*Az utolsó hét*
*Szerda*

- Figyelj.. nem akartalak megbántani múltkor. Biztos van értelme a büntetésnek, ha kiszabtad. - hajtottam le a fejemet.
- Semmi gond. Ne gyötörd magad ezen. - nézett le ő is a talajra. - Múltkor  ezt találtam a munkahelyen. - húzott ki egy összegyűrt papírt a zsebéből. Mikor szétbontotta, arcomon a boldogság jele jelent meg.
- Ezt a rajzot az a kislány készítette, aki szokott csatlakozni hozzánk a boltban. Ez a két ember az ő szülei.. - kezdtem bele a mű történetébe. - az ott ő, azok viszont mi vagyunk. - mutogattam a rajzon az ujjammal.
- Mi miért fogjuk egymás kezét? - állt meg hirtelen.
- Azt mondta, mi ugyan úgy számíthatunk egymásra, mint az ő szülei.
- Mindent értek. - mosolyodott el. - Mielőtt bemegyünk a suliba, csináljunk egy képet. Veled még egyáltalán nincs közös képem, pedig az egyik legjobb barátom vagy. - "legjobb barát", lehetnék vajon ennél több?
- Rendben - elő vette a telefonját, majd lefotózott minket. Ezután elkezdődött az előre megírt napunk. Az a jó, hogy 3. órában ismét láthatom.

Amilyen gyorsan kezdődtek az órák, olyan lassan teltek el, de végül meghallottam a kedvenc hangomat az iskolában, a csengő hangját.

Most kivételesen nem a terme felé vettem az irányt, hisz egy teremben lesz óránk, szóval feleslegesen nem sétálok le hozzá.

- Láttam tesi volt az első órád. - suttogta a fülembe Namjoon.
- Te miért nem az órára figyeltél? - szegeztem rá a tekintetemet.
- Nem akartam, hogy ismét vizes ruhában futkározz kint, amivel elérd,  hogy olyan fiúk akiket még életedben nem láttál, felajánlják a pólójukat és ezzel villogtatsák magukat neked.
- Mégis mi ez az idnok? - nevettem el magam.
- Egy őszinte válasz a kérdésedre. - kezdett el kuncogni ő is.
- Nem találom a telefonomat, hány óra van? - kérdeztem Namot aki valószínűleg nem hallotta, mert túl halkan mondtam, ezért a telefonjáért nyúltam. A bekapcsológombot kerestem, mikor is kivette a kezemből.
- Most mi van, csak az időt akartam megnézni.
- Máskor szólj!
- Szóltam..
- Akkor  ismételd meg, lehet hogy túl halkan mondtad. - nem értettem hogy mi a baja, eddig nem csinálta ezt.

Szünetben az udvarra mentünk levegőzni. A futósávon sétáltunk, ahonnan éppen be lehetett látni a kosarasokat és a focisokat. Az egyik kosarazó fiú nagyon jól cselezett, így a figyelmemet teljesen lekötötte. Ahogy sétáltunk Nammal, beleütköztem valaki mellkasába. Úgy látom ez Seoul-ban nagyon gyakori dolog.
- Már a legelső napodon tisztáztam veled, mikor valahova mész, az utat nézd, ne a fiúkat, vagy ez fog történni. - mondta Joon.

A következő két óra normálisan telt. Ahogy mentem le Namjoon terméhez megpillantottam valakit a padon, ahol én szoktam ülni.
- Már vártalak. - fordult felém Seohyeon. - Gyere velem. - a tapasztalataim szerint, sosem jó, ha én és ő valahova együtt megyünk. Egy raktár elé vezetett engem nem messze Nam termétől.
- Tudod, én egy normális lánynak gondoltalak, de ez már tényleg sok.
- Mire gondolsz?
- Az előző szünetben gondoltam meglepem Namjoont, de mikor a háta mögé lopóztam, megláttam valamit. A háttere te és ő volt. Megkérlek szépen, hogy hagyd el Kim Namjoont. Szerintem te sem örülnél, ha egy lány egyfolytában a pasid körül  ugrálna. - majd ezzel ott hagyott és leült a padra, mintha mi sem történt volna. Szóval ezért nem engedte, hogy hozzáérjek a telefonjához. Lehet tudta, hogy ezzel vitát generál köztem és Seohyeon közt.

A raktár előtt maradtam, nem akartam hogy még abból is vitát csináljon, hogy leülök mellé a padra, és várom azt a fiút akiről az előbb beszélt.

Kicsengettek. A terem ajtaja kinyílt, viszont Namjoon nem jött ki rajta.
- Gyere velem! - suttogta egy halk hang a hátam mögül a szavakat. Megfordultam majd megpillantottam Yoongit.
- Mégis hova megyünk? - faggadtam ki a fiút.
- Namjoon-hoz.
- De hisz neki itt van órája.

A suli elé sétáltunk. Namjoon egy padon ült.
- Köszönöm Yoongi! - mondta Namjoon.
- Akkor én megyek is. Vigyázz magadra, MiRee. De te is! - nézett Joon-ra, majd  elment.
- Ez meg mi?
- Seohyeon ott volt a termünk előtt, igaz?
- Igen.. - néztem rá értetlen szemekkel.
- Megkértem Yoongit, hogy hozzon ide téged. Nam akartam a "Namieee"-t - mondta nyávogós hangon - hallani.
- Idegesitő?
- Néha már az agyamra megy. - elmosolyodtam majd elkezdtem nevetni.
- Yoonginak mit mondtál, miért hozzon ide? Talán elmondtad, hogy veled kell lennem egy szerződés miatt?
- Azt mondtam neki, hogy el szeretnélek vinni valahova, viszont nem szeretnék találkozni Seohyeonnal. Így megkértem, hogy hozzon ide tége.
- Milyen kedves.. - mosolyodtam el. - Apropó, hova szeretnél vinni?
- Egy kedvenc helyemre, gyere. - fogta meg a kezemet.
- Um.. nem kellene a kezemet fognod. - próbáltam kihúzni a karomat az övéből de ő nem engedte.
- Miért is nem?
- Talán mert van barátnőd.
- A barátok is szoktak ilyet csinálni, nem igaz?
- Nem..
- De Koreában igen. - majd elindult, a kezemnél húzva engem maga után.

Olyan negyed óra sétálás után megérkeztünk egy könyvtárhoz. A bejárat mellett egy autómata állt.
- Mindig veszek kávét ha jövök. - vett ki 2 dobozos jeges kávét a gépből. Besétáltunk az épületbe, majd szabad helyet kerestünk. Olyan szép ez a hely. A sok könyves szekrénysor mellett hosszú asztalok foglaltak helyet, amik mellett nagy ablakok helyezkedtek el, ami bevilágította az egész termet. Leültünk egy asztalhoz, ahol még rajtunk kívül hárman ültek. Namjoon elővett egy könyvet, majd olvasni kezdett. Az ablakon beszűrődő fény megvilágította a könyvét és az arcát. Örökké így szeretnék maradni, és csak csodálni Kim Namjoont.