*Az utolsó hét*
*Péntek*

Szemeimet kinyitva, Yoongi szobáját véltem felfedezni. Tegnap magányomban ide menekültem. Tisztán emlékszem mindenre, amit este mondott nekem.

*tegnap este*

- Nem ismerem annyira Namjoon-t, de azt tudom, ha valamit igazán akar, bármit megtesz, hogy megkapja azt. Nem menekülhetsz el tőle. - felelte Yoongi.
- És ha megkérdezi, hogy én viszont szeretem e és azt felelem hogy nem,  békén fog hagyni?
- Látni fogja, hogy nem a szívedből beszélsz. Így őt és magadat is össze fogod törni.
- Mit tennél a helyemben? Nem szeretném, hogy a szüleimnek bántódása essen. - potyogtak ki könnyeim a helyükről.
- Amilyen kis liba, nem hiszem, hogy bármit is fog tudni tenni. Majd jön egy újabb fiú az életébe és elfelejti Joon-t. -közelebb jött majd karjaival átölelt engem. - Ne idegeskedj, rendben? - bólintottam egyet, majd letöröltem az arcom.
- Köszönöm! - válaszoltam, egy őszinte mosoly keretében.

*ma reggel*

- Szia. Jó hogy felkeltél, vendéged érkezett. - biccentette a kanapé felé a fejét Yoongi, jelezve, az illető ott ül. Arcom hirtelen vörösre változott, szívem gyorsabban kezdett el dobogni. Namjoon ült ott.
- Szia. - nézett rám szomorú és mérges szemekkel.
- Szia. - a földre szegeztem a tekintetemet. Felállt a kanapéról, majd közeleb jött. Megfogta a kezemet majd így szólt,
- Menjünk.
- Nem.. szeretnék. - húztam ki a karomat a tartásából. Nam kérdően rámnézett, majd beszédbe kezdett.
- Beszélni szeretnék veled.
- Muszáj?
- Muszáj, mert fontos. - Yoongira néztem, aki bólintott. Megindultam az ajtó felé, és a lifthez közeledtem.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá. - hallottam meg Namjoon hangját, majd elhagyta Yoongi lakását és ő is a lifthez sétált. Beszálltunk, majd némán az ajtót figyeltük. Kiérve az épületből a legközelebbi buszmegállóhoz sétáltunk, majd leültünk a padra.
- Megfenyegetett téged Seohyeon, igazam van? - kezdett bele az igazságba.
- Nem. - feleltem magabiztosan.
- Már a kapcsolatunk eleje óta mondom, hogy ne hazudj nekem. Át fogok látni rajtad, ha szeretnéd, ha nem. Megfenyegetett Seohyeon? - tette fel újra a kérdést, közben mélyen a szemembe nézett.
- Igen..
- A családodat vette célpontba, igaz? - arcomról könnyek kezdtek el lehullani.
- Igen... - válaszoltam remegő hangon. Kezeivel maga elé fordított.
- Ne félj, rendben? - törölte le arcom területéről a könnycseppeket.
- Már hogy ne félnék, mikor a szeretteimmel fenyegetőzik.

*Namjoon pozíció*

- Velem is ezt csinálta, egészen tegnapig. - nem tudok várni vasárnapig, meg kell nyugtatnom őt.

*MiRee pozíció*

- Velem is ezt csinálta, egészen tegnapig. Mikor elmentél - vette le a kezét az arcomról - én vissza mentem és szakítottam vele. - mégjobban elkezdtem sírni.

- Ezt akartam elkerülni.. ki tudja most mit tervez a hátunk mögött.
- Nem olyan könnyű mást szeretni, ha más dobogtatja meg a szívedet.
- A te szüleiddel is fog valamit csinálni? - oldalra nézett. Odanyúltam puha kezéért amit végül meg is fogtam.
- Igen... - nyelt egy nagyot, majd folytatta - De meg fogom védeni őket, ahogy a te szüleidet is. Tudod, nem szerelemből jöttem össze vele. - rámnézett majd mesélt tovább. - Az ő apja az enyémnek a főnöke. Nagyon jóban voltak, így apám előállt azzal az ötlettel, mi lenne ha összejönnék a főnöke lányával. Kezdetben kedves volt, de ez idővel egyre jobban megváltozott. Olyan másfél hónapja lehettünk együtt, mikor először megpróbáltam elhagyni őt. Közölte velem, hogy ha megteszem, beszél az apjával, hogy rugassák ki az enyémet. Akkoriban Seoulban nagyon sok munkanélküli volt, az állások mintha megszűntek volna létezni. Még fiatal voltam, így nem engedtek el dolgozni a szüleim. Mióta egyetemre járok, gyűjtöttem annyi pénzt, hogy apám tudjon  nyitni magának egy kisebb üzletet. Így már nem féltem tőle. Erőt vettem magamon, és tegnap véget vetettem ennek az egész rémálomnak. - csak halgattam a történetét és csodáltam mennyire kitartó tudott lenni.
- A te szüleidnek sem lesz semmilyen bántódása, igérem. - mosolyodott el. Egyetlen mosolyával el tudja felejtettetni a rossz dolgokat az életemben. Megérkezett a busz. Hátra sétáltunk a szokásos helyünkre.
- Megígérsz valamit? - felé fordítottam fejemet.
- Bármi is történjék, csak akkor hagyj el, ha kiszeretsz belőlem. Ha megfenyegetnek, vagy rádparancsolnak hogy hagyj el, ne hallgass rájuk. - ilyen mélyen és őszintén még sosem néztünk egymás szemeibe. Előre fordultam, és bólintottam egyet. Namjoon a fejét a vállamra döntötte.
- Köszönöm! - suttogta halkan. Ebben a köszönömben tényleg éreztem a hálát és a szeretetet. Egyenlőre megnyugodtam, de remélem igaza lesz Yoonginak és Namjoonnak, és Seohyeon békén hagy minket, örökre.