerű valami forog össze vissza. Nem vagyok az a hányós elájulós típus, viszont majdnem elájultam benne. Így ment egy jó darabig, mikor megpillantottam egy olyan szerkezetet, aminek az a lényege, hogy felvisz nagyon magasra, aztán elenged, és zuhanunk pár métert.
- Üljünk fel rá! - mutattam a gépre.
- Félni fogsz.
- Áh.. dehogy.

Beültünk a szerkezetbe és csak akkor fogalmazódott meg bennem a dolog, hogy éppen mit is csinálunk.
- Tér iszonyos vagyok.
- Én is. - felelte Joon.
- Ez nem annyira bíztató. - nevettük el magunkat. Elindult a gép. Kezeimet a karfának szorítottam.
- Hé.. - szólalt meg Nam - add a kezed. - nyújtotta ki az övét. Ujjaink összefonódtak, így mentünk fel a szerkezet tetejére.

Tudtam hogy mi fog következni, így becsuktam a szememet. Namjoon erősebben kezdte el szorítani a kezem. Elkezdtünk zuhanni. Ami ott megtörtént, azt nem lehet szavakba önteni. Ha mégis kellene, talán úgy tudnám leírni az érzést, mint a félelem, szeretet és boldogság összevonva.

- Ez nagyon jó volt.
- Egyet értek. - helyeselte Namjoon.
Elsétáltunk egy padhoz, ahonnan beláttuk az egész várost. Csak mi voltunk ott. Olyan nyugodt volt a hangulat. Namjoon felém fordult, majd egy kis idő elteltével megszólalt.
- Tetszett a mai nap.
- Nekem is.
- Melyik volt a kedvenc részed?
- Mikor vattacukrot ettünk, és neked?
- Mikor megfogtam a kezedet. - abban a percben ott, éreztem valamit köztünk. Mélyen egymás szemébe néztünk. Közelebb hajolt hozzám, egyik kezével hátrasimított egy tincset a hajamból a fülem mögé. Résnyire kinyitotta puha ajkait, majd várt egy picit hogy mit reagálok. Közelebb ültem mellé és teljes testemmel felé fordultam. Én is kinyitottam ajkaimat majd vártam hogy megtörténjen az a varázslatos dolog, amit már oly régen éltem át vele. Ajkai egy centiméterre voltak az enyéimtől, így éreztem meleg lehelletét a számon. Lehunyta szemét, ajkait az enyéimhez tapasztotta. Érzékien és lassan kezdett el csókolni. Kezeink a padon pihentek összekulcsolva. Az a pár perc olyan gyönyörű volt. Pár puszit nyomott még a számra, majd befejezte a kényeztetést. Felállt, majd engem is erre invitált. Magához ölelt, így éreztem és hallottam szívverését. Sosem gondoltam volna, hogy az a személy akinek megdobogtatom a szívét, Kim Namjoon lesz.

Hazafele menet nagyon sok mindenről beszéltünk.
- Igazából, ezt egy randinak terveztem. - vakarta meg tarkóját.
- Nagyon tetszett, köszönöm a mai napot. - összefonott ujjainkat a vállam túlfelére helyezte, így át tudott karolni engem.
- Én is köszönöm.
- De hisz én nem is csináltam semmit sem.
- Azzal épp eleget csinálsz, hogy létezel és a barátnőm vagy. - nyomott egy puszit az arcomra. "Barát-Barátnő", akik egymás nélkül nem tudnak élni. Szóval ilyen fontos vagyok neki. Megálltam majd átöleltem olyan szorosan amennyire csak tudtam. Ő is így cselekedett. Minden percét imádom a mai napnak.

Mikor haza értünk, egyenesen vissza fordultam a szeméttel. Mikor kiértem, nem mást véltem felfedezni az utcán bóklászni mint Yoongit.
- Szia!
- Szia!
- Mi járatban vagy erre?
- Az előbb kísértem haza Seunmi-t. Vége lett a randinknak.
- És milyen volt?
- Nagyon jó, annyira aranyos, vicces és olyan gyönyörű lány. - pirosodott el hirtelen.
- Jó boldognak látni téged.
- És veled mi a helyzet?
- Mi is ma voltunk egy randin Namjoonal.
- Rendesen férfi módjára viselkedett, mint ahogy én szoktam? - nevette el magát mély hangján.
- Igen - mosolyodtam el. - Nagyon, nagyon sok sikert a továbbiakban Seunmi-vel!
- Nektek is! - intettünk egymásnak, majd bementem a házba.

Namjoon a kanapén ült.
- Sikerült filmet választanod?
- Igen. - lehuppantam mellé egy adag popcornnal a kezemben, majd hozzábújva néztük együtt a filmet.